Rogán Antal havi 70-100 ezer forintot, a Bajnai Gordon Facebook-profilját kezelő Együtt-PM „néhány százezer forintot”, míg Papcsák Ferenc alkalmanként „pár tízezer forintot” költ a facebookos megjelenései szponzorálására. Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali Összefogás miniszterelnök-jelöltje nem árulta el, mennyit szán erre.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
dobbant meg a Mintapolgár szíve, és boldogan tért este aludni. Kövesse nagyon is mindennapi hősünk választási kalandjait!
Bajnai Gordonék pártja az Alkotás utca 17-19., az Együtt 2014 nevet előlük lenyúló Tiner Györgyék formációja pedig a Böszörményi út 13-15. alá van bejelentve. A két pártfőhadiszállás mindössze pár sarokra van egymástól.
A Fidesz-KDNP-n és az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-n kívül még egy, ki nem találják: a Kisgazdapárt-MIÉP! A két jobboldali kispárt összefogásának így a 10%-os küszöböt kellene megugraniuk a parlamentbe kerüléshez.
Jegyezzük meg ezt is: 15 % - a teljes népességben a 2010-es választás óta egyetlen alkalommal sem mértek ennyit a kutatók a Jobbiknak. Ez, ugye, 1 millió 200 ezer választót jelent.
– írta Török Gábor politológus blogja Facebook-oldalán.
A műsorvezető, Krúg Emília ezt nem hitte el neki.
Facebookon gratulál a Medián a Tárkinak, amiért az átvette az általuk használt módszertant:
Gratulálunk a Tárkinak! Nagyon örülünk, hogy a választás előtti utolsó felmérésükben átvették a Medián évek óta alkalmazott módszerét, és egy borítékba helyezhető szavazólappal szimulálták a titkos szavazást. Ennek következtében egyik hónapról a másikra 40-ről 22 százalékra zuhant a nem választók aránya -- a Medián legutóbbi felmérésében 24 százalék volt ugyanez. A pártok támogatottságában is nagyon hasonló számokat kaptak, mint január végén a Medián.
A szerdai 18 órás adatok szerint a valasztas.hu alapján a Jobbik 105 jelölt ajánlásait adtak le, közülük 64-et már nyilvántartásba is vettek. Az LMP-nél ez a szám 47 és 14.
A papa lábcsontja pedig el van törve. Az élet kemény.
Az április 6-án hosszú távra eldől, az ország merre halad tovább, ezért sokkal nagyobb mindannyiunk felelőssége, mint egy egyszerű választáson – jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője szerdán Szegeden. Az ellenzéki összefogás létrejöttével a választás leegyszerűsödött: a szavazóknak a „mostani rezsim” maradása vagy távozása mellett kell állást foglalniuk. Szerinte az elmúlt négy év kormányzásának szimbóluma Paks, mert jelképezi mindazt a hazugságot, mellyel az Orbán-kormány építi az uralmát. A Moszkvában kötött megállapodással Orbán Viktor kapitulált a rezsiharcban, az államadósság elleni küzdelemben és az általa meghirdetett szabadságharcban is. (MTI)
Az Utcajogász blog készített egy összeállítást, melyben minden tudnivaló benne van hajléktalan emberek számára arról, hogy ők hol és hogyan szavazhatnak április 6-án. Például ilyen hasznos információk:
Javasoljuk, hogy ha csak ideiglenes lakcím (azaz tartózkodási hely) szerepel a lakcímkártyádon, létesíts emellett lakóhelyet is, hogy lakcímkártyádat mindenképp kifogástalannak találják. Lehet „települési szintű” lakóhelyed is (pl. „Budapest 10 Lakcím nélküli”). Ezt az adott település vagy kerület okmányirodájában („járási hivatalában”) tudod bejegyeztetni. Csak annyi kell hozzá, hogy Te magad nyilatkozz: az adott településen/kerületben élsz. Az ilyen lakcímbejelentéshez semmilyen igazolást nem kérhetnek! Ha hajléktalanszállón élsz, ott kötelesek állandó lakcímre bejelenteni, ha te ezt kéred.
A Tárki a februári adatfelvételét azonban a korábbiaktól eltérően a közelgő választások miatt a szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végezte el, tehát megváltozott a módszertan.
Amíg elkészül a cikkünk a friss kutatásról, addig is itt vannak a számok. Minden ott van a címben, még annyi a lényeg, hogy küszöb felett az LMP.
Teljes népesség:
Pártválasztók:
A Nemzeti Választási Irodának bejelentett jelölőszervezetek között nem nagyon találni a Jobbiktól jobbra lévő pártokat, hiányzik például a belőlük kivált Magyar Hajnal. A hithű nácik most abban bízhatnak, hogy a Nemzeti Forradalmi Pártnak sikerül elég jelöltet állítania, ugyanis a Magyar Hajnal jelöltjei is NFP-sként indulnak. Bár a Magyar Hajnal weboldalán egy hete arról írtak, karcagi jelöltjük, Boros István már össze is szedte a megfelelő számú aláírást, sem az ő neve, sem egyetlen Nemzeti Forradalmi Párt-jelölt nem szerepel még a valasztas.hu-n. A címben feltett kérdésre visszatérve: egyelőre marad a Jobbik.
Az LMP-frakcióban politizáló Ertsey Katalin szerint Magyarországon a bal- és a jobboldali pártok “nőellenes nagykoalíciót” hoztak létre, mert a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb húsz, de valószínűbb, hogy csak 12 nő lesz a választás után felálló parlamentben. Az LMP listáján viszont 33 százalék a nők aránya. Ertsey egyébként az Index cikkére hivatkozott, melyben Pelczné Gál Ildikó arról beszélt,
a Fidesznél tudatos döntés eredménye a férfi képviselőjelöltek 95 százalékos aránya. A döntést egy belső használatú felmérésre alapozták, melyből a vezetőség számára kiderült, hogy a választók sokkal inkább szavaznának a férfiakra, mint nőkre. Pelczné ezt a motivációt nem tartja aggályosnak, ugyanis szerinte ez nem előítélet, hanem "bizalmi kérdés": az emberek látják, hogy "az adott politikai közegben"a férfiak tudják jobban elérni a céljaikat.
Úgy tűnik, tényleg nem bennem van a hiba, hanem a Választási Irodában: a nemrég még a függetlenek között felsorolt Greskovits István ózdi kisgazdavezért pár perccel ezelőtt átjavították FKgP-snek. Ez azt jelenti, hogy akkor egyelőre csak négy független induló adta le az ajánlásait.
Deutsch Tamás visszakommunistázza a Fidesz-holdudvart, Széles Gábort, Bayer Zsoltot, a CÖF-öt nemrég lekommunistázó Szanyi Tibort, sőt még olyanabbakat is mond rá. Például akoholproblémának nevezi.
Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje bejelentést tett a Választási Bizottságnál választási csalás miatt, és kérte a választási csalás feltételezett elkövetőinek (a baloldali Összefogásnak) a kizárását a 2014-es parlamenti választásokból. Mivel a baloldali Összefogást hivatalosan MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek hívják, sokat nem fog elérni, de azért próbálkozik.
Tegnap még csak hárman voltak! Greskovits István Ózdon, Köröndi Máté Szentesen, Ivanics Róbert Hatvanban, Herczeg Attila Gödöllőn, valamint Váradi Gábor, akit már nyilvántartásba is vettek, Nyírbátorban köpne bele a pártok levesébe. Persze ki tudja, mit jelent a függetlenség: az ózdi Greskovits István például a helyi FKgP elnöke – vagy már kizárták, kisgazdáknál sosem lehet ezt tudni.
140 ezer kilométernél jár a 4-es metró tesztüzeme, ami azt jelenti, már csak 10 ezer kilométer van hátra az előírt 150 ezer kilométeres problémamentes futás teljesítéséig. Eddig nem volt nagyobb probléma, ha ezután sem lesz, a soha el nem készülő négyes metró április 6-a előtt mégis elkészülhet.
Ismét egy nemzetiségi: az MNOÖ, vagyis a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata adta le a listáját és ajánlásait. Érdekesség, hogy 27 jelöltjük közül 15 nő, ez 55,5%-os női többség.
Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője a CÖF-vezető kecskeméti pénzeiről szóló sajtótájkoztatóján egyébként jól kiosztott mindenkit, csak felsorolásszerűen, kiről mit mondott:
Az MSZP szerint havonta több mint egymillió forintot kap a fideszes többségű kecskeméti önkormányzattól a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik vezetője, Mészáros László, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetésében is részt vállal. A szocialisták szerint hét éve vesz föl pénzt a kecskeméti önkormányzattól, és ezalatt - a kiadó vezetőjeként - "fideszes reklámújsággá silányította a nagy hagyományú Kecskeméti Lapokat". Mészáros emellett szakértőként is számláz az önkormányzatnak. (MTI)
Mégpedig nemzetiségi lista, az Országos Ruszin Önkormányzaté, a valasztas.hu szerint 13 jelölttel. A nyilvántartásba vétele még döntésre vár.
Zavarbaejtő szavazás a JESZ honlapjáról.
A bíróság nem volt hajlandó bejegyezni a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak, ahol átmentek az első szűrőn és foglalkozni fognak a panaszukkal. (atlatszo.hu)
A bukott baloldal bármilyen aljasságra képes, ezért a Fidesz csak egységesen, egy irányú akarattal léphet fel sikeresen ellene.
– Zsigó Róbert bajai polgármester erre hivatkozva vezényelt le egy szép kis tisztogatást a helyi Fideszben, elődjét, a korábbi városvezető Révfy Zoltánt is eltávolíttatta.
A múlt héten mindegyik pártot megkérdeztük, készülnek-e hivatalos kampányindulóval, sajnos ilyenről egyik párt sajtóosztálya sem tudott. De nem kell megijedni, az elkötelezett rajongók saját szerzeményei valamelyest kárpótolnak.
Közpénzből kampányol a Fidesz Csepelen is: Németh Szilárd aláírásával névre szóló levelek landolnak a kerületi postaládákban, amelyekben a rezsibiztos havi két adag melegétel átvételének lehetőségére hívja fel egyes csepeliek figyelmét. Azt nem tudni, hogy milyen szempontok és milyen lista alapján értesíti Németh Szilárd a szerencsés kiválasztottakat, de a hozzánk eljutott jelzések alapján nem szociális alapon. Mindent elárul viszont a közpénzből fizetett akció valódi céljáról, hogy az ajánlat csak májusig szól. (MSZP)
A Fidesz országos listájának 60. helyére szorult Papcsák Ferencnek a mandátuma és a mentelmi joga megőrzése érdekében semmi sem drága: immár Erzsébet-utalványokkal vásárolna szavazatokat Zuglóban. Papcsák módszere nemcsak alávaló, valószínűleg alvilági is. Mivel törvényes úton még Zugló polgármestereként sem juthatna a jogosultak listájához, minden bizonnyal a Kubatov-listát hívja majd segítségül. (MSZP)
Hétfőn mi is írtunk róla, hogy a karácsonyi után itt van a fideszes Papcsák Ferenc kerületének újabb, húsvéti osztogatási hulláma. És bár a húsvét április 20-án lesz, az osztogatás már március 3-án, egy hónappal a választás előtt elkezdődik.
És ezzel az állami százmilliókra. A valasztas.hu szerda délutáni adatai alapján nekik van esélyük odaérni a parlamenti pártok mögé, és ha az 5%-os küszöb átugrása lehetetlen is, a zsebüket azért jól megtömhetik. Akad köztük parlamentből kiesett, vegetáló rompárt, de ambíciózus politikai kalandorok is feltűnnek. A cikk erre található, de azért fel is sorolom őket: