Budapest-klip: a Republic és a Párizsi Udvar

2013. március 11., 11:23 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Cipő (1965-2013).

Budapest legcukibb nevű épülete

2013. március 10., 12:01 Módosítva: 2017.11.21 17:40
8
P1110926
Fotó: Kovács Veronika / Vero / Lásd Budapestet!

Ez a fényképezőgépes puttó alighanem a legcukibb mesterségjegyes szobordísz Budapesten (a Műjég sapkasálas-korcsolyás kislányfejével holtversenyben). Na persze a Mai Manó Ház már önmagában cuki név, és ha abba is belegondolunk, hogy a tervezőjét Strausz Mukinak hívták, akkor az egész olyan, mintha valami mesében szerepelne. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az építészpáros másik tagja Nay Rezső volt, de mivel neki nincs ennyire manófalvi neve, szegényt csak zárójelben említem meg).

Persze nem csak a nevek miatt érdekes az épület, ez ugyanis alighanem a legkülönösebb ház, a különös házakban amúgy is bővelkedő Belső-Terézvárosban.

Látszólag semmi okom nincs rá, hogy épp most posztolok róla, de valójában régi adósságom törlesztem ezzel a bejegyzéssel. Valamikor réges-régen ugyanis kaptam egy ingyen belépőt a Budapest Pozitív kiállításukra, hogy majd írok róla, de persze addig halogattam a dolgot, míg bezárt a tárlat. Azután sokáig nyugtalanul aludtam a lelkiismeret-furdalástól, többször arra riadtam álmomból, hogy Mai Manó áll az ágyam mellett és háromlábú fényképezőgép-állványát készül a mellkasomba döfni.

Tovább

A nap képe: kijelölt csókolózóhely Mariborban

2013. március 9., 13:34 Módosítva: 2014.06.30 16:02

18083433_d26308ed9b625fef4892dcb8fbaba93e_l.jpg_800x600

Nem tudom, ki és miért rakta ki. Arra jártunk, megtetszett.

Budapest-film: amikor koreaiak ostromolják meg a Szabadság téri tévészékházat

2013. március 8., 15:29 Módosítva: 2014.06.30 16:02

A Die Hard forgatása óta egyáltalán nem meglepő, ha Budapesten akcióhősök lövöldöznek, egy csapat "koreai náciba" pedig már én is belefutottam a Zsidónegyedben. Úgyhogy akár legyinthetnénk is erre az újabb koreai filmsorozat-trailerre, amit szab küldött. De azért vannak benne finomságok.

Bár egy kislány a YT-kommentek közt azon örvend, hogy náluk, azaz Kambodzsában forgatták a filmet, azért mi is büszkék lehetünk. Nekem például az ismert budapesti épületeken kívül az autósüldözésben 0:49-kor felbukkanó kátyúknál is megdobbant a szívem. Ám az igazán érdekes villanás, az az "MTV-székház ostroma" 0:45-nél. Vajon mit akarhatnak azok a fekete fegyveresek?

Rejtélyes objektum a KÖKI Terminál alatt

2013. március 7., 14:22 Módosítva: 2016.04.25 07:21

Kaptam egy fotógyűjteményt a KÖKI-ről. Az egész pusztulásról, koszról, szemétről szól. Legtöbbször nem foglalkozom ilyesmivel, de most kivételt teszek. Egyrészt az összefoglalóban írtak miatt: "Közel egy évvel a nyitás után, 2013 januárjában ott tartunk, hogy a helyzet az előző állapotokhoz kísértetiesen kezd hasonlítani."

Nem árt, ha emlékezünk erre, mikor megint azzal az indokkal szeretnének bontani épületeket, hogy "ennél csak jobb lehet". Szó se róla, a bevásárlóközpontban rend van és tisztaság, de a falakon kívüli világot ez nem változtatta meg. Nem is változtathatta.

Tovább

A nap képe: ablak a múltra kecskével, a palotai zsinagógánál

2013. március 7., 10:30 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Budapest, XV. Rákospalota, Régi Fóti út 77., zsinagóga fortepan_22616

Hiába jelent meg a közelmúltban két könyve is, Kerényi Zoltán nem nyugszik és folyamatosan tolja fel ablak a múltra sorozatát Flickren és Facebookon. Az egyik legfrissebb darabján a Régi Fóti út látható a XV. kerületben, és a rákospalotai zsinagóga, melyben ma a Széchényi Könyvtár raktára üzemel. 

Legyen-e újra hidroplánkikötője Budapestnek? Ha igen, hol?

2013. március 6., 09:40 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Budapest, Szabadság híd, az Aeroexpress Rt. hidroplán-állomása, Junkers F-13 repülőkkel fortepan_24829

Budapest, Szabadság híd, az Aeroexpress Rt. hidroplán-állomása, Junkers F-13 repülőkkel - ablakamultra.hu


Izgalmas témát vetett fel minap a Travelo: kilencven éve nyitották meg Budapest hidroplánkikötőjét a Gellért Szálló előtti rakpartszakaszon (ahol ma is emléktábla utal rá).

A szolgáltatás részint 15-20 perces sétarepülésekből (Gellért Szálló – Szabadság-hegy – Rózsadomb – Rákos – Soroksár – Gellért Szálló), részint hosszabb távú "kiruccanásokból" állt: Bécsbe, Siófokra, később Münchenig, de alkalmilag Szentendrére, Esztergomba is indultak hidroplánok Budapestről.

Tovább

Budapest-klip: miért tüntet a Wizz Air címerállata a Parlament előtt? Korrekt kis reklámfilm fővárosunkról - FRISSÍTVE

2013. március 5., 16:52 Módosítva: 2014.06.30 16:02

A Wizz Air elhatározta, hogy valamennyi úticéljáról egy kis népszerűsítő filmet forgat, amiben a főszerepet egy állítólag pingvinre (szerintem inkább fakúszra) emlékeztető figura* és a helyi légiutaskisérők adják. A sorozatot a budapestivel kezdték.

Az üzleti modell lényege, hogy - mint a Travelo írja -  "a különféle, turizmusban érdekelt szolgáltatók jelentkezheznek és licitálhatnak arra, hogy mennyit ér meg nekik, hogy szerepeljenek egy exkluzív videóban".

Tovább

A nap képe: jin-jang ikerház-felújítás Újpesten

2013. március 5., 06:32 Módosítva: 2014.06.30 16:02

jinjang_1362461403.png_861x391

Na most a ház lakói vagy taoisták, akik a jin-jang szimbólumot négyszögesítették, vagy az ikerháznak csak az egyik társtulajdonosa szeretett volna felújítani. Örök rejtély marad...

Vajon ki köszönti nyolcéves lányát egy felüljáróra akasztott lepedőre fújt felirattal?

2013. március 4., 10:39 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Lehet, hogy egy Lilikének tett könnyelmű ígéretét kellett beváltania Apának?

A képet hatja küldte, aki a pesterzsébeti felüljárónál fényképezte a furcsa feliratot, s mint írja "kifelé menet amúgy a buszból is láttam még egyet, az meg egy üres óriásplakátra volt ráfújva a vonat mellett".

Tovább

Népirtás emlékműve vagy urnatemető? Egyik sem. Különleges kiállítás Budapest egyik legérdekesebb tavának partján

2013. március 3., 12:53 Módosítva: 2014.08.15 14:26

Amikor először szúrtam ki a furcsa objektumot a kőbányai Mély-tó partján sétálva, azt hittem valamilyen népirtás, felkelés vagy esetleg a munkásmozgalom áldozatainak emlékhelye. De nem. Semmi tragédia, egy nagyon kedves kiállítás csupán. Régi téglák, melyeket hogyan is lehetne klasszabbul bemutatni a nagyközönségnek, mint a falba építve.

Tovább

Hány külföldi sztár forgatott Budapesten? Itt egy csomó filmjelenet 3 és fél percbe vágva

2013. március 1., 16:21 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Na természetesen ennél jóval több, de ízelítőnek nem rossz. Még több budapesti film és klip az Urbanistán.

Furcsa köztéri reklám Pesten. Zsonglőr dobálja a hirdetőtáblát az Örs vezér terén

2013. március 1., 07:28 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Ebbe a fickóba szaladtam bele a minap az Örs vezér terén az Árkád előtt. Lehet, hogy ti már láttatok hasonlót, nekem új volt, amit csinált. Nagyjából úgy viszonyul a hagyományos szendvicsemberhez, mint egy késekkel hadonászó japán látványszakács a szendvicskészítőhöz. Hogy a reklámtábla-dobálás mennyire hatékony hirdetésforma, azt nem tudom, figyelemfelkeltőnek figyelemfelkeltő az biztos. Én is azonnal megkértem, hadd csináljak pár telefonos képet róla. Kérdés, hogy aki nem áll meg bámulni, az mennyire tudja elolvasni a feliratot.

Tovább

Programajánló: mozi városról, építészetről és egy fura kiállítás

2013. február 28., 13:30 Módosítva: 2014.06.30 16:02

XFl9[1].jpeg

Az elmúlt hetekben több programajánlót is kaptam, az izgalmasabbját szeretném most a figyelmetekbe ajánlani. ezek a Budapesti Építészeti Filmnapok, a Pest megér egy estet filmklub és a Tömegbiztosítás kiállítás.

Tovább

A nap képe: végletekig leharcolt térkép a Nyugati metróállomásán

2013. február 28., 11:11 Módosítva: 2014.06.30 16:02

ny1_1_1362046087.jpg_600x450

Azért ez annyira kis izé... Ráadásul, mint Városjáró posztjából kiderül (ahonnan a fenti kép is való), nem ez az egyetlen buheramegoldás a Nyugati metróállomás térképein.

Budapest mint horrorfilmhelyszín: fővárosunkba érkező diákok nyomába ered a titokzatos gyilkos a Bloody Night-ban

2013. február 28., 08:41 Módosítva: 2014.06.30 16:02

"A 28 éves Hakan Yildiz bolgár származású török filmrendező által készített darabolós horror a magyar fővárosban játszódik. A második trailer a Four Students Alone in Budapest, azaz Négy Diák Egyedül Budapesten vészjósló mondattal indul. A történet szerint a külföldi diákok a téli szünetben utaznak a magyar fővárosba, ahol egy rejtélyes maszkos őrült szegődik a nyomukba." - írja a hvg.hu, aki a is kiderítette, hogy az alkotó a Debreceni Egyetemen tanult angol irodalmat. Nagyon nem az én stílusom, de ha valaki megnézi majd, mesélje el milyen benne szeretett fővárosunk.

Kösz a tippet Bálint!

Budapesti helyszínek régi és új képeken. Megjelent az Ablak a múltra évkönyv - egyből két kötet is

2013. február 27., 09:18 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Budapest, II. Bem rakpart, a Csalogány utca torkolatától, 1980. augusztus 20-án fortepan_15322

Duplaablak a múltra: felirat a házfalon, a zászló mellett... 

Nem is olyan rég adtam egy kis válogatást az Ablak a múltra legfrisebb fotóiból, melyek mostantól nyomtatásban is böngészhetők. Kerényi Zoltán ugyanis egy 2011-es és egy 2012-es évkönyvbe gyűjtötte össze kollázsait, melyeken a rég múlt magyarországi - főleg budapesti - fényképek helyszínei vannak újrafotózva és szellemesen összeollózva.

Tovább

Ti hogyan nézitek meg telefonon, mikor jön a busz? Nagy budapesti mobilmenetrend összehasonlítás az Urbanistán

2013. február 26., 13:20 Módosítva: 2014.06.30 16:02

knockinaround: DSC 2089

 A fényképet knockinaround töltötte fel az Indafotó Urbanista gyűjteményébe.

Ha valamire, hát erre jó az okostelefon. Mármint megnézni rajta, mikor érdemes elindulni otthonról, hogy ne fagyoskodjunk a buszmegállóban, vagy ne rohanjunk fölöslegesen az átszállásnál. Persze igazán akkor lesznek majd jók ezek az alkalmazások, ha a Synergon-féle rendszerrel valós időben követhetjük a BKK járműveit, nagyjából úgy, ahogy azt a vonatoknál már megtehetjük. Addig is marad a menetrendhasználat és a hit, hogy valóban időben érkeznek a buszok, metrók, villamosok. (Amúgy amióta mobilon nézem a menetrendet, rá kellett jönnöm, hogy a közvélekedéssel ellentétben ritkán késnek).

Az alábbiakban kicsit összevetem az elérhető lehetőségeket, persze pusztán a saját tapasztalataimat felhasználva Androidon - bármilyen más vélemény, vagy itt nem szereplő alkalmazás kritikája jöhet a kommentekbe!

Tovább

Napi Kossuth tér: miért parkol szabálytalanul a kerékpárúton a nemzet főterén dolgozó szlovák rendszámos munkásszállító?

2013. február 26., 11:30 Módosítva: 2014.06.30 16:02

 Nagyobb képért kattints!

"nagyon érdekes dolgok történnek a Kossuth téren... nem elég, hogy nemrég az egész placcot egy (a pártpolitikusok számára) ingyenes parkolóvá alakították, de most még arra sem képesek odafigyelni a kivitelezők, hogy feleslegesen ne parkoljanak a kerékpárútra... persze szlovák rendszámmal könnyű megelőzni a bírságokat, csak azt nem értem, hogy nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, ha a kivitelező még a járműparkját sem itthon tartja üzemben... "

- írta Keret Terek az Urbanista Facebook-oldalára, ahová egy egész albumnyi képet linkelt. Azt azért tegyük hozzá, hogy legalább a felszíni parkolás megszűnik a fejlesztés eredményeként, persze a bringasávra azért figyelhetnének, ha már másra nem.

Fucking, Shit, Vagina. Nem illetlen szavak, egyszerű településnevek, amelyeket most egy térképen gyűjtöttek össze

2013. február 25., 11:47 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Őszintén sajnálom, ha valakinek a munkahelyi gépén most nem jeleink meg az Urbanista legfrissebb posztja, mert a szigorú IT-sok tiltólistára vettek olyan szavakat, mint a Fucking vagy a Vagina. Pedig az előbbi egy osztrák falu, melynek a határát jelző táblát rendszeresen ellopják, az utóbbi pedig két orosz település és egy Salamon-szigetekhez tartozó sziget neve.

Tovább

Budapest-klip: ahogy a metró- és a villamosvezető látja a várost

2013. február 25., 07:42 Módosítva: 2014.06.30 16:02

Bár már a könyökömön jönnek ki a szebbnél szebb timelapse-videók, ebben van néhány olyan képsor, ami a korábbiakban nem volt. Témája ugyanis a budapesti tömegközlekedés, amibe néhány olyan felvétel is belefért, amelyek azt mutatják, mit lát a vezető.

Karinthy Frigyes: Hónapos szoba

2013. február 24., 08:00 Módosítva: 2016.04.15 10:13
22

apro1912-pestinaplo2[1].jpg

Hirdetés az 1912-es Pesti Naplóból (forrás: Volt egyszer...)

Szoktam kérem élcelődni az "ingatlanosirodalommal", hogy milyen mókás dolgok születnek a hirdetésekben, pedig a témának valódi irodalma is van. A rémesebbnél rémesebb albérletsztorik után olyan ismerősnek tűnt egy-egy karakter. Felcsaptam hát egyik kedvenc írom, Karinthy Frigyes 1912-ben megjelent Görbe tükör kötetét és kikerestem a Hónapos szoba című zseniális humoreszket. Szinte látom magam előtt a szereplőket, akiken meg sem látszik az eltelt száz év, akár ma is játszódhatna a párbeszéd:

Tovább

A nap képe: Budapest legfélelmetesebb cégére. Hatméteres leguánszobor figyeli az Alkotás utca forgalmát

2013. február 23., 10:14 Módosítva: 2014.06.30 16:02

17727285_baf1550c18acb9b8fc47684d193419a3_l.jpg_800x600

"Julia Pardoe angol írónő 1840-ben megemlítette, hogy angol szalonokban ő a pesti boltosok cégtábláinál értéktelenebb képeket látott ararny keretbe foglalva. (A  cégérekből ma szép gyűjteményt őriz a Kiscelli Múzeum.)" - írja Török András Budapest könyvében.

Izgalmas, akár védelemre méltó cégérek azonban nem csak a múltból maradtak fenn (mint amilyen mondjuk a régi Országház vendéglő cégére a várnegyedben), hanem akár az ezredfordulóról is. Mint amilyen ez a hatalmas (fejétől a farkáig talán hat méteres) leguán, mely nevéhez méltón a Leguán Díszállatkereskedést hirdeti az Alkotás utca. 

Szeretem. Már sok éve ismerem, csak annyira magától értetődő nekem, hogy eszembe se jutott mostanáig lefotózni (mint ahogy pár éve a Belváros, Budapestnek igen)

Még több kép a szobornak is beillő óriáscégérről itt.

Hol érdemes Budapesten irodaházat építeni? Négy nagy fejlesztés zajlik a fővárosban, lássuk merre!

2013. február 22., 11:05 Módosítva: 2014.06.30 16:02

nov1 belso02

 

Lassan egy hónap eltelt azóta, hogy a budapesti üzleti ingatlanok piacáról szóló sorozatot elkezdtem posztolgatni a CBRE január végi háttérbeszélgetése nyomán. A bevásárlóközpontok és a bevásárlóutcák helyzete után most ígéretemhez híven következzen a fővárosi irodapiac bemutatása. A több hetes csúszás senkit ne zavarjon: ez az a terület, ahol talán a legkevésbé várható, hogy valami váratlanul felforgassa a jelenlegi állapotokat.

Tovább