Ma egy szuverén és független Magyarország, egy büszke és szabad nép ünnepel – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen a Müpában.
Ma minden magyar közösségben illően és tisztelettel hajtanak fejet a nemzet becsületét visszanyerő, a hazát szabaddá küzdő bátor magyarok emléke előtt
– tette hozzá az államfő. Emlékeztetett, hogy hatvannyolc éve bátor magyar szívek sora állt össze, megannyi különböző magyar sors olvadt eggyé, hogy többé szét ne tudják választani.
Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó, valamint Pintér Sándor belügyminiszter is.
A Millenáris Parkban várja Orbán Viktor beszédét többek között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is. Megjelent a környéken Puzsér Róbert publicista is.
Orbán Viktor beszédének helyszínén az újságírókat a lezárt területről biztonsági őrök kíséretében engedték ki a mosdóba.
Magyar Péter és a Tisza Párt budapesti képviselői elhelyezték a kegyelet virágait Budapesten az Új Köztemető 301-es, 300-as és 298-as parcellájában.
A párt közleményében úgy fogalmaztak, hogy „a modernkori magyar történelem legszebb napjára való megemlékezést a TISZA Párt az 1956-os szabadságharcosok, a valódi hősök sírjánál kezdte. Magyar Péter és a TISZA Párt budapesti képviselői a kegyelet virágait helyezték el, többek között Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnök, Mansfeld Péter 18 évesen kivégzett tanuló, Tóth Ilona 25 évesen kivégzett szigorló orvos, Brusznyai Árpád 33 évesen kivégzett veszprémi gimnáziumi tanár és Kéthly Anna a magyar szociáldemokrácia csillagának sírjánál”.
Fásy Ádám megérkezett Orbán Viktor beszédének helyszínére, kirakta a lovagkeresztjét, és elmondta, hogy gyönyörű a helyszín, süt a nap, jó az idő, és Orbán Viktor biztosan egy csodálatos beszédet fog mondani a békéről.
Lapunk regisztrált Orbán Viktor október 23-i beszédére, amelynek helyszíne a Millenáris Park. A regisztráció ellenére az újságírók nem mehetnek a közönség soraiba, az újságírókat egy lezárt részre terelték a biztonsági őrök, ezt a területet egyelőre elhagyni sem lehet.
Az újságírók 20-30 méterre állnak a színpadtól. A helyszínt a rendezvényközpont tetejéről két egyenruhás figyeli.
„Mélyen megható beszélgetést folytattam Ungváry Rudolffal, aki ott volt 1956-ban, amikor kitört a forradalom” – írta közösségi oldalán David Pressman amerikai nagykövet.
Megosztotta velünk emlékeit, fényképeit és gondolatait 1956-ról, valamint arról, hogy milyen rendkívüli tanulságokkal szolgál Magyarország és a mai világ számára
– írta bejegyzésében a diplomata, aki egy videót is közzétett a beszélgetésről. A felvételen Ungváry elmondta, örült neki, hogy olyasmiben vett részt, ami ma olyan politikai múlt, amely miatt nem kell szégyenkezni.
Létezik történelmi, politikai naivitás. És egy forradalomhoz valami ilyesmi kell. Ezáltal az ember egy nagyon fontos tapasztalatot szerzett, mégpedig azt, hogy az ember boldogságához azzal legyen összhangban, amit gondol
– vélekedett az író.
As we commemorate the courage of brave Hungarians who fought for sovereignty and liberty in 1956, I had a profoundly moving conversation with Rudolf Ungváry who was there. He shared his memories, his photos, and his thoughts about 1956 and the extraordinary lessons it offers for… pic.twitter.com/VHJnH937WP
— Ambassador David Pressman (@USAmbHungary) October 23, 2024
„A Fidesz rendszeresen hangoztatja, hogy létezésének kiindulópontja, politikai alapja 1956. Ehhez képest Orbán Viktor elfogadta, hogy politikai igazgatója, legfőbb ideológusa az akkori eseményekről azt a teljesen hibás következtetést vonta le, hogy Magyarországnak akkor nem kellett volna ellenállni a szovjet katonai agressziónak és még tanácsot is adott egy másik állam, Ukrajna kormányának, hogy milyen politikai irányvonalat kövessen most a háborúban” – írta közösségi oldalán Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő.
Mindezt egy olyan kormány vezetőjeként tette, amely a szuverenitás védelmét tartja legfontosabb céljának, mind gazdasági, mind politikai téren
– tette hozzá a politikus, aki szerint 1956 egyszerre volt demokratikus, nemzeti és szociális forradalom. „Nem véletlen, hogy a Fidesz nem tudja elismerni 1956 demokratikus törekvéseit, mert maga is egy autoriter, antidemokratikus kormányt működtet, de 1956 szociális törekvéseit is figyelmen kívül kell hagynia, hiszen 2010 óta leépítette a jóléti rendszereket Magyarországon” – fogalmazott, majd nehezményezte, hogy a Fidesz továbbra sem ítélte el Orbán Balázs nyilatkozatát.
Ha maradt még valamennyi tisztelete az 1956-os hősök, az ország szuverenitása és leginkább önmaga iránt, akkor önként áll fel ma és távozik a magyar közéletből Orbán Balázs
– emelte ki.
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A zászlót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar, a 32. testőr ezred, a Gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály és a nemzeti lovas díszegység.
Az ünnepségen katonai és állami szervezetek képviselői is jelen voltak. A Parlament főlépcsőjének két oldalán az ablakokban 1956-os, lyukas zászlók lengtek.
Magyarországon 1956 októberében békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.
„Ma, 1956 ünnepén Molnár Csabával az Európai Parlament székhelyét adó Strasbourgban kitűztük a magyar nemzeti lobogót az orosz állam képviseletének kapujára” – írja Facebook-oldalán Dobrev Klára.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője hozzátette: „Mert mi nem fehér zászlót tartva fogadnánk egy orosz agressziót, mint Orbánék! Mert megmutatjuk, hogy a magyarok nem adják a hazájukat.”
Számos esemény lesz október 23-án Budapesten, amelyek lezárásokkal is járnak. A közlekedés mellett a tömegközlekedés is változik a fővárosban szerdán a nemzeti ünnepen, sőt a hulladékszállítás is módosul.
Részletekről ebben a cikkünkben olvashatnak.
„A múlt század kegyetlen brutalitással mutatta meg a magyaroknak, hogy milyen az élet egy blokkokra szaggatott világban. A szabadságért és szuverenitásért vívott küzdelmünket az egyik blokk eltaposta, másik tétlenül szemlélte” – írta az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
Felidézte, hogy az emberek világszerte szimpátiával és aggodalommal figyelték a budapesti eseményeket és a szabadságharcosokat.
„Így alakultak szolidaritási demonstrációkká Nyugat-Európában a Honvéd 1956. novemberi mérkőzései is, ahol a játékosok a vörös csillagos klubcímer nélkül, a szabadságharc hősei előtt tisztelegve gyászszalaggal léptek pályára” – emlékeztetett a miniszter. Végül a Kispestről megemlékezve hozzátette: Puskás Ferenc aggodalommal teli hazatelefonálásáról szóló képe pedig mára ikonikussá vált.
Tisztelet a szabadságharc hőseinek!
– zárta a posztot.
Budapesten az október 23-i programok 9 órakor az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek. Egy órával később kinyitja kapuit az Országház, és 18 óráig ingyenesen látogatható a Szent Korona.
A fővárosban a pártok is megemlékezést tartanak, Orbán Viktor a Millenáris Parkban mond beszédet 10.30-kor, a Tisza Párt eseménye pedig 15 órakor kezdődik a Bem József-szobornál, ahonnan a Széna térre vonulnak, ahol vélhetően Magyar Péter beszédet mond.
Az október 23-i eseményekről részletesen ebben a cikkünkben olvashatnak.
Indul az Index percről percre frissülő hírfolyama az október 23-i nemzeti ünnep megemlékezéseiről és legfrissebb történéseiről.
Tartsanak velünk, és értesüljenek elsőként a legfontosabb eseményekről!