Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Más ez az október 23., mint a többi

2014.10.23. 19:32
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Jobbikos huszárok büszkén meneteltek
  • 2013. Az előző évben „takarodjatok” felszólítással küldte el a 89-es politikusgenerációt Vona Gábor, ebben az évben már azt üzente a Fidesznek és az MSZP-nek, hogy „szégyelljétek magatokat, húzzatok el.” A Jobbik elnöke szerint a Fidesz és a baloldal csak a hatalmat akarja megszerezni és csak „hazugságot, csalást, lopást és hazaárulást” akar adni az országnak. Az ellenzéki pártvezető szerint „ez a két politikai erő az egymástól való rettegésből él, és csak az egymással való ijesztgetéssel tud szavazatokat szerezni, ezért csak együtt lehet megszabadulni tőlük” – írta az MTI.

  • Szórólapok, felhívások az 1956-os Budapestről. Némelyiken még látszik a cipőtalpak nyoma, sarkukra ceruzával írták fel a helyszíneket.

  • 2013.: Bár Orbán a legutóbbi választási győzelmekor arról beszélt, hogy lezárult 1956 története 2010. áprilisában, a 2013-as beszéd mégis arról szólt, hogy most közeledünk a valódi felszabadulás felé. A 2014-es választásra célozva közölte: „lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat” – idézte a Hősök terén felszólalt kormányfőt az MTI.

    „A volt kommunisták mindig készen állnak arra, hogy Magyarországot átadják a gyarmatosítóknak. Már a rendszerváltás idején is szervezkedtek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait” – Orbán ezután a portugál zöldpárti európai parlamenti képviselőre, Rui Tavaresre – a magyarországi alapjogokról szóló uniós jelentés szerzőjére – utalva úgy fogalmazott:

    „a pufajkát öltönyre, a tovarist Tavaresre cserélték.”

  • Fáklyákkal vonul a Jobbik a rádióhoz
  • Rádió, Jobbik: Véget ért a Jobbik megemlékezése a Rádió székházánál. Az ifjúsági tagozat elnökének beszédében arról volt szó, hogy három választás után sem szabad hátradőlni, ehelyett minden nap úgy kell felkelni, mintha másnap lennének a választások. Szerinte kikristályosodott, hogy a Jobbik lesz 2018-ban a Fidesz kihívója. A koncert még tart, de már elég sokan elmentek, száz-kétszáz ember maradhatott még.

  • 2010.: Idén áprilisban győzelemmel zárult a magyarok 1956-tól 2010-ig lezáratlan története – derült ki a nyolc év kihagyás után ismét kormányfő Orbán Viktor Kussuth téren elmondott ünnepi beszédéből. „A magyarok szabadságsóhaja kiütötte az első téglát a kommunizmus falából, és ezen a nyiladékon évtizedekkel később az egész szocialista világrendszert kivitte a huzat” – mondta a kormányfő, aki szerint „2010-ben a választásokon döntötték le és adták meg a kegyelemdöfést a hazugságok rendszerének.”

    A kormányfő szerint „ha 1989-ben nem követeljük a szovjet csapatok távozását, még mindig tele lenne velük Közép-Európa.”

    „A nemzet igent mondott arra, hogy az

    országban mindennek meg kell változnia: az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak, az értékeknek, a médiának, a környezetvédelemnek, az iskolának és a közbeszerzéseknek.

    Mindennek, ami ember-, nemzet-, ész-, erkölcs- és életellenes, így az adózás mikéntjének és a nemzettestvérek kitagadásának is – hangsúlyozta, s szavait üdvrivalgás fogadta” – írta az MTI.

  • 2002.: Orbán ismét ellenzékben volt kénytelen ünnepelni október 23-át. A kormányfő ekkor ezt mondta a Kodály Köröndtől az Erzsébet térig vonuló tüntetésen:

     „A gondviselés úgy alakította, hogy bár többen járunk az új honfoglalás útján, mint korábban bármikor, a magyarországi magyarok nagyobb része más utat választott

    – szögezte le.

    Hozzátette: nem ők lettek kevesebben, hanem a másik úton járók lettek többen. Mi nem bántjuk azokat, akik más úton járnak, csak aggódva figyeljük őket. Hadd járja mindenki a saját útját – hangsúlyozta

    A szocializmus történetét a volt kormányfő a saját népe ellen indított háborúk történetének nevezte. A nemzeti szocializmus unokatestvérének titulálta a nemzetközi bolsevik szocializmust, amely kettő között szerinte annyi a különbség mint az Északi és a Déli sark között.

    A politikus úgy látta, hogy 1956-ban Magyarország haladt az élen

    a fényes fejlett nyugat a XVIII. században botladozott, ahelyett, hogy igyekezett volna csatlakozni és unióra lépni velünk, Szuezben próbált gyarmatosítani, és magára hagyott bennünket.

    "Mi józan magyarok jól tudjuk, hogy ez a hóhér, ez az áldozat, ez Nagy Imre, ez pedig az őt eláruló pártfőtitkár - mondta Orbán Viktor, aki szerint nem lehet mindkettőt vállalni, mert az egyik a másiknak gyilkosa. Orbán Viktor a sötét oldalon járók eszközei közé sorolta a diktatúrát, a totális pártállami erőszakot, a megfélemlítést és szelídebb időkben a hamis boldogság-recepteket – írta az MTI.

  • Befejeződött a civilek tüntetése. A színpadon a szervezők még gyorsan kihirdették a vasárnapi netadó elleni tüntetést, majd a tömeg a Kicsit szomorkás a hangulatom máma a capella-verziójára szépen elkezdett hazaszállingózni. 

  • Fergeteges a hangulat a Blahán
  • 2012.: Ezen az évfordulón tért vissza a politikába a baloldali összefogás vezetőjének remélt Bajnai Gordon, a Milla tüntetésén. A beszéd kissé remegő hangon indult – a volt kormányfő a visszhangra hivatkozott –, de Bajnai többé-kevésbé belelendült.

    Az más kérdés, hogy sokan hiányolták a félórás beszédből azt a dramaturgiai elemet, amelyben határozottan kiállva kijelenti: az ellenzék valódi, kétségek nélküli vezetőjeként térek vissza. Ehelyett – ahogyan aztán lett is – inkább egyikként jelent meg a többi ellenzéki között. „Nehéz döntés volt visszajönnöm a színpadra a nézőtérről”

    2014 sorsforduló lesz, olyan döntés, amely újabb nezedszázadra ,meghatározza az ország életét. Nem olyan országot akarunk, ahova jó egyszer hazajönni, hanem olyat,ahonnan nincs miért elmenni

    – mondta, az ismét kétharmados Fidesz-többséget hozó 2014-es választások előtt két évvel.

  • Vonuló menet, Jobbik: Még nem ért át a jobbikosok menete a Corvin-közből a Rádió épületéhez. Az emberek zászlókat és fáklyákat visznek magukkal, és azt kiabálják az arra járók felé, hogy "Adjon az Isten szebb jövőt!". A Rádiónál lesz még egy beszéd, aztán Vári-Kovács Péter ad rövid koncertet.

  • 2007.: „Hiába a NATO- és az EU-tagság, ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat és nem a XXI. század, hanem a keleti élet és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, és visszahúz bennünket” – idézte Orbán Viktor ünnepi beszédét az MTI.

    „ Szerinte 1956 a kelet elleni forradalom volt, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy

    a szovjet birodalom ugyan a múlté, de mégsem enyészett el, helyén ma egy életerős „újratatarozott” keleti hatalom van, amely izmosodik, terjeszkedik, újraéleszti és pártfogolja egykori híveit Ukrajnától Közép-Európán át a Balkánig.

    „A nyugati világ lassan ráébred, hogy a történelmi kihívást a keleti új rend gyarapodó ereje jelenti, amelynek kisugárzását már a bőrünkön érezhetjük” – mondta Orbán.

  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Az utolsóként felszólaló Udvarhelyi (Éva) Tessza, a Közélet Iskolája alapítója mondta el a tüntetés legpolitikusabb beszédét.  Udvarhelyi Tessza szerint az "elmúltnyolcév" egyenes következménye volt az Orbán-rendszer, ami nyíltan szembe fordult a jóléti állammal. Ezért nemcsak a rezsimet kell megváltoztatni, hanem magunkat is, hogy ne a régi rosszhoz térjünk vissza.

    Ne az uniótól vagy az USA-tól várjuk a megoldást.  Ha mi nem valósítjuk meg a demokráciát, senki sem fogja

    Udvarhelyi Tessza mindenki arra szólított fel, hogy szerveződjenek, mert a szervezett közösségeket nehezebb leteperni. Nem kell félni a politikától, mert a politika valójában az élet része, a politikusok, pedig olyanok, mint amilyenné mi neveljük őket. Ha a tisztességes emberek távol maradnak a politikától, akkor a politika sohasem lesz tisztességes. Udvarhelyi Tessza arra is teljes joggal mutatott ár, hogy szükség lesz kiterjedtebb társadalmi mozgalmakra is, melyek tudatosaban végig tudják vinni a hosszú távú változásokat. Azaz gyarkolatilag azt mondta: új pártokra van szükség.

  • Mármint azt később ismertetik, milyen engedetlenséggel akarnak tiltakozni a netadó ellen, hangzott el a tüntetésen. Izgatottan várjuk a részleteket.

  • Várady Zsolt wiw-alapító honnan máshonnan, mint a közösségépítís felől kezd, és oda jut, hogy az adórendszer egy nagy szar. A kiutasítás-botrányt és az internetadót óriási fütty fogadja. Várady ez utóbbi ellen polgári engedetlenségi mozgalmat hirdet, és azt mondja:

    Szorítsátok sarokba a korrupt vezetőket!

  • 2012.: Takarodjon a közéletből 1989. politikai generációja, mert 22 év bőven elég volt, hogy bizonyítsanak – követelte Vona Gábor. A Jobbik elnöke a Deák térről küldte el Orbán, Demszky, Gyurcsány, Bajnai generációját, amit a közönség egyetértő pfujollással fogadott – írta az MTI.

    „Eljátszották a politikai lehetőségüket, elhazudták a rendszerváltást és megalázó feltételekkel betoloncolták az országot az Európai Unióba” – mondta a radikális párt vezetője. „Nem leszünk új Palesztina, nem leszünk rabszolgák a saját hazánkban”, ezért „minden piszkos kezet, amely a magyar föld után nyúl, el fogunk törni” – mondta a párt retorikájában visszatérő elmaradhatatlan közel-keletezéssel.

    Később Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. „A tömeg útközben a "mocskos zsidók", "ÁVH", "Orbán, takarodj", "Gyurcsány, takarodj", "Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon" és "fegyverbe" jelszavakat skandálta. A Magyar Rádió előtt a Jobbik IT két vezetője mondott beszédet majd megkoszorúzták a székház oldalán található emléktáblát” – tudósított az MTI.

  • Jobbik, Corvin köz:  Véget értek a beszédek, a közönség reakciói alapján nem hangzott el semmi váratlan. A menet a terveknek megfelelően elindult a Rádió épületéhez. Még mindig két-háromszázan lehetnek.

  • sürgeti Kapronczay Stefánia, a TASZ igazgatója a Humán Platform Blaha Lujza téri tüntetésén.  Azt mondja, az egész társadalmat belengő közöny miatt egy maroknyi ember foglalta el a politikát, akik simán átírták az alkotmányt, visszavágták az alkotmányos jogokat, és korlátozták a nyilvánosságot. A civilek azonban az elmúlt években még így többször sikeresen számon tudták kérni a kormányzaton a nyilvánosságot és átláthatóságot, ezért a rezsim most ellenük fordult. Ahogy Azerbajdzsánban és Oroszországban, itt is először el az államtól független forrásoktól akarják elvágni a civileket. Ezt a törekvést meg kell akadályozni,

    Ne fordítsuk el a fejünket! Tegyük magunkat szabaddá, éljen a Köztársaság!

  • moso
  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Csonka József a közmunkások a Jövőért nevű szervezettől saját példáján mutatja be, milyen embertelen rendszerben működik a közmunka. Kiderül, hogy Zsiga "49 ezer forint" Marcell neve még mindig gyűlöletes a baloldalon. Itt konkrét követelések is elhangzanak: a közmunkások jövdelmének minimálbérre emelése és azonos jogok.

  • Corvin köz, Jobbik: A megemlékezésen nagyjából ugyanaz hangzik el, mint az előző években. Az emberek állnak, beszélgetnek, cigarettáznak, apatikusan hallgatják a beszédeket. Vona Gábort egyelőre nem láttuk.

  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Sok budapesti jött ki az elmúlt napok botrányai után tüntetni. Nem vállalkoznék tömegbecslésre, mert az emberek nem alkotnak összefügő masszát, inkább laza csoportokban, passzívan ácsorognak, de mostanra már betöltik az egész teret. 

  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Ferencz Norbert, a Szociális Dolgozók Szakszervezetének Ifjúsági Tagozatának elnöke tényleg gyújtó hangon Orbán Viktor fejére olvassa a szociális és munkavállalói jogok leépítését.

    Itt egy nemzet menetel az általános bérrabszolgaság és a közmunka felé.

    Ő is éljen a köztársasággal búcsúzik. 

  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Ferge Zsuzsa, "a szociális kérdések nagyasszonya" arra biztatja a tüntetésne a fiatalokat, hogy vegyék át a 25 éve alapított köztársaság zászlaját.

    Össze kell kapaszkodnunk, együtt kell lennünk, hogy megvédjük a szabadságot, éljen a köztársaság!

    A tömeg hangosan tapsol. 

  • Corvin köz, Jobbik: Kétszáz-háromszáz ember lehet a Jobbik megemlékezésén. Éppen Pörzse Sándor beszél arról, milyen visszatetsző, hogy Gyurcsány Ferenc megemlékezik 1956-ról. Elég langyos a hangulat.

  • A ripacskodásból önostorozásba, onnan meg egyedembegyedemező slam-poetrybe csapongó Papp Réka Kinga "Facebook-közíró", a Humán Platform tüntetésének műsorvezetője. Én szóltam.

  • Humán Platform, Blaha Lujza tér: Egyelőre gyülekezési fázisban van a civilek által szervezett Tedd magad szabaddá tüntetés. A Blaha Lujza téren kb. ötszázan lehetnek, de tömött sorokban érkeznek az emberek. A rendezők biztos megkönyebbültek, mert az eddig szitáló eső elállt, és most csak vigasztalanul szürke az idő. A színpadon egy népdalénekes csoport éppen a Hej, tulipán, tulipánnal szórakoztatja a közönséget.

  • Bizonyára az iskolai tananyagból még emlékeznek, 1848. október 23-án történt, hogy a végül izzó vastrónon elégetett II. Rákóczi Ferenc felkelt, mert nem akarta felvenni a kereszténységet.

    unnamed
    Fotó: olvasó / Olvasói fotó

    Tegnap már kiposztoltuk, de az ünnepen sem hagyhattuk ki. Sajókápolna független polgármestere idén került a posztjára, 62 százalékos győzelemmel (161 szavazat) legyőzve a szintén független Tőzsér Györgyöt. Faragó négy éve a Fidesz-KDNP jelöltjeként lett önkormányzati képviselő.

    „Valóban, a polgármesterasszony megíratta a meghívót és az önkormányzatnál dolgozó közmunkásokkal mindenkihez eljuttatta” – mondta el az Indexnek Tőzsér, aki 96 szavazatot kapva maradt alul a választásokon, és kiesett a képviselői testületből is.

    A 450 fős faluban egyébként fontos témája volt a kampánynak egy külszíni szénbánya létesítése 150 méterre a településtől. Faragó ellenzi, Tőzsér viszont saját felmérésére alapozva a kampányban közölte: ha a hatóságok engedélyezik, ő nem állna útjába polgármesterként a tizenöt méter a beruházásnak, amely az iparűzési adó révén pénzhez juttathatná Sajókápolnát.

  • A Dohány utcai zsinagógánál a forradalom zsidó és nem zsidó hőseire emlékeznek. A Herzl Tivadar tér 56-os emléktáblájánál tartott pár perces megemlékezésre mindenkit vár kortól, nemtől, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül a MAZSISZEM, azaz a Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság.