Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kivásárolta magát a szerződéséből az Athletic Bilbao labdarúgócsapatánál Ander Herrera és a Manchester Unitedbe igazolt. A baszk klub csütörtökön jelentette be, hogy visszautasította az angol együttes 36 millió eurós (csaknem 11 milliárd forintos) ajánlatát a spanyol középpályás játékjogáért. Ezután fizette ki Herrera az ezzel azonos kivásárlási összeget, amely sajtóhírek szerint egy záradék értelmében július 1-jén 40 millió euróra (mintegy 12,2 milliárd forintra) emelkedett volna.

    Az Athletic Bilbao hivatalos honlapján megerősítette a kivásárlás tényét, valamint megköszönte Herrera három éves szolgálatát és sikeres pályafutást kívánt a játékosnak, aki a 2013/14-es szezonban 33 bajnokin lépett pályára a negyedik helyen zárt együttesben és öt gólt szerzett. Az angolok bejelentették, hogy Herrera négyéves szerződést kötött a klubbal.

    "Az álmom vált valóra azzal, hogy a Manchester Unitedbe szerződtem" - mondta a 24 éves középpályás, aki az együttes új vezetőedzőjének, a jelenleg a brazíliai világbajnokságon szereplő, Hollandiát irányító Luis van Gaalnak az első igazolása.

  • A bosnyák Vahid Halilhodzic, ha továbbjut Algériával, az egyik legkeresettebb szakember lesz a világbajnokság után.

    A szerb Milovan Rajevac négy éve Ghánával majdnem elődöntős lett, de ő az arab világ felé vette az irányít, jelenleg Katar kapitánya.

    Halilhodzicnak Franciaországból is lesznek ajánlatai, hiszen Lille-ben él a családjával.

  • Ronaldo az egész vb-n szenvedett, sérülése miatt sem volt igazán formában, de Ghána ellen már sikerült betalálnia, így egészen egyedülálló sorozat fűződik a nevéhez, mert gólt lőtt: a 2004-es Eb-n, a 2006-os vb-n, a 2008-as Eb-n, a 2010-es vb-n, a 2012-es Eb-n és a 2014-es vb-n is.

  • Bár Ghána kiesett a világbajnokságról a Portugáliának betaláló Asamoah Gyan így is rekorder lett, a vb-ken szerzett hat góljával már ő a legeredményesebb afrikai játékos.

  • Az Adidas közölte, szerintük a csatár megérdemli a harapásért kapott büntetését. Arról még nem nyilatkoztak, támogatják-e a jövőben.

  • Elegendő az eltiltás?

  • Agüero kidőlt szokásos combizomproblémájával, már nem játszhat a vb-n, 99 százalék, hogy eddigi cseréje, Lavezzi fog kezdeni a helyén a további meccsen vagy meccseken. Argentína Svájccal játszik a nyolcaddöntőben.

  • A franciák egyik legjobbja a világbajnokságon Mathieu Valbuena, a 29 éves játékos valószínűleg a következő szezont már nem a Marseille-ben kezdi, az ügynöke szerint nagy az érdeklődés, de a játékos mostani klubjával is szeretnének tárgyalni. Állítólag a Liverpool és az Arsenal van képben. 

  • A svájci Shaqiri szerdai mesterhármasával a Bayern ellépett a Barcelona elől. A bajorok játékosai ugyanis 12 gólt lőttek, míg a barcások kilencet. A katalánoktól Neymar és Messi 4-4-gyel áll, Alexis egyet vágott.

    A Manchester United a harmadik a rangsorban nyolc góllal, a Real Madrid egyelőre négy gólig jutott.

  • A holland szélső, Arjen Robben szerint nyolcaddöntős ellenfelük, Mexikó körülbelül olyan erős, mint Chile, tehát meg tudják verni, de nagyon oda kell figyelniük.

    „Nagyon előre gondolkodni viszont nem szabad, nem kell foglalkozni azzal, mi lesz a folytatásban, mert elég egy rossz nap, vagy a bíró rossz napja és téves ítélete, és máris kiesünk, nem leszünk ott a legjobb nyolc között” - magyarázta a Bayern szélsője. Ha túljutnak Mexikón, a Costa Rica-Görögország párharc továbbjutóját kapják, vagyis kellemesnek mondható a sorsolásuk.

    A legfontosabb szerinte ebben a pillanatban, hogy érzik az erejüket, és jó úton haladnak.

  • Idő előtt kikérte a világbajnokságon való szereplésért járó pénzdíjat a ghánai szövetség a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől. A csoportkörben búcsúzó csapatok 8 millió dollárt (mintegy 1,8 milliárd forintot) kapnak a FIFA-tól, ezeket az összegeket a többi pénzdíjjal együtt elvileg a torna után utalják.

    Az afrikai ország pénzszűkében lévő szövetségének viszont már most szüksége lenne a pénzre, ugyanis eddig nem fizette ki a válogatott játékosainak a kijutásért ígért fejenkénti 75 ezer és 100 ezer dollár (16,9-22,5 millió forint) közötti összeget. Az elégedetlen labdarúgókat a ghánai köztársasági elnök, John Dramani Mahama szerdán személyesen nyugtatta meg. A FIFA egyelőre nem hozott döntést arról, átutalja-e idő előtt a pénzt a ghánai szövetségnek.

    Ghána a továbbjutásért küzd Portugália elleni, utolsó csoportmérkőzésén ma este. Ha döntetlen születik a Németország-Egyesült Államok találkozón, akkor biztos búcsúzik.

  • Órákkal az Egyesült Államok–Németország vb-csoportmeccs előtt. A találkozót az eredetileg tervezett időben elkezdték.

  • A harapásért négy hónapos eltiltást kapott a játékos, az uruguayi szövetség elnöke, Wilmar Valdez bejelentette, fellebbezést nyújt be a FIFA-ítélet ellen.

  • Negyvenöt perccel a kezdés előtt megint hatalmas tömeg várja az amerikai futballválogatottat. A chicagói Butler Fielden már közel negyvenezren gyűltek össze, várva az amerikai továbbjutást, ehhez biztosan nem szabad kikapni a németektől, de még egy kis különbségű vereség is belefér.

  • Sok sikert a német válogatott ellen, úgyis agyonvernek titeket, és mihez fogtok akkor kezdeni - a korábbi pankrátor ilyesmiket üzent az amerikaiak ellen csütörtök este pályára lépő németeknek. 

    Hulk Hogan üzente a USA-német meccs kapcsán
  • A Clarin, Argentína vezető hírlapja szerint Sergio Agüero számára is véget ért a világbajnokság. A csatár még szerdán, a Nigéria elleni mérkőzésen sérült meg, le is kellett cserélni, majd az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy elsőfokú izomszakadása van a bal combjában, emiatt már nem játszhat a torna többi mérkőzésén.

  • Recifében szakad az eső, utcák vannak víz alatt, arról egyelőre nincs hír, hogy a pálya talaja milyen állapotban van, de az előrejelzések szerint nem fog elállni a meccs kezdéséig.

  • Ahogy a példa is mutatja.

  • Az angol bajnok Manchester Citybe igazolt a Portóból a brazil Fernando. A Premier League címvédője honlapján jelentette be, hogy a 26 éves középpályás 15 millió euróért (közel 4,6 milliárd forintért) költözik Manchesterbe a Portóból, mellyel többek között Európa Ligát és négy bajnoki címet nyert.

    "Nagyon boldog vagyok, hogy a Manchester Cityben folytathatom" - mondta a védekező középpályás, aki nagyon szép időszakot töltött Portugáliában, de most új fejezet kezdődik pályafutásában. A City korábban már megszerezte az Arsenal francia válogatott védőjét, Bacary Sagnát.(MTI)

  • A spanyol Athletic Bilbao visszautasította a Manchester United ajánlatát Ander Herreráért. A baszk klub csütörtökön jelentette be, hogy nem fogadja el az angol klub 36 millió eurós (közel 11 milliárd forintos) ajánlatát a középpályás játékjogáért.

     24 éves középpályás lehetne a Manchester United új vezetőedzőjének, a jelenleg a brazíliai világbajnokságon szereplő Hollandiát irányító Luis van Gaalnak az első igazolása. A holland mester David Moyest váltja a legutóbbi bajnoki szezonban a csalódást keltő hetedik helyen záró, és így az európai kupaszereplésről lemaradó manchesteri egyesületnél.

    Herrera a 2013/14-es szezonban 33 bajnokin lépett pályára a bajnoki idényt negyedik helyen záró Bilbaóban, és öt gólt szerzett. (MTI)

  • Andrea Pirlo a világbajnoki kiesés után változtatott korábbi álláspontján, és jelezte, számíthat rá az olasz válogatott új szövetségi kapitánya is. A Juventus 35 éves irányítója a vb elején még arról beszélt, hogy a brazíliai torna után visszavonul, átadja a helyét a fiataloknak. Hozzátette, hogy készen állna a játékra, ám jelenléte gondot jelentene a csapatnak, mert rosszul viselné, ha a kispadról kellene néznie társait.

    A 112 válogatott mérkőzésén 13 gólt szerző Pirlo a hazafelé tartó repülőgépen aztán újságíróknak elmondta, hogy ha az új szakvezető hívja, örömmel jön majd ismét a csapathoz. Az eddigi szakvezető, Cesare Prandelli a vb után lemondott.

  • Az egykori Bayern-játékos Mehmet Scholl arról beszélt, szerinte Svájcnak jó esélye van Argentínával szemben a keddi nyolcaddöntőben.

    "Látszik a játékosok szemén, mennyire hisznek Ottmar Hitzfeldnek, és hisznek benne. Persze meg kellett találnia Shaqiri kötetlen mozgását - jól ráérzett, mit kell tennie -, de ő olyan gólt tud lőni, mint csak kevesen. Fel sem nézett, mielőtt bebombázta a labdát. A játékosnak pedig csak azt tudom tanácsolni, ne hagyja el Münchent."

  • A Guardian írja, hogy a vb-prémiumok miatt majdnem sztrájkba lépő ghánai futballisták képviseletében  Asamoah Gyan beszélt az ország elnökével, hogy megkapják a nekik járó 3 millió dollárt. 

    A hívást az elnök kezdeményezte, három órával később pedig már útban is volt pénz. Éjszaka érkezett meg Brazíliába, Globo még fotót is közölt a prémiumot szállító pénzkonvojról.

    Azóta nagyobb baj is lett a csapatnál, a balhézó Muntarit és Boatenget hazaküldték.

  • A BrewDog skót sörmanufaktúra remek söröket gyárt, most pedig ráugrottak a világbajnokságra és a Sepp Blattert övező botrányra, csütörtöktől lehet kapni a Vote Sepp nevű sörüket. Blattert idézve azt írták, mindenki követ el hibákat, és ha Katar helyett Skócia kapja a 2022-es vb-t, minden meg van bocsátva.

  • "Örülnék neki, megmondom őszintén. Suarezben benne van, hogy nyerjen minden áron, hogy csináljon valamit" - izgalmas kérdés lenne, vajon ki mondta ezt, de eláruljuk.

    Urbán Flórián. Akinek a 8-1 után már volt egy múlhatatlan mondata: "takarodj oda, mert levágom a fejed!" Szerinte egy magyar játékos csak ebből ért.

  • A svájci Xherdan Shaqirié a második mesterhármas a vb-n. Mivel Thomas Mülleré volt az első, a Bayern München komoly fölényben van ebben a rangsorban.

  • A világbajnoki leszereplés ellenére Vicente del Bosque marad a válogatott szövetségi kapitánya. Az As című sportnapilap - spanyol szövetségi forrásokra hivatkozva - azt adta hírül, hogy a szakvezető kitölti a 2016-os Európa-bajnokság végéig szóló szerződését, és ő kezdi el a csapat újjáépítését. A döntést hivatalosan a vb után jelentik be.

    A címvédő spanyolok a csoportkör után, egy győzelemmel és két vereséggel búcsúztak a brazíliai tornától. A 63 éves Del Bosque legutóbbi nyilatkozatában nyitva hagyta a jövőjére vonatkozó kérdéseket. (MTI)

  • A 2012-es Európa-bajnokság után már a 2014-es világbajnokságon is van alsógatyabotrány: a FIFA azért vizsgálódik, mert Neymar a Kamerun ellen 4-1-re megnyert meccs után olyan alsógatyát villantott mezcsere közben, amit a szponzorok sérelmeztek. 

    A dán Nicklas Bendtner a két évvel ezelőtti Eb-n százezer euróra büntették emiatt, és már Neymart is megtalálták egyszer tiltott alsógatya miatt a Bajnokok Ligájában. 

  • Bruno Martins Indi az ausztrál Cahillel ütközött a második csoportkörben, pár percre az eszméletét is elveszítette, pedig nem futottak látványosan össze.

    "Most már jól vagyok, de nem szeretném siettetni a játékot. Az ütközés után fájt a fejem, ez azóta szerencsére elmúlt, de nem tudom, hogy Mexikó ellen ott lehetek-e a csapatban" - mondta a holland védő.

    Hollandia vasárnap hattól játszik Mexikóval.