A faji egyenlőtlenségek kérdése döntheti el az amerikai elnök személyét

Öt évvel ezelőtt sokak számára elképzelhetetlen volt, hogy Donald Trump fogja betölteni az elnöki tisztséget az Egyesült Államokban. Pedig indulásának bejelentésekor már belengette, hogy a déli határ mentén történő illegális bevándorlással szemben keményebben fog fellépni, és ha rajta múlik, Mexikó által fizetett határfal fog állni a két ország között. A fal mindeddig nem készült el, de legalább Trump korábbi elnöki tanácsadója, Steve Bannon jó pénzt kaszált azzal, hogy cinkostársaival mintegy 200 ezer embertől csalt ki adományt a fal megépítésére.

Az amerikai elnök mindazonáltal a világot is megbolygatta, mintegy bizonyítva, hogy igenis Amerika az Első (America First), amely a 2016-os kampányának egyik mottója volt.

Hivatali tevékenységének első napjaiban el is rendelte az „muszlim tilalomént” elhíresült beutazási tilalmat több, muszlim többségű országgal szemben. Iránnal felmondta az atomalkut. Ezt követően a világ második legnagyobb gazdasága, Kína ellen kereskedelmi háborút indított, amelynek keretében korlátozta a Huawei terjeszkedését mind a telefonpiac, mind az 5G kiépítésének területén. Washington azóta is kóstolgatja Kínát a Tajvani-szorosban, mint aki finoman emlékeztetni kívánja a világot, hogy ki az úr a házban.

Making America Great Again

Az Obama-elnökséggel szemben a Trump-kormányzat külpolitikája határozottságot, nem megalkuvást, és azt sugallja, hogy csak akkor lesz elégedett, ha meg is kapja azt, amit akar. Amerika az Első ugyebár, azaz G.I. Joekként átcsörtetünk mindenen, és elérjük, amit akarunk. Nekünk még mindig több, ráadásul jobb fegyverünk van, mint nektek. Akinek pedig ez nem tetszik, azt megbüntetjük, mondjuk kivonunk katonákat Németországból vagy éppen elveszünk forrásokat a palesztinoktól. A párbeszéd nem is igazán az erőssége a kormányzatnak, hiába akarja a Kim Dzsong Unnal tartott találkozóval ezt másként beállítani.

Számos elemző veszélyesnek, de legalábbis vakmerőnek találja Trump tevékenységét a külpolitikában, ami viszont másképpen jön le egy megrögzött republikánus szavazónak, hiszen Amerika megmutatja ki a főnök, elfoglalja méltó helyét mint a világ vezetője. Ergo

Az pedig, hogy bizonyos döntések, mint például az amerikai katonák kivonása konfliktusövezetekből milyen hatással járnak, túlzottan senkit sem érdekel. Mert az messze van, mi meg nem ott vagyunk.

A „kínai vírus” pusztítása

Az amerikai elnök elbagatellizálta a koronavírus-járvány jelentette veszélyt, későn lépett a korlátozásokkal, ami azzal járt, hogy több százezer amerikai meghalt, a gazdaság lelassult és mélyrepülésbe kezdett miközben milliók vesztették el a munkájukat. Mi több, azzal, hogy nyilvánosan hangot adott kételyeinek az általa csak „kínai vírusnak” emlegetett kórral szemben, azt érte el, hogy megerősítette sok támogatója kételyét is. Nem véletlenül tüntettek nem egyszer a maszk hordása ellen, a személyi szabadságjogok elleni támadásként értékelve a biztonsági intézkedést.

A munkanélküliség, a gazdaság gyengülése és az ebből fakadó létbizonytalanság azonban elegendő kéne legyen ahhoz, hogy a járvány negatív hatásait megélt szavazó elgondolkodjon, kire tegye le a voksát a novemberi elnökválasztáson. Kivéve, ha ráfogjuk Kínára az egészet, mert – az elnök álláspontjával élve – ott szabadították rá a világra a vírust.

A radikális baloldal mumusa

A rendőri intézkedés közben életét vesztő George Floyd esetéig az amerikaiknak volt bőven mitől félniük, hiszen ott a járvány és az azzal járó, fent említett szövődményig.

Az afroamerikai Floyd nyakán azonban májusban több mint 7 percig térdelt a nyakán egy intézkedő, fehér rendőr, Derek Chauvin személyében. A mai napig vitatható, hogy Floyd a nyakszorítás következtében halt meg, de az esetről készült felvétel járványszerűen bejárta a médiát, és a felkorbácsolt érzelmek hatására újraéledt a Black Lives Matter mozgalom. Az afroamerikaiaknak igazságot követelő BLM tüntetései azonban számos helyen erőszakossá fajultak, zavargásokba csaptak át, megspékelve azokat fosztogatással és gyújtogatásokkal, mondhatni, befeketítve a mozgalom célját.

Több amerikai város is lángba borul a tüntetések elfajulása miatt, ami természetesen feje tetejére állította a közrendet. 

Képzeljünk el egy vidéki amerikai szavazót, aki mindössze köszönőviszonyban van afroamerikaiakkal, és a tévében azt látja, hogy főként feketék gyújtogatnak, boltokat rabolnak ki, káoszt és zűrzavart hagyva nyomdokaikban.

Színesbőrű anarchista csőcselék - gondolhatja, miközben fegyverét markolássza. Pedig nem a BLM eredeti célját és módszereit, tehát a hangos, de békés tiltakozást alkalmazó mozgalmat látja, hanem annak agresszív, ilyen-olyan okból rongálni, de legalábbis a rongálást nem ellenző tagjait. Aki már volt tüntetésen, az tudhatja, hogy kb. 3 típusú résztvevő szokott lenni: a békés, csöndes; a hangos, kiabálós; és a balhézós, balhéra hajlamos fajta. A BLM-nek őrjöngő tagjai nem is mintha egy egységes, kifinomult, baloldali ideológiát képviselnének, inkább a rendőrellenességben és a rasszizmus minden vélt és valós formájának és jelképének azonnali eltörlésében lelnek hasonlóságra egymásban.

Van az a narratíva, hogy a zavargások a koronavírus miatti bezártság és - a feketéket potenciálisan jobban sújtó - létbizonytalanság nyomán felgyülemlett düh következménye, de hát május vége óta már eltelt annyi idő, hogy az ember kitombolja magát.

Felmerül a kérdés, hogy a fegyvert ragadó fehérek, ki-ki milíciákba szerveződve vajon mennyire mosták össze a zavargásokat a BLM-tüntetésekkel. Vajon amikor megtudja, hogy egy tömeg fog végigvonulni az utcájában és fegyvert ragad, mennyi szimpátiát érez a BLM céljaival, vagy csak főként feketékből álló fosztogató hordát lát bennük, akikkel szemben csak fegyverrel lehet védekezni.

Mindazonáltal annak a párnak, akik fegyverrel ment ki a tüntetők elébe, mikor beléptek a St. Lous-i házuk magánterületükre, sikerült.

Mark and Patricia McCloskey fel is szólaltak a múlt heti republikánus konvención, azaz elnökjelölt-állítón, ahol Trump el is fogadta a felkérést. A házaspár figyelmeztetett arra, hogy Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt választási győzelme esetében senki sem lenne biztonságban az országban az anarchista, marxista liberális csőcseléktől, de Trump garantálni fogja minden amerikai jogát arra, hogy megvédje magát, otthonát és szeretteit.

LAW and ORDER

Nem könnyű feladat egy cikkben összefoglalni több száz év amerikai történelmet, illetve azt, hogy mi vezetett ahhoz, hogy 2020-ban az igazságügyi rendszer még mindig egyenlőtlenül kezeli az afroamerikaiakat.

Annyi viszont biztos, hogy a Trump-kampány az újraéledő társadalmi válság kapcsán egy régi rigmust vett elő a republikánus polcról, amelyet a Biden-elnökséggel járó apokaliptikus víziókkal fűszerezett meg. Mike Pence alelnök rá is erősített beszédében a republikánus konvención, leszögezve: novemberben a voksolók arról döntenek, az Egyesült Államok a szabadság, a lehetőség, - tükörfordításban - a „törvény és rend” országa maradjon, vagy a „szocializmus és a hanyatlás” országává váljon.

Nem csak Pence, de más felszólalók - az elnök korábbi Biden elleni figyelmeztetéseit ismételve – is azzal riogattak, hogy a demokraták mindent elpusztítanak, mindent, ami Amerika. A gazdaság tönkre megy, felemelik az adókat, elveszik a fegyvertartási jogot, megsemmisítik a vallást, s mindennek tetejében felszámolják a rendőrséget, védtelenül hagyva az amerikai állampolgárokat. Ifjabb Donald Trump barátnője például felszólalásának első percében leszögezte: Trump elnök a jogrend elnöke, Biden és alelnökjelöltje marxisták, akik önző módon vissza akarják telepíteni Kínába az amerikai munkahelyeket. 

Ez a mondanivaló nyilván hat a republikánus párt fő szavazóbázisára: a főként fehér, konzervatív, vidéki, vallásos, a fegyvertartás jogában, a rendfenntartó erők támogatásában és a magántulajdon szentségében, az alacsony adók ígéretében és az állam hatáskörének korlátozásában mélyen hívő választópolgárokra.

Ez viszont nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy az úgynevezett billegő államokat, az elnökjelölt személye iránt nem feltétlenül elkötelezett lakosságot meggyőzze. A városokat lángba borító zavargások azonban megriaszthatják őket, különösen ha a faji egyenlőtlenségek ürügyén dühöngő tömegekre rá lehet húzni szélsőbaloldali jelzőket. S ekkor vissza lehet nyúlni az említett régi rigmushoz, a law and order, azaz a jogrend hangsúlyozásához.

Érdekes dolog, hogy Ronald Reagan és idősebb George W. Bush republikánus elnökök ugyancsak a jogrend fenntartását, tehát magyarán a „rendet kell tenni, rendnek kell lenni” retorikáját használták kampányaikban. Érdekes módon a rendőrség széles körű militarizációja is a két volt elnök regnálása idején indult be, illetve nőtt meg az amerikai börtönök népessége is. A börtönök népességének többségét pedig a fekete kisebbség tagjai teszik ki.

Megvédeni Amerikát Amerikától

A republikánus kampányban emlegetett Amerika azonban nem mindenki Amerikája.

Az amerikai baloldalra természetesen a BLM-mel együtt több reflektorfényt kapott, hiszen a mozgalom célja rávilágítani a faji egyenlőtlenségekre, és a diszkriminatív rendszer felszámolásának, megreformálásának a követelése, eredetileg nem csupán az igazságszolgáltatás, de a gazdaság terén is. Ez utóbbi egyfajta kárterítést takar a rabszolgaságért és az azt követő elnyomó intézkedésekért, mint például a szegregáció.

A mozgalom jelenleg a rendfenntartás reformjára és az igazságügyi rendszerben való azonos bánásmódra fókuszál, legalábbis követeléseinek fókuszába ez került.  

A BLM-vonatra azonban felszálltak potyautasnak a jelenlegi amerikai rendszer azonnali megváltoztatását követelő, erőszakos és agresszív irányvonal képviselői is, hogy nyers és homályos forradalmi ötleteiket az utcára vigyék. 

Ennek érdekes példája lehet az alábbi videó, melyen fehér tüntetők akarták ráerőszakolni a mozgalom jelképét, a magasba emelet öklöt egy vacsorázó fehér nőre. 

A baloldal Amerikában létező dolog, az elnöki tisztségért kétszer is elinduló Bernie Sanders vermonti szenátor képviseli is. Olyan dolgokat szorgalmaznak, mint egyenlő bánásmód, igazságos vagyonelosztás, több szociális juttatás, állami támogatások, elérhető egészségügy és oktatás. Ez 2016-ban meglehetősen radikálisnak számított az Egyesült Államokban, a demokratáknak pedig továbbra is radikális a főként fiatalok támogatását élvező idős szenátor.

A republikánusok által anarchistának nevezett vonulatot viszont főként nagyvárosi, idillikus álomképeket kergető, „woke” (felébredt, felvilágosodott) fiatalok képezik, akiket a 60-as években hippiknek neveznének konzervatívok.

Ennek a rétegnek a legradikálisabb megnyilvánulása talán a rövid életű Seattle-i hippi paradicsom, amely egyfajta anarchista, az államtól függetlenedni vágyó projekt keretében jött létre. A CHAZ/CHOP, amely Seattle néhány utcáját fedte le egy hónapig, kiáltványban fogalmazta meg a fekete kisebbség gazdasági támogatására, az igazságügyi rendszer teljes felülvizsgálására és nem mellékesen, egy új rendfenntartó erő létrehozására irányuló követeléseit. Ez utóbbinak feltétele a jelenlegi rendőrség teljes felszámolása. Nem mellékesen a zóna egy rendőrőrs körül alakult ki, távozásra kényszerítve a rendőrállományt az épületből.

A republikánus kampányretorikájában emlegetett, a ma ismert jogrendet felforgatni vágyó, szélsőbaloldali vészt tehát maximum a CHAZ/CHOP forradalmárai képviselik, de Biden semmiképpen sem.

Nem sok minden fog változni

Joe Biden veterán politikus, hosszú évtizedes tapasztalattal az amerikai törvényhozásban. Fontosabb megnyilvánulásaiban a polarizált amerikai nemzet egyesítésére tett ígéretet, fogadkozva, hogy mindig a fényt fogja választani a sötétség felett, egyúttal figyelmeztetve, hogy következő választás a nemzet lelkéért vívott csata.

Felmerül annak gyanúja, hogy a demokrata párt Bidenben látta egy Obama-spinoff lehetőségét, hiszen a faji kisebbségek már megismerhették alelnökként. A 77 éves politikus azonban nem sok mindennel kecsegtet, legfőbb vonzereje egyebek mellett az, hogy nem Trump. Vélhetően nem is hozna radikális intézkedéseket, inkább csak vissza venne Trump kardcsörtető politikájából, és az Obama-éra jóval diplomatikusabb politizálását honosítaná újra meg. Erre utal az is, hogy egy privát adománygyűjtő estén az ott összegyűlt gazdag donoroknak azt mondta: 

Biden ezzel megnyugtathatta - feltételezhetően gazdag, fehér - adományozóit, hogy a vagyonuk és a biztonságuk nincs veszélyeztetve, és nagyobb adóterhektől sem kell félniük. A minap pedig éppen arról beszélt Pittsburghben mondta,

A fosztogatás és gyújtogatás nem tüntetés, hanem simán és egyszerűen csak törvénytelenség. Aki ilyesmit követ el, azt felelősségre kell vonni.

A demokrata kampánystáb feltételezhetően a csendes kivárásra játszott mindeddig, Bident kevésbé szerepeltették nyilvánosan, hagyták, hogy elnökjelöltjük már csak azt próbálja meggyőzni, akiben kétségek merültek fel a Trump-elnökséggel szemben. Közrejátszhat az is, hogy Biden szellemi egészsége körül spekulálni kezdett a média.

Tehát van egy 77 éves, fehér, az amerikai kormányzatba szenátorként 1973-ban bekerülő, saját elmondása szerint a fehérek és feketék szegregációját támogató szenátorral anno jól kijövő elnökjelöltje a demokrata pártnak. 

A demokraták célja azonban az, hogy a lehető legszínesebb választóbázishoz szóljanak. Elég csak a demokrata konvenció első napjának felvételét végigpörgetni, hogy lássuk, a párt mindenkinek, nemtől és rassztól független képviseletet ígér. 

Biden azonban nem kisebbségi, és messze áll attól, hogy véletlenül is színes bőrűnek nézzék.

Obama 2.0.

Kamala Harris felkérése az alelnök jelöltségre volt az orvoslat arra, hogy Biden vonzóbb elnökjelöltté váljon a nem fehér szavazók számára. A félig indiai, félig jamaicai származású politikusnő amellett, hogy színes bőrű, szenátori tevékenységét megelőzően az igazságügyben dolgozott, Kalifornia állam főügyészének tisztségét is betöltötte.

Elemzők arra gyanakodnak, hogy az idős Biden talán ki se töltené elnöki mandátumát, és átadná a tisztséget Harrisnek, ezzel pedig öröksége az volna, hogy egy új Obamát hagyott hátra utolsó politikai megbízatása végével. Kecsegtető ajánlat lenne egy, az igazságszolgáltatásban dolgozott, színes bőrű, női elnök egy olyan országban, ahol az igazságszolgáltatásban tapasztalható faji egyenlőtlenség miatt forrnak az indulatok. 

Legalábbis az igazságtalanság elszenvedőinek biztosan szimpatikusabb, mint a párbeszédre hajlandóságot nem mutató, a zavargások ellen szövetségi erők bevetésével reagáló Trump.

A kép nem fekete-fehér, de közben mégis

Az Egyesült Államok súlyos gondok vannak a rendőri túlkapások terén. Számtalan felvétel járta már be a világhálót arról, hogy intézkedő rendőrök túl gyorsan kapják elő a fegyvert, túl gyorsan és túl sokszor húzzák meg a ravaszt. Ezeken a felvételeken legtöbbször fekete férfiak ellen irányul a brutalitás.

A legutóbbi tüntetéshullámot a Wisconsin állambeli Kenoshában történt eset korbácsolta fel. Jacob Blake-t hétszer hátba lőtte egy intézkedő rendőr. Szemtanúk elmondása szerint az afroamerikai férfihoz rendőrök érkeztek ki, akikkel dulakodás alakult ki. A rendőrök megpróbálták sokkolóval ártalmatlanítani, de az nem sikerült. Blake ekkor elindult az autójának a vezetőüléséhez, a rendőrök követték, egy pedig már fegyvert fogott rá. Blake a látható figyelmeztetések ellenére kinyitotta a kocsi ajtaját és benyúlt az üléshez. A rendőr, azt kiáltva, hogy Blake dobja el a kést, hétszer hátba lőtte. Hétszer. 

De ha már arról van szó, hogy a feketékkel szemben elhamarkodottan járnak el a rendőrök, bőven akad arra is példa a világhálón, hogy a fehérekkel meglehetősen türelmesek.

 Erre viszont rá lehet kontrázni olyan videókkal, ahol a fekete előállított veszélyt jelent az intézkedő rendőrökre. 

De térjünk vissza Kenoshába. Két nappal később a Blake halála nyomán kirobbant tüntetéseken egy fiatal srác kiment az utcára, nyakában egy AR-15-ös gépkarabéllyal, és egy elsősegélytáskával, hogy megvédje az üzleteket és segítséget nyújtson annak, akinek kell. Nem sokkal később egy mobilos felvételen azt mondja, hogy most ölt meg valakit. Egy másik mobilfelvételen pedig sétál el az emberölés helyszínéről, de két tüntető rátámad és megpróbálja lefegyverezni. A 17 éves Rittenhouse megöli egyik támadóját, a másikat megsebesíti. Ezt követően feláll, s nyakában a gépfegyverrel rendőrautók irányába halad, kezét többször is feltéve. A rendőrség azonban fittyet se hány a dologra, és figyelmen kívül hagyja a feléjük, feltételezhetően jó okkal haladó fiatalt.

Rittenhouse-t, akiről annyit lehet tudni, hogy rajong a rendőrségért, másnap tartóztatták le és emeltek ellene vádat emberölésért. A fiatal tárgyalását szeptember végére halasztották, hogy legyen ideje saját ügyvédet fogadnia.

Mindeközben Jacob Blake az édesapja elmondása szerint kórházban fekszik, lélegeztetőgépen, deréktól lefele lebénulva. A biztonság kedvéért azonban a rendőrség, mivel korábban tett feljelentés van érvényben ellene, odabilincselték a kórházi ágyhoz.

Idősebb Jacob Blake az augusztus 28-i BLM-megmozduláson Washingtonban úgy fogalmazott: két fajta igazságügyi rendszer van az Egyesült Államokban; egy a fehéreknek, egy pedig a feketéknek.

A felszólalók nagy része a rendőrség és az igazságszolgáltatás átalakítását szorgalmazta. Blake lánytestvére pedig arra ösztönözte a mozgalom követőit, hogy harcoljanak, de ne erőszakkal és káossza.

A BLM 2016-ban megfogalmazott követelése a teljes igazságtétel az afroamerikaiaknak, mind szociális, mind gazdasági szempontból. Martin Luther Kingnek is követelése volt az igazságos vagyonelosztás, a feketéknek a gazdaságba történő integrálása, nem kevesen veszélyes radikálisnak is tartották emiatt. A BLM jelenlegi mainstream üzenete azonban az azonos bánásmód követelése az igazságszolgáltatásban.

Mondhatni úgy is, hogy ha már hátba lőnek valakit hétszer, akkor ne sajnálják a golyókat a fehérektől sem.

Most akkor a rendfenntartásról vagy faji kérdésekről van szó?

Az utóbbi hónapok eseményei óhatatlanul összemosták a BLM-et az erőszakkal, a feketék ügyéért tüntetőket az anarchizmussal, a rendőrséget az elnyomással.

Biztosan lesz afroamerikai, aki Trumpra fog szavazni, bár azokat a fekete közösség általában a „coon” jelzővel illeti, ami alatt a feketeségére nem büszke, a fehér társadalomba illeszkedni próbáló afroamerikait értik. A „jogrend” kampánymottó azonban sokaknál azt érte el, hogy a feketéket és a BLM-et a szélsőbaloldallal, a szélsőbaloldalt pedig a fekete tömegekkel azonosítsák. A kérdés már csak az, hány billegő államban lehet megpiszkálni a rasszista beidegződéseket a nem fekete választópolgároknál. 

George Floyd esete Minnesotában történt. Jacob Blake esete Wisconsinban.

Borítókép: A Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) mozgalom támogatói tüntetnek Los Angelesben. MTI/EPA/Christian Monterrosa