Világpénz lesz a forint

Ez történt a gazdaságban az év 34. hetén

2012.08.26. 10:00 Módosítva: 2012.08.26. 23:05

Jóval kevesebbet ér a fizetésünk, mint egy évvel ezelőtt. A nettó keresetek csak 1,6 százalékkal nőttek, az árak 5,6 százalékkal emelkedtek idén júniusban. Ebből aztán sok minden következik: például kevesebb élelmiszert vettünk és mivel nagyon nem tudunk vásárolni, esett a kiskereskedelem is. Kevesebb kütyüt és benzint veszünk, de többet költünk élelmiszerekre, viszont többet spórolunk az éttermeken, mint korábban. Sebaj, nem csak nekünk fáj az élet: állítólag lejtőn van az amerikai középosztály is, ami ott azt jelenti, hogy miközben csökkent az átlagos család jövedelme, nagyot nőttek az egészségügyi és oktatási költségek.

De a mi bajainkon ez nem sokat segít, sőt, még az időjárás is alánk fűt: borzasztó drágulás lehet a szárazságból, az oroszok és ukránok mellett minket sújt leginkább az aszály. Sokkal rosszabb a kukorica terméseredménye, búzából is kevesebb lesz. A húsosok is gondban vannak, mert miközben a takarmány drágul, az importhús olcsó.

A lengyelek már a sarkunkban vannak

A versengés bizony fájdalmas, ezért aztán nemzeti érdek, hogy ne is legyen. Legalábbis valahogy így gondolkozhat az elnöki hivatal, amikor nyílt pályázat nélkül költött volna 180 milliót kitüntetésgyártásra. A dolognak aztán büntetés lett a vége. A lengyelek talán máshogy gondolkodnak, nálunk legalábbis jobban bírják a versenyt, amit az eredményeik is alátámasztanak: az országban tényleg lett egymillió munkahely, és sok mindenben az ellenkezőjét csinálták, mint a mi, ezért utolértek bennünket és hamarosan le is hagynak.

Hiába a botladozások, a forint nagy sláger lett az utóbbi hetekben, egyelőre legalábbis mindenki forintot akar. A héten idei csúcsára erősödött a pénzünk, az euró ára 275 forint alatt is járt, a frank 230 alá ment. Világrekorder a magyar állampapír is, a magyar adósságon lehet a legtöbbet keresni, ami persze az adófizetőknek kevésbé örömteli, ha csak nincs jó sok kötvényük vagy kincstárjegyük.

Nagy adósság, kicsi hiány

Az Állami Számvevőszék szerint az államadósság a mi nagy bajunk: az elmúlt hét évben minden magyarra 819 000 forintnyi állami adósságnövekedés jutott. A helyzet jövőre sem javul majd, mert nagyon sok pénz kell az államnak, elemzők szerint külső segítségre szorulhatunk. Jó hír viszont, hogy júliusban nagyot javult a költségvetés. A hiány jóval kisebb lett, mert több volt a bevétel, és kevesebb a kiadás, mint egy éve ilyenkor.

   33. heti záró  34. heti záró
 BUX 17 711 17 387
 OTP 3680 
3572
 Mol 16 500 16 100
 Richter 40 025 39 650
 Magyar Telekom 418 416

Nem csak a pénzpiaci befektetők, a Nokia is szeret bennünket. A cég Budapestre költözteti régiós központját Bécsből. Kevésbé örömteli, hogy bedőlt az egyik legnagyobb magyar futárszolgálat, mert nem bírta a túl gyors növekedést. A tulajok elérhetetlenek, milliós tartozásokat hagytak hátra. Csődbe ment a problémás aranyforgalmazó is: az ügyfelei egy részének arannyal, pénzzel hónapok óta tartozó cég irodái kiürültek. Tulajdonosa korábbi cégei közül nyolcnál voltak problémák. Az ügyészség nyomozást rendelt el, később pedig elrendelték az Aranyközpont csődeljárását is.

Most kell házat venni

Az alakuló állami mobilcég sokkal jobb hetet zárt, mert egy csomó pénzt kapott a tulajdonos MFB-MVM-Posta hármastól. A 14 milliárdos tőkeemelés segíti az elindulást, a Posta autói például tele lesznek az új cég hirdetésével. Az állami mobilcég az Invitellel is szövetkezne, ami felgyorsíthatja az indulást - bár az együttműködési szándékot a mobilcég később cáfolta.

Az AVE is terjeszkedik, a cég hulladékfeldolgozót épít Várdán, az egymilliárdos beruházás előkészítése már elkezdődött. Még pont jókor, a járási rendszer indulása miatt ugyanis kevesebb beruházás lehet, mert bonyolódik az ügyintézés. Emiatt sok fejlesztés maradhat el a kisebb településeken, pedig már most is nagyon kevés van. Ez nem a járási rendszerrel, hanem a kabinet unortodox gazdaságpolitikai lépéseivel magyarázható. Ha ezek nincsenek, a Coca-Cola hússzor annyit ruházott volna be, mint ami végül megvalósult. Ha beruházni nem is, családi házba fektetni most érdemes: az OTP adatai szerint 30-40 százalékot estek az árak, Nógrádban például hatmillió forint alatt van az átlagár.

Európa, euró nélkül

Rotschild az euró bukására játszik, az általa elnökölt befektetési alap 128 millió fontot költött még gyengébb euróval spekuláló üzletre. Euró nélküli Európára készülnek a finnek, kétharmaduk nem akar többet fizetni válságkezelésre, a kormány pedig már felkészült az eurózóna szétesésére. Közben időt kérnek a reformokhoz a görögök a kormányfőjük szerint, ha hagyják elbukni az országot, mindenkinek sokkal rosszabb lesz. De úgy fest, hogy fogytán az idő: a Citi londoni elemzői őszre várják a drachma visszavezetését, amire szerintük már 90 százalék az esély.

A német kancellár még kitart, a héten is elmondta, hogy Görögország eurótag marad, ha betartják a szigort, megtarthatják a közös pénzt. A holland pénzügyminiszter sem adna több haladékot a görögöknek, ami érthető, mert a zóna még mindig a szakadék szélén van. A Fitch szerint mindenki azt várja, hogy a politika megoldja a válságot, de „van esély a csalódásra”, ezért újabb leminősítések jöhetnek. Közben az Európai Központi Bank a piaci pánikhangulatot csillapító forgatókönyvet dolgozott ki. Eszerint olyan állampapírpiaci hozamcélt határozhat meg, amely elérése esetén a jegybank beavatkozna egy ország államkötvénypiacán.