Harry herceg és Meghan Markle ismét darázsfészekbe nyúlhat

GettyImages-1243014474
2023.08.09. 19:28
Sussex hercege és hercegnéje nemrég megvásárolta egy regény megfilmesítési jogait, hogy egy netflixes produkció készülhessen belőle. Az ugyanakkor kérdéses, hogy az általuk fémjelzett alkotásra rossz hírnevük miatt mennyien lesznek kíváncsiak.

Harry herceg és Meghan Markle már évek óta igyekeznek a saját útjukat járni, aminek a részét képezte az is, hogy maguk mögött kellett hagyniuk korábbi életüket. A királyi sarjnak ebben segítségére volt a januárban debütált önéletrajzi könyve, a Tartalék, amelyben még ha nem is minden részletre kiterjedően, de kiírta magából a családjával szembeni ellenérzéseit. Hasonló megkönnyebbülést nyújthatott a Harry&Meghan című netflixes sorozat, amelyben a hercegi pár a saját szemszögéből mutatta be, milyen érzés egy olyan família tagjának lenni, ahol állandó támadások kereszttüzében kell élniük. A királyi kötelezettségekről való lemondással már önmagában nagy árat fizettek, az addig megszokott privilégiumoktól megfosztották őket, a hercegnek – ahogy arról a könyvében beszámolt – meg kellett tanulnia bánni a pénzzel – korábban abból élt, amit az apjától, III. Károlytól kapott –, illetve az Egyesült Államokba költözésük óta önállóan kell helytállniuk

Az új életük egyik alappillérét és a valamivel biztosabb jövőt jelentette, hogy cégük, az Archewell Productions 80 millió fontról, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 35,9 milliárd forintról szóló szerződést kötött a Netflixszel több produkció legyártása kapcsán. Ezek egyike volt az előbb említett, nézettségi rekordot döntő Harry&Meghan-sorozat, illetve tavaly decemberben jelent meg a platformon a Live to Lead dokusorozat, amelyet szintén ők készítettek. Az előbbiek mellett a megállapodásuk értelmében érkezik még a Netflixre a Heart of Invictus, ami a Harry herceg által alapított Invictus játékokról fog szólni, továbbá a legújabb hírek szerint a pár cége elsőként vásárolta meg egy regény szerzői jogait, hogy azt filmvászonra vigyék. 

Új bizniszbe fogtak

Bennfentesek elmondása szerint Sussex hercege és hercegnéje nem tervez több olyan produkciót, amelynek főszerepében ők állnak, mivel úgy vélik, már elmondták, amit el kellett mondaniuk. Talán részben ennek köszönhető az is, hogy átnyergeltek a fiktív történetekre, és megvásárolták Carley Fortune egykori újságírónő Meet Me At The Lake című romantikus regényének szerzői jogait. A Sun értesülései szerint hárommillió fontba, vagyis körülbelül 1,3 milliárd forintba kerülhetett nekik ez az üzlet. 

A kötet – amely már megjelenésének első hetében 37 ezer példányban kelt el – egy harmincas éveiben járó párról szól. Az ő történetükön keresztül hívja fel a figyelmet a szerző az olyan témákra, mint a gyerekkori traumák, a szülés utáni depresszió vagy a mentális egészség. Egyesek párhuzamot véltek felfedezni a könyv két főhősével történtek, illetve Harry herceg és Meghan Markle között. Előbbi esetében az adja a hasonlóságot, hogy a kötet egyik karaktere autóbalesetben veszti el a szülőjét, ahogy a királyi sarj anno az édesanyját. A kábítószer-használatról szintén szó van a regényben, ahogy a herceg is sokféle drogot kipróbált fiatalként. A hercegné esetében csak azt az egyezést vélték felfedezni, hogy a könyv főszereplői Torontóban élnek, akárcsak korábban Markle hét éven át.

Sőt azt feltételezik, hogy mivel Carley Fortune írónő torontói, ebből kifolyólag ismerhetik egymást a hercegnével, ami alapjául szolgálhatott a sikeres üzlet létrejöttének. A szerzőnek egyébként a Meet Me At The Lake a második könyve, amelyet a szintén bombasiker Every Summer After előzött meg – és érdekes részlet, hogy a korábban újságíróként dolgozó Fortune írt cikkeket Meghan Markle-ről, többek között a rendezetlen frizurájáról. Kérdéses viszont, hogy a könyvből készült és egyelőre sikeresnek ígérkező netflixes produkció nem szenved-e majd amiatt kárt, mert Sussex hercege és hercegnéje tette rá a kezét.

Történt már korábban hasonló: a Live to Lead dokusorozatuk egyik epizódjában feltűnő volt új-zélandi miniszterelnök, De Jacinda Ardern a széria megjelenését követően teljesen elhatárolódott a projekttől, mondván: nem tudta, hogy az a párhoz köthető. Tekintve, hogy az elmúlt évek mennyire megtépázták a sussexiek hírnevét, könnyen meglehet, hogy már csak pusztán emiatt a Meet Me At The Lake filmes adaptációja több bántást fog kapni, mint amennyit megérdemelne.

Bukták a szerződést

Az utóbbi hónapokban szárnyra kaptak olyan híresztelések is, hogy veszélyben lehet Harry herceg és Meghan Markle netflixes megállapodása, ám valószínűleg ahhoz köthető ez a feltételezés, hogy a pár egyelőre nem teljesítette a szerződésben foglalt, több produkcióról szóló megegyezést, ami a közeljövőben még változhat – és a Meet Me At The Lake szerzői jogainak megvásárlása utal erre a leginkább. Akad ugyanakkor olyan megállapodás, amit felbontottak velük. A Spotifyjal korábban 16 millió fontban, azaz hétmilliárd forintban egyeztek meg, amiért cserébe az Archetypes podcasthez kellett adásokat felvenniük.

A podcastnek Meghan Markle volt a házigazdája, aki olyan hírességekkel beszélgetett, mint Mariah Carey, Serena Williams vagy Trevor Noah. Az Archetypes rendre a hallgatottsági rangsor élén szerepelt, ám a megállapodás óta csak 12 epizód készült el a podcasthez, amivel nem teljesítették a szerződésben foglaltakat. Ezzel kapcsolatban korábban a Spotify és az Archewell Audio közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaztak: kölcsönösen megegyeztek abban, hogy elválnak útjaik, és büszkék a közösen készített sorozatra. Ugyanakkor Bill Simmons, aki a Spotifynál a podcastekért felelős, akkoriban nem fogalmazott túl finoman a saját műsorában az esetről:

Kib*szott szélhámosok – ezen a címen kellett volna podcastot indítani nekik. Egyszer majd leiszom magam, és elmesélem, milyen Zoom-hívásom volt Harryvel. B*sszák meg! Szélhámosok!

– fakadt ki akkor.

(Borítókép: Harry herceg és Meghan Markle. Fotó: Rolf Vennenbernd / picture alliance / Getty Images)