39 találat az Indexről, és a környékéről.
Nem viselte jól az elbocsátást.
A kamerát tönkre is tették.
Több ügy miatt is nyomozott a rendőrség a gyanúsítottal szemben.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kegyetlenül akartak elbánni a védett állattal.
A rendőrség eljárást indított.
2021. szeptember 22., 08:45
Egy 65 férfi lovas kocsijával elütötte, majd rátámadt a szomszédasszonyára Farmoson.
A három férfi így próbálta meg elkerülni a letartóztatást.
Hónapokon keresztül fenyegette, bántalmazta feleségét, de a zaklatásokból saját testvére sem maradt ki.
2020. szeptember 28., 09:50
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás.
2020. augusztus 10., 07:23
A nő és vőlegénye a támadást megelőzően 11-szer tett feljelentést a fenyegetőző férfi ellen.
2020. augusztus 7., 15:46
A bántalmazott nő elvette a vasvillát a rátámadó férfitól, aki ezután a baltáért nyúlt. Végül azt is elvette tőle a sebesült nő.
Három férfi dulakodott, mindhármukat letartóztatta a rendőrség.
A dunaegyházi támadót elfogták.
A debreceni gazdát bíróság elé állíthatják.
2013. november 25., 11:19
Volt feleségét és a gyerekeit akarta megverni a demecseri férfi, mikor kijött a rendőr, két polgárőrrel. Alig bírtak vele.
2013. augusztus 7., 10:29
Senki nem tudja, miért dulakodott a két üllői férfi.
Csúnyán elfajult a golden retriever, Tipli miatt kipattant viszály két Pest megyei szomszéd közt.
Levágta egy zalaegerszegi ház kapujáról a láncot, majd a házban lakóra támadt egy férfi.
Kétszer is kihívták a rendőröket Sárkeresztúron, megakadályozni a pünkösdi tömegverekedést.
Életveszélyes sérülést okozott. Ketten támadtak rá, egyikük kezében vasvilla volt.
A 35 éves férfira egy 38 éves helyi lakos szóváltást követően támadt rá szerdán, míg 18 éves társa vasvillával a kezében fenyegette a férfit.
Az oroszlányi férfitól már többször loptak fát. A vasvillás támadás miatt garázdasággal gyanúsítják.
Vasvilla és baseballütő is előkerült Öreglakon.
2011. november 11., 16:21
A tiszalúci férfi miután összeszólalkozott a szomszédjával, mérgében szúrta meg az állatot.
Hat büntetett előéletűt őrizetbe vettek.
Vasvillával, viperával esett egymásnak az utcán két család Kaposváron; egy ember súlyosan, többen könnyebben megsérültek - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A mikepércsi szőlőtulajdonos feldühödött, amiért munkavállalója késsel támad rá.
2010. december 30., 07:49
Tiszadadán szurkálássá fajult egy vita. A késelő férfi fegyvert váltott, döfött, majd megadta magát.
A férfi elővett egy vasvillát, és azzal verte hátba többször, azzal védekezett, hogy nem volt még lova, és nem tudja, hogyan kell nevelni ilyen állatot.
2010. szeptember 8., 11:38
Súlyos koponyasérüléssel került a mátészalkai kórházba egy nagyecsedi férfi, aki augusztus 25-én másodmagával paprikát akart lopni Fábiánházán egy kertből, amikor a tulajdonos tetten érte.
2010. augusztus 30., 11:38
Paprikát akart lopni két férfi szombaton Nagyecseden, de a gazda tetten érte őket. Egyikük elmenekült, a másikat a 66 éves tulajdonos védekezésképp vasvillával fejbe vágta.
2010. augusztus 9., 15:51
A 150 kilós mangalica még él, és most is abban az ólban van, ahonnan vasárnap kitört.
Az apa és fia karddal és játékfegyverrel támadtak rá egy helyi férfira.
A körzeti megbízottat a támadó kertszomszédja hívta ki, mert az 51 éves férfi felgyújtotta a lekaszált füvet, ami szerinte az övé volt.
Nem használt se a figyelmeztető lövés, se a gázspray.
A kétegyházi fiú zokon vette, hogy rajtakapták és feljelentették. Az apjával együtt állt bosszút.
Egy kaposvári iskola előtt verekedtek össze, ketten könnyebben sérültek.
Egy figyelmeztető lövés leadásával tudták csak megfékezni a rendőrök azt a férfit, aki vasvillával támadt rájuk Zalakomárban, írja a Független Hírügynökség.