200 találat az Indexről, és a környékéről.
Szükségállapotot hirdettek, kimenekítették az embereket a közeléből.
Bizony por és homu van a Holdon.
Videón a vulkán aktivitása.
A legnagyobb kitörés mintegy 8 ezer méteres magasságot ért el.
Kitört a Laki-laki tűzhányó.
Eddig úgy tudták,hogy a Holdon hárommilliárd évvel ezelőtt kihunyt az utolsó tűzhányó is.
Nyolc hónapon belül már a hatodik alkalommal.
A vulkáni füstben lévő hamu veszélyt jelent a repülőgépekre, mert beszívódik a motorokba.
Videón a természeti csapás.
A vulkán kitörése miatt a reptérről óránként csak hat gép szállhat fel.
Becslések szerint 490 millió köbméter hamut kellene eltakarítani és ártalmatlanítani.
Hamueső temette be a repülőteret.
Kiadták a legmagasabb, vörös fokozatú riasztást.
A tűzhányó körül másodfokú riasztás van érvényben.
Ez az egyik legveszélyesebb tűzhányó Ázsiában.
A mélyben húzódó magmát az ELTE kutatói vették górcső alá.
A hatóságok korábban figyelmeztetést adtak ki a vulkáni tevékenység kiújulásának veszélye miatt.
Többször is kitört már a hónap elején az Ibu.
A hatóságok óvatosságra intették a környékén tartózkodókat.
Szokatlan természeti jelenségek játszottak össze, ami elképesztő következményekkel járt.
Még a repteret is le kellett zárni.
Azonnali evakuálást rendeltek el.
Több mint 11 ezer embert szólítottak fel, hogy hagyja el a területet.
A geológusok számára is kérdéses.
Rendkívül veszélyes a környéken tartózkodni.
Az emberek elmenekültek, élőben lehet követni a láva útját.
Jóval többen maradtak életben Pompeji lakosai közül a vulkánkitörés után, mint a legtöbben gondolják.
Videón a csodás látvány.
Több száz köbkilométernyi sziklát repített levegőbe a tengeri vulkán.
Idén már másodjára éledt fel a tűzhányó.
Drónfelvétel készült a helyszínen.
Több ezer embert kellett kitelepíteni Flores szigetén.
Egy fiatal férfi pár éve vásárolt házat a családjával.
A helyieket evakuálták.
A vulkán mintegy 1,3 kilométer magasságba hamut és füstöt lövellt ki.
Tilos megközelíteni a krátert.
Két kilométer magasra szállt a vulkáni füst.
2023. december 31., 15:50
A térségben már kiadták a narancssárga riasztást.
2023. december 31., 06:38
Nem 2023.
2023. december 19., 19:07
Újabb hírek érkeztek a láva irányának folyásáról.
2023. december 19., 06:45
Megkezdődött a több száz évig tartó újabb kitöréses időszak.
A hatóságok lezárták a hegy környékét.
A Marapi vulkán még a hétvégén tört ki, az eltűntek keresését felfüggesztették.
A kitörés időpontjában 70 túrázó volt a tűzhányón.
A vulkán lávaszökőkúttal mutatta meg erejét.
2023. november 24., 15:51
A helyi katasztrófavédelem riasztás előtti készültséget rendelt el.
2023. november 22., 07:10
Narancssárga riasztás érkezett, mutatjuk az érintett területet.
2023. november 20., 13:52
Akár cunamit is okozhat Japán partjaniál.
2023. november 19., 16:56
Péntek óta ömlik a vulkáni hamu és a füst a mexikói Popocatépetl vulkánból.
2023. november 14., 16:00
A felfedezés kétezer éve rejtett ismereteket tár elénk.
2023. november 13., 18:40
A szakértők attól tartanak, hogy az olvadt kőzet a felszínre törhet.
2023. november 11., 11:40
Négyezer embernek kell elhagynia az otthonát.
2023. november 11., 06:46
Már tervben van a tűzhányó közelében lévő város evakuálása.
Eurázsia legmagasabban fekvő tűzhányója, a Klucsevszkaja Szopka tört ki.
2023. szeptember 29., 08:54
Negyven éve nem tapasztaltak ilyen erős földrengést, ezért gyanakodnak.
2023. szeptember 11., 08:01
A tűzhányó idén már harmadszorra tör ki.
2023. augusztus 14., 13:37
Lezárták a cataniai repülőteret, miután vasárnap elkezdődött az Etna kitörése. Nem várt következmények sora történik a térségben.
2023. augusztus 14., 09:41
Az Etna okoz kalamajkát.
2023. augusztus 6., 18:16
Döntő többségében nem a masszív kőtömbök okozták Pompeji hőseinek halálát.