A továbbjutásra, a Chelsea, az FC Basel és a Schalke trióból még bárki kieshet és tovább is juthat. Az utolsó forduló párosítása alapján a Chelsea-nak van a legnagyobb esélye a továbbjutásra, ehhez otthon vernie kell a Steauát, de akár egy döntetlen is elég a londoniaknak. A román klubnak óriási bravúr lenne a vendéggyőzelem, hiszen története során eddig nyolcszor utazott Angliába és még egyszer sem sikerült nyernie.
Az E csoportban ez a meccs lesz a döntő. Amely csapat itt kikap, biztosan kiesik, vagy legalábbis nem jut a BL-nyolcaddöntőbe. Az is egyértelmű, ha a Schalke nem nyer, akkor a Chelsea mellett a Basel jut tovább, Szalai Ádám csapatán csak a győzelem segíthet. Az első meccsen, Bázelben 1-0-ra nyert a gelsenkircheni klub. Érdekesség, a Schalke még sosem játszott otthon svájci csapattal az európai kupákban, a Basel pedig hét korábbi németországi meccsén eddig egyszer tudott csak nyerni, 1999-ben, a jóemlékű Intertoto-kupában, a Hamburg otthonában.
Ha kikap otthon az Ajaxtól. Ugyanakkor az olaszoknak már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Sőt, ha legyőzik a hollandokat és a Celtic valamilyen csoda folytán, nyer a Camp Nouban, akkor a milánóiak akár még csoportelsők is lehetnek. A realitásoknál maradva, a Milán bár csak 9. még mindig a Serie A-ban, e az utolsó hat tétmeccsét nem veszítette el, igaz ebből három döntetlen született, kettő otthon. Azt is érdemes tudni, hogy az Ajax eddigi négy milánói meccséből kétszer le tudta győzni riválisát, legutóbb három éve, 2-0-ra. Az októberi, amszterdami találkozó 1-1-s döntetlennel ért véget.
Lionel Messi, Dani Alves, Víctor Valdés és Cesc Fabregas egészen biztosan nem lesz ott a mai meccsen és Jordi Alba is hiányozni fog. Ennek ellenére senki nem gondolja az, hogy a Barcelona otthon fog bukni, bár a továbbjutás szempontjából ez már mindegy. A Barca kikapott az Ajaxtól a BL-ben, majd az Athjletictől a bajnokságban. Aztán a kupában nyert, de négy meccsből három veresége legutóbb 2013. február 20. és március 2. között volt, akkor a Milan, és a Real Madrid kétszer is legyőzte a katalánokat. Az első csoportmeccsen Glasgowban nyert a Barcelona, és a korábbi négy európai kupameccsből a Celtic egyszer sem tudott nyerni (2 döntetlen, 2 vereség) a Barca vendégeként.
A Zenit brazil csatára 12 gólnál jár a legutóbbi 18 Zenit-meccsén, de Dannyre is oda kell figyelni, aki szintén 12 gólnál jár a szezonban.
A brazil születésű, de nemrégiben a spanyol válogatottat választó csatár eltiltását töltötte a Porto elleni első mérkőzésen. Remek formában van különben 15 bajnokin 15 gólnál jár, összesen pedig 17-et szerzett az idei szezonban eddig.
A pénteki bajnoki vereség után kirúgták Elie Baupot, akit a sportigazgató José Anigo helyettesít december 23-ig. Nem lesz azonban könnyű dolga, hiszen a csoportból már biztosan nem juthat tovább az OM, ráadásul nyolc meccse nem nyertek a BL-ben.
6 hazai meccséből 5-öt nyert eddig a Napoli, illetve volt egy döntetlenjük. A hazai támogatásra szükségük is lesz, ugyanis csak négygólos különbségű győzelem esetén juthatnak tovább biztosan - bár a Dortmund a segítségükre lehet, ha nem nyer.
Sahin és Bender a hétvégén sérültek meg, Subotic, Hummels, Schmelzer és Gündogan pedig már régebb óta hiányzik a keretből. Ráadásul mindannyian főleg a védekezésért felelnek, így Jürgen Kloppnak nem lesz könnyű dolga összraknia a keretet.
Napoli: Cabral, Maggio, Fernández, Armero, Albiol, Callejón, Dzemaili, Behrami, Higuaín, Mertens, Pandev Cserék: Colombo, Uvini, Britos, Cannavaro, Inler, Insigne, Zapata.
Arsenal: Szczesny, Mertesacker, Koscielny, Jenkinson, Gibbs, Rosicky, Arteta, Özil, Santi Cazorla, Flamini, Giroud Cserék: Fabianski, Vermaelen, Monreal, Wilshere, Ramsey, Walcott, Bendtner.
Atlético: Aranzubia, Alderweireld, Javi Manquillo, Insua, Miranda, Koke, Raúl García, Gabi, Óliver Torres, Adrián López, Diego Costa Cserék: David Gil, Godin, Giménez, Lucas, Arda Turan, Villa, Baptistao.
Porto: Helton, Danilo, Maicon, Mangala, Alex Sandro, Lucho González, Josué, Fernando, Defour, Jackson Martínez, Varela Cserék: Fabiano, Otamendi, Herrera, Licá, Quintero, Ghilas, Ricardo.
Barcelona: Pinto, Montoya, Piqué, Mascherano, Adriano, Xavi, Busquets, Sergi Roberto, Pedro, Alexis Sánchez, Neyma. Cserék: Oier Olazábal, Puyol, Jordi Alba, Iniesta, Song, Tello, Dongou.
Celtic: Forster, Matthews, Ambrose, van Dijk, Lustig, Biton, Brown, Ledley, Samaras, Boerrigter, Pukki. Cserék: Załuska, Mulgrew, Fisher, Commons, Stokes, Baldé, Atajić.
Austria Wien: Lindner, Rogulj, Ortlechner, Suttner, Mader, Holland, Dilaver, Jun, Hosiner, Murg, Stankovic Cserék: Kardum, Ramsebner, Leovac, Koch, Simkovic, Royer, Kienast.
Zenit: Lodigin, Ansaldi, Criscito, Lombaerts, Hubocan, Sirokov, Zirjanov, Fajzulin, Witsel, Hulk, Kerzsakov Cserék: Baburin, Luis Neto, Szmolnikov, Anyukov, Bisztrov, Timoscsuk, Arsavin.
Chelsea: Schwarzer, Ivanovics, Cole, Luiz, Terry, Lampard, Oscar, Mikel, Hazard, Willian, Ba Csere: Cech, Cahill, Ramires, De Bruyne, Torres, Mata, Schürrle.
Steaua: Tătăruşanu, Szukała, Gardoş, Latovlevici, Georgievski, Pintilii, Chipciu, Pîrvulescu, Stanciu, Iancu, Kapetanos SUBS: Niță, Varela, Prepeliţă, Cristea, Neagu, Tatu, Piovaccari.
Schalke: Fährmann, Höwedes, Felipe Santana, Uchida, Matip, Kolasinac, Meyer, Boateng, Draxler, Neustädter, Farfán SUBS: Hildebrand, Hoogland, Fuchs, Goretzka, Clemens, Ayhan, Szalai.
Basel: Sommer, Ivanov, Voser, Schär, Serey Die, Stocker, Frei, Salah, Elneny, Xhaka, Streller SUBS: Vailati, P. Degen, Ajeti, Sauro, D. Degen, Delgado, Sio.
AC Milan: Abbiati, De Sciglio, Zapata, Constant, Bonera, Muntari, Montolivo, de Jong, Kaká, Balotelli, El Shaarawy SUBS: Coppola, Mexès, Zaccardo, Poli, Nocerino, Emanuelson, Matri.
Ajax: Cillessen, van Rhijn, Moisander, Blind, Denswil, Poulsen, Schöne, Serero, Fischer, Krkić, Klaassen SUBS: Vermeer, van der Hoorn, Ligeon, Sigthórsson, Andersen, Hoesen, de Sa.
Marseille: Mandanda, Mendes, Diawara, Mendy, Fanni, Cheyrou, Lemina, Payet, Gignac, Thauvin, Khalifa Cserék: Samba, Abdallah, Morel, Aloe, Imbula, Jordan Ayew, Bangoura.
Dortmund: Weidenfeller, Sarr, Papastathopoulos, Durm, Kehl, Reus, Blaszczykowski, Sahin, Grosskreutz, Lewandowski, Mhitarjan Cserék: Langerak, Kirch, Piszczek, Günter, Hofmann, Aubameyang, Schieber.
A Schalke meccse már majdnem 3 perce ment, mire a Napoli mérkőzése is elindult. Ennyit az egyszerre kezdésről.
De mindkét csapat megszállta a középpályáját.
A Dortmund csapott le azonnal, Lewandowski egy indítás után lépett meg a védőjétől, a kijövő kapus pedig ütemet tévesztett, a lengyel könnyedén helyezte be. Továbbjutásra áll a Dortmund.
de rátűzte a szabadrúgást, kellemetlen volt, de védta az Ajax-kapus.
Lucas Mendes fogta Lewandowskit, ahogy szerelni próbált, összeütközött Mandandával a földön csúszva. Vérzik a szája, talán egy foga is kitört a védőnek.
Az Ajax hagy ki óriási helyzetet, aztán Schöne fejese a kapufáról jött vissza. Óriási mázlija volt a Milannak.
a Dortmund vezetése, ha így marad az állás Marseille-ben, akkor négy góllal kellene verniük az Arsenalt a továbbjutáshoz.
A hetedik percben jött az első katalán gól, Piqué szerezte.
Vezet a Chelsea a Steaua ellen, a hazaiak vezető gólja öngólból született, Georgievszki talált a saját kapujába.
Farfán lépett el a jobb oldalon, a Schalke csatára középre tette, Boateng a felső kapufára lőtte, az egyik bázeli védőről majdnem a kapuba pattant.
Gignac előzte meg a beívelt szabadrúgásra kimozduló Weindenfellert, a fejese azonban pont a gólvonalra pattant a felső lécről. Nagy szerencséjükre azonban Diawara pont érkezett és csak be kellett bólintania. A Marseille már nem mehet tovább, azonban a Dortmund nyolcaddöntőjét még elronthatják.
A portugálok mindenképp győznie kéne Madridban, ám ettől egyelőre nagyon távol állnak. Raúl Garcia majdhogynem nulla szögből szerzett gólt egy bedobás után.
Negyed óra alatt 5 gól esett a nyolc meccsen. Az előző fordulóban 36 gól (4,5-es gólátlag) volt, ma vajon több lesz?