45 találat az Indexről, és a környékéről.
Fokozódik a feszültség a térségben.
Nem tudták megmenteni az életét.
Egyre élesedik a konfliktus.
Pristina szerint a rendőröket koszovói területen fogták el.
Több száz békefenntartóval egészülnek ki a nemzetközi erők.
A szervezet szerint még több békefenntartóra lehet szükség a térségben.
Kaiser Ferenc szerint Oroszország érdeke is, hogy a figyelem elháruljon az ukrajnai háborúról.
Egy zászlóaljat pedig készenlétbe helyeztek.
A Liszt Ferenc reptéren landoltak kedd délután.
A Liszt Ferenc repülőtérre érkeznek a magyar katonák.
Már hajnalban körülbelül százan összegyűltek a zvecsáni önkormányzat előtt.
Több mint 20 magyar katona sérült meg a koszovói zavargásokban.
Légi úton Magyarországra szállítják őket.
Többen megsérültek.
A békefenntartók között is több sérült van.
A védelmi miniszter szerint a fegyveres erők bármilyen parancs végrehajtására készen állnak.
Könnygázzal oszlatták a tüntetőket, több utcát lezártak.
Nedzmedin Spahiu elemző szerint rövid időn belül háború is lehet.
2022. december 28., 06:16
A Belgrádból érkező utasítástól függ, hogy lesz-e összetűzés.
2022. december 27., 07:51
Zubin Potokban az utóbbi időben különösen feszült a helyzet.
2022. szeptember 14., 10:49
Mivel a honvédelmi miniszter szerint haza csak addig van, amíg van, aki megvédje.
2022. szeptember 13., 05:58
Ezek az 500 magyar katona feladatai.
2022. augusztus 1., 15:24
Kötelezően bevezetett rendszámtáblák miatt durvult el a helyzet.
Összesen 20 NATO-tag és 8 partnerország mintegy 3500 katonájáért felel.
A két ország képviselői megegyezésre jutottak a feszültséget okozó rendszámtábla- vitában.
2021. augusztus 25., 12:57
A honvédség 1996 óta vesz részt béketámogató műveletekben.
Online tanácskozást tartottak a NATO védelmi miniszterei.
2014. november 14., 18:53
A koszovói missziót idén már 150 fővel erősítettük, több katonát most nem adunk Hende szerint.
Barikádokat távolítottak el Rudare környékén, ez nem tetszett a helyieknek.
2011. november 24., 15:34
Folytatódik a barikádok körüli huzavona, a helyi szerbek ezúttal is megtámadták a KFOR-t.
Hiába szólították fel távozásra a szerbeket, ők újabb úttorlaszokat csináltak Észak-Koszovóban.
Fel akarják számolni a koszovói szerbek barikádait, legalábbis egy belgrádi újság szerint.
2011. szeptember 30., 20:15
A jarinjei dombokon csatárláncba fejlődve kétméterenként fegyveres amerikai KFOR-katonák várakoznak és szemmel tartják a térséget.
2011. szeptember 27., 14:49
Megsérült négy NATO-katona, egyikőjük súlyosan.
2011. szeptember 26., 21:50
A békefenntartókat tüntetések szétverésére szolgáló eszközökkel szerelték fel a jarinjei átkelőnél.
2011. szeptember 15., 10:50
A pristinai kormány átvenné a határátkelők ellenőrzését. Szerbia az ENSZ BT-hez fordult.
2011. augusztus 6., 08:49
Továbbra is a nemzetközi békefenntartó erők őriznek két vitatott észak-koszovói határátkelőt.
2011. augusztus 5., 12:25
A koszovói kormány egy sor feltételhez köti a megállapodást a szerbekkel.
A katonák használhatnak fegyvert, ha veszélyt éreznek.
A Szerbiától függetlenné vált Koszovóban alapvetően megszilárdult a biztonsági helyzet.
2010. augusztus 9., 00:59
A koszovói biztonsági erők tagjai a megállapodást felrúgva géppisztollyal a vállukon jelentek meg egy pristinai eseményen.
Magyarország továbbra is részt vesz a misszióban.