Nem jött be az államosítás
Ez történt a gazdaságban az év 8. hetében
További Gazdaság cikkek
-
A Netflix még a vártál is gyorsabban növekszik, vezető státusza megkérdőjelezhetetlen
- Nem jön több kőolaj Kijeven keresztül, nagy bajba kerülhet Magyarország
- Úgy tűnik, nem csak lovas, hajós nemzet is a magyar
- Nincs megállás, újabb csökkenés jön a kutaknál
- Megújult és folyamatosan növekszik a hazai McDonald’s
A héten az Alkotmány utcai balhé borzolta fel leginkább a kedélyeket, ahol többek közt a Fradi Security nagydarab, barátságtalan kopaszai megakadályozták, hogy az MSZP népszavazást kezdeményezhessen a vasárnapi zárva tartásról.
Az ügynek a politikai vonala jelentősebb, legközelebb Ukrajna példáján lehet látni, milyen ijesztő, ha magánhadseregek is részt vesznek a közélet alakításában. A gazdasági része rövid távon annyi, hogy valószínűleg jó ideig nem lesz népszavazás a kérdésben.
Szép történet
Elbukott viszont a Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány, azaz pontosabban az uniónak nem fér bele, hogy államosítottuk a teljes cafeteria-rendszert. Még 2012-2013-ban alakította át a kormány a rendszert úgy, hogy semmiképp ne érje meg senkinek nem állami utalványokat adni. Viszont most az egészet vissza kell csinálni még idén, ami azt jelenti, hogy a szabályok jövő évtől változhatnak meg ténylegesen.
Tuzson Bence kommunikációs államtitkár elmondta, hogy a kormány ettől még az eddigi rendszert próbálja majd meg fenntartani, Trócsányi igazságügyminiszter vezetésével már dolgozik egy csapat azon, hogy ezt hogyan lehet törvényesen is megoldani.
![D MTI20120201014](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1116/11161/111611/11161101_defc6b4a631f62889710883623556c20_wm.jpg)
Tuzson egyébként egy olyan eseményen mondta el ezeket, ahol a teljes turizmusirányítás Rogánék alá szervezéséről is volt szó. Itt viszont még megy a harc azon, hogy mennyit kaphatnak Rogánék, és mi maradhat az NGM-nél, ténylegesen még nem dőlt el semmi.
Indult egy másik uniós kötelezettségszegési eljárás is a szabályozásunk ellen, és itt is sejthető a végeredmény. A 2014 végén elfogadott szabályunk ugyanis lényegében letiltja azokat a nagyobb boltokat, amelyek két évig veszteségesek egyhuzamban. Ez viszont úgy tűnik, hogy megnehezíti belépést a magyar piacra vagy a nagyobb, hosszabb távon megtérülő befektetéseket is.
Talán nem csak sejtjük a lopásokat
Egy ember maradt csak meg az NFM legfelső vezetésében, mióta Simicska egy gecinek tartja Orbán Viktort és kivágták az embereit a minisztériumból, majd odaadták a szervezetet a cégtemetők kapcsán ismert Seszták Miklósnak. Ez a régebbi motoros Fónagy János államtitkár, ő mesélt nekünk arról, hogy az Ubert nem fogják letiltani, a MÁV és Volán egységes menetrendjét 1-3 év múlva várhatjuk, és közbeszerzéseink csalásainál szerinte több a beleérzés a valóságosnál. Az egész interjút itt olvashatja.
![Fónagy János](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1116/11161/111611/11161123_9619d1ad6eb94bdac51abd3312b123c9_wm.jpg)
Ezek a beleérzések viszont nem biztos, hogy alaptalanok, folyamatosan jönnek ki az olyan jelentések, amik szerint a korrupciós helyzet aggasztó Magyarországon, még a régiós szintekhez képest is. Az EU országjelentése szerint az ügyészségünk is furcsán viselkedik, a közbeszerzési rendszerünk pedig lehetőséget teremt a visszaélésekre.
Szegény Ausztria
Matolcsy rossz híreket közölt Ausztriával. Bejelentette, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben 2-2,5 százalékponttal növekedett jobban, mint az övék, és ez a különbség sokáig így lesz. Így pedig 25 év alatt felzárkózunk hozzájuk.
Ez azért rossz hír az osztrákoknak, mert a mi potenciális növekedésünk belátható időtávon 2-2,5 százalék komoly lefelé mutató kockázatokkal, azaz szinte emberöltőnyi stagnálás, esetleg visszaesés vár ezek szerint az osztrákokra. A potenciális növekedésünk jócskán a régiós versenytársaink alatt van, de ezeket mondjuk eddig az MNB is látta.
Fegyver vagyok, ami neked kell
Bejelentette az NGM azt is, hogy ráfekszünk ezentúl majd a fegyvergyártásra. Itt írtunk bővebben arról, hogy gyártunk bizonyos fegyvereket most is, főleg egyébként lőszert. De ha komoly hadiipart akarunk, azt lényegében a nulláról kéne felhúzni, és csak a magyar hadsereg megrendeléseire nem is lehetne alapozni. Azt még nem tudni pontosan, hogy milyen fegyvereket akar majd a kormány.
Jó hír volt a héten, hogy százezerrel többen dolgoznak már, mint tavaly, és a növekedésnek most csak a felét adták a közmunkások, a többi valódi állás. A világban egyébként 2017-ig eltarthat az olajárak esése, legalábbis a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Nagy-Britannia EU-ból történő esetleges kilépését egyre komolyabb aggályok kísérik, júniusban lesz náluk erről népszavazás. Az biztos, hogy semmi nem marad a régiben, akárhogy is döntenek a britek. Persze az egész EU intézményi válsággal küzd épp ettől függetlenül is.
A világ sorsát viszont talán még inkább befolyásolja majd, hogy ki lesz az új amerikai elnök. Ott novemberben lesz elnökválasztás, de a republikánusoknál az látszik még mindig, hogy a mérsékeltnek nem mondható, még a pápával is összevesző Trump egyre jobban áll.
![2016-02-26T215432Z 1532553985 GF10000324814 RTRMADP 3 USA-ELECTI](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1116/11161/111611/11161127_f1cf985d43aefdc1d7ddd0f3744fcd7f_wm.jpg)
Voltak még érdekes dolgok ám:
- Ősztől jöhet a pénzváltóknak és a taxisoknak is az online pénztárgép. Ami valószínűleg nem lenne rossz, mert ezekkel nehezebb csalni.
- Tele van az ország hamis ékszerekkel és órákkal, mi vagyunk a harmadik legfertőzöttebb ország az EU-ban.
- A világ legnagyobb aquaparkjának ötletével lobbiznak a kormánynál. Az 1500 milliárdos és legalább évi négymillió vendéggel számoló terv súlyosan kamuszagú, de egyelőre nem mondtak még rá semmit.
- Őrületesen nagyot kaszált az MNB a devizahitelek forintosításán, ami az alacsony kamatkörnyezettel együtt rekordnyereséget hozott. Ez egyébként nem baj, és nem is siker, hanem körülmény, a jegybanknak kifejezetten nem szabad a nyereségességére fókuszálnia, erről például itt írtunk bővebben.
- Ha ellopják a pénzét, lehet, hogy jobb a tolvajoknál hagyni, mint hogy visszaszerezze az állam.
- Az ÁSZ nekiment tíz kiválasztott kórháznak, és majdnem mindnél súlyos visszaéléseket találtak.
- Műanyagdarab kerülhetett többféle Mars csokiba, ezért a fél világból visszahívták a termékeket. Több mint száz raklapnyi kerülhetett Magyarországra is.