Lisa Marie Presley után nem maradt más, csak adósság

GettyImages-144165499
2023.06.18. 11:00
Elvis Presley lányának halálát követően az öröksége felett kezdtek el marakodni családtagjai, ami édesanyjának, Priscilla Presley-nek köszönhető, aki nem tudta elfogadni, hogy kikerült a végrendeletből. A hagyaték egyetlen személyre, Lisa Marie Presley lányára, Riley Keough-ra szállt, akinek a napokban előkerült bírósági dokumentumok szerint komoly összeget kellett felajánlania nagymamájának, hogy véget vessen a családi drámának.

Lisa Marie Presley, a rock'n'roll királyának, Elvis Presley-nek egyetlen gyermeke még januárban hunyt el 54 éves korában, ami után házvezetőnője talált rá otthonában, eszméletlen állapotban. Az időközben a helyszínre érkező volt férje, Danny Keough a mentők kiérkezéséig hozzálátott az újraélesztéséhez, majd adrenalint adtak be neki, amivel sikerült visszanyerni a pulzusát, így kórházba szállították. Úgy tudni, az orvosok ott már agyhalottnak nyilvánították, és mesterséges kómába, lélegeztetőgépre helyezték. A család kérése az volt, ha ismételten megállna a szíve, már ne élesszék újra, ezért amikor ez ismét megtörtént, így cselekedtek. 

Tragikus halálát és a Graceland kastély melletti örök nyugalomra helyezését követően kérdésessé vált, kire fog szállni Elvis Presley hagyatéka, ám Lisa Marie Presley édesanyjának, Priscilla Presley-nek köszönhetően nem sokáig maradtak titokban végrendeletének részletei. Az örökség körüli bizonytalanság ugyanis hónapokon át elhúzódó családi perpatvart eredményezett, amely során nagymama és unokája harcolt egymással. 

Bírósági ügy lett belőle

A hétköznapi családok esetében igen ritkán fajul el odáig egy vita, hogy végül a bíróság előtt kelljen felelni a feleknek, ám Presley-ék ebből a szempontból sem mondhatók átlagos famíliának. Azt követően, hogy kiderültek Lisa Marie Presley végrendeletének részletei, édesanyja, Priscilla Presley a bíróságon támadta meg annak 2016-os keltezésű kiegészítését, amelyben lánya arról rendelkezett, hogy a halála esetén két gyermeke, Riley Keough és az azóta elhunyt Benjamin Keough legyenek a kedvezményezettek. Priscilla Presley – aki korábban lánya egyik bizalmasával, Barry Siegellel együtt örökösként szerepelt – érvénytelennek kiáltotta ki az iratot, amit azzal indokolt, hogy a neve helytelenül van leírva benne, illetve Lisa Marie Presley aláírása elüt a megszokott kézjegyétől, és a kiegészítést nem tanúk vagy közjegyző jelenlétében írták alá, így egy beadványban kérte a dokumentum semmissé nyilvánítását.

Az ügy bíróságra került, ám Priscilla Presley-nek és unokájának egy hónappal ezelőtt sikerült megegyeznie az örökségről – ami magában foglalja többek között a néhai énekes gracelandi kastélyát és az Elvis Presley Enterprises-részesedést. Korábban azt rebesgették, a megállapodásuk értelmében Priscilla Presley-nek a tárgyalást követően egy meg nem nevezett összeget utaltak el, akkor több millió dollárról volt szó. A napokban pedig bírósági dokumentumokból derült ki, hogy Lisa Marie Presley lánya, Riley Keough – aki a végrendelet szerint a jogos örökös – kérvényt nyújtott be a bírósághoz, hogy hagyják jóvá a múlt havi megállapodást, így hitelesítve, ő édesanyja hagyatékának egyetlen vagyonkezelője. Ahogy az iratokban olvasható, Priscilla Presley-t hivatalosan már május 11-én eltávolították erről a posztról. 

A People által a napokban megszerzett 95 oldalas bírósági dokumentum alapján nagymama és unokája abban állapodtak meg, hogy Riley Keough több mint egymillió dollárt utal el Priscilla Presley-nek, illetve fedezi a 400 ezer dollárra rúgó ügyvédi költségeket is. Ezek kifizetésére akkor kerül majd sor, amikor Keough megkapja édesanyja életbiztosítási járadékát. Bár a megegyezés részleteit igyekeztek bizalmasan kezelni, így az előkerült irat igen hiányos maradt, és nem tartalmazott bővebb információkat a megállapodás anyagi vonzatáról, ám azt a rendelkezést benne hagyták, miszerint megtagadják Priscilla Presley azon kérését, hogy néhai férje, Elvis Presley mellé temethessék. 

A családom minden zűrt megoldott, ami a bírósághoz intézett beadványunkat és az iratértelmezési kérelmünket illeti, miután lányom, Lisa Marie idő előtt elhunyt. Bár a média pernek minősítette a panaszunkat, szeretném tisztázni, hogy szeretett unokám ellen soha nem indítottam pert. Mindnyájunk örül, hogy ezt közösen megoldottuk. A családom és én reméljük, hogy kapunk egy kis magánéletet, hogy meggyászolhassuk Lisa Marie-t, és időt tölthessünk el együtt. Mindenkit szeretünk, és nagyra értékelünk, a Presley család erősebb, mint valaha

írta írásos nyilatkozatában Priscilla Presley a PageSixnek.

Mennyi az annyi?

Ahogy már a bíróság is kimondta, Riley Keough lett Lisa Marie Presley hagyatékának egyedüli vagyonkezelője, azonban nem ő Elvis Presley egyetlen unokája. Mint ismert, Lisa Marie Presleynek összesen négy gyermeke született élete során. Ikergyermekeinek, Harper Vivienne-nek és Finley-nek Michael Lockwood az édesapja, míg Danny Keough-tól egy lánya született, Riley és egy fia, Benjamin, aki 2020-ban öngyilkosságot követett el a kábítószer-függőséggel és a depresszióval vívott hosszas küzdelme után. Az énekesnő a fia halálát követően eladta a házat, ahol kioltotta az életét, azonban akad még egy ingatlan, ami a tulajdonában van. 

A legendás kastély, a Graceland, ami egykor Elvis Presley birtokában volt, a zenész 1977-ben bekövetkező halála után lányára, Lisa Marie Presleyre szállt. A memphisi birtok utóbbi halálát követően pedig három gyerekéhez került, a 33 éves Riley-hoz és a 14 éves ikrekhez. Az énekesnő örökségét ugyanakkor nagy homály fedi, mivel nem tudni pontosan, mekkora vagyont hagyhatott hátra. Még 1993-ban, a 25. születésnapján 100 millió dollárt örökölt az édesapjától, amit 1994-ben kapott meg az Elvis Presley Enterprises tulajdonjogával együtt. Állítólag vagyona akkor 295 millió dollár volt, ám később azt állította, szinte az egészet elherdálta. Végül az összes alap kezelését Barry Siegelre bízta, amelyeket 2005-ben Elvis Presley Enterprises néven adott el neki – ez az elhunyt énekes képmásához fűződő jogainak 85 százalékát takarta. Lisa Marie Presleynek így adózás után körülbelül 40 millió dollárja maradt, amit 2005 és 2015 között szinte egészében elköltött – többek között 25 millió dollár értékű részvényt vett az American Idol jövőbeni holdingjába.

Bár nehéz megmondani, hogy korábbi költekezései miatt Lisa Marie Presley-nek mekkora vagyona maradt, ám a volt férjétől, Michael Lockwoodtól való elválásának jogi papírjaiból az derült ki még 2021-ben, hogy 16 millió dolláros adóssága volt, amiből 10 millió dollár a be nem fizetett adók miatt keletkezett. Mint akkor kiderült, havonta 104 ezer dollárt kapott az Elvis Presley Enterprisestól, amelyben 15 százalékos részesedése volt, és havi 4361 dollárt keresett a gracelandi kastélyból. A kiadásait ugyanakkor 92 ezer dollárra becsülte, amiből 23 500 dollár volt a bérleti díj, míg 1708 dollár egy Maserati luxusautó törlesztőrészlete. 

Az igazsághoz viszont szintén hozzátartozik, hogy Lisa Marie Presley a volt ügynökét, Barry Siegelt is pénzszórással gyanúsította, ami 2017-ben egy perhez vezetett. Azt állította, Siegel 100 millió dollárt költött el a hagyatékából, hatalmas adósságba verve őt. Míg az ügynök akkor azt közölte, hogy az Elvis Presley Enterprises 85 százalékos részesedésének megvásárlása húzta ki a csávából Lisa Marie Presley-t, aki így több mint 20 millió dollárnyi adósságtól szabadult meg, emellett maradt több mint 40 millió dollár a zsebében, és a fennmaradó 15 százalékos részesedésnek köszönhetően jövőbeli bevételi forrást is jelentett a számára, ám az ebből befolyó összeg nagy részét elszórta. Ennek értelmében nem valószínű, hogy busás örökség várta lányát, Riley Keough-ot, akinek szembe kell néznie édesanyja adósságaival, míg a jövőben az Elvis Presley Enterprisesból 15 százalékos részesedés és a gracelandi kastélyból származó bevételek egy része szintén őt fogja megilletni. A Lisa Marie Presley és Michael Lockwood válási papírjaiban található adatokat alapul véve ez havi 108 ezer dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 37 millió forintot hozhat majd neki a konyhára. 

(Borítókép: Lisa Marie Presley 2012. május 10-én. Fotó:  Michael Tran / FilmMagic / Getty Images Hungary)