Négy beteg van Magyarországon, világszerte több mint 100 ezer fertőzött
További Külföld cikkek
- Miért hirdettek Dél-Koreában 75 év alatt tizenhatszor hadiállapotot?
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
Százezer fölé emelkedett a világszerte koronavírussal fertőzöttek száma, a gyógyultak száma pedig már 56 ezer fölött van. Eddig összesen több mint 3400-an haltak bele a Kínából indult járványba, ami péntekre több mint 90 országba ért el. A nap legfontosabb hírei.
Hazai helyzet
- Három iráni fertőzöttet ápolnak a Szent László Kórházban, Szlávik János osztályvezető főorvosa tájékoztatása szerint az egyik iráni egyetemista enyhe tüneteket mutat, a másik sokat köhögött, de már jól van. A barátnője azonban várhatóan még sokáig kórházban marad. Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint az első beteg, a Semmelweis Egyetem iráni hallgatója február 22-én érkezett Magyarországra, előtte a barátnőjével csaknem egy hónapot töltött Iránban. Velük kapcsolatban csoporttársak, egy születésnapi összejövetel résztvevői, a teheráni járaton utazók, a diákkal együtt német nyelviskolába járók érintettsége merült fel, és a lappangási időre is tekintettel 35 embernél tart még járványügyi vizsgálat. A másik iráni diák, a Szent István Egyetem hallgatója február 28-án érkezett Magyarországra, ő betartotta az egyetem kérését, és nem ment be az intézménybe, ezért szoros kontaktnak csak a felesége tekinthető, akinek azonban negatív lett a tesztje.
Fotó: Kovács Attila / MTI
- Hivatalosan is megerősítették, hogy egy 69 éves brit állampolgár a negyedik beteg, egy debreceni férfi, akinél csütörtökön azonosították a koronavírus meglétét. A Milánó és Debrecen között rendszeresen ingázó férfit a debreceni Kenézy Gyula Kórházban ápolják elkülönítve. Az ő esetében a feleséget és az anyóst nevezte meg kontaktszemélyként a tisztifőorvos.
- Külföldön csak fertőzött magyar állampolgárról lehet tudni, aki egy japán kórházban van megfigyelés alatt, február 24-én diagnosztizálták, és eddig tünetmentes. 12 magyar van karanténban, legtöbben, öten egy tenerifei szállodában, de az ő teszteredményük negatív, és a karanténból ma kijöhetnek.
- Egy magyarul beszélő holland férfi a 18. kerület egyik rendelőjében jelentkezett koronavírus-gyanús tünetekkel. A rendelőt elhagyta, de 14 óra 20 perckor ellátásra jelentkezett a Szent László Kórházban.
- Tegnap vittek karanténba egy 15 fős japán turistacsoportot a Kálvin térről a Szent László Kórházba, őket még vizsgálják. Összesen 31-en vannak itthon karanténban, és 269 mintát vettek. A Szent Lászlóban átcsoportosítják a kapacitásokat, hogy legyen elég helyen a fertőzöttek és a gyanús esetek kezelésére.
- Aggasztó lépésekről számoltak be az iráni fertőzött diák SOTE-s hallgatótársai, akiket külön kérésük ellenére sem voltak hajlandóak tesztelni a hatóságok. Az ELTE ezzel egy időben kéthetes karanténra kötelezte azokat a hallgatókat és oktatókat, akik veszélyeztetett országból tértek vissza.
A vírus terjedése a világban
- Iránban az egyik legsúlyosabb a koronavírus-helyzet jelenleg a világon – a hivatalosan közölt számoknál vélhetően jóval nagyobb járványban pedig hatalmas felelőssége van az iráni rezsimnek. Az országban, ahol péntekre 1234 új megbetegedést és 16 halálesetet jelentettek, már a hatodik kormánytag vagy képviselő vesztette életét a koronavírus miatt.
- Olaszországban a mai napon 778 új esetet diagnosztizáltak, ezzel a fertőzöttek száma 4636-ra emelkedett. Európában továbbra is itt a legsúlyosabb a helyzet. A halottak száma is kiugróan magas: a hatóságok 49 új halálesetről számoltak be, így már 197 a járvány áldozatainak száma.
Fotó: Ciro Fusco / MTI / EPA
- Elég sok új fertőzöttet regisztráltak Franciaországban (154 fő), Németországban (125 fő) és Spanyolországban (105 fő), de a halottak száma jóval kevesebb, két-két főről számoltak be a nap folyamán a francia és a spanyol hatóságok. Franciaországban eddig 9-en, Spanyolországban 5-en haltak meg.
- Az Egyesült Államokban még nem szabadult el a járvány, csak 19 új fertőzöttről és két újabb halálesetről tudnak. Donald Trump elnök egy 8,3 milliárd dolláros sürgősségi kiegészítő csomagot terjesztett be a járvány megfékezésére.
- Három új koronavírusos fertőzést azonosítottak pénteken Romániában, ahol 9-re emelkedett a fertőzöttek száma. Három beteget viszont már gyógyultnak nyilvánítottak.
- Ausztriában 12 új fertőzöttet találtak, a betegek száma ezzel 56-ra nőtt, a legtöbb fertőzöttet Bécsben regisztrálták.
Más koronavírussal kapcsolatos hírek
- Nem zárták karanténba az Iránból hazatérő magyar birkózókat: „Úgy engedték ki őket az országból, hogy kaptak egy hivatalos orvosi papírt, mely szerint egészségesek. Így szállhattak fel a repülőre. Amikor hazajöttek, a reptéren megmérték a lázukat. A szövetség kezdeményezésére itthon is megvizsgálták őket, egészségesek” – tudtuk meg a szövetségtől.
- Dániában is zárt kapus futballmeccsek jönnek a koronavírus miatt, Olaszország pedig újabb neves kerékpárversenyt törölt a járvány elleni védekezés jegyében.
- Kiderült az is, hogy az egyik iráni fertőzött február 29-én részt vett egy színházi előadáson – a többi nézővel, illetve a társulat tagjaival már felvették a kapcsolatot.
- A BKV akciótervet készített a koronavírus miatt a szükséges óvintézkedésekről – részben plusz titánbevonatot alkalmaznak a metrókon és a Combinókon. Korábban a debreceni DKV, illetve a MÁV és a Volánbusz is külön védekezési intézkedésekről számolt be.
- A magyar turizmust 1 milliárd forintos rendkívüli segéllyel támogatják a koronavírus okozta helyzet miatt.
- Szerbiában egy Budapesten járt férfinél mutatták ki először a koronavírus jelenlétét. A 43 éves férfi a nővérét látogatta meg Budapesten – őt már vizsgálják a magyar hatóságok –, a családját pedig rokonokhoz küldte Szerbiában. Pénteken megjelent Szlovákiában is a koronavírus.
- Már a Vatikánvárosba is elért a fertőzés, a városállam klinikáján csütörtökön találtak egy koronavírusos beteget – azt viszont nem közölték, hogy egyházi vagy világi személy-e a fertőzött.
Fotó: Alessandro Di Meo / MTI / EPA
- A több mint 100 ezer fertőzött és már több mint 3 400 halott alapján kutatók úgy találják, hogy a férfiakra nézve veszélyesebb a koronavírus, mint a nőkre. A legveszélyeztetettebb korosztály a 80 év fölöttiek, a fiatalok pedig a legvédettebbek, de a krónikus betegségek is növelik a vírus jelentette kockázatot.
- Pennsylvaniában is megjelent a koronavírus. Szerdán még csak feltételezett volt, hogy lehet koronavírus gyanús fertőzött az országban, péntekre viszont Tom Wolf, az állam kormányzója két esetet is megerősített. Mindkét fertőzött jelenleg saját otthonában tartózkodik elkülönítve. A vírus jelenleg 20 államban található meg Amerikában.
- Csehországban pénzbüntetést szabtak ki azokra az Olaszországból hazatérő csehekre, akik nem mennek karanténba: ők akár 39 millió forintot is ott hagyhatnak a rendelet megszegéséért.
- Peruban is megjelent az első fertőzött, jelentette be Peru elnöke, Martin Vizcarra. A fertőzött 25 éves férfi nemrég Franciaországba, Csehországba és Spanyolországba utazott.
Borítókép: A tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására fertőtlenítik a teheráni Szent Száleh-mecsetet 2020. március 6-án. Iránban 104 ember halálát okozta a vírus. MTI/AP/Ebrahim Norúzi