"Lassan egy hétig olyan hajtás volt, hogy nem jutottam hozzá a FB profil karbantartásához: egyetlen fotó, egyetlen program sem került fel ide. Sajnálom, igyekszem egy kicsit összeszedni magamat!"
- írja a Kormányváltás szentesi jelöltje, Komáromi Zoltán.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
És leült Mesterházy Attila mellé is Bajnaiék bajai jelöltje. Döbbenetes fotók Teket ellentáboránál.
A szocdemek levelet küldtek a Nemzeti Választási Irodához néhány kéréssel.
A Független Kisgazdapárt pénteken délután három és hat között földosztást tart a Blaha Lujza téren.
68 és 25. Péter 49. József 76. Elindult a Nézőpont Intézet Jelöltnéző oldala, ahol összeszedték a 106 egyéni választókerületben induló jelöltek, 1610 ember adatait. Név, párt, megye, nem alapján szűrve lehet közöttük keresni. A szűrés alapján 423 nő van közöttük, de apróbb hibák előfordulnak, például Zsiga-Kárpát Dániel Gábort nőnek titulálta a rendszer, amikor kipróbáltuk.
A Vastagbőr kikérte az Államkincstártól, pontosan mennyi állami pénzt is kaptak az országos listát állító pártok. A Fidesz, a Kormányváltók, a Jobbik és az LMP például 597-597 milliót. A teljes lista itt>>>
Feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a debreceni Békás-tó kotrása után elpusztult állatok miatt Szegedi István, a baloldali ellenzék képviselőjelöltje - írja a Dehir.hu. Szegedi szerint a Nagyerdőben lévő Békás-tó kotrásakor a kétéltűekre és hüllőkre nem figyeltek, a szigorúan védett fajok így kihaltak. A jelölt szeretné elérni, hogy amíg ezeknek a szigorúan védett fajoknak a mentése nem történik meg, addig ne folytatódjon tovább a beruházás. A baloldali politikus szerint a zöld leveli békák és a mocsári teknősök tömeges pusztulásával 4 és fél millió forint eszmei kár keletkezett.
Most a Facebookra is kiposztolta, amit tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fórumán már elsütött:
A mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, s ez úgy hangzik: folytatjuk. Szerényebben fogalmazva két szóban foglalható össze: folytatni szeretnénk.
A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházánál reggel tízkor megjelent az Együtt-PM tíz aktivistája, feltartottak egy „Matolcsy: csak alkalmatlan vagy bűnös is?” feliratú molinót, felragasztottak az MNB ajtajára néhány lapot ugyanezzel a szöveggel, és szórólapokat szórtak az utcára, írja az MTI. Elhangzott pár rövid beszéd, a résztvevőket rendőrök igazoltatták. Távozásuk után a jegybank alkalmazottjai levették a papírlapokat az ajtóról, egy takarítóvállalat dolgozói pedig megtisztították az úttestet.
A DK közben közleményt adott ki arról, hogy az amerikai értékpapír-felügyelettel is vizsgáltatnák Matolcsy ügyét, Mary Jo White-hoz, a SEC elnökéhez fordultak.
A Jobbik vezetője azt meséli a Facebookon, hogy most már rendszeresen kap életveszélyes fenyegetéseket is, "az egyik úr például, aki a profilja szerint nagyon szereti a gyilkolászós számítógépes játékokat", az egyik tegnapi bejegyzése alá azt kommentelte:
Már csak 5 napod van Vona! Téged is utol fog érni a végzet.
Elkezdődött a nyomtatás Budapesten, az ÁNY Biztonsági Nyomda kőbányai géptermeibe és csomagolócsarnokába beengedtek újságírókat, hogy megnézhessék, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek az országgyűlési választási papírok, azokat hogyan csomagolják, dobozolják szavazóköri bontásban, írja az MTI. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője azt mondta, 18 millió szavazólapot gyártanak a nyomdában: az országos listásokat és az egyéni választókerületi szavazólapokat, összesen 108 félét.
De az a gida azért elképesztően cuki.
Mesterházy Attila és Vona Gábor mellett Schiffer András is azt mondja: benne lenne egy négypárti vitában, bár alapvetően azt gondolja, hogy "egy parlamentáris demokráciában az egymással is versengő ellenzéki pártoknak elsősorban nem egymást, hanem a kormánypártot kell legyőzniük".
Rajtam mindenesetre nem fog múlni, hogy április 6-án a választópolgárok érvelő vitákat követően hozzanak felelős döntést hazánk jövőjéről. Most úgy tűnik, egyetlen szereplő, Orbán Viktor hivatalban levő miniszterelnök akadályozza az érvek nyilvános megmérettetését
- posztolta a Facebookra.
Megírta. Fábián György hatbekezdéses blogbejegyzést kanyarított egy beszólásból.
Elindult a Magyar LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) Szövetség választási óriásplakát-kampánya. 63 plakát került ki, két verzió létezik, férfi-férfi és nő-nő párral.
de meggyőző összeállítás a "nem rasszista" Jobbikról (via pontosan-ahogy tumblr) Kíváncsian várom az újabb európai értelemben vett jobbikos válaszcsapást!
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a Népszabadságnak azt mondta, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy az EBESZ választási megfigyelő csoportjának parlamenti különítménye, illetve annak két vezetője találkozni tudott az MSZP képviselőivel kedd délután, mivel a kormány hibás elérhetőséget és adatokat adott meg a nemzetközi szervezetnek. A szocialisták véletlenül értesültek az EBESZ-képviselők budapesti jelenlétéről, de aztán több mint egy órán keresztül tárgyaltak velük.
- véli a Blikk. Mint írják, a választási eljárásról szóló törvény ugyanis minden országos listát állító párt számára két tagot engedélyez minden szavazókörbe. Most 18 országos lista lesz, ez azt jelenti, hogy alaphangon 39 tag lehet minden szavazókörben az önkormányzatok által hivatalból delegált 3 taggal együtt.
De ezenkívül az országos listát nem állító jelöltek is küldhetnek két-két tagot. Így például a Baranya megyei Szigetváron a 29 képviselőjelölt miatt akár 61 tagból is állhat a számlálóbizottság. Ennyi ember azonban egy átlagos szavazóhelyiségbe be sem fér.
A Nemzeti Választási Iroda szerint nem kell aggódni, a szavazatszámláló bizottságok meg fogják oldani a helyzetet. De mint a lapnak elmondták, egyelőre nagyobb gond, hogy most úgy tűnik, kevesen lesznek a delegált tagok, ugyanis a pártok eddig csak 5804 embert jelöltek.
Egy fideszes szerint az ifjú titánok „lusták, nem dolgoznak”, de majd most jól megleckéztetik őket. (Origo)
Az Új Magyarország Párt szerint Magyarország lakosságának jogos elvárása, hogy megismerhesse a politikai pártok programját, valós céljait. Ennek legjobb lehetősége egy nyilvános vita.
Az ÚMP valamennyi országos listát állított párt elnökét és szakpolitikusait nyilvános vitára hívta, helyszínt az ÚMP biztosítja.
– írta Táncsics Péter elnök.
Erstey Katalin, az Országgyűlés külügyi bizottságának LMP-s alelnöke beszédet tart a 9-kor kezdődő Nordic Day konferencián, amelyet az ICDT és a norvég, a dán, a finn és a svéd nagykövetség rendez. Helyszín: Gundel. (MTI)
A kollégák kicsit eltévedtek ma... Ízirájder öcsém - írja Mesterházy Attila a Facebookon. (a háttérben az Üvegtirgis című film híres büféautója. Vagy egy hasonló.)
Ellenzéki tüntetés volt este a Szabadság téren, a tervezett, de a választások utánra halasztott német megszállási emlékmű ellen. Részletek hamarosan.
Újra nyilvános vitára hívta a kormányfőt, a Fidesz-KDNP listavezetőjét a "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje szerda esti érdi fórumán.
"Viktor, ne légy gyáva, ülj le vitatkozni!" - szólította fel a miniszterelnököt Mesterházy Attila. (MTI)
asd
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, a Demokratikus Koalíció elnökét és feleségét, Dobrev Klárát fotózzák a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Közös a múltunk, közös a jelenünk címmel megrendezett megemlékezésén Magyarország német megszállásának 70. évfordulóján a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtti téren. Dobrev Klárának nincs valami jó kedve, ami érthető is egy ilyen rendezvényen, Gyurcsány Ferencnek pedig Kampány van! arca van.
Legalábbis Somogyi Zoltán ATV-s műsorvezető szerint:
Orbán Viktor vitát vesztett Medgyessy Péterrel szemben 2002-ben, pedig az akkori G. Fodor Gáborok azt mondták, hogy nyerni fog. Orbán Viktor vitát vesztett Gyurcsány Ferenccel szemben 2006-ban, pedig az akkori G. Fodor Gáborok azt mondták, hogy nyerni fog. Orbán mindkétszer választást is vesztett. Aztán 2010-ben már nem állt ki vitatkozni, és kétharmada lett. Ezek azok a szempontok, amiért most nem áll ki vitatkozni, és amiért arra kéri az embereit, így G. Fodor Gábort is, hogy mindenféle szellemi trükközéssel védjék meg a nemvitatkozás álláspontját.
Durvul a bajai kampány. Ezt a szórólapot osztogatják a népnek.
Széll Kalman tér, a magyar társadalom olvasztókemencéje. Cigányzenészek kalapoznak a Jobbik-stand mellett. Hátterben az LMP kampányol. Teljes a béke.