Egymás után ötször ütötték le, de csak a vállát vonogatta

2012 januárjában a UFC kétségbeesetten kereste, ki állhatna ki a pehelysúly fiatal titánja, Dustin Poirier ellen. Előbb Erik Koch, majd Ricardo Lamas esett ki a pikszisből sérülés miatt, végül roppant rövid határidővel sikerül leszerződtetni egy 19 éves hawaii srácot, Max Hollowayt. Az újonc nem is okozott csalódást, de amikor felelőtlenül beleugrott egy térdrúgásba, akkor földre került, és Poirier egy karfeszítéssel legyőzte.

A két fiatal azóta óriási utat járt be: Holloway egy szolid 3-3-as kezdés után 13 meccses győzelmi sorozatot épített fel. A legendás José Aldo kétszeri kiütését követően legutóbb Brian Ortega ellen bizonyította, hogy súlycsoporttól függetlenül ő korunk egyik legnagyobb bunyósa. Poirer pedig McGregortól elszenvedett KO-ja után egy súlycsoporttal feljebb váltott, ahol 30 éves korára beérett, agresszivitása kalkulált pusztítássá vált, és legutóbbi három meccsén olyan egykori világbajnokokat semmisített meg, mint Anthony Pettis vagy Eddie Alvarez.

A könnyűsúlyú (70 kilós) párosításnak a kategória szempontjából nem volt sok értelme, hiszen a bajnok Habib Nurmagomedov az őszig eltiltását tölti, az első számú kihívó Tony Ferguson pedig nem tisztázott okok (valószínűleg pszichés problémák) miatt esett ki egy időre, szóval a semmitmondó (oké, a győztesnek automatikus valódi címmeccset biztosító) „ideiglenes bajnoki cím” helyett inkább visszavágás és a szakmai kihívás motiválta a párosítást.

És a meccs azt hozta, amit vártunk tőle: egy technikás, taktikus és brutális állóharcot. A brutalitásra jellemző, hogy az agresszívabban kezdő Poirier

És ha nem Hollowayről lett volna szó, akkor ennek a meccsnek legkésőbb a második menetben simán vége kellett volna legyen. Azonban a hawaii két menet után is ugyanolyan lazán jött előre, mintha most kezdődött volna a meccs, Poirier pedig kezdett lelassulni, mintha elfáradt volna az óriási ütésekben (pedig úgy tűnt, hogy tanult José Aldo hibájából, és nem törekedett görcsösen a KO-ra). Holloway szívósságára Poirer edzői is számítottak, mert állandóan dobásra biztatták harcosukat, azonban ezek a levitelek nem igazán sikerültek, sőt, egy patthelyzetből Holloway egy sor könyökütéssel még jobban megbüntette ellenfelét. De a negyedik menet végén megint fordult a kocka: az ellenfelére tapadó Holloway bekapott homlokra egy kemény térdrúgást, amitől egy jól kivehető árok nyílt a két szemöldöke között.

Hollowaynek nem elsősorban rúgás erejével volt baja, hanem a sebből a szembe ömlő vérrel. És a szünetben hiába mérsékelték a patakot, az apró hátrányt a rutinos Poirer a maga javára tudta fordítani a záró öt percben, és a – ki tudja, honnan – előkapart erőtartalékait mozgósítva egy olyan hajrát tudott levágni, ami a pontozóknál bebiztosította a győzelmét (ami végül a vártnál simább, 49-46 lett). Poirier sírt az örömtől, de Holloway sem tűnt letörtnek, hiszen pehelysúlyú címe érintetlen maradt (még ha 13 meccses veretlenségi sorozata meg is szakadt). A győztes készülhet Habib ellen, a bajnok Twitteren azonnal jelezte, hogy bár szerinte döntetlen volt a meccs, de szeptemberben kész kiállni Poirier ellen.

Afrika berobbant az MMA élmezőnyébe

Az este másik főmeccse egy másik ideiglenes címért zajlott; a középsúly (84 kiló) bajnoka, az ausztrál Robert Whittaker februárban, órákkal a mexikói-amerikai Kelvin Gastelum elleni meccse előtt heves fájdalmat érzett a hasában, és kiderült, hogy sérve van, amit haladéktalanul meg kell műteni. Gastelum így csak a nézőtérről (érthetetlen módon egy bajnoki övvel a vállán emberkedve) nézte az új főmeccset, melyen az új Anderson Silvának kikiáltott Israel Adesanya magabiztosan megverte a régi Anderson Silvát. A UFC-ben 2018 elején debütáló, azóta villámgyorsan öt meccset abszolváló virtuóz nigériai-új-zélandi Adesanya és Gastelum közötti parázs szóváltásból a promóciós szervezet gyorsan profitálni akart, és már áprilisra összehozta kettejük összecsapását.

A meccs mondjuk technikai szempontból is nagyon érdekesnek ígérkezett. Egyik oldalon ugyanis ott volt a nyúlánk, hatalmas ütő- és rúgóarzenált felépítő Adesanya, másik oldalon a zömök, de villámgyors kezekkel, és elképesztően kemény állal rendelkező Gastelum; és nehezen lehetett megtippelni, az eltérő stílusok közül kié fog dominálni. A meccs elején Gastelumé, aki nem hátrált ki ellenfele támadásai elől, hanem a hosszú végtagok közé kerülve engedte el rövid kombinációit, és le is ütötte ellenfelét, aki azonban gyorsan össze tudta magát kapni.

A második menettől azonban Adesanya kezdte megtalálni a ritmust, mellyel elkezdhette anélkül lebontani Gastelumot, hogy az gyors jobb-bal kombinációival komolyan meg tudta volna büntetni, sőt, az ütőtávon belül maradó Gastelumot előbb egy hosszú egyenessel, majd

A dominancia a harmadik menetre is megmaradt, de Gastelum kiváló fejmunkával kerülte el azt, hogy a bekapott ütések igazán pusztító hatást érjenek el, és ő maga is rendszeresen talált; viszont képtelen volt földre vinni ellenfelét (egy sikeres dobása volt, de Adesanya magabiztosan szabadult ki alóla). A negyedik menetben azután fordult a kocka; és az amerikai rendítette meg az új-zélandit – például egy fejrúgással, amire ugyan ki számított volna -, így az utolsó öt percre 2-2-vel fordultak rá a harcosok.

Itt vált el, ki tud bajnoki tartalékokat mozgósítani, és a magas szintű MMA-rutin hiánya miatt sokat kritizált Adesanya felnőtt a feladathoz, és irtózatos verést mért Gastelumra, akit a végére már csak az motivált, hogy kihúzza a gongszóig. Az elképesztő fordulatos és kőkemény meccs változatosságát jelzi, hogy az ötödik menetben még egy kis látványos földharc-betét is előkerült, amikor az új-zélandinak előbb egy guillotine-fojtással, majd egy háromszög-fojtással is nagyon közel került ahhoz, hogy feladásra kényszerítse ellenfelét. A végén Adesanya óriási verést mért Gastelumra, aki nagyon közel került a leléptetéshez, de végül a pontozókra maradt a döntés – mondjuk a döntés nem volt túl nehéz, mert az ötödik menet totális dominanciája miatt az új-zélandi győzelméhez nem férhetett kétség.

Adesanya személyében egyébként másfél hónapon belül immár a második afrikai – sőt, nigériai - származású bajnokot avatják, március elején Kamaru Usman verte meg magabiztosan a regnáló Tyron Woodleyt. És ha a kameruni Francis Ngannou tartja jelenlegi formáját, akkor a korábban MMA-szempontból terra incognitának számító kontinens akár még idén három világbajnokot is adhat a UFC-nek.

(Borítókép: Dustin Poirier visz be egy ütést Max Holloway-nek az UFC 236 eseményen a State Farm Arénában, 2019. április 13-án. Fotó: Logan Riely / Getty Images Hungary)