![](https://kep.index.hu/1/0/2879/28792/287920/28792029_2208235_f8fa8440e856b66a09d01d57c0d9c7f6_wm.jpg)
Erről a két kérdésről fog beszélni a kormányfő, aki megpróbálja majd elmondani, mi az értelme annak, ami ma Magyarországon történik. Orbán szerint bíztató pályán van az ország, ezt a helyzetet ma nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. A következő egy év feladata ezekkel szemben megvédeni az országot.
Orbán Viktor beszéde számít a fő attrakciónak Tusványoson, nincs az a magyar zenekar, amely jobban megtöltené a nagyszínpad előtti területet. Most sincs ez másképp, a rutinosabb hallgatók már másfél órával korábban megérkeztek, és elfoglalták a helyüket. A hét elején még zuhogó eső és sár volt, a szervezők és a hallgatóság szerencséjére most már ezer ágra süt a nap. A kezdésre meg is telt a terület.
A kormányfő pénteken érkezett Tusnádfürdőre, a Facebook-oldalára feltöltött videó szerint díszmagyarban fogadták. Magába a táborba viszont csak szombaton érkezik Orbán.
Az utóbbi években olykor az egész világon visszhangzottak erős mondatai, például az illiberális állam építésével kapcsolatban. A tusványosi beszédeiben Orbán jellemzően iránymutatást ad az utána következő időszakkal kapcsolatban. Összeszedtük az emlékezetesebb beszédeit az utóbbi évekből.
A héten folyamatosan beszámoltunk a tusványosi beszélgetésekről. Kósa Lajos NATO-szakértői oldalát mutatta meg, fideszes vezetők kikeltek az Airbnb ellen, Varga Mihály a magyar kkv-k mentalitását savazta, Mocsai Lajos összmagyar játékokat tervezett, L. Simon László szembement a fideszes fősodorral, Varga Judit vagány megmondóként mutatta be magát , Ungár Péter kiállt vitázni a fideszesekkel.
Ahogy az elmúlt években is, ezúttal is Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédével végződik Tusványos. Németh Zsolttal és Tőkés Lászlóval az oldalán mond beszédet nemsokára.