A Fehér Ház megerősítette, hogy Washington korlátozni fogja az Indiából való beutazást az egyre súlyosabbá váló pandémiás helyzet, illetve a veszélyes vírusmutációk miatt – írta a CNN. Az intézkedés kedden lép életbe.
A rendelkezés azokra a külföldiekre vonatkozik, akik az elmúlt 14 napon belül Indiában jártak. Az amerikai állampolgárokra, illetve a tartós letelepedésre jogosultakra, valamint a humanitárius munkásokra nem vonatkozik a korlátozás. Azok a nemzetközi utazók, akik jártak Indiában, továbbra is csak negatív teszteredménnyel hagyhatják el az országot, és amennyiben nem védettek, beutazás után karanténba kell vonulniuk, és csak újabb negatív teszteredmény után léphetnek amerikai földre.
Kedves Olvasóink!
Mára vége a percről percre közvetítésünknek, de vasárnap folytatjuk és ismét beszámolunk a koronavírus-járvány legfontosabb fejleményeiről.
Addig is kövessék az Index híreit.
Jó éjt!
Több mint egy esztendő elteltével ismét megnyitott a Kaliforniában található Anaheim-i Disneyland, mivel normalizálódott a napi esetszám a koronavírus fertőzések tekintetében - számol be róla az euronews.
A portál szerint már a nyitás napján rengeteg volt a látogató az élményparkban. Kalifornia államban a legalacsonyabb a megfertőződési arány és a lakosok fele már túlvan legalább az első oltásán.
Ahogy azt korábban megírtuk, Boris Johnson kormánya a megfelelő oltottsági mutatók közeledtével kilátásba helyezte, hogy kísérleti jelleggel megtartanak néhány tömegrendezvényt április végén és május elején, hogy lecsekkolják:
milyen feltételek mellett lehet biztonságban megtartani több ezer fős eseményeket.
A sor most a Liverpoolra került, ahol két napig dübörögnek a hangszórók egy hangárépületben tartott bulin, napi 3000 fős limittel. A kísérlet nem újszerű, mások mellett Hollandiában és Barcelonában is végeztek próbakoncerteket, Magyarországon pedig éppen május elsejével nyitották meg a kapuikat a sportmérkőzések a védettségi igazolvánnyal bíró látogatók előtt.
A liverpooli tesztbulin részt vevő brit fiatalok a BBC riportjában rosszat nem tudtak mondani az eseményről, hónapok óta várták, hogy kitombolják magukat. Nekik még védettségi igazolvány sem kellett, elég volt az érkezéskor felmutatni egy negatív PCR-tesztet.
Twitteren posztolt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak azért, hogy fáradságos munkájukkal életeket mentenek.
On this #WorkersDay I pay tribute to healthcare workers around the world.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) May 1, 2021
You put the safety of others before your own.
You spent endless days and sleepless nights saving lives and caring for our loved ones
We will never thank you enough. pic.twitter.com/LzzvyYhIUZ
Horvátország szombattól május 15-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, amelyek főleg az összejövetelek létszámkorlátozásában és az üzletek nyitvatartási rendjének szabályozásában merülnek ki – közölte a helyi sajtó.
A nyilvános összejöveteleken való részvétel felső határa továbbra is 25 fő maradt,
A sporteseményeket továbbra is nézők nélkül lehet csak megrendezni. Este tíz órától reggel hat óráig tilos szeszes italt árulni. Az éjszakai szórakozóhelyek továbbra sem nyithatnak ki, a legtöbb üzletnek, valamint a kávézóknak és éttermeknek 22 órakor be kell zárniuk.
A vendéglátóhelyek belső helyiségeiben nem lehet ételt és italt felszolgálni.
Az országban a szigorítások megyénként is változnak, így azokban a régiókban, ahol rosszabb a járványhelyzet, a felsoroltaknál szigorúbb korlátozások vannak érvényben.
Horvátországban az elmúlt napon 2064 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 334 229-et. Az elmúlt 24 órában 49-en haltak bele a fertőzés okozta Covid–19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7130-ra emelkedett.
Kórházban 2210 beteget ápolnak, közülük 246-an vannak lélegeztetőgépen.
Indiában mégis megkezdődött szombaton a koronavírus elleni oltókampány annak ellenére, hogy előző nap még azt jelezték, oltóanyaghiány miatt csúszhat a nagyszabású vakcináció.
A külügyminisztérium bejelentette: 150 ezer Szputnyik V vakcina érkezett, és még további több millió dózist várnak Oroszországból.
Eddig a lakosság 11,5 százalékát – 150 millió embert – tudtak beoltani, és csak 25 millióan kapták meg a második adag oltóanyagot.
Szombaton további egy héttel meghosszabbították a járvány miatt elrendelt zárlatot Újdelhiben. Eredetileg hétfőig tartottak volna a korlátozások, de az új fertőzöttek száma olyan nagy ütemben emelkedik, hogy indokolt a zárlat fenntartása.
Megkezdték a koronavírus elleni oltások beadását szombaton a szíriai fegyveres lázadók fellegvárának számító északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.
Az AstraZeneca brit–svéd gyógyszercég oltóanyagából 53 800 dózis érkezett Idlíbbe április végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-program keretében. Elsőként egy Idlíb városban működő kórházban dolgozó nővért oltottak be, és az oltókampány során egészségügyi dolgozók fogják megkapni a vakcinát.
A még a lázadók által uralt, nagyjából négymillió lakosú enklávéban 21 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és legalább 641 ember halt bele a vírusfertőzés szövődményeibe.
Szíria súlyosan megosztottá vált a polgárháború következtében, az ország területének csaknem 60 százaléka áll a kormány ellenőrzése alatt, itt az oltásokat külön szervezik. A damaszkuszi kormány 200 ezer vakcinát szerzett az ENSZ segítségével, illetve további szállítmányokat kapott Kínától, Oroszországtól és az Egyesült Arab Emírségektől.
A WHO szerint az oltókampány célja, hogy év végéig a teljes szíriai lakosság 20 százalékát beoltsák a koronavírus ellen.
Stephen Karanja, a Kenyai Katolikus Orvosok Szövetségének elnöke hetekkel korábban teljesen feleslegesnek minősítette a koronavírus elleni védőoltásokat, és kitartott amellett, hogy a vírusos fertőzés kezelésére elég a gőzinhaláció és hidroxiklorokin-tablettákat szedni.
Az orvos végül maga is elkapta a vírust, súlyos szövődményekkel kórházba került, ahol végül a szervezete nem bírta legyőzni a kórokozó miatti betegséget – írja a BBC.
Eközben a kelet-afrikai országban bejelentették a nyitást Nairobiban és környékén, véget vetve a március végén elrendelt vesztegzárnak a tízmilliós fővárosban. Az erről rendelkező elnöki utasítás szombat éjféltől lép életbe, és Nairobi visszatér az ország vérkeringésébe, ugyanis egy hónapig tilos volt a közúti, vasúti és légi közlekedés a főváros, a szomszédos négy megye és az ország többi része között – adta hírül a távirati iroda.
A Reuters szerint Kenya azon öt afrikai ország egyike, ahol a legmagasabbak a fertőzöttségi és halálozási számok, bár európai viszonylatban Kenya eddig olcsón megúszta a járványt. Eddig 160 ezer fertőzöttet azonosítottak, és 2724-en vesztették életüket.
Szombaton a hadsereget is bevetették az oltási kampányban Kambodzsában – írja a Reuters.
A kormány célja az, hogy az ország fővárosában, Phnompenben félmillió embert beoltsanak a következő egy hónapban.
Kambodzsa tavaly viszonylag szerencsésen megúszta a járványt, márciusban és áprilisban azonban a koronavírus itt is terjedni kezdett. A 16 milliós országban február végéig körülbelül 500 fertőzöttet regisztráltak a járvány kezdete óta.
Ez a szám azóta 13 790-re nőtt két hónap alatt.
Phnompen jelenleg is karantén alatt van, a város néhány negyedében teljesen megtiltották azt, hogy a lakosok elhagyják otthonukat, hacsak nem vásárlás, munkavégzés vagy egészségügyi okok miatt teszik ezt.
Az oltás két kínai vakcinával, a Sinopharmmal és a Sinovaccal fogják végezni. A hadügyminisztérium közlése szerint eddig összesen 1,3 millió kambodzsai kapta meg az oltást.
31 891 új fertőzöttet regisztráltak szombaton Törökországban. 394 ember meghalt a betegségben az utóbbi egy napban, ami az eddigi legmagasabb egynapos halálozási adat az országban.
Az utóbbi egy hét átlagát nézve a törököknél volt a negyedik legtöbb új fertőzött a világon. Az országban márciusban enyhítettek a korlátozásokon, emiatt áprilisban ismét gyors ütemben kezdett terjedni a járvány. Erre reagálva a kormány április 29-től kezdve szigorú intézkedéseket vezetett be, amelyek május 17-ig biztosan érvényben maradnak.
Az országba az oltóanyag is lassan érkezik. Recep Tayyip Erdoğan elnök azonban pénteken bejelentette, hogy a közeljövőben Oroszországból és Kínából érkezhetnek majd újabb vakcinák, ezáltal pedig felgyorsulhat az oltási kampány. Ezenkívül a közeljövőben az is elképzelhető, hogy egy törökországi gyárban is elkezdik gyártani a Szputnyikot.
Eddig összesen 14 millió embert – a teljes lakosság 16 százalékát – sikerült beoltaniuk legalább egyszer, 9 millióan pedig mindkét dózist megkapták már.
Mindeközben szombaton Isztambulban május elseje alkalmából demonstrációt tartottak. A rendőrök a városban 212 tüntetőt vettek őrizetbe.
Koronavírusteszteket hamisító és árusító „laboratóriumokra” csapott le az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Kijevben. Az üzem online hirdette a sürgős igazolások kiállítását negatív koronavírusteszt-eredményekről. A bűnözők a szolgáltatást azoknak az ukrán állampolgároknak kínálták, akik külföldről tértek haza, és el akarták kerülni a 14 napos kötelező házi karantént – írta a karpat.in.ua.
A hamist PCR-teszteket négy magánlaboratóriumban állították elő, áruk pedig a kiállításuk sürgősségétől függött, de
a legdrágább is ezer hrivnyába, valamivel több mint tízezer forintba került.
Viszonylag jövedelmező vállalkozás volt a Covid-teszt-hamisítás, az SZBU vizsgálata szerint több százan vették igénybe a szolgáltatásokat.
Ukrajnában 8549 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Ez a megelőző napinál több mint másfél ezerrel kevesebb friss beteget jelent.
Pénteken 351 fertőzött lelte halálát a kórban, írta a karpathir.com a távirati irodára hivatkozva.
Eddig 1 millió 670 ezer ember gyógyult meg, közülük az elmúlt napban csaknem 15 ezren.
Az aktív betegek száma csaknem 6,8 ezerrel csökkent 363 ezerre. Kórházba 3051 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak.
Vádat emeltek Wilson Witzel ellen, miután korrupció gyanújába keveredett a koronavírus-járvány kezelésére szánt egészségügyi eszközök beszerzésének ügyében.
A hivatalából tavaly augusztusban ideiglenesen felfüggesztett kormányzó az ügyészség szerint 700 millió real (38,5 milliárd forint) értékben szerzett be lélegeztetőgépeket, melyeket sohasem szállítottak le a Covid-betegek kezelésére – írja a Guardian.
Szlovákiában 509 új fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában. A mintegy 8431 PCR-teszt 6 százaléka lett pozitív, és további 485 beteget szűrtek ki mintegy 236 400 antigénteszt elvégzése után.
A Covid–19 és szövődményei 48 ember életét követelték pénteken – írta a Parameter.sk.
Tovább csökkent a kórházban ápoltak száma: 1355 embert kezelnek ott, 131 páciensről gondoskodnak intenzív osztályokon, 189 fertőzött szorul mesterséges lélegeztetésre.
A pandémia végéért, valamint a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért Ferenc pápa szombaton imamaratont indít. Az imádságot mindennap a világ más és más pontján rendezik, s a maraton egészen május 31-ig tart, amikor a pápa visszatér a Vatikánba.
A katolikus egyházfő személyesen indítja el az imamaratont, szombat este hat órakor a Szent Péter-bazilika egyik kevéssé ismert, oldalsó kápolnájában található Szűz Mária-ikonnál mond imádságot.
A 7. századi szentképet segélynyújtó képessége miatt őrzik a bazilikában. Ferenc pápa egyik első intézkedése volt, hogy az ikont restauráltatta 2013-as pápává választása után – írja az MTI.
A világ harminc Mária-kegyhelye csatlakozik a globális imához, amely mindennap más és más helyszínen folytatódik egészen május végéig. Az imát a vatikáni internetes oldalak minden este hat órakor közvetítik.
Szombaton a Vatikánnal egy időben az angliai Walsingham csatlakozik az imához. A nyolcszáz lakosú település évszázadokon át Mária-kegyhelyéről volt ismert.
Vasárnap az ima Nigériában, hétfőn a lengyelországi Chęstochowában, kedden Názáretben folytatódik, majd érinti Boszniát, Algériát, a Fülöp-szigeteket, Argentínát, Dél-Koreát, Indiát, Ausztráliát és több más helyszínt. Mindennap másért imádkoznak, így az elhunytakért, az utolsó búcsútól megfosztott családtagokért, az egészségügyi dolgozókért, a szegényekért, a járvány miatt nehézségbe jutottakért, a pandémia végéért, a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért.
Az imát a vatikáni internetes oldalak minden este hat órakor közvetítik.
401 933 új fertőzöttet regisztráltak Indiában szombaton, ami újabb rekordértéket jelent azt országban. A fertőzésben 3523-an hunytak el az utóbbi 24 órában.
Indiának már több ország is támogatást ígért a járvány megfékezéséhez, egyelőre azonban a vírus továbbra is drámai tempóban terjed az országban.
Pénteken Gudzsarát tagállam egyik városában kigyulladt egy kórház, a tragédiának eddig 18 halálos áldozata van. Narenda Modi indiai miniszterelnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.
Karantén nélkül térhetnek haza Magyarországra azok, akik rendelkeznek a magyar hatóságok által kiállított védettségi kártyával, közölte Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa. A Transindex.ro cikke szerint a román hatóságok szintén karantén nélkül engedik be azokat személyeket, akiknél a második oltás után már eltelt 10 nap, és ezt orvosi papírokkal igazolják.
A Fehér Ház megerősítette, hogy Washington korlátozni fogja az Indiából való beutazást az egyre súlyosabbá váló pandémiás helyzet, illetve a veszélyes vírusmutációk miatt – írta a CNN. Az intézkedés kedden lép életbe.
A rendelkezés azokra a külföldiekre vonatkozik, akik az elmúlt 14 napon belül Indiában jártak. Az amerikai állampolgárokra, illetve a tartós letelepedésre jogosultakra, valamint a humanitárius munkásokra nem vonatkozik a korlátozás. Azok a nemzetközi utazók, akik jártak Indiában, továbbra is csak negatív teszteredménnyel hagyhatják el az országot, és amennyiben nem védettek, beutazás után karanténba kell vonulniuk, és csak újabb negatív teszteredmény után léphetnek amerikai földre.
Franciaországban fokozatosan kiszélesítik a koronavírus elleni oltásra jogosultak körét, és június 15-től valamennyi felnőtt jelentkezhet oltásra – jelentette be Emmanuel Macron államfő.
Jelenleg naponta csaknem 400 ezer embert oltanak be, de kizárólag a legalább 55 évesek, a krónikus betegek és a prioritást élvező mintegy húsz foglalkozási ágazatban dolgozók kérhetik az oltást.
Nagyjából 9000, köztük 600 veszélyeztetett egészségű ember próbál hazajutni Indiából Ausztráliába. Erre azonban hétfőtől egyáltalán nem lesz módjuk a BBC jelentése szerint.
Az ausztrál kormány átmeneti rendelkezése szerint
hétfőtől nem léphetnek be az országba azok az állampolgárok sem, akik az elmúlt 14 napban Indiában tartózkodtak.
Ez az első alkalom, hogy ilyet bűncselekménynek nyilvánítson az ország. Ha valaki mégis megpróbálkozik ezzel, annak nagyjából 15 millió forintnak megfelelő büntetést kell kifizetnie, és/vagy 5 év börtönt kockáztat.
Ez az állapot május 15-ig biztosan megmarad.
Korábban egyébként a külföldről hazatérő ausztrálok számára kötelező, saját költséges karanténhoteles tartózkodás mellett engedélyezett volt a külföldi út. Az indai vírusvariáns ezt írta felül.
A pandémia az amerikai államban egy szakmát biztosan fellendített: tömegével viszik az emberek kedvenceiket a kozmetikushoz. A Getty összeállítása szerint ugyanis a lezárások alatt többen magukhoz vettek egy-egy kisállatot. És hogy ne legyenek láb alatt, míg a gazdik otthon dolgoznak, befizetik a kis kedvenceket egy-egy kényeztető kezelésre.
A szervezet szerint az amerikai vakcina hatékonysága a Pfizerével vetekszik. A WHO korábban a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca Indiában és Dél-Koreában gyártott vakcináját, valamint a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által előállított készítményt hagyta jóvá.
A jövő héten két kínai vakcina is engedélyt kaphat: a Sinopharm és a Sinovac.
Szombat reggelre 859,7 ezerrel több új koronavírus-fertőzést jelentettek, így már 150 984 120 megbetegedést tartanak nyilván a koronavírus-járványban – írta azt MTI a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adataira hivatkozva.
A halálos áldozatok száma 3 176 214, a gyógyultaké pedig 87 926 078 volt, míg egy nappal korábban 3 161 971 halottról adtak számot.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 32 345 038 fertőzött volt eddig a napig, és 575 921-en haltak meg.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Jó reggelt kívánunk! Ez itt az Index élő hírfolyama. Ma is hozzuk a legfrissebbeket arról, mi történik koronavírusfronton a nagyvilágban. Tartsanak velünk! Kezdünk.