Legalább a hit visszajött, miközben Csányi leleplezte önmagát

A szombati tamperei vereség után Magyarország megcsillantott valamit a tudásából a görögök elleni Nemzetek Ligája-meccsen, ésa 2-1-es győzelmünk az ellenfél kapitánya szerint meg is megérdemelt.

Noha a vendégeknek volt egy nagy helyzetük a 92. percben, erőtlenül és ötlettelenül birtokolták többet a labdát. Ehhez persze kellett a mieink zárt védekezése is. Még nem vagyunk azon a szinten, mint egy kis csapat a vb-ről, de másként nem megy már ez a játék, és sajnos a hazai közegből érkező edzők erről hajlamosok elfeledkezni.

2010-ben Egervári Sándor is vereséggel kezdett (Stockholm, 0-2), utána legyőzte Moldovát (2-1) hazai pályán, most ugyanez volt a forgatókönyv. Marco Rossi a második tétmeccsén már győzelmet ünnepelhetett, ez még Bernd Storcknak sem jött össze.

Kevéssel biztatóbb a forgatókönyv, mint akkor, mert ez egy izmosabb görög válogatott volt, mint az akkori Moldova, és az is szembetűnő, van tartása és bátorsága az edzőnek, el tudta hitetni a játékosokkal a meccsre szánt két napban: többre hivatottak annál, mintsem hogy októberben vagy novemberben szerezzék meg idei első győzelmüket.

Kovács István jól megfogalmazta a meccs után, ha a finnek elleni vereség (0-1) után Rossi vállalta a felelősséget, akkor most a győzelmet is neki adhatjuk. Valószínűleg nem udvariasságból értékelt így a magyar tízes.

Az olasz szakember mintha azt mondta volna, hogy a védekezés maradjon stabil, tartsa mindenki a pozícióját, tömörüljünk gyorsan, lelkesen és ügyesen, elöl pedig engedjék el magukat. Ne érezzék a nyomást, mert ez egy nálunk papíron veretesebb csapat.

Élvezzék akkor is a meccset, ha már szurkolók nem lehetnek a pályán. Mert egy ilyen meccsen lehet visszaszerezni a szurkolókat.

Volt egy támadóvariáció is persze, hogy Bese Barnabás belép, a már említett Kovács a szélre kihúzódva felrúgja a labdát. Hogy pontosan így alakult, és az év támadását vezettük – legyünk megengedőek, ilyen támadást nem láttunk az évezredben -, ahhoz kellett egy kis szerencse is.

Ahogy Sallai középre tartó kapáslövéséhez is, de fontosabb, a tizedik válogatottságán meglett az első gólja. El merte lőni, amihez alighanem az is hozzájárult, hogy előtte olyan fejespasszok voltak, ami azt sugallta, miért ne vállalná el, ha már úgy tikitakáznak a társai, mintha csak egy edzés lenne.

Eddig a válogatottban nem tudott önbizalmat szerezni a freiburgi szélső – majdnem rekordösszeget fizettek érte, csak látnak benne valamit -, most remélhetőleg az is megjön neki.

A felcsúti akadémia másik játékosa, Kleinheisler László hozta a második gólt. 17 meccs telt el azóta, hogy a norvégok kapujába betalált, és feltétlenül Rossi érdeme, hogy alig vannak kicsapongásai, igazodik a rendszerhez. Ha kellett, életerős felszabadításokkal vette ki a részét a védekezésből, fogait összeszorítva gürcölt, és még csak sárgát sem kapott. Ha neki megtalálja a pozícióját Rossi, abból sokat profitálhat még a futballunk. Eddig is került helyzetbe, volt, hogy magának brusztolta ki, de sokszor ész nélkül tüzelt, és alig jelentett veszélyt a kapura.

Ha emlékszik valaki a Még 50 perc című filmre, akkor láthatta,

Valami azt súgja, hogy Gera ezúttal is adott pár alapinformációt neki. A meccs hevében a körmondatok hasztalanok, az egyértelmű utasítok annál inkább célba érhetnek.

Ezt ismerte fel Rossi is. Nem kell sok, de azt a keveset, a csapatra szabja. Hisz abban, hogy viszontlátja a pályán az elképzeléseit. Nemcsak a bedobás vagy szögletvariációkat, hanem a támadások alapjait is. Sok kapitány esett már abba a hibába, hogy többet kért annál, mint amire képes volt a csapata. Úgy látszik, itt megvan az összhang. És persze van olyan kapitány, mint Georges Leekens, aki vélhetően keveset sem tudott kérni, mert víziója nemigen volt arról, mit kellene tennie ezzel a csapattal. Csak az unalomig ismert frázisokat hangoztatta.

Leekensnél most már csak annyira álljunk meg, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, lehet, hogy hibázott. Csányi mentségére szóljon, amikor hibát észlelt, azonnal lépett és kirúgta Pintért is, nemcsak Leekenst.

Volt azonban egy önleleplező mondata.

Engem győztek meg arról, hogy ő a jó választás.”

Ha csak egy kicsit visszalapozunk, egy apró ellentmondásra leszünk figyelmesek. A belga kapitány kinevezésekor azt nyilatkozta, hogy 30 fős listája van az MLSZ-nek, és az adatbázis csúcsán Leekens állt. Neki tettek ajánlatot, igaz két másik szakemberrel is tárgyaltak.

És most a győzelmi örömben nem adatbázisról beszélt, hanem a meggyőzésről. Valakik meggyőzték.

Ha csak a két júniusi meccset megkapja Rossi, most vélhetően nem három ponttal állnánk, hanem többel, és reálisan szövögethetnénk a terveket, hogyan lehetne ezt a csoportot megnyerni. Így viszont most arról beszélünk, hogyan, milyen bravúrokkal lehetne bejönni a finnek elé. Nem lesz könnyű.

A görögök klub- és válogatottszinte is úgy tűnik, elérhető közelségben vannak, még ha pokoli nehéz is lesz az athéni visszavágó.

Ha pedig már a klubszintet emlegettük. Egy halk köszönömöt illik mondani a szerb edző Marko Nikolicsnak, mert Kovács István felkészítéséből, magasabb szintre hozásából hasznot húzott a válogatott.

Kovács erőszakos labdaszerzése, és a visszapassza a második gól előtti kulcsmomentum. És az első gól előtti nem szokványos támadásindításért is megilleti dicséret. A tamperei meccsen is jó meglátásai voltak, de akkor Stieber és Szalai hibázott.

Hogyan lehet a testi erőt ellensúlyozni. Ha még lesznek jó meccsei a Vidiben - a görög PAOK-kal találkoznak az EL-főtáblán -, és miért ne lennének, még jobban hasznára válhat a válogatottnak is a jövőben.

Még egy fontos apróság: egy olyan csapat ért el győzelmet, amelyikben a 90. perc végén több volt az akadémiai rendszerből kikerülő játékos (6-5 volt az arány), mint akik nem részesültek az ottani nevelésben. Ilyen eddig nem volt, Andorrában ugyancsak 6-5-ös felállással vallottunk kínos kudarcot.

Akkor lehetünk viszont igazán boldogok, ha Athénban is megörvendeztetnek bennünket, és nem a vállalható vereségek, vagy a győzelemmel felérő döntetlenek számát gyarapítjuk.