GVH: Nincs baj a MET terjeszkedésével
Engedélyezte a GVH, hogy ezután a MET adjon el földgázt a GDF Suez kiskereskedelmi ügyfeleinek.
Engedélyezte a GVH, hogy ezután a MET adjon el földgázt a GDF Suez kiskereskedelmi ügyfeleinek.
A versenyhivatalnál kifogásoltak néhány dolgot. Az új vezető fideszes önkormányzati képviselő.
Nem lehet büntetlenül azt mondani, hogy csak ez vagy az van a gyógyszerben, mikor nem is.
A GVH is rábólintott, hogy a Veolia megvegye a debreceni és nyíregyházi erőműveket.
Az akkumulátoroknál is átverhették az államot. Persze, lehet, hogy az állam pont ezt akarja.
A hírhedt 29-es körzetből sok panasz jött a szolgáltatás minőségére és árára.
500 forintos kupont kapott, ha 5000 forint felett vásárolt, de a beváltáshoz is 5000 forint felett kellett vásárolnia - ilyen a fogyasztók megtévesztése.
43 millióra büntette a céget a GVH egy hírdetés miatt.
A GVH, az MNB és a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködést kezdenek.
Hat cég érintett közbeszerzési csalásokban. 16,6 milliónyi bírságot kaptak.
Így reklámozott étrend-kiegészítőt a Schwabe, a GVH a magyar céget és az anyacéget is bírságolta.
És az ÁSZ vagy a GVH elnökének? Nyilvánosak a tisztségviselők vagyonbevallásai is.
Egyebek mellett a Lacto Seven gyógyhatásaira nem volt semmilyen bizonyítékuk.
Nem szóltak időben terveikről a GVH-nak.
Észrevétlenül ment át a fideszes módosító, összejátszó hulladékos cégeknek adhatnak egérutat.
A CL Broker Group próbálta hitelként hirdetni a fogyasztói csoportját, 3,3 milliót fizethetnek.
A Netpincér a tulajváltás után üzleti modellt is vált, a versenytársaknak ez nem nagyon tetszik.
Kommunikációjukban gyógyhatást tulajdonítottak élelmiszereknek, ehhez kérelmet nem nyújtottak be.
Például azt, hogy a külföldiek majd tolonganak értük. 18 millióra bírságolta őket a versenyhivatal.
A GVH szerint a kifejezéssel csúnyán félrevezették az embereket.
A GVH 70 millióra bírságolta az Euro Telemarketinget.
A GVH szerint félreérthetőek voltak a reklámjaik, éppenséggel a bank számára kedvezőbb módon.
Megbírságolta az Update-es átveréseket a GVH, Norbiék szerint pedig igazából minden rendben.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint Schoberték több pontban, például a betegségek megelőzésében vagy egészségre vonatkozó hatásokban állítottak valótlant.
Schoberték reklámjaiban nagyjából minden hazugság volt, vagy jogszerűtlen.
Azt mondták, hogy a telefonszolgáltatójuktól keresik őket és látatlanban olcsóbb terméket ajánlottak.
Az Impulser pedig így reklámozta a termékét, ezért a versenyhivatal 100 millióra bírságolta őket.
A GVH szerint csak a szőkedencsi temetőben álló fánál tudták bizonyítani a megfelelő lefedettséget.
Az összefonódás a versenyhivatal szerint nem jár együtt káros hatásokkal.
A fogyasztószert forgalmazó céget megtévesztő reklámok és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt bírságolta meg a GVH.
Megtévesztő hirdetések miatt 10 millió forintra bírságolta a TV Brandset a versenyhivatal.
Erre érdemes odafigyelni, hogy ne fázzon rá a cége úgy, mint a legutóbbi GVH-bírságnál.
A versenyhivatal szerint a Garhartt és a Market Építő összeolvadása nem versenykorlátozó.
Feloszthatták egymás közt a közbeszerzési pályázatokat. Eljárás indul.
Ezért lecsapott a versenyhivatal, és három cégnek összesen hatmillió bírságot osztott ki.
A Gazdasági Versenyhivatal újabb cég légzésfigyelő készülékeit vizsgálja. A gyanú szerint nem életmentő a készülék.
90 millióra bírságolta a céget a versenyhivatal.
A GVH azt gyanítja, hogy 5 cég 2011 óta osztotta le egymás közt a közbeszerzéseket Kazincbarcikán.
Hetekkel korábban tudták, hogy az ígéretekkel ellentétben nem lesz kapható náluk a 11 900 forintra akciózott multifunkciós nyomtató, mégis hirdették. Nem ez az első alkalom, hogy megbüntették őket.
Olyan nyomtatót hirdetett, amit soha nem is árult.
Fiatalokat tévesztettek meg az egyik csomag hirdetéseivel, ráadásul sokadszorra.
25 millióra büntette a versenyhivatal a vállalkozót, amiért gyógyító hatásúnak kamuzta a paplanját.
A céget, amelyik ezt állította, 30 millióra büntették.
Idén eddig főleg a bankokat és az útépítőket ütötte régi ügyek miatt a versenyhivatal. Itt a lista.
Évekig átverte a fogyasztóit a Cord Blood szlovákiai őssejtes cég.
Az autófényező-importőrök manipulálták az árakat, hogy több pénz maradjon a szervizeknél.
Átverték fogyasztóikat a lazacos, áfonyás csodakapszulával, büntet a versenyhivatal.
Pénz helyett vásárlói jog járt, és ez sem mindenkinek. Tipikus átverést bírságoltak 3 millióra.
Jó évtizeddel a kartellezés után, egy most már halott technológia ügyében. De lecsapott a GVH.
Tavaly óta lehet a versenyhivatalt megkerülve államosítani, nemzetstratégiai döntés született.
Erre gyanakszik a GVH, helyszíni kutatást is tartottak a cégnél.
A biztosító azzal kérkedett, hogy uralja a piacot. Nem kellett volna, nagy büntetést fizetnek.
A betonosok bebetonozták az árakat, a versenyhivatal 8 céget büntetett meg.
A cég 40 milliós bírságot kapott a GVH-tól kamureklámok miatt.
A versenyhivatal szerint nincs azonos tevékenységük, így nem lesz kevesebb verseny.
A Dunahouse és az Otthon Centrum játszhatott össze, ugyanazokat az ingatlanokat ajánlották.
Tilos élelmiszernek gyógyító hatást tulajdonítani reklámokban, 3,1 milliót rótt ki a GVH.
Korlátos a volt a "korlátlan beszélgetés".
A hitelkártyák kamatmentes visszafizetésénél verték át az ügyfeleket. Pénz jár vissza.
A cégek adatokat osztottak meg egymással, amit piackutatásnak álcáztak. Lebuktak, a GVH büntetett.