Az Arsenal korábbi menedzserét az eddig látott meglepő eredményekről kérdezték Katarban. Mint ismert, Belgium, Uruguay és Németországgal nem jutott be a nyolcaddöntőbe, miközben Ausztrália és Japán sikerrel kvalifikálta magát a torna kieséses szakaszába (bár előbbi a legjobb 16 között kikapott Argentínától).
Arsene Wenger a FIFA technikai tájékoztatóján beszélt a világbajnokság csoportköréről, és megjegyzést tett a politikai tüntetéseken részt vevő csapatokra. „Azok a csapatok jobban teljesítettek, amelyek a játékra fókuszáltak, nem pedig a politikai kinyilatkoztatásokra” – jelentette ki a szakember.
At a technical briefing on the group stage, Arsene Wenger says 'the teams who were mentally ready to focus on the competition and not on political demonstration' played well in the opening game
— Gavin Cooney (@gcooney93) December 4, 2022
A FIFA korábban arra figyelmeztette a szövetségeket, hogy „súlyos” sportszankciókkal kell szembenézniük, ha megszegik a versenyszabályokat azzal, hogy megengedik a kapitányuknak, hogy viselje a sokszínűséget és befogadást hirdető szivárványos karszalagot. A döntés nagy vihart kavart, erről itt írtunk részletesen.
Az angolok szokásos, fehér felsőjükben, a vállrésznél kék díszítéssel, fehér nadrágban és fehér sportszárban szerepelnek, az afrikaiak pedig zöld mezben futballoznak ezen az estén.
Southgate az arsenalos Bukayo Sakát tette a kezdőbe, szemben a Wales ellen duplázó manchesteri Marcus Rashforddal. Ez az egyetlen csere történt az angol kezdőben az utolsó csoportmeccshez képest.
Hamarosan kezdődik a negyedik nyolcaddöntő, az Anglia–Szenegál-összecsapás. Az angolok a B csoportot két győzelemmel és egy döntetlennel zárva, hét pontot gyűjtve jutottak el a legjobb tizenhatig, a szenegáliak Ecuadort és a házigazda Katart legyűrve, a hollandoktól a vb nyitókörében viszont 2–0-ra kikapva kerültek a nyolcaddöntőbe. Legyünk őszinték, Anglia papíron inkább Hollandia szintjét képviseli, mint Ecuadorét, főleg Katarét...
A katari világbajnokság nyolcaddöntőjében Franciaország 3–1-re legyőzte Lengyelországot.
Nincs rá recept, senki, egy edző sem ismeri a módját, hogy megállítsa Mbappét, amikor ilyen formában van
– méltatta Czeslaw Michniewicz, a lengyelek szövetségi kapitánya a duplázó támadót.
Az MTI szerint a kapitány kifejtette: azzal együtt is, hogy ezúttal fájdalmat okozott nekik, igazi sztárnak tartja Mbappét, akit Lionel Messihez, Cristiano Ronaldóhoz, valamint Robert Lewandowskihoz mért, és úgy látja, hogy hosszú évekig ő lehet a legjobb játékos.
A szakember kiemelte, a fő céljuk az volt, hogy 36 esztendő után túléljék a csoportkört, végül a címvédő állította meg őket.
Didier Deschamps elismerte, hogy nem volt könnyű találkozó a jól szervezett lengyel gárda ellen, így a szünetben kénytelenek voltak néhány pozíciós változtatásra.
Egységes csapatunk van, és ma a játékosok kifogástalan hozzáállása meghozta az eredményét. Most töltünk majd egy kis időt a családtagjainkkal
– fűzte hozzá a játékosként és kapitányként is vb-győztes szakember.
Az egyik francia gól szerzője, Olivier Giroud bevallotta: gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy immár ő vezeti a francia örökrangsort, majd hozzátette: „A kaland folytatódik!”
A 19 éves és 158 napos Jude Bellingham a második tinédzser, aki az angol válogatottban kezd a kieséses szakaszban.
Az 1998-as világbajnokságon az akkor 18 éves és 198 napos Michael Owen gólt szerzett ugyan a 2–2-re végződő meccsen, büntetőkkel viszont az összecsapás nagy részében emberelőnyben játszó argentinok jutottak tovább.
A Manchester Unitedben gyengélkedő védőt sokan kritizálják, pedig a válogatott egyik legnagyobb erőssége évek óta. Hogy mi a szurkolók reakciója? A bemutatásnál csak Harry Kane kapott nagyobb tapsot Maguire-nél, illetve szoros harmadik volt a limitált ideje alatt háromszor is eredményes, mégis csak csere Marcus Rashford.
Az Opta adatai szerint a két csapat által kialakított helyzetek összesített minőségében (xG) a lengyel csapat még jobb is volt (igaz, az xG-jük jelentős részét a 39. percben összehozott, egymást követő három lövés, majd a meccs végi büntető tette ki). A franciák helyzetkihasználását – Mbappé egészen szenzációs befejezéseit – dicséri, hogy 1.36-os xG-re sikerült három találatot összehozniuk.
France 3-1 Poland
— Opta Analyst (@OptaAnalyst) December 4, 2022
world champions utilise world's best player to reach the #FIFAWorldCup quarter-finals
No-one wants to face Kylian Mbappe rn#FRAPOL pic.twitter.com/DT7cjxlqZh
Az egyik helyi újságíró azon reményének adott hangot, hogy a nagyon masszív angol védőkkel szemben a fürge támadók jelenthetik számukra a pluszt. Ugyanakkor azt is hozzátette, számukra az volt a cél, hogy a csoportból jussanak tovább, így ha kikapnak az esélyesebb Angliától, akkor sem történik igazából semmi.
A szenegáli szurkolók az Anglia elleni nyolcaddöntő során is kitesznek magukért, akad, aki egyenesen oroszlánnak öltözött. Hogy ez szerencsét hoz-e a „Teranga oroszlánjainak”, hamarosan kiderül...
Az angol labdarúgó-válogatott hivatalos Twitter-oldalán közölték, hogy Raheem Sterling családi okok miatt kihagyja a Szenegál elleni nyolcaddöntőt.
Sterling az Irán és az Egyesült Államok elleni csoportmérkőzésen is a kezdőben szerepelt, az első meccsen gólt szerzett. Wales ellen már csak a kispadon jutott neki hely.
Raheem Sterling is not available for selection for the #ThreeLions tonight as he is dealing with a family matter. pic.twitter.com/CR6cU8J0wE
— England (@England) December 4, 2022
20 órakor kezdődik az est második mérkőzése, egyúttal a katari labdarúgó-világbajnokság negyedik nyolcaddöntője, az Anglia–Szenegál-összecsapás.
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, L. Shaw – J. Henderson, Rice, Bellingham – Saka, Kane, Foden
Szenegál: E. Mendy – Sabaly, K. Koulibaly, A. Diallo, Jakobs – I. Sarr, N. Mendy, Ciss, Diatta – Ndiaye – Dia
A francia elnök a Lengyelország elleni nyolcaddöntő gólszerzőit, Kylian Mbappét, valamint Olivier Giroud-t ábrázoló fotót tweetelt azzal a felkiáltással, hogy a negyeddöntőben vannak. Franciaország 3–1-re verte Lengyelországot, a mérkőzés összefoglalóját itt találja.
En quarts ! pic.twitter.com/8GS5TTFrep
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) December 4, 2022
A Didier Deschamps vezette címvédővel először esett meg története során, hogy zsinórban három világbajnokságon is eljusson legalább a negyeddöntőig – hívta fel a figyelmet az Opta.
3 - France will play in the quarter finals of the World Cup in three consecutive editions of the tournament (2014, 2018, 2022) for the first time in their history. Didier. pic.twitter.com/XuD3MTVHDx
— OptaJean (@OptaJean) December 4, 2022
A szigetországi együttes harmadszor jutott a legjobb 16 közé, de mindannyiszor az jelentette a végállomást számára, így története legjobb szereplése lenne, ha hétfőn sikerülne továbbjutnia. Ráadásul különböző okok miatt mindhárom alkalommal szívszorító módon búcsúzott az egyenes kieséses szakaszban, ugyanis 2002-ben társrendezőként kapott ki 1–0-ra Törökországtól, nyolc évvel később Paraguaytól 11-esekkel szenvedett vereséget, míg az előző vb-n kétgólos vezetést elherdálva maradt alul 3–2-re Belgiummal szemben – emelte ki az MTI.
Ezúttal Horvátország lesz a csoportkörben Spanyolországot és Németországot is 2–1-re legyőző japánok ellenfele. A meccs hétfőn – magyar idő szerint – 16 órakor kezdődik majd.
Franciaország a meccs összképe alapján teljesen megérdemelt, 3–1-es győzelmet aratott Lengyelország ellen. Ezzel a címvédő bejutott a legjobb nyolc közé a katari világbajnokságon. A lengyelek számára vigasz lehet Lewa végén jött szépítése, no meg az, hogy végre-végre tovább tudtak jutni a csoportkörből. Ennél vérmesebb reményeik – reálisan – aligha lehettek.
A találkozó összefoglalója itt olvasható!
Lewa két góllal búcsúzik Katartól. Vb-pályafutása első két góljával.
100. perc: Lewandowski a második próbálkozásnál is kivár, meg is torpan kicsit, de még épp folytonos a mozgás, Lloris megint balra vetődik, Lewa viszont irányt vált, a jobb alsóba gurít. 3–1.
Lewa addig toporgott, míg Lloris előrelépett a vonalról, s így most újra elvégezheti a büntetőt, mert ez így szabálytalan védés volt a kapustól.
Lewandowski Mexikó ellen hibázott, és most is elrontja, megtorpant mozgás közben, majd erőtlenül, laposan nem is túlhelyezett lövést enged a kapu bal oldala felé – Lloris rávetődik, megfogja.
Upamecano kezéhez ért a labda egy balról érkező centerezésnél. A spori elsőre szögletet ítél, aztán kihívják a monitorhoz, nézze már vissza a szitut...
Lewandowski fejese után pattan fel a labda magasra, de nem kapu felé, Milik felugrik, az ötös jobb csücskétől ollózva próbálja meglepni Llorist, de a jobb kapufa tövét trafálja csak el! Ráadásul utólag beintik a lest. Szerencséjük sincs a lengyeleknek!
91. perc: Ez így már kiütés! Marcus Thuram balról, az alapvonallal párhuzamosan befelé lép, majd a 16-os bal odalánál, a kaputól 14-15 méterre helyezkedő Mbappéhoz passzol, aki átveszi, majd jobbal a bal felsőbe lő! Ez is védhetetlen. Szczesnyt a végére szépen megszórják a franciák! 3–0
Mbappé már ötgólos. Menetel a gólkirályi cím felé?
Ha a lengyelek valami istentelen csoda folytán mégis tovább tudnának menni innen, akkor a negyeddöntőben nem léphet pályára a bekk.
Kiwior és Frankowski mérkőzése (és vélhetően a vb-je) ért véget, Bednarek és Grosicki jött be a végjátékra.
A rendes játékidőben...
76. perc: Az előző gól két főszereplője, Dembélé és Giroud mehet pihenni, Coman és M. Thuram kap bizonyítási lehetőséget az utolsó 15 percben.
74. perc: Lewandowskiék veszélyeztetnek a francia kapunál, ebből indul a címvédő kontrája, Griezmann előrevágott labdáját Giroud veszi le a kezdőkörben, kiteszi a jobb szélre Dembélének, aki nagy ívben kanyarít a hosszú felé, a forgatás tökéletes, Mbappé teljesen üresen veszi át, kétszer is felnézhet lövés előtt, majd 14 méterről a kapu jobb oldalába, a léc alá bombáz! 2–0
Ez Mbappé nyolcadik gólja a vb-ken, a negyedik ezen a tornán. Ezzel nemcsak beérte, meg is döntötte Pelé csúcsát Katarban, ő lőtte a mundiálok történetében a legtöbb gólt 24 éves kora előtt.
Balról, 7 méterről, viszonylag üresen ugorhatott fel fejelni a rendkívül rutinos lengyel védő, de a labda jó másfél méterrel elszállt a keresztléc felett!
Kaminski és Krychowiak ment le, Zalewski és Bielik jött be.
66. perc: Tchouameni jött le, posztra történt a csere, mert a monacói középpályás, Fofana vette át a helyét.
65. perc: A középmagas centerezés a röviden érkező Giroud-nak jó, aki az ötös csücskétől, éles szögből félig háttal a kapunak perdít, de csak az oldalhálóba!