Guardiola joggal tajtékzott: meghatározó gólt vettek el a Citytől
További Bajnokok Ligája cikkek
Súlyos bírói tévedés fosztotta a meg a Manchester City-t a 2-0-ás vezetéstől a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójának első félidejében.
Az első félidő végén, 1-0-ás vezetésnél már nyomásztó lett a City fölénye. De Bruyne visszaívelte a labdát, Karius kijött és elütötte, de épp Milnerre, aki felemelte a bal lábát, megpróbált belekotorni, de a térdéről vissza, a kapu felé pattant a labda. Épp Sanéhoz, aki közelről berúgta.
Mateu Lahoz bíró érvénytelenítette a tök szabályos gólt, valószínűleg les miatt, ami teljes félreértés, hiszen Sané előtt a két utolsó érintés Liverpool-játékosé volt, de ami még fontosabb, Milnerről nem magatehetetlenül pattant vissza a labda, hanem tudatosan mozdult rá, felemelte a lábát, csak így sikerült. Így hiába volt Sané mögött csak egy Pool-futballista, az ellenféltől kapott labda soha nem les. Érdemes megnézni, Milner egy pillanatra sem reklamált, lemondóan kocogott a kapu felé. Ahogy egyetlen másik Pool-játékos sem, ők tudták, ez gól volt, a bírók nem.
Nehéz megmagyarázni, mi történt, hogy a partjelző azt látta-e, hogy a Milner mögötti City-játékosról, Gabriel Jesusról megy vissza a labda, rejtély. Akkor egyébként tényleg les lett volna.
A párharcot meghatározó hiba volt, ha megadja, a City 2-0-ra vezet a 43. percben, és nagyon valószínű, hogy úgy megy szünetre, hogy csak 1 gól kell neki a hosszabbításhoz, azaz hogy ledolgozza az első meccs 0-3-as eredményét.
A félidő lefújása előtt, illetve a szünetben nem kis lélektani előnyt jelentett volna, a 2-0. Tudta ezt Guardiola is, aki ritka hevesen reklamálva tette szóvá az esetet a játékvezetőnél, amiért Lahoz el is küldte a kispadoktól, mehetett fel a VIP-be a második felére. Guardiola később azt nyilatkozta, ő csak annyit mondott, szabályos gólt nem adott meg a bíró. Más kérdés persze a stílus, ahogy ezt tette.
Szóltam a bírónak, hogy jogtalanul vette el a gólt. Kérdeztem tőle, Milnertől jött a labda? Milnertől? Akkor meg ez egy szabályos gól volt. Erre kiállított.
A City nem is tudta ezt a szituációt kezelni, a Liverpool a második félidőben remek játékkal megfordította a meccset. Mohamed Szalah ismét betalált, 8. gólját szerezte, majd a 77. percben Firmino döntötte el a meccset. A Liverpool a szezonban így már háromszor is képes volt legyőzni Guardiola Cityjét.
Más lett volna a meccs, ha 2-0-val megyünk szünetre. Már az első meccsen is voltak problémák, Szalah gólja például lesről jött, Gabriel Jesus meg nem adott gólja nem volt les az Anfielden. Hiába dolgoztunk az első 45 percben kiválóan, ugyanúgy jártunk, mint tavaly a Monaco ellen. Ott Agüero ellen nem fújtak be egy teljesen jogos büntetőt. Ilyen nyilván bármikor megtörténhet, de amikor mindenki egy dolgot lát, a bíró egy másikat, az már túl sok
- kesergett még a meccs után Guardiola.
A Liverpool 2-1-re győzött, 5-1-es összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.