Ez a reggel is úgy indult, hogy Balogh József még mindig országgyűlési képviselő. Pedig nemrég maga vallotta be az ügyészségen, hogy élettársát ő verte meg, de nagyon. Többször az arcába vágott, tépte a haját és még egy fakorlátnak is nekiverte a fejét. Balogh József még mindig képviselő. Nem gondoljuk, hogy a nap végére lemond, de hátha. Mindenestre megpróbáljuk felhívni és megkérdezni tőle, miért gondolja, hogy még mindig helye van az országgyűlésben. Ha nem veszi fel a telefont, óránként megcsörgetjük. Hátha.
Az ügyészség szerint Balogh József független képviselő hétfőn beismerte, hogy ő verte meg élettársát. A fülöpházai polgármestert súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Baloghnak legkorábban kedden lett volna lehetősége, hogy lemondjon mandátumáról, de ezt nem tette meg. Ma percről percre követjük az eseményeket, hátha azóta átgondolta a dolgot. Felhívjuk és keressük Fülöpházán is. Vajon még most is úgy gondolja, hogy helye van a magyar országgyűlésben? A Fidesz ma kitette a pártból és felszólította, hogy távozzon a közéletből. Balogh marad.
Magyarországon a házastársi nemi erőszakot, de ritka az olyan eset, hogy valaki csak ezért feljelenti a házastársát. Hiszen általában abban a fázisban, amikor megerőszakol a férjed, már valószínűleg ver is. Szóval akkor már egy sor másik dolog is a nyakába varrható lenne.
avagy „Köszöntsön fel téged a Balogh József!″.
Ganesh Kumarnak, az indiai Kerala állam erdészeti miniszterének idén áprilisban le kellett mondania, miután a felesége megvádolta azzal, hogy 14 éven keresztül folyamatosan bántalmazta. Az orvosként dolgozó Yamini Thankachy egy sajtótájékoztatón elmondta, nem sokkal azelőtt, hogy nyilvánosságra hozta az ügyet, Kumar a hajánál fogva rángatta és megverte.
Kumar felesége állítása szerint korábban is panaszkodott a miniszterelnöknek és más vezető politikusoknak a folyamatos bántalmazásról, ők azonban nem tettek semmit. "Az elmúlt 14 évben folyamatosan vertek, de a kormányfő arra kért, várjak ezzel a bejelentéssel" – mondta Thankachy. Kumar azt állítja, a felesége csak a pénzét szeretné, és egyébként a nő is többször megütötte őt.
A botrány kirobbánasakor kérdéses volt, hogy a miniszterelnök felszólítja-e Kumart lemondásra, mivel a kormánykoalíciónak csak nagyon kis többsége van a keralai parlamentben, és így minden képviselő számít. A kormányfő végül a kabinet tagajival folyatatott hosszas tanácskozás után kiadta Kumar útját.
A magyar pszichiátriai ellátásban is előfordul, hogy visszaélnek a nők kiszolgáltatott helyzetével. Gyakori például, hogy a pszichiáterek vagy pszichológusok nem a bántalmazást azonosítják problémaként, hanem a nők személyiségén próbálnak változtatni.
Az élettársát bántalmazó Balogh József független országgyűlési képviselő esete miatt a Jobbik azt szeretné, ha a törvénysértő országgyűlési képviselők dupla büntetést kapnának, emellett a párt kezdeményezi a képviselők visszahívhatóságának beemelését az alaptörvénybe. Ezt Dúró Dóra mondta mai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szóvivője elfogadhatatlannak és megmagyarázhatatlannak nevezte Balogh József tettét, ahogyan a Fidesz magatartását is az ügyben. Emlékeztetett rá: a nagyobbik kormánypárt – amelynek színeiben bejutott az Országgyűlésbe Balogh József – csak szerdán zárta ki a soraiból az azóta a Fidesz-frakcióból kilépett képviselőt. Sőt a kormánypárt október 15-én megerősítette Balogh Józsefet a párt Országos Választmányának alelnöki posztján, holott május óta ismert volt a "gaztette". A Jobbik szerint az országgyűlési képviselőknek nagyobb felelősséget kell viselniük a törvények betartásában, mint egy átlagos polgárnak, ezért kezdeményezik, hogy a törvénysértő képviselők kapjanak dupla büntetést. Emellett Dúró Dóra Novák Előddel közösen szerdán benyújtott egy alaptörvény-módosító javaslatot is, amellyel lehetővé tennék az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát. (MTI)
Régóta próbáljuk elérni riporterünket, akinek utolsó fülöpházai bejelentkezése arról szólt, hogy Balogh József tanyája előtt nagyon ugatnak a kutyák. Azóta hiába próbáltuk elérni. A kollégánkat kísérő operatőrrel most sikerült beszélni. Ő azt mondta, Tamást azért nem érjük el, mert Balogh József kijött és behívta őt egy baráti beszélgetésre. A kamera nem mehetett.
Magyarországon csupán 122 igénybe vehető menhelyi férőhely van nők számára, és ebből csak 28 van titkosított címen. A nemzetközi normáknak és elvárásoknak Magyarország 1000 férőhely biztosításával kellene, hogy eleget tegyen. Ráadásul a nők alapszabályként csak maximum 60 napig maradhatnak a menhelyeken, és csak a gyermekes anyák kérhetnek hosszabbítást.
A szovjetek által megerőszakolt nőkről filmet készítő (valamint a Biszku-filmet is jegyző) Skrabski Fruzsina is üzent Baloghnak. Üzenetéről a Facebookra töltött fel egy képernyőmentést, melyet az engedélyével közlünk.
Az üzenet szövege:
rettenetes, hogy brutálisan megverte a feleségét. Remélem keményen megbüntetik! Ha van Önben minimális emberi nívó, akkor lemond a képviselőségről és a polgármesterségről! Sose írtam még idegennek ilyen levelet, de a bántalmazott nők védelmében úgy érzem, hogy ön megérdemli, hogy sokan, sokféleképpen megszólják!
üdv: Skrabski Fruzsina
Íme a részletek. Riporterünk és az operatőr egy idő után a tanyához vezető bekötő útnál várakozott, amikor kijött hozzájuk Balogh József nevelt fia azzal az üzenettel, hogy várják őket a házban. A tanyán Sánta Terézia fogadta őket, és megjelent Balogh József is, majd szalonnával és krumplisalátával kínálták őket. Balogh József azt kérte, hogy beszélgessenek, de ahhoz nem járult hozzá, hogy a kamerát bekapcsolják. Most is beszélgetnek, a szalonnából még nem ettek.
háztartáson belüli erőszak következménye. A brit rendőrség szerint jobb, ha telefonálunk.
A Fidesz morálisan elítélendőnek tartja, hogy Balogh József független országgyűlési képviselő tagja a közéletnek. (...) Aki ilyet elkövet, annak távoznia kell a közéletből is.
– ezeket a Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella mondta mai sajtótájékoztatóján.
Hát, akkor lassan itt a vége!
Az OKIT-nak van egy 24 órás telefonszolgálata, mely a családon belüli erőszak áldozatait a gyermekjóléti szolgálatokon, vagy gyermek nélküli anyák esetén a családsegítő szolgálatokon keresztül menhelyekre küldi. Ezek a menhelyek szállást, pszichológiai és szociális támogatást nyújtanak. A 14 menhely mindegyike külön-külön 4 millió forint állami támogatást kap a családon belüli erőszak eseteinek kezelésére.
„Ha valakiben egyszer is megérzed az erőszakosságot, akkor nem szabad többet együtt élni vele. Ha egyszer is látod rajta, hogy átvillan a fején, hogy megüssön, még ha vissza is húzta a kezét, akkor felejtsd el” - ajánlja Hegyi Csaba önvédelmi oktató, aki szerint a családon belüli erőszaknál a megelőzés a legfontosabb, figyelni kell az intő jelekre.
Ha már kialakult az erőszakkal fenyegető szituáció, a kitérést tartja a legjobb megoldásnak. „A legjobb, ha nem veszed fel a kesztyűt, ha le tudsz menni sétálni egy kört. Ha pedig már olyan a helyzet, hogy nem lehet kihátrálni, nem árt, ha az ember közel van az ajtókhoz, a menekülési útvonalakhoz” - mondja az önvédelmi oktató. Érdemes figyelni a távolságokra (beszéd közben hátrálni, nem engedni túl közel a támadót) és a metakommunikációra (jól jöhet a nyitott tenyér, a feltett kéz). A beszéd is segíthet, meg lehet próbálni elterelni a témát, teljesen másról beszélni, vagy biztosítani a támadót arról, hogy megoldjátok a problémáitokat. Fontos viszont, hogy nem szabad lekezelőnek lenni, mert ha a támadó ezt észreveszi, még veszélyesebbé válhat.
Mindent meg kell tenni tehát az éles helyzet elkerülésére. Ha nem sikerül, ront a helyzeten, hogy egy átlagos lakásban rengeteg a tereptárgy, az asztal sarkától a mosógépig minden egy esésnyi távolságon belül van, ha elesel, valamire ráesel. Esésnél a kézzel védeni kell a fejet, még mindig inkább a kéz törjön el, mint a koponyacsont. Meg kell próbálni menekülni, mert „a méret igenis számít”, amikor egy nyolcvankilós ember esik neki egy ötven kilósnak. „Minél tovább tart egy küzdelem, annál kisebb esélyed van” - figyelmeztet a szakember.
Érdemes bezárkózni (például a fürdőszobába, ha lehet) és mobiltelefont tartani elérhető közelségben. „Ha egy telefonhívásra van idő, akkor ne a házmestert hívd. A rendőrségre szavaznék” - tanácsolja.
Tünde jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott 2007 októberében, miután 2006 szeptemberében pisztollyal megsebesítette húsz évvel fiatalabb barátját, Pistát. A férfi, aki életben maradt, korábban súlyosan bántalmazta őt, rákos édesanyját és terhes gyermekét is. Tünde nem szégyelli, amit tett, túlzásnak tartja az ítéletet, hiszen, mint mondja, csak családját védte. A kalocsai női börtönben beszélgettünk vele 2009-ben.
Német kolléga még mindig bent van Balogh Józsefék tanyáján. Amint bármit megtudunk arról, mi történt odabent, miről beszélgettek, azonnal megírjuk!
A Human Rights Watch által megkérdezett nők azért vonakodnak a bántalmazásokról bejelentést tenni, mert félnek, hogy elveszíthetik gyermekfelügyeleti jogukat. A szervezet ugyan nem dokumentált olyan esetet, melyben egyértelműen megállapítható lett volna, hogy a nők a családon belüli erőszak miatt vesztették volna el gyermekfelügyeleti jogukat, de több olyan esetet is számon tartanak, amikor a rendőrség és a gyermekjóléti szolgálatok a nőket ezzel fenyegették meg.
Véget ért a beszélgetés Balogh Józseffel a fülöpházai tanyán. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, milyen volt a felkínált szalonna. Két kollégánk igazi újságíróként viselkedett: megköszönték az ételt, de nem ettek belőle.
Én is azt gondolom, hogy egy olyan embernek távoznia kell a közéletből, aki az ügyészségi közleményben olvasható dolgokat elkövette, de ez nem én vagyok. Az eljárás során ki fog derülni, hogy nem így történtek a dolgok.
- ezt válaszolta Balogh József riporterünknek arra, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő felszólította: távozzon a közéletből, azaz mondjon le képviselői mandátumáról és a polgármesterségről. (Az ügyészség közleménye szerint Balogh József beismerő vallomást tett. Maga mondta el, hogy négyszer-ötször arcon ütötte az élettársát, megragadta a haját, majd a terasz fakorlátjának verte a fejét. A bántalmazás következtében a nő darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést is szenvedett.).
A jelenlegi szabályozás a párkapcsolati erőszakról bizonyos női csoportokra egyáltalán nem vonatkozik: nem védi a párkapcsolatban, de a partnerükkel jelenleg nem együtt élő nőket, csak abban az egy esetben, ha a bántalmazó partnerükkel közös gyerekük van.
Janecskó Kata és Tóth Gergő önvédelmi oktatógifjei bővebb kifejtéssel, egy cikkben itt. Bár Gergő ma egy csúnya sérüléssel a fején érkezett munkába, elmondta, azt nem Katától szerezte a forgatás közben, csak edzésen volt. Köszi még egyszer, srácok!
„Ha elzúg bringával a volt csajom, majd az mondja, hogy megvertem, amiért rosszul főzte meg a paradicsomlevest – akkor lecsukhatnak?” Hogy szokták bizonyítani az ilyesmit? Egy igazságügyi orvosszakértő meg tudja állapítani, hogy ki az, akit megvertek, és ki az, aki elesett biciklivel. Egy pszichológus meg tudja állapítani, hogy az áldozat traumatizálódott-e a veréstől, és egy bíróság meg tudja állapítani, hogy izolálták-e a többi szeretteitől, vagy hogy kontrollálja-e valaki a mozgásterét.
Szabó Tímea, az Együtt-PM elnökségi tagja levélben kéri fel a parlament frakcióvezetőit, hogy közösen szólítsák fel a független Balogh Józsefet országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására. Szabó örvendetesnek, de nem elégségesnek tartotta, hogy a Fidesz "néhány órával ezelőtt kizárta" Balogh Józsefet a párt soraiból, egyúttal cinikusnak és érthetetlennek nevezte, hogy a Fidesznek miért tartott fél évig megtenni ezt. A szabad mandátum elve alapján nincs jogi eszközük arra, hogy lemondassák Baloghot, ezért a parlamenti frakciók segítségével szeretnének nyomást gyakorolni a képviselőre. Miután szerintük a jelenlegi jogi szabályozás nem védi meg az áldozatokat, újra benyújtja korábbi javaslatukat, amelyik közvádas bűncselekménnyé tenné a családon belüli erőszakot. Emellett felszólította a kormányzatot, hogy az áldozatok érdekében azonnal szervezze át a védelmi és az ellátórendszert. Szabó szerint Baloghnak a polgármesterségről is le kell mondania. (MTI)
Balogh József talányos állítása után megkérdeztük ügyvédjét is, hogy tisztába tegyük, hogyan is áll a képviselő az április 28. hajnalán történtekhez.
Sándor László szerint azonban nincs mese, Balogh József az ügyészség előtt elismerte, hogy bántalmazta élettársát, amelynek többszörös arccsonttörés lett az eredménye. A beismerő vallomás tehát létezik.
Balogh József azonban a bántalmazás módjáról és annak körülményeiről, okairól nem kíván beszélni. Ennek kiderítése az eljárás feladata lesz.
- ezzel nem a Balogh-ügyre, hanem arra reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a Human Rights Watch (HRW) szerdán nyilvánosságra hozta a kapcsolati erőszakkal foglalkozó jelentését. Az Emmi álláspontja szerint a jelentés utólag is megerősíti, hogy szükséges és jó irányba mutató lépés volt a kapcsolati erőszak önálló büntetőjogi tényállás létrehozása a 2013. július 1-jével hatályba lépett új büntető törvénykönyvben. A közlemény arról is ír, hogy az állam határozottan elutasítja a kapcsolati erőszakot, a bántalmazóknak bíróság előtt kell felelniük tettükért. (MTI)
A bűncselekmény megvalósulásához a bántalmazásnak rövid időn belül kétszer is meg kell ismétlődnie, és az egyedileg megvalósuló könnyű testi sértés esetén továbbra is az áldozatnak kell indítványoznia a büntetőeljárás megindulását. Ez jelentősen aláássa a törvény hatékony érvényesülését.
A cikk a Human Rights Watch mai jelentéséről szól, de jut egy bekezdés Balogh Józsefnek is. Micsoda karrier!
A bántalmazott nők rendőrséggel szembeni bizalmatlansága akadályozza meg, hogy feljelentést tegyenek. Különösen így van ez a roma származású nőkkel. Kisebb településeken az sem ritka, hogy a bántalmazó és a rendőr ismeri egymást. Ez gyakran még inkább aláássa a bántalmazott nők rendőrségbe vetett bizalmát.
Balogh József 2013. 05. 02. óta független képviselő. A parlamenti honlap szerint azóta nem volt egyetlen indítványa és egyetlen felszólalása sem.
Most jött meg a Központi Nyomozó Főügyészség válasza. Azután kerestük meg őket, hogy Balogh József megkérdőjelezte hétfői közleményüket. A képviselő szerint nem úgy történt a verés, ahogy az ügyészség állítja. Az ügyészség válasza:
A hétfőn kiadott sajtóközlemény szerint súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattuk ki Balogh József országgyűlési képviselőt, egyúttal ismertettük a gyanúsítotti kihallgatáson vele közölt megalapozott gyanút. A megalapozott gyanút az ügyben a kihallgatást megelőzően beszerzett összes bizonyíték értékelése alapján állapította meg a főügyészség. A képviselő a kihallgatása során beismerő vallomást tett, amely teljeskörűen kiterjedt a súlyos testi sértés bűntettének valamennyi törvényi tényállási elemére, azaz elismerte a bántalmazást, amely súlyos testi sérülést okozott. Az, hogy pontosan milyen körülmények között, hogyan valósult meg a bűncselekmény, a további nyomozás feladatát képezi.