Leállt a Gazprom tárgyalása Ankarával
Az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat utáni B-terv is akadozik, gázárvita miatt. A jó viszony kevés.
Az Ukrajnát elkerülő Déli Áramlat utáni B-terv is akadozik, gázárvita miatt. A jó viszony kevés.
A rajtaütésben három katona életét vesztette.
A német kamasz a Facebookon kért segítséget, hogy bejusson a terroristákhoz, de rendőrök válaszoltak.
A választásokra készülő török elnök háborút indított a szavazatokért. Igazi háborút. Az Iszlám Állam felrobbantott néhány szerencsétlen kurdot, mire a török kormány elkezdte lőni a kurdokat. Értik, ugye? A kifőzött tervbe beleremeghet a Közel-Kelet.
Az Iránból érkező vezetéknél próbálkoztak, mindenki a kurdokat sejti a háttérben.
Összecsapások Isztambulban, a kormány már a határon túl is támadja a kurdokat.
A hétvégén egyszerre támadta az Iszlám Államot és a saját kurdjait.
Éjszaka légicsapást intéztek Szíriára és Irakra is.
5000 fős razzia Isztambulban, légi csapás Szíriában: Erdogan hadat üzent az Iszlám Államnak, amit eddig suttyomban támogatott.
Fallal és árkokkal erősítik meg a szíriai határszakaszt, hogy a szélsőségesek kívül maradjanak.
Obama is támogatja a határvédelmi rendszert, hogy a terroristák ne tudjanak bejönni Szíriából.
Sufnivezetékekkel csempészték az olajat és átengedték a leendő terroristákat. Erdogan Törökországa addig taktikázott a kurdok és Aszad ellen, míg fejére nem nőtt az Iszlám Állam.
A rendőrök állítólag segítették az ISIS törökországi robbantását.
A hétfői több tucat halálos áldozatot követelő merénylet tettese egy török férfi, aki pár hónapja csatlakozott a dzsihádistákhoz.
A fedélzetén nem volt révkalauz.
32 embert robbantott fel, és magát.
Surucban és Kobaniban is robbantottak, összesen 29 a halott, rengeteg a sebesült.
Ne hagyd ki a pihenésből! (x)
Sajnos egyelőre csak Törökországban.
Több mint kétmillió menekült él az országban, kétszer annyi, mint az egész Európai Unióban.
A török tngerparton napozó szülők észre sem vették, mi történt.
Valószínűleg nem kalkuláltak a napfény vízágyúzásra gyakorolt hatásával.
Japánban például nem szokás borravalót adni, Oroszországba pedig jobb, ha készpénzzel készül bankkártya helyett. Ja, hogy Szingapúrba menne? Ott jobb, ha nem eteti a madarakat, meg is büntethetik érte.
Határzárat tervez a kormány? Szerdán dől el, mit tesznek.
Határzárat tervez a kormány? Szerdán dől el, mit tesznek.
Ahmet Davutoglu döntését Recep Tayyip Erdogan államfő elfogadta.
A kormányfőiből az államfői székbe átülő Erdogan erős elnöki rendszer kiépítésében gondolkozott, de pártja 13 év óta először az abszolút többségét is elbukta. Erdogan a pártsemlegességet félredobva maga állt a kampány élére, de az előretörő kurd párt keresztülhúzta a számításait.
Elbukott Erdogan terve, hogy népszavazásra bocsássa az elnöki rendszer bevezetését.
Vasárnap parlamenti választás Törökországban. ha Erdogan pártja újrázik, jöhet az elnöki rendszer.
Ötvennél is több sérült lehet a kurd pártgyűlésen.
A török bíróság szerint törvénysértő az elnök 1150 szobás, 150 milliárd forintos palotája.
Elúszott a bajnokság, Webo csak hat percet tölthetett a pályán.
A török sportkocsi, az aranyozott McLaren és néhány utastér, amelyet jobb, ha nem nézel meg.
Tarlós valóban tárgyalt a törökökkel, akik végül elálltak a X. kerületi ipari helyszíntől.
Megvan a látványvideó és a tervezőiroda is. Állítólag a Fehér úton lesz, és török pénzből épül. A követség nem kommentál, az önkormányzat elismerte, hogy tavaly megkeresték a törökök.
A hegyikerékpáros 30 UCI-pontot is gyűjtött Törökországban.
Megrázó felvételek, szomorú történet cigicsempészekről az iraki határnál. Katonaság a jámbor állatok ellen.
Nincs mindenhol olyan békében és nyugalomban majális, mint minálunk.
Munkát vállalhatnak, és az ENSZ szerint ott vannak a legjobb menekülttáborok. Pedig 2 millió embert kell ellátni.
A főbűnösök soha nem álltak bíróság elé. Az 1923-ban megalakult Török Köztársaság azóta sem ismerte el, hogy az örmények tudatos, kitervelt népirtás áldozatai lettek volna.
Egymilliónál is több embert öltek meg, csak azért, mert örmények voltak. Rájuk emlékezik a világ.
Ez volt a válasz arra, hogy az osztrák parlament elismerte az örmény népirtást.
Keleti testvéreink hazai pályán iskoláztak le minket állami propagandából az örmények lemészárlásának századik évfordulóján. Ausztrál idegenlégiós, mérsékelt exjobbikos és az „igazság másik arca”.
Liderimiz Recep Tayyip Erdoğan / Gücümüz daima Allah'tan alan / İkibin yetmiş bir, bin yaşındayız.
Száz éve másfél millió embert öltek meg a törökök.
A Youtube-on közölte a tárközlési hatóság, hogy betiltják a Youtube-ot.
A sofőr kórházba vitték, a játékosok megúszták. A Fener a bajnokság felfüggesztését kéri.
15 éve nem volt ekkora áramszünet, a hatóságok a terrortámadást sem zárták ki.
Két túszejtőjét megölték a kommandósok Isztambulban.
Ezért mégsem ő népszerűsíti majd az országot. Ennyit ér egy Oscar-díj, na.
Végignézve az országokat elmondhatjuk, a keleti nyitás nem sikerült. Jöhet a déli.
Végignézve az országokat elmondhatjuk, a keleti nyitás nem sikerült. Jöhet a déli.
A 100 éve kezdődött Gallipolii mészárlás egyetlen sikere a túlélők evakuálása volt. Felhőbe vesző zászlóalj, három nemzet születése és más legendák az első világháború legnagyobb pusztításáról.
Merve Buyuksarac egy szatirikus verset osztott meg az Instagramján.