Vörösiszap, Fidesz, testrablás
További Chart cikkek
A fair play jegyében rögtön két toplistát is készítettünk legtöbb kattintást hozó 2010-es cikkekből, és külön rangsoroltuk a sima cikkeket az állandóan frissülő tudósításoktól, hiszen utóbbiak olykor napokig is a címlapon szerepelnek, így nyilván több olvasót érnek el (arról nem is beszélve, hogy egy ember ezeknél több olvasóként is megjelenhet, ha mondjuk reggel belenéz a munkahelyén, aztán délután elolvassa a fejleményeket otthon).
A percről percre toplistát nyomasztóan uralja a politika – bár az önkormányzati választás már láthatóan nem érdekelte önöket annyira. A vörösiszap-katasztrófa és a nyári árvizek mellé bekerült még a top10-be a januári BKV-sztrájk; emlékszik még valaki, miért sztrájkoltak és sikerült-e elérniük valamit? Segítünk: havi 6000 forintos étkezési utalványt, és 45 ezer forintos év végi bónuszt harcoltak ki a BKV dolgozói, miután hat napig nem volt Budapesten tömegközlekedés. Végül egyetlen külföldi sztoriként a két hónapra a föld alatt rekedt chilei bányászok kimentése szerepel a legolvasottabb idei indexes cikkek között.
Iszapömlés Veszprém megyében |
október 4. |
981 202 olvasó |
Országgyűlési választás, első forduló | április 11. |
804 313 olvasó |
Sztrájkol a BKV | január 12. |
742 721 olvasó |
Viharok és árvizek az egész országban | június 1. |
738 658 olvasó |
Az új Országgyűlés alakuló ülése | május 14. |
402 302 olvasó |
Árvíz után jön a belvíz |
május 17. |
304 903 olvasó |
Országgyűlési választás, második forduló | április 25. |
289 334 olvasó |
Orbán Viktor bejelenti 29 pontos programját | június 8. |
223 162 olvasó |
Megmenekülnek a chilei bányászok | október 13. |
194 791 olvasó |
A kormányprogram vitája a parlamentben |
május 26. |
179 642 olvasó |
A legtöbb olvasót vonzó sima cikk a volt kormányszóvivő, Daróczi Dávid öngyilkosságának híre volt, és meghökkentően sokakat érdekel az is, hogy meteor vagy ufó világította-e be március elején az éjszakai eget pár másodpercre. A klasszikus hírjellegű anyagok mellett itt feltűnik két saját indexes kezdeményezés is, a választási tippjátékunk, és a Csodálatos Lúzerkalkulátor, utóbbi még mindig működik.
Megnyugtató, hogy a toplista alapján éppen belefértünk volna az új médiatörvény szabályai közé, ami 20 százalékban határozza meg a hírek között a bűnügyi témájúak maximumát: tízből pont kettő, az augusztusi alsóörsi lövöldözés, és Stohl András drogos-alkoholos karambolja volt ilyen.
És befért a top10-be egy igazi kisszínes is a világ végéről: a guatemalai pokollyuk, ami egy város közepén nyílt meg, elnyelve egy útkereszteződést és egy háromemeletes házat. A jelenségnek ugyan van tudományos magyarázata, mégis annyira szürreálisan nézett ki, hogy muszáj volt rákattintani. A toplistát az év talán legviccesebb története, a botrányba fúlt Michael Jackson-imitátor koncert zárja.
Öngyilkos lett Daróczi Dávid |
április 3. |
317 186 olvasó |
Lövöldözés alsóörsön, két halott |
augusztus 4. |
311 570 olvasó |
Valami átszáguldott Magyarország felett | március 1. | 265 554 olvasó |
Mégsem meteor volt a titokzatos tűzgömb | március 2. | 262 467 olvasó |
Számolja ki, mennyire nyomorult Ön! | január 25. | 253 045 olvasó |
Stohl András részegen balesetet okozott | május 8. | 244 739 olvasó |
Választási tippjáték |
április 9. |
202 732 olvasó |
Lezuhant a lengyel elnök repülőgépe | április 10. | 198 359 olvasó |
Óriási víznyelő nyílt Guatemalában | június 1. | 175 192 olvasó |
Hullagyalázás és botrány a Jacko-show-n | január 18. | 172 451 olvasó |
A toplisták mellett legalább ennyire érdekes, hogy mi minden szorult ki a legolvasottabb cikkek közül. Nem került be például az év tudományos szenzációja, a DNS-ét arzénből építő baktérium. Minden idők talán legnagyobb, ember okozta természeti katasztrófája, az olajfolt a Mexikói-öbölben. A Wikileaks-botrány (sőt, botrányok: a tavaszi a Bagdadban civileket legéppuskázó amerikai helikopterről, a nyári az afganisztáni háborús dokumentumokkal, és a máig tartó legutóbbi a diplomáciai táviratokkal). Az izlandi vulkánkitörés, ami miatt napokra leállt Európa légiforgalma. Az Afganisztánban megölt magyar katonanő. Vagy hogy itthoni eseteket említsünk: az extraadók bevezetése, a nyugdíjrendszer államosítása, az a forintárfolyamot hullámvasútra ültető hírhedt államcsődös Kósa-nyilatkozat, vagy a híreket hetekig uraló IMF-tárgyalás.
Nem hiányzik valami? Dehogynem, hiszen idén volt focivébé is, ami egészen meglepő módon hiányzik a legolvasottabb cikkek közül (tegyük hozzá, a statisztikában csak az írott anyagok szerepelnek, így az élő indexes videós meccsközvetítések nem). De még a sporttémájú cikkek között is csak a hatodik legtöbb kattintást hozta egy vébémeccs, ami ráadásul nem is a döntő volt, hanem a gólzáporos portugál-északkoreai csoportmeccs. A focivébénél jobban érdekelte önöket a magyar-orosz meccs a vízilabda Európa-bajnokságon, a Barcelona-Inter BL-elődöntő, Kovács Ági olimpiai bajnok úszó ellopott aktfotói, a világ legviccesebb tizenegyese, és Tomizava Soja japán motoros tragikus balesete a misanói Moto2-futamon.
Végül emlékezzünk meg az év legnézettebb indexes képgalériájáról, a vörösiszap-katasztrófa világsajtót is bejárt fotóival, és a legnézettebb videóiról: az Üvegtigris 3 premierje, a nyugdíjreform parlamenti vitája, és a legálisan beszerezhető partdrog, a mefedron tesztje.
Címkézés
A legtöbb olvasót vonzó cikkeknél is érdekesebb statisztika, hogy milyen témáról mennyit írtunk. Ennek megállapítására remek eszközt az a cikkek címkézése, ami egyrészt azt mutatja meg, hogy egy-egy téma hányszor merült fel az idei cikkek között, másrészt azt, hogy ezek a cikkek összesen hány olvasót hoztak.
A legsűrűbben előkerülő téma ezek szerint a foci volt idén (nyilván a vébének köszönhető a nagy fölény), de olvasottságban éppen csak befért az első tízbe. Az élmezőnyt nyomasztóan – az első ötből öt – uralja a politika, azon belül is a Fidesz, bár itt azért bőven nincs meg a kétharmados többség.
Fidesz | 873 cikk |
12 462 468 olvasó |
Választás 2010 |
624 cikk | 9 526 259 olvasó |
MSZP | 696 cikk | 8 769 036 olvasó |
Orbán Viktor |
455 cikk | 7 895 069 olvasó |
Jobbik | 430 cikk | 7 393 716 olvasó |
baleset | 1182 cikk | 6 688 017 olvasó |
rendőrség | 776 cikk |
6 256 443 olvasó |
BKV | 429 cikk | 5 550 952 olvasó |
adó | 441 cikk |
5 059 999 olvasó |
futball | 2787 cikk | 4 792 948 olvasó |
Budapest | 504 cikk | 4 634 787 olvasó |
időjárás | 284 cikk | 4 270 125 olvasó |
parlament | 313 cikk | 4 240 315 olvasó |
költségvetés | 378 cikk | 4 102 436 olvasó |
LMP | 254 cikk |
4 044 285 olvasó |
Külön kigyűjtöttük a top100-as lista címkéi közül a legtöbbször előforduló neveket, hogy ne csak azt tudjuk meg, miről, de azt is, kikről szóltak idén a hírek. A tanulság: ehhez minimum párt-, de inkább köztársasági- vagy miniszterelnöknek kell lenni, esetleg gazdasági miniszternek, vagy örök időkre megváltoztatni a magyar köznyelvben a nokiásdoboz szó jelentését.
4. | Orbán Viktor |
455 cikk |
7 895 069 olvasó |
20. |
Gyurcsány Ferenc |
206 cikk |
3 433 738 olvasó |
24. |
Matolcsy György |
124 cikk |
2 794 201 olvasó |
38. | Mesterházy Attila |
129 cikk |
2 104 643 olvasó |
59. | Sólyom László |
143 cikk |
1 699 155 olvasó |
71. |
Hagyó Miklós |
101 cikk |
1 500 671 olvasó |
73. |
Vona Gábor | 87 cikk |
1 476 769 olvasó |
77. | Schmitt Pál |
84 cikk |
1 411 100 olvasó |
Mire kattint a magyar?
Végül azt számoltuk ki, hogy az egyes témák milyen átlagos olvasottságot hoznak, vagyis egy címkéhez tartozó cikkekre átlagban hány olvasó kattint. Még direktebben: mik azok a tuti témák, amiről bármit ír az ember, garantáltan hozzák az olvasottságot. Itt három kategóriát alkottunk, hogy az egyszer előforduló, de akkor rengeteg olvasót elérő témák (lúzerkalkulátor, választási tippjáték) ne nyomják el a többieket.
A szabadfogású kategóriában legalább három cikket követeltünk meg minden címkétől, de még így is érezhető, hogy egyszeri sztorik uralják a toplistát. Ha Daróczi Dávid nem a halálával került volna be idén a hírekbe, talán még pályázatot is hirdetnénk, hogy az öt tuti nyerő címke köré ki tudja a legjobb álhírt megírni. És hogy ki az a Larissa Riquelme? Paraguayi szupermodell-színésznő, aki eleinte csak az ország csapata győztes vébémeccsei után akarta ledobálta a ruháit, aztán gyakorlatilag folyamatosan vetkőzött az egész vébé alatt.
testrablás | 3 cikk |
187 775 olvasó / cikk |
Larissa Riquelme |
3 cikk |
115 799 olvasó / cikk |
Daróczi Dávid |
8 cikk |
96 096 olvasó / cikk |
víznyelő | 3 cikk |
88 098 olvasó / cikk |
ufók | 5 cikk |
81 782 olvasó / cikk |
A legalább 12-szer (vagyis átlagban havi egyszer) előforduló témák között már jobban látni mik voltak az idei agyonolvasott slágertémák: természeti katasztrófa, drogos celeb, a zsebünkbe vágó adóügy, és igazi jokertémaként a tetszőlegesen ufónak nézhető, de komoly tudományos témaként is jelentkező meteor.
iszap | 15 cikk |
46 949 olvasó / cikk |
Stohl András |
23 cikk |
45 479 olvasó / cikk |
meteor | 18 cikk |
40 866 olvasó / cikk |
egykulcsos szja |
12 cikk |
38 463 olvasó / cikk |
vörösiszap | 25 cikk |
31 358 olvasó / cikk |
Végül az igazi nehézsúly: az 52 megjelenés feletti, vagyis heti rendszerességgel felmerülő témák jönnek, itt már nincs helye bohóckodásnak és bulvárnak, a dobogóra csak olyan témák kerültek fel, amelyeknek már a puszta említésétől összeszorul a gyomor. Plusz a sport világának képviseletében két pilóta a Forma-1-ből, ami már sokadszor veti fel 2010 legsúlyosabb kérdését: érdekel egyáltalán valakit a foci ebben az országban?
nyugdíjpénztár | 55 cikk |
22 760 olvasó / cikk |
öngyilkosság | 80 cikk |
22 730 olvasó / cikk |
Matolcsy György |
124 cikk |
22 534 olvasó / cikk |
Michael Schumacher |
87 cikk |
21 036 olvasó / cikk |
Mark Webber |
83 cikk |
20 684 olvasó / cikk |
Rovataink a Facebookon