A parlament nemzetbiztonsági bizottsága mai ülésén megállapították: nem manipulálták az Alkotmányvédelmi Hivatal által nyilvánosságra hozott, az őszödi beszéddel kapcsolatos végső jelentést.
Erről számolt be a zárt ülés után Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke és Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja is. Molnár Zsolt azt is elmondta: nem tudni, hogy bármilyen későbbi irat vagy jelentés készült-e, de ennek nyomát, a rendelkezésre álló iratok alapján nem lehetett fellelni. Arra a kérdésre, hogy a Nol.hu csütörtöki cikke szerint 22 tételnyi irat hiányozhat az őszödi jelentésből, sem Molnár Zsolt, sem Kocsis Máté nem reagált, mivel az zárt ülésre tartozó információt jelent. (MTI)
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Én is átjelentkezéssel szavaztam, Mezőtúr helyett mentem a VI. kerületi 26-os szavazókörbe. Ez az egyik olyan, ahova a máshonnan átjelentkezetteket behívták. Reggel 6 után pár perccel már jókora sor volt, és a bizottsági tagok is kicsit álmosan kezdtek. Azért 5-10 perc alatt sikerült sorra kerülnöm.
Papíron hatkor nyitott a londoni szavazókör, de tudósítónk szerint negyed 8-körül kezdték el beengedni az embereket.
Egy előre eltervezett ellenőrzés miatt jelentek meg a vártnál később a reggel 7 órás választási részvételi adatok a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, jelentette be az iroda. A későbbi részvételi adatokat már időben tudják közölni, ígérték. A valasztas.hu-n a 7 órai adatokat nem sokkal fél 9 előtt tették közzé. A honlapon egyelőre nem látható a „Rendkívüli események" menüpont sem, ez akkor jelenik majd meg, ha valahol történik ilyen esemény, írja az MTI.
Ezt az Együtt-PM sajtóirodája közölte, de az okokról nem írtak.
Ha hinni lehet ennek a Facebook-oldalnak.
Itt vagyunk Hatvanban, ahol már reggel kilenc óra előtt telve voltak a szavazóhelyiségek. Hatvanban egyébként a két fő ellenfél az MSZP-s Kórozs Lajos és a fideszes Szabó Zsolt. Utcai kampányolásból eddig nem sokat láttunk, bár egyszer egy Kórozs arcképével diszített autó elhúzott mellettünk. A városba befele jövet is inkább Kórozs-plakátokat láttunk, de az óriásplakátokon Szabó Zsolt van Orbánnal.
Bár egyáltalán nincs jó idő, ennek ellenére eddig magasnak tűnik a részvétel. Megkérdeztünk erről pár ember és abban mindenki egyetért, hogy reggeli órákhoz képest már most sokan eljöttek szavazni, 2010-ben ennél állítólag kevesebben voltak ilyenkor.
Az egyik szavazókör előtt egy idős férfi méltatlankodott, hogy a szavazófülkéktől 150 méteren belül, két villanyoszlopon egy LMP-s plakát van és ez szerinte sérti a kampánycsendet. Hiába panaszolta ezt el a helyi választási bizottság elnökének, utóbbi erre nem lépett semmit.
Kérdeztük a szavazókat az esélyekről, de senki nem akart tippelni. Egy nő azt mondta, hogy bár 2010-ben itt a Fidesz nyert, ez egy alapvetően baloldali település, így végülis bármi lehet. "Most katyvasz van" - utalt arra, hogy sok kis párt jelöltjére is lehet szavazni.
Most egy kicsit körbenézünk a városban, hátha belebotlunk egy kis kampányba, utána pedig Gyöngyösnek vesszük az irányt.
Egy kis malőr miatt a hatvani 13-as szavazókörben félórás csúszás volt. Az első szavazó rossz szavazókörbe ment, ami csak az urnák ellenőrzése és a jegyzőkönyv aláírása után derült ki. (MTI)
És remélem hinni, hogy előre fejlődő, és nem visszafelé – írta egy másik New York-i olvasónk, aki szavazhatott, sőt egy chicagói ismerősével is összefutott a szavazáson, ami „nagyon civil és szervezett volt”. Ő a családjával telefonon, meg Facebookon politizál, a szavazáskor a konzulátoson pár perc után sorra került.
Itt a korábban ígért cikk. Amerikai jogosítvánnyal igazolta magát New Yorkban, a választási törvény engedné, a konzulátus nem.
Reggel 7 óráig a választásra jogosultak 1,64 százaléka adta le szavazatát az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint, ez kicsit magasabb, mint a négy évvel ezelőtti 1,61 százalék az első fordulóban, és több, mint az 1,36 százalék a 2010-es másodikban.
A végső részvételi arányra nehéz a 7 órás, 1,64 százalékos adatból következtetni:
A Jobbik elnöke nem akart tippelni az MTI-nek, de szerinte az biztos, hogy „meglepetést fognak okozni”.
Négy éve 1,61, nyolc éve 1,66 százalék volt az arány. A Nemzeti Választási Iroda honlapján lehet nézni az eredményeket>>>
A köztévé dunaújvárosi tudósítója most számolt be egy szokatlan eseményről. Az egyik helyi szavazókörben megbotlott, és a szavazóurnára esett egy férfi. A doboz be is szakadt, be kellett ragasztani.
"Egy nagyarányú Fidesz-KDNP győzelem olyan megerősítést ad az országnak, hogy a rezsicsökkentést is tovább lehet folytatni" - mondja Semjén Zsolt a Hír TV-ben. Ha viszont a Fidesz veszteni, akkor a külföld benyújtja a számlát, és a rezsicsökkentést vissza kellene csinálni.
Egyelőre nem tudni, hogy reggel 7-ig a választásra jogosultak hány százaléka szavazott. Ha szavazott már, akkor ezt is nézze meg, és kattintson az Index-logó mellé.
A miniszterelnök a feleségével, Lévai Anikóval együtt szavazott a Zugligeti Általános Iskolában lévő szavazókörben reggel nyolc előtt néhány perccel. Orbán Viktor elmondta: azért szeretne magas részvételt, mert az erőteljesebb kormányzati munkát tesz lehetővé, hiszen „nem mindegy, hogy milyen széles közösségnek a döntésén múlik aztán a parlamenti többség. Abban reménykedem, hogy nagyon sokan fognak elmenni, és így akármilyen kormány is alakul, az nagy népi háttérrel és támogatással kezdheti meg a munkáját”. (MTI)
Hamarosan egy cikkben is elmagyarázzuk, miért probléma ez. Addig fogadják szeretettel Halmai Gábort.
Az Index most exkluzív Napirajzzal ajándékoz meg minden büszke demokratát.
Kollégánk szerint rendőrök is voltak a Madách téren, de nem avatkoztak közbe.
Az Együtt-PM aktivistái Bajnai Gordon vezetésével ezekben a percekben bontják a kordonokat a budapesti Madách téren, jelentette munkatársunk. Ott, ahol az eredményváró rendezvényre készültek, de hirtelen építési helyszín lett. Bajnai tegnap azt mondta, ők mindenképpen ott lesznek vasárnap este.
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés, mondta Danku Csaba, a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese fél hétkor. (MTI)