A Barcelona biztosnak mondható idegenbeli 2-1 után kezdte a két csapat egy éven belüli negyedik BL-meccsét, aminek végén negyedszer is a Barcelona győzött. Egyfelől a reális eredmény a 6-2 lett volna szerda este, de Messi, Neymar és Suarez be volt oltva gól ellen, illetve Joe Hart kapus a szemüket is kivédte.
Neymar kapufával nyitott, Messi két szabadrúgást lőtt a háló tetejére, sorra jöttek a hazai akciók és helyzetek, a Citynek egy távoli Kolarov-lövésre futotta az erejéből, amit Ter Stegen, a Barca BL-kapusa is simán védett. Messi az első félidőben három kötényt osztott le, szétfutballozták az angolokat.
A 30. percben indult el a győztes gólhoz vezető akció, amikor Rakitic a tizenhatoson kihozta a labdát, de Fernandinho felborította, ám a kontra már elindult. Neymar megjátszotta a felezővonalon Messit, aki olyan szenzációsan vette át ballal a labdát, hogy azt sem lehetett elsőre látni, hogy miért megy Kolarov, az embere a másik irányba. Ezzel a zseni testcsellel megverte a védőt, felgyorsított, majd visszacselek után meglátta, hogy a hosszún jön egy szőke ember: Rakitic, aki az egész támadást elindította. Az argentin tökéletesen játszotta meg egy nagykereszttel, és a horvát ugyan rosszul vette át, ám így is világklasszis mozdulattal, emelve pörgetett a kapuba.
A City a szünetig teljesen veszélytelen volt, de ahogy a kezdéskor, két gól kellett neki, nem a továbbjutáshoz, de a hosszabbításhoz, amit biztosan aláírtak volna a kezdésnél.
A második félidőben a Barca még jobban rálépett a gázra, egészen elképesztő akciókat dolgozott ki a Neymar-Messi-Iniesta trió. Suareznek ritkábban passzoltak, de az uruguayinak is akadt legalább két ziccere, míg Messinek három-három fejenként. Hart viszont mindig jól jött ki, amikor meg verve volt, a barcások hibáztak, egyszerűen mindent ki tudtak hagyni, várható volt, hogy a futball klasszikus menete szerint a Citynek is lesz lehetősége.
Így is történt, a 77. percben Piqué és Mascherano együttesen akasztotta Agüerót, jöhetett a büntető, ami, ha bemegy, egy gólra hozza a hosszabbításra az angolokat. Az argentin viszont gyatrán helyezte a labdát, közepesen erősen lőtte, így Ter Stegen simán kiütötte azt.
A kontra végén meg újfent Messi rontott egy piszok nagy ziccert, Hartnak sikerült az alapvonalig szorítania őt. A végéig még Neymar lábáról is leszedte a labdát a kapus, majd Messi fordulásból ráküldött, ötméteres lövését fogta.
Négy éve, a BL-elődöntő első meccsén, egy 0-2-es Schalke-MU-n védett ekkorát kapus, Manuel Neuerhez akkor bement vállat veregetni Sir Alex Ferguson. A csapattársai megköszönhetik Hartnak, hogy nem öt-hat góllal kellett hazamenniük.
Nagy meccs volt a gyér 1-0 ellenére is, az ajnározott Premier League-et valójában leoktatta a Barcelona, az angol futballt meg kiütötte a Bajnokok Ligájából.
Luis Enrique emberei fenomenálisan játszottak, de ennyire könnyelműek nem lehetnek a nyolc között, mert annak kiesés lesz a vége.
A Juventus és a Barcelona csatlakozott utolsóként a Monacóhoz, az Atleticóhoz, a PSG-hez, a Real Madridhoz, a Bayern Münchenhez, valamint a Portóhoz a negyeddöntőkre. Sorsolás péntek délben, mindenki kaphat mindenkit.
Tamás Juve-drukker, neki bármilyen döntetlen jó, Levente szerint 2-1 lesz és tizenegyesek, Zoli 3-1-et tippelt. Én meg nem mondom, mi lesz a vége, ezért inkább végignézem.
Borussia Dortmund: Weidenfeller - Papasztatopulosz, Szubotics, Hummels, Schmelzer - Bender, Gündogan - Kampl, Mhitarjan, Reus - Aubameyang. Cserék: Kirch, Blaszczykowski, Ramos, Immobile, Kagava, Langerak, Kehl.
Juventus: Buffon - Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra - Vidal, Marchisio, Pogba - Pereyra - Morata, Tévez. Cserék: Padoin, Matri, Barzagli, Storari, Llorente, Ogbonna, Pepe.
Arról van szó, hogy az Arsenal tegnapi kiesése után egyedül a Manchester City maradt versenyben angol csapatként, de mivel az ő helyzetük sem valami jó, (2-1-re kikaptak otthon), ezért simán lehet, hogy a legjobb nyolcban egy angol sem lesz.
A Chelsea már a múlt héten kiesett, a PSG hosszabbításban ejtette ki őket.
Még annyi, hogy a City a hétvégén a Burnley ellen égett, 1-0-ra kaptak ki a kiesés ellen harcoló Premier League-csapattól.
Barcelona: Ter Stegen - Dani Alves, Piqué, Mathieu, Jordi Alba - Rakitic, Mascherano, Iniesta - Messi, Suárez, Neymar. Cserék: Xavi, Pedro, Rafinha, Bravo, Bartra, Sergi Roberto, Adriano Correia.
Manchester City: Hart - Sagna, Kompany, Demichelis, Kolarov - Milner, Touré, Fernandinho, Nasri - David Silva, Agüero. Cserék: Zabaleta, Fernando, Dzeko, Caballero, Bony, Jesús Navas, Lampard.
sorban nyolcadik negyeddöntőjükben lesznek ott, ez természetesen rekord. De rekordhoz juthat Lionel Messi is, aki jelenleg 75 BL-góllal megosztva a legjobb Cristiano Ronaldo mellett.
De csak a negyedik, amit Dortmundban játszanak a felek. És a mérleg? Három Juventus-siker. 1993-ban 3-1-re nyertek az UEFA Kupában (6-1-gyel mentek tovább), 1995-ben 2-1-re nyertek (4-3 volt összesítve), ugyanazon az őszön pedig újra 3-1-er nyertek az olaszok, de az már csoportköri mérkőzés volt.
A három előző Barcelona-City-meccsen mindig kiállítottak egy játékost az angoloktól. Előbb Martín Demichelist, majd Pablo Zabaletát, három hete pedig Gael Clichyt. De vajon ma is 10 emberrel fejezik-e be a mérkőzést az angolok?
„A futball legnagyobb kihívásával állunk szemben: egy olasz csapat ellen kell játszanunk, aminek a döntetlen is elég” – mondta Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője a mérkőzés előtt, de ez nemcsak a csapata, hanem az ő kihívása is. Még mindig csak a 10. helyen állnak a bajnokságban, 34 pontra vannak a Bayern München és 8 pontra a még EL-indulást jelentő hatodik helyről, a kiesési rájátszás viszont csak 7 pontra. Ha ilyen korán kiesnek a BL-ből, könnyen lehet, hogy a kupaindulás nélküli bajnoki helyezés miatt kirúgják Kloppot.
A tavalyi nyolcaddöntőben is összejött a Barcelona-Manchester City páros. Akkor kettőt nyertek a katalánok, majd három héttel ezelőtt is győzni tudtak, így 13 hónap alatt (tavaly február 18-án volt az első meccs) negyedszer verhetik az angol bajnokság jelenlegi címvédőjét.