Noé bárkája kerek lehetett
4000 éves szöveg került elő az özönvíz mezopotámiai verziójáról, a bibliainál jóval ősibb.
4000 éves szöveg került elő az özönvíz mezopotámiai verziójáról, a bibliainál jóval ősibb.
A 20 éve nem látott rekordvihar miatt derékig ér a víz az utcákon Manilában. Bezárt az összes iskola.
Szélsőséges lesz hétfőtől az időjárás: a szélviharok mellé hideg estéket és nyári kánikulát is kapunk.
Ő már a harmadik, apokalipszistől rettegő amatőr hajóács. A 2012 című film inspirálta.
Robert Ballard régész szerint a víz 12 ezer évvel ezelőtt öntötte el a Fekete-tenger térségét.
A tízperces vihar hevessége a nyár közepét idézte, júniusban, júliusban szokott ilyen lenni.
A bakonyaljai Lázira özönvíz zúdult, az országban sok helyen szakadt le az ég szerda este.
Méteres víz gyűlt össze egy salgótarjáni aluljáróban. Holnap is lesznek heves zivatarok.
A kétméteres víz autókat sodort el.
Crowe a Batman-jelmezt a sarokba hajító Christian Bale helyett kapta meg a szerepet.
Az elképesztő csapadékmennyiség miatt félmillióan vesztették el házukat, megélhetésüket.
Csaknem kéttucatnyi halott, több tízezer evakuált.
Legalább 33-an meghaltak, sokan eltűntek.
Az áldozatok száma tovább nőhet, mert több száz embert még keresnek.
Már közel négyszáz áldozatot találtak meg, de sok városrészt még nem értek el a mentőcsapatok.
A legtöbben Teresopolisban haltak meg, több ezren maradtak fedél nélkül.
Tizenegyre nőtt a halottak száma a franciaországi áradásokban.
Egyelőre megbecsülni sem lehet, mekkora kárt okozott az özönvíz. Két ember életveszélyben volt.
Legalábbis ezt állítják kínai és török tudósok egy, az Ararát hegyen talált leletről.
Az óriási esőzések miatt Rhode Island több terület vízben áll, a New York körüli utak is úsznak.
A sárlavinák számos gépkocsit temettek maguk alá.
Megkezdődött a kárfelmérés a példátlan hevességű angliai áradások után. A megáradt folyók hidakat sodortak el, városokat öntöttek el.
A forgalmat terelte, amikor összeomlott alatta a híd. A hétvégére újabb esőket jósolnak.
Újabb esőzés akadályozza a mentőcsapatokat. Berlusconi szerint ötvenen halhattak meg a pénteki viharban.
Hatalmas eső zúdult az olasz sziget keleti részére, sártenger árasztott el több települést.
Ötszáz év legsúlyosabb áradásának nevezte az egyik miniszter a Törökország északnyugati részét sújtó természeti csapást.
A szerdai heves esőzés és az azt követő áradás miatt katasztrófahelyzet alakult ki a Fekete-tenger partvidékén.
Egy város 40 százaléka víz alá került, több száz ház lakhatatlan. Az esőzés folytatódik.