A Jobbik rendezvényét nem mosta el az eső, bár a tavalyinál jóval kevesebben jöttek él a Corvin-közbe. Z. Kárpát Dániel arról beszélt, hogy statisztikailag nem állhatna itt, hiszen hol legfeljebb öt, utána tíz százalékot jósoltak a pártnak, amely "ma az egyetlen, Orbánt leváltani képes erő."
Több megemlékezés, sem közös, sem önálló, nem lesz már ma este, így lezárjuk percről perce közvetítésünket. Köszönjük az egész napos figyelmet!
A magyar nemzet szabadságra született - mondta a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje hétfő este Debrecenben, pártja '56-os megemlékezésén az MTI szerint.
"Mi csak szabadságban és függetlenségben tudunk kiteljesedni, csak szabadságban és függetlenségben tudjuk az erőinket, a kreativitásunkat kibontakoztatni" - mondta Szél Bernadett a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtt tartott megemlékezésen, mintegy ötven ember előtt.
Szerinte ma Magyarországon új politikára van szükség, amely "az emberekhez szól, az emberekre összpontosít, és emberléptékű". Szerinte ma minden esély megvan arra, hogy 2018-ban új időszámítás kezdődjön Magyarországon.
A romák is harcoltak a magyar szabadságért 1956-ban - emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Berlinben elmondott ünnepi beszédében, írja az MTI.
A miniszter hangsúlyozta: a romák számára természetes volt, hogy kiállnak a szabadságért, amikor meghallották a forradalom legendás jelszavát, miszerint "Aki magyar, velünk tart!", hiszen tudták, hogy ez nekik is szól, mert "egyszerre voltak magyarok és romák".
Az október 23-i megemlékezést a német főváros egyik legrangosabb belvárosi színházában, a Theater am Kurfürstendammban tartották, ahol bemutatták az első roma musicalként ismert Somnakaj című darabot.
Ünnepi köszöntőt mondott Johannes Singhammer, a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnöke, aki hangoztatta, hogy a magyarok meghatározó hozzájárulást adtak "Európa feltámadásához". Köszöntőt mondott Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke is, aki kiemelte: fontos jelzés, hogy a megemlékezés szervezői a magyar nemzeti ünnep alkalmából "offenzívan felmutatják" a kisebbség iránti szolidaritásukat.
Minden generációnak megvan a felelőssége Fekete-Győr szerint. "A mi generációnk felelőssége, hogy ne nézzen félre, ne tárja szét a kezét, ne hagyja el örökre Magyarországot." Érvelni kell, meghallgatni másokat, közösen gondolkodni, és a végén persze elmenni szavazni.
Mi sem születtünk politikusnak, aktivistáknak, közületek jövünk - mondja az elnök, aki utal arra, hogy elkezdték osztogatni a változás kézikönyvét. "Vigyétek a változás hírét, legyetek a szócsöveink!" - adta ki a feladatot. Szerinte a külföldön lévő ismerősöket is fel kell hívni, és elmagyarázni a szavazás fontosságát. De persze az elnök szívesen fogadná, ha minél többen jelentkeznének a cselekvés köreibe, jelentkeznének aktivistának vagy szavazóköri delegáltnak.
Van még fél év, van remény, van választás, ébresszük fel Magyarországot!
És hogy mit tesz a Momentum, hogy elérje a változást, és legyőzze a Fideszt? Fekete-Győr azt ígéri, hogy a Momentum elindít egy, a szavazás fontosságára figyelmeztető kampányt, ami egy "suttogó ébresztő" lesz. A kivándorolt fiatalokat is el akarják vinni szavazni.
A Momentum tudja, hogy kell felébreszteni a nemzetet, mert "közületek valók vagyunk, a Momentum története a ti történetetek".
A történelem szinte valamennyi évszázada "belénk verte" az igazságot, hogy soha ne felejtsük: a szabadság olyan érték, amit nehéz és küzdelmes kivívni, de könnyen elveszthető - mondta a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hétfőn a Nógrád megyei Nőtincsen, az 1956-os megemlékezésen, írja az MTI.
Latorcai Csaba példaként említette a tatárjárást, a törökellenes küzdelmeket, a Rákóczi-szabadságharcot, az 1848-49-es szabadságharc dicsőséges csatáit és bukását, Trianon tragédiáját. A legutóbbi emlékeztetőt pedig 1956 őszén kaptuk - tette hozzá. Az 1956-os forradalom hősei ezért adták életüket, áldozták fel szabadságukat, nekünk, kései utódoknak pedig az a feladatunk, hogy ne engedjünk a szuverenitásunkat fenyegető követeléseknek - tette hozzá.
Latorcai Csaba arra biztatott, hogy "bátran adjunk hangot annak, mit gondolunk Európa és hazánk jövőjéről". Ezért kell egységesen és minél többen kiállnunk szülőföldünkért, és válaszolnunk határozottan a jövőnket érintő hét kérdésre a nemzeti konzultáció keretében - mondta, és azt kérte a megemlékezés résztvevőitől, tartsák szem előtt, hogy Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké.
Fekete-Győr elmondja, hogy a kihívásokra adott válaszokat összegyűjtötték, és pár nappal ezelőtt bemutatták a programjukat. Ezután elmondta az az öt kulcsgondolatot, amelyről a Momentum víziója szól. Ebben a cikkben mindent megtalál a programról.
"Írásba adtuk, mire kérünk felhatalmazást" -mondja Fekete-Győr, aki szerint tisztában vannak, hogy nehéz lesz teljesíteni. " Akkora túlerővel nézünk szembe, mint az 56-os szabadságharcosok."
"Sokan mondják, hogy nincs esély a változásra. Hagyjuk az egészet? Alkalmazkodjunk? Költözzünk külföldre?" - teszi fel a kérdést Fekete-Győr. Természetesen a Momentum szerint nem ez a megoldás, hanem cselekedni kell. "A cselekvés erejében való hit", amely összeköti a momentumosokat.
Itt rátér az elnök az úgynevezett cselekvés köreire, amelyeket augusztusban hirdetett meg, ám azóta nem igazán halhattunk róla. Fekete-Győr szerint lehet, hogy csak a Facebook-oldalak követői látják, hány játszóteret hoztak rendbe, de ez fontos a szekszárdiaknak, kispestieknek. "Nincs liberális parlagfű, nincs konzervatív elrohadt játszótért, csak problémák", amelyeket közösen kell megoldani.
56 öröksége számunkra arról szól, hogy az ország letért történelmi útjáról - kezdi beszédét Fekete-Győr András elnök. Szerinte az ő generációjának újra meg kell élni a csalódást, hogy nem akar változtatni senki, de "ebből elég volt".
Nem állunk be, amíg be nem fejezzük a rendszerváltást!
"Tartozunk ennyivel szüleinknek, őseinknek, hőseinknek" - mondja. "Nem fogjuk hagyni, hogy Orbán vagy más elvegye a szabadságunkat."
Sárosdi Lilla ügyének említésével kezdi Orosz Anna a beszédét, majd ezzel kapcsolatos áldozathibáztató cikkrészleteket olvas fel. Szerinte az ilyen ügyek ugyanúgy felháborítják a férfiakat, mint a nőket.
Ezután arról beszél, hogy milyen a "demokrácia köntösébe bújtatott rejtőzködő elnyomás, amely beférkőzik a mindennapjainkba." Mert szerinte ez van ma Magyarországon, nem diktatúra.
Elnyomás például, hogy "ömlik rád a propaganda a rádióból", amikor "zárójelbe teszed a gondolataidat", amikor "felemelnéd a hangod tanárként, de inkább csendben maradsz", "amikor vállalkozóként bele se fogsz, mert tudod, hogy a piac már fel lett osztva a haverok között".
Soproni Tamás azt ígéri, hogy a Momentum-kormány az elszámoltatás miatt nem lesz soha korrupt, és olyan átláthatósági és korrupcióellenes szabályokat hoznak, amely megakadályozza a korrupciót. Soproni ilyeneket említ:
Soproni Tamás alelnök mondja az első beszédet. Azzal kezdi, hogy senki sem hitt abban, hogy képesek lesznek elég nolimpias aláírást gyűjteni, de sikerült, ahogy az is hogy közel 100 alapszervezetük lett fel ev alatt. "
Rengetegen mondják most, hogy nem lehet megváltoztatni a politikát, és megértem a hitetlenkedőket, mert nem láttunk még jó példát, de higgyétek el, meg fogjuk cáfolni."
A politika olyan mint Szauron gyűrűje
- mondja Soproni. Ezután a korrupcióval kapcsolatban megemlíti Mészáros Lőrinc jachtjat, a "lisztet" szippantó Habonyt és a közvilágításos Tiborczot. A korrupció végterméke azonban nem egy jacht vagy egy folyamatosan növekvő lakás, hanem a szegénység és a halál - figyelmeztet.
Ebben bemutatták a párt sikeres momentumait, egész pontosan a nolimpiás aláírásgyűjtést. Közben tudósítóink szerint már 500 ember öszejött.
LMP? Debrecenben voltak, nem nagyon érkezett róluk hír.
MSZP? Koszorúzás Nagy Imre házánál, fenn a hegyen, a belvárostól távol.
DK? Gyurcsány egy szállodában beszélt, ami inkább szólt a DK születésnapjáról.
Együtt? PM? Ötvenen voltak, zárt térben a reggel szakadó eső miatt, Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor mondott beszédet a Párbeszéd és az Együtt nevében.*
Liberálisok? A 301-es parcellában Fodor Gábor mondott beszédet, az MTI-képek alapján egy tucatnyi embernek.*
Momentum? Pár száz ember a sötétben, esőben fogja meghallgatni nemsokára a beszédeket.
*Korábban azt írtuk, hogy Együtt, PM, Liberálisok: Semmi. Noha ezeket továbbra sem neveznénk tömegrendezvénynek, az érintettek jelzése alapján javítottuk.
A tér gyepszőnyegét teljesen eláztatta az eső, hatalmas tócsák vannak mindenhol, ez a kb. 100 ember pedig igyekszik a fák alatt átvészelni az egészet.
Konkrétan olyan hangulat van, mintha egy vesztes választas után várna a kemény mag a pártelnök sajtótájékoztatójára.
Helyszíni tudósítóink 70-100 emberről számolnak be, "de még van 4 perc, bármi lehet".
A kormány köszönetet mond azoknak a tízezreknek, akik a Terror Háza Múzeumnál és az ország számos pontján az esős idő ellenére is méltósággal ünnepelték a szabadságharc évfordulóját - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Tudósítóink becslése szerint ezrek lehettek az esőben a Terror Házánál.
Íme a közleményük:
A Független Kisgazda -, Földmunkás- és Polgári Párt az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulójának ünnepségét a párt székházának nagytermében tartotta. A barátságtalan időjárás ellenére a nagyterem megtelt a főként vidékről érkező tagokkal.
A megemlékezésen az 1956-os események idézése mellett Rácz Sándorra a Nagy Központi munkástanács elnökére, a Magyarok Világszövetséget tiszteletbeli elnökére is emlékeztek. Az utóbbinak időszerűséget az adott, hogy az újjászervezett Kisgazdapárt, Rácz Sándort, a 20. század második felének legelkötelezettebb politikusát példaképnek tekinti, posztumusz tiszteletbeli elnökének választja, és szobrot fog emelni a bátor, és rendíthetetlen hazafinak.
Rácz Sándor munkásságát Vicsotka Mihály szóvivő méltatta, Paulina László alelnök, a Munkástanács elnökéhez fűződő több évtizedes barátságáról szólt, Balogh Károly elnök, és Márkus János főtitkár, a párt előtt álló időszerű feladatok végrehajtását ismertette.
A megemlékezés a Boldogasszony Anyánk eléneklésével zárult.
Bort, Búzát, Békességet
Mármint a mai megemlékezésüknek. Megvolt a Himnusz, a Székely himnusz, aztán a rádiónál elhelyezték a mécsest.
De tényleg, találkozott valaki az országban viharos széllel, meg olyasmivel, ami indokolta a piros riasztást?
Aki 1956. október 23-a ünnepi voltát tagadja, az a demokráciára és a nemzeti önrendelkezésre mond nemet - emelte ki Gulyás Gergely hétfőn Mezőkövesden mondott, a Fidesz-frakció által az MTI-hez is eljuttatott beszédében.
A Fidesz frakcióvezetője ezzel ismét az MSZP-s Szanyi Tibor korábbi megnyilvánulására utalt. Szanyi egy képet posztolt, amelyen egy felkötött ávost köp le egy nő, és a képviselő azt is odaírta idézőjelben, hogy "ünnep".
Gulyás ezt elítélte, Szanyi pedig nyílt levelében délelőtt azt írta: "ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz '56 tényleges hőseit". Viszont szerinte nem ünneplik az "ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak", "a lincselő csőcseléket", "náci restaurátorokat", a "vérengző szovjeteket", és "a tétlen felelősöket sem".
Gulyás erre mondta most azt, hogy még "ezekben a napokban is" azzal kell szembesülni, hogy "a demokratikus közéletnek szabadon választott képviselőként vannak tagjai, akik nem a forradalmárokat, hanem az ávósokat siratják".
Gulyás szerint a "pártnak, amely ilyen politikust megtűr a képviselői között, minden az 1956-os forradalommal és általánosságban a demokráciával vagy a jogállammal kapcsolatos megnyilatkozása álszent és hazug". Az MSZP elnöke korábban elhatárolódott Szanyitól, aki Molnár Gyula szerint a magánvéleményét ismertette.
A menet elért a Bródy Sándor utcába, a Magyar Rádióhoz, ott Murányi Levente történelmi fejtegetésbe kezdett 1956-ról, de annyira halkan szólt, hogy mindenki inkább beszélgetni kezdett, vagy elindult haza.
Egy lengyel katolikus ifjúsági szervezet, a Młodzież Wszechpolska is részt vett a párt rendezvényén, meg is kérdeztük őket, hogy kik ők, és miért vannak itt. Azt mondták, tavaly is volt már együttműködés a szervezet és a Jobbik között. Egyik aktivistájuk elmondta, céljuk a nemzeti érzelmű katolikus szellemű ifjúság kinevelése. Az aktivista szerint sajnos most nincs olyan párt Lengyelországban, amely ezt a célt követné, nem ilyen a Kaczynski vezette PiS kormánypárt sem.
Az angol nyelvű Wikipedia egyébként olyanokat ír róluk, hogy az ENSZ is homofóbnak tartja őket, illetve hogy a liberalizmus, a tolerancia és a relativizmus ellen foglalnak állást.
Megkérdeztem a Jobbik menetében vonulókat, hogy milyen esélyeket látnak 2018-ra, és kiderült, hogy mindenki bízik a kormányváltásban. "Ha nem bíznék, nem menetelnék itt ennyi idősen", mondta egy úr.
Amikor szembesítettem őket a közvélemény-kutatók méréseivel, akkor két hölgy azt mondta, hogy nekik nem kell hinni, hanem csak
a Lánchíd rádió betelefonálós közvéleménykutatásának, és a Facebook-szavazásoknak.
Ezekben ugyanis a Jobbik már most kétharmaddal vezet a
A kárpátaljai magyarok voltak a leginkább elzárva a többi magyar nemzetrésztől a szovjet időkben, ezért különös tiszteletet érdemelnek részünkről, hogy a rendkívül nehéz körülmények között is megőrizték anyanyelvüket és önazonosságukat - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter a kárpátaljai magyarság központi 56-os megemlékezésén Ungváron.
"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem", ez van rajta egy transzparensen, amit a vonuló jobbikosok visznek, nem az első sorokban, de egészen elöl a menetben.