Tényleg, a politikusok csak egymásnak gratulálnak, azoknak, akik végigdolgozták a hétvégét, meg senki. Tóth Zoltán választási szakértő pótolja a hiányt.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
A Szepessy Zsolt-féle Összefogásnak is összejött az országos lista, amin nem akármilyen névsor lesz. A párt csütörtöki közlemény szerint
a lista befutó helyén szerepel Szoboszlai Barna bácsi, aki árammal védte uborkáját a tolvajoktól. A médiában »fagyállós gazdaként« ismertté vált Vajtai Pál is az Összefogás lista befutó helyén szerepel
A pártnak egyébként 45 egyéni körzetben már biztosan lesz jelöltje. Négy éve öt körzetben tudtak elindulni.
Ezt kívánja Ángyán József Élőlánc mozgalma, amelynek végül 7 egyéni jelöltjét vették nyilvántartásba (de még hatan reménykednek). A párt a
politikai paletta változatlanságának megőrzését szolgáló választási törvény, a jelölteket ért fenyegetések, a reményvesztett, csalódott, a politikát gyűlölő, kiábrándult polgárok tömegének közönyössége ellenére
ellenére indult el a választáson, soraiban az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrással (Budapest, Zugló), a devizahiteles ügyvéd Léhmann Györggyel (Siófok) és a kishantosi biogazdaság volt vezetőjével, Ács Sándornéval (Sárbogárd). A párt szerint
Eljött az idő, hogy a változás reménye költözzön a szívekbe,
és ha bejutnak a parlamentbe, akkor az igazságot nem lehet többé elhallgatni.
Kathiné Juhász Ildikó (Összefogás-jelölt Hajdúböszörményben) Facebook-oldalán találtuk ezt a gyászközlemény-parafrázist. A diktatúra áldozatainak nevezik azokat, akik aláírták a Fidesz aláírásgyűjtő ívét.
(a képet Oláh Lajos, az Összefogás VII.kerületi országgyűlési képviselőjelöltjének Facebook-oldalán láttuk)
"Örülök, hogy segíthettem abban, hogy két darab Skodával gazdagodjanak a pécsi polgárőrök" - írja a Fidesz országos szóvivőjének Facebookja. Csoportkép itt.
Hiller István már bele is lendült, Boldvai Lászlóval Salgótarján hölgyeit örvendeztette meg.
Mi most készítjük elő a sárgadinnyének a helyét, a kardvirághagymákat pedig már el is dugványoztuk, írja Facebook-oldalán Simonka György, a Fidesz-KDNP dél-békési jelöltje.
Az örömhírt Brunner Tibor, az MSZP laza, Zala megyei jelöltje közölte Facebook-oldalán egy remekbe szabott fotó kíséretében.
Egy nap alatt száz jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok az áprilisi országgyűlési választásra, szerda este 7 órakor 1386 nyilvántartásba vett jelöltet tartott nyilván a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu. Mind a 106 választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP szövetség és a Jobbik jelöltjét.
Vörös sállal a nyakukban demonstráltak nyíregyházi nők a Jósa András Kórház előtt, írja Jeszenszki András, az Összefogás jelöltje a Facebook-oldalán.
A békés, csendes, vörös sálas demonstrációval azt akarják megüzenni a társadalomnak, hogy mielőbbi változást szeretnének az országban.
Április 6-án az ország szabad akaratából dönthet arról, hogy Budapest a képzeletbeli vasfüggöny nyugati vagy keleti oldalára kerüljön, ez a tétje a választásnak – mondta Bajnai Gordon Pomázon, az Összefogás jelöltjével közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón. Az Együtt-PM szövetség vezetője arra utalva fogalmazott így, hogy 68 évvel ezelőtt volt Winston Churchill fultoni beszéde, amelyben az hangzott el, hogy Európára vasfüggöny ereszkedik, amely történelmi fővárosait, Varsót, Prágát, Budapestet a vasfüggöny túloldalára zárja. Bajnai Gordon hozzátette: a krími háború kapcsán ismét egyre ijesztőbben merül föl annak a lehetősége, hogy a kontinenst virtuálisan vasfüggöny vágja ketté.
Gyurcsány Ferencnek inkább a konyhában lenne a helye nem a politikában – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének szerdai, szegedi látogatása kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP helyi szervezetének sajtóreferense. Velő Miklós hangsúlyozta: arra kérik a politikust, kérjen bocsánatot és inkább "főzőcskézzen", ugyanis az elmúlt hónapokban bemutatott „trollkodása” emlékeztet miniszterelnökségére, trükkök százaira, a végighazudott évekre, a kormányzás helyetti idétlen "táncikálásra", és elsősorban az ország tönkretételére.
A nemzetiségi névjegyzékben szerdán 18 550 választópolgár szerepelt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén hozott megállapító határozata szerint. A testületnek a törvény értelmében az országos listaállítás másnapján, azaz szerdán kellett megállapítania az összes, valamint az egyes nemzetiségi választópolgárok számát. Ennek azért van jelentősége, mert a 13 nemzetiség ennek alapján kaphat az országgyűlési választás előtti időszakra kampánytámogatást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzetiségiek névjegyzékbe vétele lezárult volna, erre még március 21-én délután 4 óráig van lehetőség.
Prekoncepció nélkül érkeztek Budapestre a nemzetközi választási megfigyelők, a szokásos módszertan alapján kísérik figyelemmel az áprilisi országgyűlési választás menetét - mondta Audrey Glover, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korlátozott választási megfigyelő missziójának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Senki nem mondhatja, hogy sorvad a magyar vitakultúra, a Belvárost legalábbis körbevitáznák a jelöltek: miután Kerék-Bárczy Szabolcs kihívta Rogán Antalt, most őt magát is felkérték egy csörtére. A Schmuck-féle Szociáldemokraták színeiben - vagyis színében - induló Szöllősi Istvánné az ATV-ben ütközne meg az MDF-ből a DK-ba katapultáló jelölttel, hogy
a baloldali gondolkodású választópolgárok tisztán és világosan lássák: kik és milyen programok mentén kívánják képviselni a baloldali értékeket
Ugye nem csak nekem ismerős Szöllősiné? A kilencvenes években az MSZP-s országgyűlési képviselője volt, aki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) főtitkáraként az akkor még szintén szocialista Schmuck Andorral karöltve szervezte a Xénia-lázat, ami magyar leleménnyel ötvözte a sci-fit a tiniket célzó MLM-mel és a büntető technóval.
Akkor jelentkezz megfigyelőnek! A SILBA nevű dán civil szervezet keres a magyar választásokon működő megfigyelői csapatába magyar önkénteseket. Angol nyelvtudás előny. Nem kell, hogy előzetes ismereteid legyenek a választási megfigyelésről, a traininget a SILBA biztosítja. A megfigyelésben való részvételről bizonyítványt állítanak ki. Jelentkezni a Louiseloehdemikkelsen@live.dk címen lehet.
Lehet, hogy Vona Gábor egy napot dolgozott kutyatelepen. Lehet, hogy a pártja nagy hangon hívja fel a figyelmet ennek kapcsán az állatvédelemre. Lehet, hogy ez elég Molnár "Nagy Ő" Anikónak. De aki nem csak egy hétvégére vagy egy fotó kedvéért kerül közel néhány aranyos kisvizslához, az tudja, hogy Lukoczki Károly, Budapest XVII. kerület önkományzati képviselője tudja igazán, mi a dörgés állatfronton.
Friss bejegyzésében meséli el, a „kutyakörmök kopogását halva rájöttünk, hogy a tavasz eljövetelével, kedvenceinkkel is akad tennivalónk".
Rakita Andreára ráragyoghat a szerencse: ha gazdag nagybácsit nem is - bár az életéből ez hiányzik -, de képviselőséget még szerezhet. A SEM (Sportos és Egészséges Magyarországért Párt) jelöltjét nyilvántartásba vette a választási iroda, így indulhat Pest megye 10. sz- választókörzetében. Önnek mi hiányzik az életéből?
Az MSZP-s országgyűlési képviselő amiatt írt hosszú panaszlevelet a beledi polgármesternek, mert sérelmezi, hogy volt óvodája 80. éves fennállásának ünnepségére nem hívták meg.
Szarvas Koppány Bendegúz lett volna a Szolnok megye 4. számú választókerületben a DK-s jelölt, de áldozata lett a nagy Összefogásnak: helyette az MSZP-s ifjabb Rózsa Endre indul. Bendegúz most kerékpárral járja Budapest belvárosát.
A Kisgazdapárt-MIÉP színeiben induló jelölt ajánlóívein negyvenkilenc aláírást nem találtak hitelesnek. (MTI)
Országos gyűlés és első születésnap lesz szombaton délelőtt. Meghívójuk szerint beszédet mond Bajnai Gordon, Szelényi Zsuzsanna, Szabó Rebeka, Szalóczy Géza és Pápa Levente képviselőjelölt. Az eseményt tíztől közvetíti az ATV.
Az Atv.hu szerint Dombai Tamás a döntés előtt nem egyeztetett Szili Katalinnal. Az MSZP-s Gőgös Zoltán ezzel a kommentárral tette ki a hírt a Facebookra:
Ha a Katiban lenne egy szemernyi tisztesség, minden jelöltjét visszaléptetné, remélem, ez sok pártnak jelzés értékű lesz.
Egy hónap múlva választunk, nézzük, ki mit ígér. Az Összefogás óvatos konkrétumokkal jön, és azzal, hogy mi nem lesz. A Jobbiknak könnyű: úgy ígér, hogy tudja, sosem kell megvalósítania. Joób Sándor és Tóth Gergely cikke>>>
Fónagy János államtitkár ma bemutatta a MÁV saját fejlesztésű IC-kocsijának két prototípusát. Nagyon szépek. (Fidesz.hu)
ami elérte a százezer like-ot. Pál Béla, az Összefogás veszprémi jelöltje pár perce a következőt írta ki oldalára
Pár napja még csak 300, ma délutánra már 400 követő! Köszönöm szépen!
A DK-s politikus - jelenleg az Összefogás választási szövetség jelöltje - az 1.sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Bizottságnak küldött levelében azt kifogásolja, hogy választási plakátjait eltávolították. A politikus azt javasolja a bizottságnak, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosítható legyen az elkövető.
Dr. Szakács László, az Összefogás képviselőjelöltje a Facebook-oldalán osztotta meg a következő képet:
Az együttes minden fontosabb DK-rendezvényen fellép, Gyurcsány Ferenc együtt főzőcskézik velük, most épp dr. Oláh Lajos osztotta meg Facebook-oldalán. De nem akármilyen számot ráadásul: az együttes Paks kapcsán átírta régi slágerét, és a mai helyzetre aktualizálta annak szövegét.
Érdekesség: Az együttes eredeti számának, a Bye, bye, Szásának dalszövegét Gréczy Zsolt, a DK szóvivője írta.