![](https://kep.index.hu/1/0/2879/28792/287920/28792029_2208235_f8fa8440e856b66a09d01d57c0d9c7f6_wm.jpg)
Megtiszteltetés volt 30 évig Tusványoson felszólalni - mondta a miniszterelnök, akitől azt kérte Németh Zsolt, hogy 20-30 percben összegezze a szabadegyetem elmúlt harminc évét. Orbánnak egy mondatban is sikerült az összefoglaló: az a jó, hogy ez a harminc év mögöttünk, és nem előttünk van.
Tusványos nagy kérdése 30 évvel ezelőtt az volt, hogy megmaradjon az egyetemes magyarság. Orbán szerint úgy tűnik, hogy ez sikerült, ami kisebb csodával ér fel.
Orbán Viktor beszéde számít a fő attrakciónak Tusványoson, nincs az a magyar zenekar, amely jobban megtöltené a nagyszínpad előtti területet. Most sincs ez másképp, a rutinosabb hallgatók már másfél órával korábban megérkeztek, és elfoglalták a helyüket. A hét elején még zuhogó eső és sár volt, a szervezők és a hallgatóság szerencséjére most már ezer ágra süt a nap. A kezdésre meg is telt a terület.
A kormányfő pénteken érkezett Tusnádfürdőre, a Facebook-oldalára feltöltött videó szerint díszmagyarban fogadták. Magába a táborba viszont csak szombaton érkezik Orbán.
Az utóbbi években olykor az egész világon visszhangzottak erős mondatai, például az illiberális állam építésével kapcsolatban. A tusványosi beszédeiben Orbán jellemzően iránymutatást ad az utána következő időszakkal kapcsolatban. Összeszedtük az emlékezetesebb beszédeit az utóbbi évekből.
A héten folyamatosan beszámoltunk a tusványosi beszélgetésekről. Kósa Lajos NATO-szakértői oldalát mutatta meg, fideszes vezetők kikeltek az Airbnb ellen, Varga Mihály a magyar kkv-k mentalitását savazta, Mocsai Lajos összmagyar játékokat tervezett, L. Simon László szembement a fideszes fősodorral, Varga Judit vagány megmondóként mutatta be magát , Ungár Péter kiállt vitázni a fideszesekkel.
Ahogy az elmúlt években is, ezúttal is Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédével végződik Tusványos. Németh Zsolttal és Tőkés Lászlóval az oldalán mond beszédet nemsokára.