Rossz lesz rájuk nézni
További Forma-1 cikkek
- Nincs több kérdés, az utolsó szabad ülés is elkelt az F1 következő idényére
- Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
- Bejelentette a Red Bull, ki lesz Max Verstappen csapattársa a következő szezonban
- Hivatalos, a Red Bull lapátra tette Sergio Pérezt
- Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták
A lassítást aerodinamikai változtatásokkal is megtámogatták. Az egyik leglátványosabb módosítás az autó elejét érinti, ahol az első szárny keskenyebb lesz az ideinél, méghozzá 15 centiméterrel. Az eddig 180 centis szélességet oldalanként 7,5 centivel csökkentik, így a szárny nem tudja majd elterelni a kerekek fölött és mellett a levegőt.
Alacsonyabb építésű lesz a Forma-1-es kocsik eleje, sokkal alacsonyabbra kerül az orr, a vége 18,5 centiméterre lehet majd csak a talajtól - ezzel olyan kinézetet kapnak majd az autók, mint a 2009-es szezonban a Brawn GP kocsijai. Ezzel az oldalról való ütközések veszélyességét próbálják csökkenteni, hogy ne a pilóták testének magasságában legyen az orr végződése, hanem lejjebb - az autó így nem tudja felnyársalni a másik vezetőt. Maga a váz is laposabb lesz, a legmagasabb pontja 10 centivel kerül alacsonyabbra.
Ám mivel csak az orr végének magassága és a kasztni legmagasabb pontja van megszabva, a mérnökök egészen extrém kinézetekkel is előrukkolhatnak az orrkúp kinézete kapcsán, hogy minél magasabban tartsák a testet és az orrot, persze a szabályokon belül mozogva. November elején az Autosport a Sky videójában bemutatott tervnél is rondább orrt vizionált.
Az orr és a kasztni süllyesztésével az üléspozíció is más lesz az autón belül, lejjebb kerül a pilóták lába. Ebből kívülről keveset látunk majd, de a pilóták számára jelentős eltérés lesz.
A kamera az orra oldalára kerül fixen, szabályok által rögzített helyen, a földtől 32,5-52,5 centiméteres távon belül kell majd lennie, így nem tudják majd a mérnökök aerodinamikai célokra használni, hogy az első szárny mögött ezekkel az elemekkel vezessék a levegőt.
Az autók oldalpanelei is szélesebbek lesznek. Ez is a nagyobb biztonságot szolgálja majd részben, hiszen több erőt nyelnek el oldalirányú ütközés esetén. Másrészt pedig nagyobb lesz a légbeömlő nyílása a változtatással, hogy jobb hűtést biztosítsanak a turbómotoroknak. A videón látható elrendezést a Red Bull tervezte, de a teljes mezőny számára ez lesz érvényben, minimális változtatást azonban eszközölhetnek rajta.
Ezeket az oldalpaneleket ütközési teszten is vizsgálják majd, bizonyos szögben történő becsapódásokat kell kibírniuk, hogy biztonságban tartsák a pilótát.
A legnagyobb változás az elmúlt időszakban maga a turbó lesz, ami miatt a váltókat is cserélni kell, ezek 7 helyett 8 sebességesek lesznek majd. Maga a motor a már sokszor említett 1,6 literes, turbófeltöltős V6-os lesz, mely összesen 100 kg üzemanyagot fogyaszthat majd a verseny alatt.
Mivel a motor súlya nagyobb lett, mint az eredetileg várták, így az autók megengedett minimális tömegét is megnövelték. Idén 642 kg volt a minimum, amit 685-re emeltek volna, de végül 690 kilogrammban állapodtak meg az FIA-nál.
A KERS is átkerül majd az új modellekben, az autó közepén kell lennie, az üzemanyagtank alatt, nem lehet úgy trükközni, mint a Red Bullnál, amely idén közvetlenül a motor mögé helyezte. Sőt, jövőre tulajdonképpen nem is KERS (kinetikai energia-visszanyerő rendszer), hanem csak ERS (vagy ERS-K) lesz a neve, mert már nem csak a kinetikai energiát nyeri vissza, hanem a motor hőenergiáját is. Ez egyébként kétszer erősebb a korábbi verziónál és ötször (egyesek szerint akár tízszer) hosszabb ideig bírja.
Megváltozik a hátsó szárnyak kinézete is, eltűnik ugyanis az alsó keresztszárny. Hogy ne változzon a stabilitás, ezért lesz egy függőleges merevítő, pontosabban kettő, közöttük jön ki a kipufogó. Ez is változás az idei autókhoz képest, hiszen eddig a dupla kipufogók a kerék mellett vezették ki a levegőt. Emellett a felső szárny is laposabb lesz és lejjebb is kerül, illetve a mérete is kisebb lesz.
Adrian Newey, a világbajnok Red Bull tervezőmérnöke így nyilatkozott félig viccelődve a jövő évi változásokról az Autosport-díjátadón:
Valahol a közepes pánik és a krízismenedzsment között vagyunk félúton. A megbízhatóság lesz a legnagyobb gond, mert még nem világos, hogy a három motorgyártó erőforrása közül melyik lesz a legjobb. És akkor még ott vannak az aerodinamikai változások is. Lényegében üres lappal indulunk jövőre, mindenki a nulláról. Szívesen maradtunk volna az idei szabályok mellett.