Meghalt Niki Lauda, az F1 legkeményebb harcosa
- Néha azt kívánom, bárcsak Senna lennék, de inkább Laudának születtem
- Egy bajnok története íródott az arcára
- Kegyetlenség volt elvenni az F1-pilóta gólját
- Nem néz ki jól a Ferrarinak a monacói hétvége
- Versenyoverallban temetik el Niki Laudát
- Csak állva lehetett nézni Hamilton monacói győzelmét
További Forma-1 cikkek
- Időkapszulát helyeztek el a Hungaroring új főépületének alapjában
- 2026-tól újabb csapattal bővülhet a Formula–1 mezőnye
- Mindenkit lenyűgözött a holland szupersztár teljesítménye
- Max Verstappen Las Vegasban lezárta a párharcot: a Red Bull pilótája sorozatban negyedszer is világbajnok
- Idén harmadszor rajtolhat George Russell a pole-pozícióból
Az 1949. február 22-én született Niki Lauda háromszor lett világbajnok a Forma–1-ben, mégis egy tragikus 1976-os verseny miatt ismerik a legtöbben: akkor, az augusztus 1-jén rendezett Német Nagydíjon veszélyes, esős körülmények között pördült ki a Ferrarijával, a kocsi egyből lángba borult, egy másik autó is nekiütközött, de csodával határos módon élve szabadították ki a roncsokból, és súlyos, életveszélyes sérülései ellenére hat héttel később, csupán két futamot kihagyva újra autóban ült.
Az, hogy szeptember közepén ott volt a mezőnyben Monzában, alighanem a Forma–1 történetének egyik legbátrabb, egyben legvakmerőbb pillanata volt. Lauda a futam után – negyedik lett – a Ferrariból kiszállva grimaszolva vette le sisakját, a tűzálló maszkja csupa vér volt, mert belenyomódott a kötéseibe. Egy nagy rántással kellett a maszkot és a kötéseit is letépnie, iszonyatos fájdalmak mellett.
Nem mutatta, nem mutathatta, hogy mennyire rossz állapotban van, 1975-ös vb-címét – és a helyét a Ferrarinál – próbálta megvédeni, nem fért bele, hogy a gyengeség jelét lássák rajta, de később elismerte, hogy annyira félt a visszatérés közben, hogy szinte vezetni is alig bírt, azt mondta, hogy „majd beszart a félelemtől”. De úgy érezte, hogy a vezetéssel fizikai és mentális állapotának is jobbat tesz, mint ha feküdne egy ágyban, a nürburgringi balesetén rágódva.
Az égési sérülései messze voltak a gyógyulástól, nem sokkal az Olasz Nagydíj előtt kapott új szemhéjakat, mert azokat is elvesztette a baleset tüzében – így nyerte meg az időmérőt, majd lett negyedik a futamon Monzában.
Küzdelem volt az F1 minden perce
A három vb-címe (és összesen 25 futamgyőzelme) alapján minden idők tíz legjobb pilótája között a helye joggal, de a sikerek mögött óriási áldozat és küzdés kellett az osztráktól, hogy elérje célját.
1971-ben egy futamot kapott az F1-ben attól a Marchtól, amibe a következő évre bankhitellel vásárolta be magát. Gyötrelmesen rossz kocsi volt, egy hetedik hely volt a legjobbja, de pontot nem szerzett. Újabb hitelt kellett felvennie, hogy 1973-ban a Marlboro-BRM-mel mehessen, három évvel az F1-bemutatkozása után viszont már Ferrariban ült, amit az akkori csapatfőnök, későbbi Ferrari-vezér Luca di Montezemolóval három rettenetesen rossz szezon után újra a csúcsra emeltek.
1974-ben csak a rutin hiánya miatt nem lett világbajnok Laudából, aki úgy lett vb-negyedik, hogy a 15 futamból 8-on nem is ért célba, egy évvel később viszont már magabiztos teljesítménnyel, 19,5 pontos különbséggel verte az előző évi világbajnok Emerson Fittipaldit (64,5-45 pontra nyerte a vb-t, vagyis óriási különbséggel).
Jött a Nürburgring
Egy évvel később is úgy tűnt, senki nem veheti el a vb-címet tőle, kilenc futam után öt győzelemmel, két második és egy harmadik hellyel állt az összetett élén, előnye 23 pont volt James Hunt előtt – kettejük párharcáról készült a Hajsza a győzelemért (Rush) című film.
Lauda korábban is túl veszélyesnek ítélte a Zöld Pokol névre hallgató Nürburgring-Norschleifét, amin a mentőszemélyzetnek túl nagy területet kellett lefednie, és komoly baj esetén nem biztos, hogy időben odaértek volna az adott pilótához.
Félelmei végül beigazolódtak – bár felmerült, hogy az esőben ne álljanak rajthoz, végül Lauda is azon volt, hogy tartsák meg a futamot –, amikor a Bergwerk kanyarban kicsúszott, és a korlátnak csapódva kigyulladt a Ferrarija.
A roncsból négy pilótatársa, Arturo Merzario, a Laudának nekiütköző Brett Lunger, Guy Edwards és Harald Ertl mentették ki, de közben Lauda súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett, és ami ennél is nagyobb baj volt, mérges gázokat, köztük a porral oltóból előtörő mérgeket lélegzett be. Ekkor még magánál volt, sőt, a kocsiból kiszabadulva lábra is tudott állni, de később kómába esett.
A felépülése alatt – aminek része volt a tüdő borzasztóan fájdalmas megtisztítása is – csak a legfontosabb plasztikai műtéteket engedélyezte, így minimálisan állították csak helyre a hegeket, a legnagyobb beavatkozás az új szemhéj kialakítása volt.
A hegeit egyébként mindig büszkén vállalta, egyedül a feje tetejét takarta el, a sapkákon a szponzoroknak adott hirdetési felületet. Sőt, a büszkeség mellett humorral viselte, ami vele történt, arra a szabályra például, miszerint egy verseny első rajtja nem számít, ha később újra kell rajtolni, csak annyi mondott:
Ó, igen, akkor mi történt a fülemmel?
– utalva arra, hogy az 1976-os nürburgringi futam balesetében, a második rajt előtt vesztette el fülének nagy részét.
A két visszavonulás
A német futam előtt Lauda eredetileg nem akart versenyezni, amit nem vett jó néven Enzo Ferrari, úgyhogy végül a csapat győzködésére rajthoz állt. A baleset után sem kapott sok támogatást Ferraritól, így ugyan az 1977-es szezonra még maradt, aminek végén meg is szerezte második vb-címét, de egy évvel később már a Brabhamnél folytatta.
Mivel a kocsi gyenge volt, Lauda lelkesedése is alábbhagyott, és az 1979-es szezon vége előtt visszavonult az F1-től – a Kanadai Nagydíj edzése közben gurult ki a garázsba, és közölte az akkori Brabham-csapatfőnök Bernie Ecclestone-nal, hogy elege van. Ez annyira igaz volt, hogy sisakját és versenyoverallját is hátrahagyta egy barátjánál, úgy ment haza az addigra már létrehozott repülőtársaságát vezetni.
Két évvel később a McLaren-főnök Ron Dennisnek sikerült meggyőznie a visszatérésről, ami jól is alakult, a harmadik futamán már nyert, a harmadik McLaren-szezonjában pedig meglett a harmadik vb-címe is, minden idők legkisebb pontkülönbsége után, hiszen csak fél ponttal verte a csapattárs Alain Prostot.
1985-ben, utolsó F1-es évében már csak egy győzelem jutott neki, így másodszor is, immár végleg befejezte.
Második visszavonulása után is a légitársasága felé fordult, majd Luca di Montezemolo vette rá, hogy segítsen be a Ferrarinak tanácsadóként. 1999-ben eladta a Lauda Airt, majd 2001 és 2002 között a Jaguar F1-csapatának vezetője lett, hogy aztán 2003 végén új légitársasággal, az Air Nikivel rukkoljon elő.
10 százalékos részesedéssel kisebbségi tulajdonosa volt a Mercedes F1-csapatának, ahol nem végrehajtó elnöki, egyben tanácsadó pozíciója is volt, és az RTL-en is gyakran felbukkant szakértőként.
2018 júliusának végén egy súlyossá váló megfázás miatt előbb kórházba került, majd augusztus 2-án, majdnem napra pontosan a nürburgringi baleset évfordulóján tüdőátültetésen esett át. Korábban két új vesét is kapott, egyet testvérétől Floriantól, egyet későbbi második feleségétől, Birgittől – a transzplantációkra az 1976-os baleset szövődményei miatt volt szükség.
Borítókép: Niki Lauda, osztrák háromszoros Forma–1-es világbajnok (MTI/EPA/Erwin Scheriau)