Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfőn azt nyilatkozta, hogy ajánlást fognak adni a Merck koronavírus elleni gyógyszerének ajánlására, „amint csak lehet”.
Hozzátették, jelenleg még zajlik a hatóanyag vizsgálata, amihez a tagállamok segítségét is igénybe veszik.
(via Reuters)
Ungváron, Munkácson és Huszton is felkészített hozzáértők segítik a koronavírus elleni oltás felvételét bizonyító igazolványok előhívását, letöltését.
A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás arról informál, hogy a kijelölt oltópontokon hétköznaponként kijevi idő szerint 10 és 15 óra között vehető igénybe a segítségkérő szolgáltatás. Az új szolgáltatás lényege, hogy központokban önkéntesek mutatják meg az érdeklődőknek azt, hogy hogyan juthatnak hozzá a megfelelő webfelületről a nekik jogosan járó okmányhoz.
Az oltópontokon többek között segítenek belépni a portálra, tanúsítványt szerezni elektronikus aláírás nélkül, illetve útmutatást nyújtanak a dokumentum érvényességi idejének meghosszabbításában.
(via Kárpáti Igaz Szó)
Szlovákia miniszterelnöke, Eduard Heger úgy véli, hogy a járványügyi előírások megfelelőek és véleménye szerint azért romlik ilyen drasztikusan a helyzet országában, mert az emberek nem tartják be az előírtakat, ezért határozottabb szabályozást sürget – derül ki az Új Szó cikkéből.
Az egészségügyi minisztérium szakértői konzíliuma a múlt héten a járványügyi előírások szigorítását javasolta, a koronavírus-járvány vészesen romló adatai miatt. November 8-án Szlovákia miniszterelnöke bejelentette, hogy szigorítási javaslatai a koalíciós tanács elé kerültek, amely az esti órákban ül össze és, ha ezeket elfogadják holnap már csak a kormánynak kell zöld utat biztosítani az újabb szigorításokhoz.
Abban mindannyian egyetértünk, hogy határozottabban kell fellépnünk. Sajnos az látszik, hogy az emberek nem tartják be az előírásokat. A Covid-automata jól van beállítva, de ha nem alkalmazkodunk hozzá, akkor olyan, mintha nem is létezne
– foglalta össze a Eduard Heger.
(via Új Szó)
Az amerikai elnök felesége, Jill Biden – Vivek Murthy tiszti főorvos társaságában – hétfőn egy általános iskolában tesz látogatást azért, hogy az 5-11 év köztiek számára is népszerűsítsék az oltást.
Az amerikai kormányzat arra biztatja az iskolákat, hogy az intézményekben is nyissanak oltópontokat azért, hogy minél előbb beadhassák az oltást a gyermekeknek.
(via The Guardian)
Bocsánatot kért az őt kezelő orvosoktól egy amerikai férfi amiatt, hogy korábban nem adatta be magának a vakcinát.
Az 54 éves Richard Solizt 28 napig kezelték idén nyáron egy Seattle-i kórházban. A tüdejében is vérrögök keletkeztek a koronavírus miatt, ráadásul majdnem a teljes időt lélegeztetőgépen töltötte. Mindeközben a szívműködését is monitorozták, mert az orvosok attól tartottak, hogy a vérrögök oda, vagy az agyába is eljuthatnak.
A férfinak szerencsére sikerült átvészelnie a betegséget és nemrég visszatért a kórházba, hogy köszönetet mondjon és bocsánatot kérjen.
Nagyon sajnálom, hogy nem oltattam be magam
– mondta az intenzív osztályon dolgozó orvosoknak, akik azt válaszolták: senki sem hibáztatja vagy ítéli el őt emiatt, egyszerűen csak örülnek, hogy felépült és megosztotta a történetét.
A férfi azóta beadatta magának az oltást, de a tüdeje állítása szerint még mindig nem működik jól és a legkisebb fizikai aktivitás is gondot okoz neki. Ráadásul alvászavarokkal és agyköddel is küzd a fertőzés óta. Az orvosok szerint a tüdeje fél év után kezdhet el helyreállni majd.
(via The Guardian)
Egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban minden tizedik ember megbánta, hogy olyan dolgokat vásárolt a pandémia miatt, amelyeket most nem használ.
A koronavírus-járvány kezdete után számos, otthon használatos árucikk terén megnőtt a fogyasztás. A vevők – saját bevallásuk szerint – átlagosan 1400 fontot (körülbelül 590 ezer forintot) költöttek ezekre a cikkekre. Ezek jelentős részét azonban most nem használják ki.
A felmérés szerint az emberek többek közt számítógépes játékokat és eszközöket, barkácseszközöket, otthoni edzőkészleteket, szobabicikliket, hangszereket, házi kenyérsütőt, pizzasütőt, kerti bútorokat és jakuzzit említettek azok közt a dolgok közt, amiket lehet, hogy mégsem kellett volna megvenni. Sok esetben ezeket a cikkeket eladták vagy elajándékozták.
A járvány alatt bizonyos háztartási balesetek száma is megnőtt. Az Aviva nevű biztosító idén márciusban közölte, hogy 188 százalékkal gyakoribbá váltak a jakuzzikhoz köthető balesetek. Egy másik biztosító pedig arról számolt be idén augusztusban, hogy a kertekben kiütött tűzesetek száma 16 százalékkal nőtt 2019-hez képest a megváltozó életviteli szokások miatt.
(via BBC)
Hétfőn a legtöbb utazási korlátozást feloldották az Egyesült Államokban, ahol az utóbbi időben csökkent a fertőzöttek száma.
Amerikai állampolgárok eddig is hazautazhattak, a tiltás a külföldiekre vonatkozott. November 8-tól viszont mindenkit beengednek, aki legalább két oltást kapott, vagy az utazás előtti három napban készült negatív koronavírustesztet mutat fel, és megadja elérhetőségét az Államokban, ha esetleg szükség lenne kontaktkutatásra.
Mostantól turistaként újra elérhető az Egyesült Államok, földön, vízen, levegőben. De azért érdemes odafigyelni a beutazási feltételekre.
Súlyos jóslatot közölt hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai vezetője. Hans Kluge rámutatott: Európa ismét a világjárvány epicentrumába került, a fertőzöttek száma rekordokat dönt.
Ha ezen a pályán maradunk, jövő év február elsejéig félmillió ember halhat meg a koronavírusban Európában és Közép-Ázsiában
– mondta Hans Kluge. (Szervezetileg a közép-ázsiai országok is a WHO európai irodája alá tartoznak – a szerk.)
A szakértő kifejtette: az elmúlt egy hónapban átlagosan 55 százalékkal nőtt a naponta regisztrált új fertőzöttek száma Európában és Közép-Ázsiában. Így most már ezekben az országokban regisztrálják a fertőzöttek 59 százalékát és a halálozások felét világszerte.
A WHO-vezető szerint a kritikus helyzetet egyes helyeken az alacsony átoltottság, míg máshol a korlátozások feloldása eredményezhette. A szakértő szerint a régió összes, 53 országában komoly veszélyt jelent a koronavírus-járvány, ezért azt kérte, hogy a kormányok vezessék vissza (vagy tartsák fenn) a járványügyi korlátozásokat.
A vakcinák megteszik azt, amit kell: megakadályozzák a súlyos megbetegedést és a halálozást. De csak akkor tudnak igazán működni, ha más közegészségügyi és társadalmi lépéseket is teszünk
– emelte ki Hans Kluge.
Catherine Smallwood, a WHO európai vészhelyzeti főtisztviselője ugyancsak kiemelte, hogy elsősorban azokban az országokban robbant be ismét a járvány, ahol lazítottak a korlátozásokon.
A növekvő esetszámokra reagálva több országban is szigorítottak az utóbbi napokban Ezek közé tartozik Magyarország mellett Ausztria, Németország, Hollandia, Belgium, Észtország és Lettország.
(via Guardian)
Hétfőn véget ért a Vlagyimir Putyin által elrendelt országos fizetett járványügyi munkaszünet, de néhány orosz régióban meghosszabbították, máshol pedig érvényben maradnak azok a korlátozások, amelyeket ez idő alatt érvénybe léptettek.
A lépés hatására a múlt héten valamelyest csökkent a naponta regisztrált új fertőzöttek száma, de a fertőzés továbbra is gyorsan terjed.
Ezért sok helyen továbbra is védettségi igazolványt követelnek az emberektől.
Moszkvában például az összes szórakozóhelyre és sportlétesítménybe csak ezzel lehet belépni. Szentpétervárott még ennél is szigorúbbak, ott a bevásárlóközpontoknál és szálláshelyeknél is kérik a védettségit.
Néhány régióban pedig (Szmolensz, Kurszk, Cseljabinszk, Novgorod, Tomszk, Brjanksz) meghosszabbították a járványügyi munkaszünetet, így ott a munkavállalók továbbra is fizetett szabadságon vannak.
(via The Moscow Times)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfőn azt nyilatkozta, hogy ajánlást fognak adni a Merck koronavírus elleni gyógyszerének ajánlására, „amint csak lehet”.
Hozzátették, jelenleg még zajlik a hatóanyag vizsgálata, amihez a tagállamok segítségét is igénybe veszik.
(via Reuters)
Napi operatív kapcsolattartást alakít ki a koronavírus-járvány okozta nyomás miatt az egészségügyi rendszer főbb szereplőivel a szlovén egészségügyi minisztérium. A tárca hétfői közleménye szerint erre azért van szükség, mert a következő hetekben az egészségügyi ellátórendszer rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet a fertőzöttek magas száma miatt, miközben a járványtól független egyéb sürgősségi esetekről is gondoskodni kell.
Szükség van a teljes egészségügyi ellátórendszer, azaz az állami egészségügyi intézmények és a magánpraxisok összehangolására, mert csak így lehet hatékonyan dolgozni, a személyzetet és szükség esetén az eszközöket is könnyebben átcsoportosítani – magyarázta a minisztérium.
Janez Poklukar egészségügyi miniszter bejelentette, hogy mozgósítják az egészségügyi szakközépiskolák tanulóit és az orvosi egyetemek hallgatóit is, hogy csökkentsék a munkaerőhiányt.
Az elmúlt 24 órában 1282 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a pozitív tesztek aránya 43 százalékos volt. A fertőzés következtében 13 beteg halt meg. Kórházban 843 beteget ápolnak, köztük 190-et intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 195 384-en kaptak védőoltást, közülük 1 124 463-an már a második adagot is felvették. Ez az oltásra jogosult lakosság 57, illetve 53 százaléka.
Szlovéniában hétfőtől újabb szigorítások léptek életbe: tilos nyilvános összejövetelt tartani, be kell zárni az éjszakai szórakozóhelyeket, és szigorítottak az európai digitális Covid-igazolványok alkalmazásán is. Ez továbbra is kötelező minden szolgáltatás eléréséhez, az ellenőrzéskor azonban a személyi igazolványt is fel kell mutatni, és használata a korábbi 15 év helyett 12 éves kortól kötelező.
(via MTI)
Már nem sokáig trükközhetnek az oltatlanok hamis védettségi igazolványukkal. A moszkvai Gamaleja Intézet legújabb találmányával ugyanis tesztelni lehet az oltottságot − írja a Euronews.
Az intézet által kifejlesztett teszttel pillanatok alatt ki lehet mutatni, hogy az alany valóban beoltatta-e magát. A vizsgálat az adeno−26-ot keresi a vérben. Ez a vírus ugyanis szinte kizárólag a vakcinával kerülhet az emberi szervezetbe.
Az elmúlt hónapokban a kutatók az intenzív osztályokon fekvő betegeket tesztelték, az új módszer nyolcvan százalékban pontosnak bizonyult.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt hamarosan ismét ingyenes lehet a fertőzésgyanú esetén alkalmazott antigéngyorsteszt Németországban – jelentették be hétfőn Berlinben.
A jelenlegi, ügyvezető kormány egyeztetett erről a következő szövetségi kormány megalakítására készülő pártokkal. Steffen Seibert kormányszóvivő elmondta: az ügyvezető kormány vezetője, Angela Merkel hetek óta „nagy aggodalommal” szemléli a járvány új hullámának erősödését, és támogatólag viszonyul a gyorstesztszolgáltatás ingyenességének visszaállításához.
A gyorsteszt ingyenességének megszüntetése októberben éppen úgy helyes döntés volt, mint ahogy a jelenlegi gyorsan változó, dinamikus helyzetben helyes felülvizsgálni – tette hozzá Seibert. Az antigéngyorsteszt ingyenességét október 10-től szüntették meg. Addig minden németországi lakos hetente legalább egy tesztet készíttethetett ingyen a szinte mindenütt elérhető szolgáltatóknál, például a városok nagyobb terein felállított mobil tesztállomásokon.
A szövetségi kormány akkor azzal indokolta az ingyenesség megszüntetését, hogy mindenkinek hozzáférhető az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid–19) védő oltás, ezért senki nem várhatja el, hogy a közösség viselje a költségeket, ha a vakcina helyett a tesztelést választja.
Az ingyenesség megszüntetése óta eltelt szűk egy hónapban azonban minden korábbinál erősebb járványhullám bontakozott ki. A koalíciós tárgyalások közepén tartó SPD–Zöldek–FDP-trió szakpolitikusai mind a döntés visszavonása mellett állnak ki, hangsúlyozva, hogy minél több fertőzést kiszűrnek és minél alacsonyabbra szorítják a feltáratlan esetek arányát, annál biztonságosabb lehet az élet a járvány közepette.
A szolgáltatásra számos helyzetben szükségük van az oltástól elzárkózóknak is, mert a járványügyi védekezés alapszabálya, az úgynevezett 3G-szabály – amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték – előírja, hogy a védőoltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül tartózkodhatnak zárt közösségi térben, az oltatlanok viszont csak friss negatív vírustesztlelet birtokában.
A negyedik hullám erejét jelzi, hogy rekordot döntött az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A mutató 201,1-en állt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint.
Szászországban hétfőtől szigorították a védekezés szabályait, a 3G-szabályt felváltotta a 2G-szabály, ami azt jelenti, hogy kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet zárt térben zajló eseményeiről. Így például nem mehet vendéglőbe, színházba vagy koncertre, aki nem adatta be az oltást. Számos további tartományban is bevezethetik a 2G-szabályt, ha tovább romlik a járványhelyzet.
(via MTI)
Kárpátalja összesen hatvanezer dózis Moderna-vakcinát kap − írja a Kárpáthír a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció közleményére hivatkozva.
Az egészségügyi minisztérium által kiadott ajánlás szerint a Moderna kombinálható a Pfizer oltásával.
Egy szlovák főorvos, Milan Kulkovsky, a vágbesztercei kórház orvosa fejtette ki, hogy nemcsak a túlterhelés nehezíti a munkájukat, de gyakran becsmérlik és fenyegetik őket, elsősorban az oltatlan, felelőtlen betegek, akik – meglátása szerint – a probléma fő forrásai, tájékoztat róla az Új Szó.
A doktor hangsúlyozta, hogy nemcsak a saját véleményét fogalmazta meg, hanem sok más kollégájával történt beszélgetés után döntött úgy, hogy feltárja az egészségügyben uralkodó állapotokat közösségi oldalán.
Sok kimerült egészségügyi dolgozó nevében szólalt meg, akiknek már elegük van a felelőtlen emberekből, az oltatlanokból.
Volt olyan eset, amikor a betegek több mint egy órát vártak otthon a mentősökre a leterheltségük miatt. A koronavírussal fertőzött páciensek mindegyike tüdőgyulladásban szenvedett, mindannyiuknak oxigénre volt szüksége. A szolgálat végéig tíz beteget vettünk fel a Covid-osztályunkra. Nyolc oltatlan, két oltott
– írja a főorvos posztjában, majd elmondja, hogy az a legfrusztrálóbb számukra, hogy éppen azok az emberek, akik előidézték ezt a helyzetet, fogják szidni az orvosokat és ápolókat, vagy panaszt tesznek, ha nem kapnak tökéletes ellátást. Arról is beszél a gyógyító, hogy mindeközben telefonon azzal fenyegetik őket, hogy baseballütővel fogják szétverni mindannyiukat.
(via Új Szó)
Ausztriában új korlátozások léptek életbe hétfőn, amelynek értelmében csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetnek igénybe számos szolgáltatást.
Javítanunk kell az átoltottsági rátát. Ehhez szorosabb pórázra kell fogni az oltatlanokat
– mondta az intézkedésekkel kapcsolatban Alexander Schallenberg kancellár.
Az intézkedések némi részeredményt már elértek, a korlátozások bejelentése után ugyanis az osztrákok megrohanták az oltópontokat: egyedül szombaton 32 ezer oltást adtak be, ami az oltási kampány eddigi sebességét nézve soknak mondható.
(via Euronews)
Szerbia szerződést írt alá a Pfizer gyógyszergyártó céggel a vállalat koronavírus elleni gyógyszerének forgalmazásáról – közölte Zlatibor Loncar szerb egészségügyi miniszter hétfőn a szerbiai közszolgálati televízióban.
Mint mondta, Szerbia az elsők között kötött szerződést a gyógyszergyártó céggel a tabletta forgalmazásáról, amely közel 90 százalékkal csökkentette a kórházi kezelések szükségessége és a halálozás arányát. Hozzátette azonban, hogy a cél továbbra is a beoltottak arányának a növelése.
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 3888-cal 1 182 575-re, Koszovóban 19-cel 160 862-re, Észak-Macedóniában 454-gyel 206 077-re, Montenegróban 552-vel 148 579-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 313-mal 259 545-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 69-cel 10 405-re, Észak-Macedóniában 14-gyel 7231-re, Montenegróban hárommal 2148-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 22-vel 11 735 növekedett. Koszovóban az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma 2978 maradt.
Rekordszintet ért el a koronavírus-fertőzöttek aránya Németországban:
Minden százezer lakosra 201,1 új eset jutott az utóbbi egy hétben.
Egy hete még csak 149,4-nél, egy hónappal ezelőtt pedig 62,6-nél állt ez a mutató.Az eddigi rekordértéket (197,6) tavaly decemberben mérték.
Hétfőn a német Robert Koch Intézet (RKI) 15,513 új esetet jelentett be az elmúlt 24 óra vonatkozásában. Ez az elmúlt napokhoz képest kevésnek számít, azonban Németországban a hétvége után rendszeresen előfordul, hogy késnek, torlódnak az adatok.
Németországban jelenleg zajlik az új kormány megalakítása a legutóbbi választások után. Az egyik koalíciós partner nemrég azt nyilatkozta, hogy a kormányalakítás után egyelőre nem terveznének járványügyi korlátozásokat bevezetni.
(via Euronews)
Ukrajnában megkezdték a koronavírus elleni védőoltás felvételére kötelezett munkavállalók, köztük az állami tisztviselők és a tanárok munkaviszonyának felfüggesztését – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy hétfőn lépett hatályba tárcájának az a rendelete, amely felsorolja azokat a szakmákat, iparágakat és szervezeteket, amelyeknek dolgozóit kötelezték a védőoltás felvételére. Ezek a központi végrehajtó hatóságoknak és területi szerveiknek, a helyi államigazgatási szerveknek és azok részlegeinek, valamint az oktatási intézményeknek az alkalmazottai. A felsorolt intézmények azon dolgozóit, akik november 8-ig még nem kapták meg az első dózis védőoltást sem, fizetés nélkül felfüggesztik állásukból addig, amíg fel nem veszik az oltást. Nem függeszthetők fel viszont azok az alkalmazottak, akik számára ellenjavallt az oltás, és erről orvosi igazolással rendelkeznek, írta meg az MTI.
Ljasko tájékoztatóján elmondta, hogy eddig már 31 millió dózis oltóanyagot szállítottak Ukrajnába. A hétvégén érkezett meg az országba 2 millió 930 ezer adag Moderna-vakcina a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül, ezen felül 1 millió 400 ezer adag Pfizer-oltóanyag, amelyet a kormány az állami költségvetés terhére vásárolt meg.
(via MTI)
Romániában az iskolák és óvodák 68 százalékában kezdődött újra a jelenléti oktatás hétfőn, a járvány negyedik hulláma miatt elrendelt kéthetes kényszervakáció után.
Az oktatási és az egészségügyi ügyvivő miniszterek közös, pénteki határozata értelmében azok az iskolák, óvodák nyithatták meg kapuikat, amelyekben a pedagógusok és a kisegítő személyzet legalább 60 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
Sorin Cimpeanu oktatásügyi miniszter a tanügyi alkalmazottak oltottságában élen járó megyék között elsősorban dél-romániai megyéket említett. Erdélyből csak Kolozs megye került be az első öt megye közé a tanárok átoltottsága szerinti rangsorban.
Amint a Krónika erdélyi magyar napilap közölte: a székelyföldi megyék a sereghajtók között találhatók. Kovászna megyében 84 tanintézetből csupán 15-ben kezdődött jelenléti oktatás. Hargita megye 140 tanintézetéből 65 fogadhatta hétfőn az iskolapadokba visszatérő diákokat. Maros megye 186 oktatási intézménye közül viszont csak 36-ban kényszerültek online oktatásra. A többiben az alkalmazottak átoltottsága meghaladta a küszöbértéket. A tanfelügyelőségek honlapján közölt adatok szerint Székelyföldön a román tannyelvű iskolák személyzetének az átoltottsága magasabb.
(via MTI)
A Richter Gedeon kötelezővé tette az oltást több mint 12 ezer munkavállalója számára, jelentette be a cég vezérigazgatója, Orbán Gábor.
A Richternél kötelező lesz az oltás, ez eldőlt, a kérdés, hogy lehet minél hatékonyabban megcsinálni, ehhez fel kell mérni az átoltottságot, mert telephelyenként változhat. Ha nem oltanak be mindenkit, azt a veszélyt futja a vállalat, hogy gócok alakulhatnak ki, ami a gyártás folyamatosságát veszélyezteti. Előfordulhat olyan helyzet, hogy kritikus létszám mellett kell dolgozni, ez nem megengedhető. Az ellátásbiztonság szempontjából az egyetlen biztonságos lépés az oltás kötelezővé tétele. A Richter termelőcég, termelésben nincs home office. Az oltás a járványkezelési eszköz, nincsenek lezárásaink, nem bízhatunk bennük, hogy megvédik az oltatlanokat
– jelentette ki Orbán. A Guardian tudósítása szerint a vezető úgy fogalmazott:
az oltás nem kötelező, de a Richternél dolgozni sem az.
Az enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató koronavírus-fertőzöttek kezelésére használt favipiravir tablettát már nemcsak a háziorvosok, de az alapellátási ügyeletben, a Covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos is felírhatja, aki a járványügyi ellátásban gyógyít – írja az Infostart.
A favipiravirtól a tünetek megjelenésétől számítva körülbelül egy héten belül várható jótékony hatás, ezért a gyógyszer mielőbbi alkalmazása érdekében nemcsak a pozitív teszttel igazolt, hanem a koronavírusos tüneteket mutató, nagy valószínűséggel megfertőződött betegek esetében is elkezdődhet a kezelés.
A munkácsi buszállomáson negatív antigén-gyorsteszteket értékesítettek a megyék közötti, illetve a nemzetközi járatokra felszálló utasoknak. Mindezt anélkül, hogy az igénylők bármilyen orvosi vizsgálaton átestek volna − írja a Kárpáti Igaz Szó.
Ukrajnában egyébként október 21-től a megyék közötti busz- és vonatjáratok vezetőinek, személyzetének és utasainak rendelkezniük kell oltási igazolvánnyal, 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy antigén gyorsteszttel.
A hamis igazolásokért 350 hrivnyát (körülbelül 4200 forintot) kértek. Az ügyben még tart a nyomozás. A gyanúsítottakat akár öt év börtönre is ítélhetik.
A szlovák járások mérőszámok alapján való automatikus járványügyi besorolása aránytalanul hátrányosan érinti a gasztronómiai szektort. Annak ellenére, hogy 2 és fél millió szlovákiai lakos már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, a számukra ígért kedvezmények eddig elmaradtak, így már a második turisztikai szezon is veszélybe került – írja a Szlovák Idegenforgalmi Szövetség közlésére hivatkozva az Infostart.
Marek Harbuľák, a szövetség elnöke elsősorban arra figyelmeztetett, hogy az ígéretek ellenére hamarosan 2 és fél millió szlovák állampolgár nem veheti majd igénybe Szlovákiában a turisztikai szolgáltatásokat az idei téli szezonban, hiszen ettől a héttől az ország nagy része fekete színre vált.
A problémát az jelenti, hogy a feketével jelzett járásokban azok sem vehetik igénybe a turisztikai szolgáltatásokat, akik rendelkeznek oltottsági igazolással.
Az oroszok hétfőtől kaphatnak új igazolást a koronavírus vagy korábbi betegség elleni védőoltásról − közölte a helyi egészségügyi minisztérium. A dokumentumban az adatok orosz és angol nyelven is olvashatók lesznek.
Az új oltási igazolás elektronikus és papír formában is elérhető lesz. Az erről szóló rendelet november 8-án lép hatályba. Az ennél korábban kiállított tanúsítványokat 2022. március 1. előtt automatikusan újra kiállítja az illetékes hatóság − jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
Izraelben könnyítést vezetnek be a turistacsoportok számára, negatív koronavírus-teszttel nem szükséges a harmadik oltás a beutazáshoz – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.
Vasárnap este telefonos körszavazással a koronavírus ügyeivel foglalkozó izraeli kabinet tagjai enyhítettek a turistacsoportok beutazásának feltételein. Az új irányelv szerint a turistacsoportok tagjai akkor is beléphetnek Izraelbe, ha nem kaptak harmadik oltást, feltéve, hogy naprakész negatív koronavírus-teszteredményeket tudnak felmutatni.
A már keddtől életbe lépő új szabályozás alapján a két oltással beoltott turisták meghatározott feltételek mellett úgy is Izraelbe látogathatnak, ha az oltás időpontja óta több mint hat hónap telt el.
A feltételek szerint ehhez előbb beutazási engedélyt kell kapniuk az idegenforgalmi minisztériumtól, a csoport minden tagját az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal oltották, az egészségügyi minisztérium besorolása szerinti „zöld” és „sárga” országokból kell érkezniük, és a csoportnak végig együtt kell maradnia a fokozottan fertőzésveszélyes helyekre való belépés korlátozásával.
A turistacsoportokban legfeljebb negyven lehetnek, és tartózkodásuk első hét napján minden izraeli szabályok szerint védtelen, vagyis fél évnél régebben oltott turistának 3 naponta friss PCR-tesztet vagy naponta friss gyorstesztet kell végeznie.
A tesztek elvégzéséről a csoportvezetőnek szükség szerint be kell számolnia az idegenforgalmi minisztériumnak, és nyilvántartást kell vezetnie a csoport elérhetőségeiről, helyeiről és látogatási idejéről. Ha fertőzöttet találnak, ezt át kell adni a kontaktkutatóknak.
Izrael november 1-jén nyitotta meg 2020 márciusa óta először a repülőterét a beoltott egyéni turisták előtt, és már aznap reggel turisták százai szálltak le a Ben Gurion repülőtéren, Tel-Aviv mellett – számolt be az MTI.
Mintegy 366 bűnvádi eljárás van folyamatban több mint 1100 oltási igazolvány kiállítása miatt Romániában, a nyomozás körülbelül 868 személyt érint – írja a Főtér.
A Temes megyei rendőrség azután kezdett három megyében is vizsgálódni, miután több személy is súlyos állapotban került kórházba, ahol fel is mutatták oltási igazolásaikat, az intenzív osztályon ugyanakkor később bevallották: valójában nincsenek beoltva, korábban pedig fizettek az oltásról szóló papírért.
Több száz eset elemzése alapján úgy tűnik, hogy a maszkhasználat akkor adja a legnagyobb védelmet, ha több mint három órán át vagyunk kitéve zárt térben a fertőzésnek, így például nagy hasznát vehetjük irodai környezetben – írja a Natute.
A maszkviselésnek nincs egyértelmű haszna akkor, ha valaki közvetlen fizikai kontaktusba kerül egy fertőzöttel, vagy pedig egy háztartásban élnek.
Az elmúlt napon 13 068 új fertőzöttet szűrtek ki Ukrajnában, a koronavírus miatt 473 ember halt meg − derült ki a nemzetbiztonsági és védelmi tanács hétfői adataiból. A legtöbb új fertőzöttet Harkiv, Odessza és Dnyipropetrovszk térségéből jelentették.
A járvány kezdete óta Ukrajnában 3 088 501 megbetegedésről számoltak be, közülük 2 520 956-an már felgyógyultak. Meghalt 72 557 beteg. Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 494 988.
Húsz hónap elteltével hétfőn az Egyesült Államok ismét megnyitotta határait, de csupán azok léphetnek be az országba, akik teljes immunitást szereztek.
A hétfőn életbe lépő új szabályok értelmében az USA elfogad minden olyan oltóanyagot, amelyet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal vagy az Egészségügyi Világszervezet rendszeres vagy sürgősségi használatra jóváhagyott – számolt be a EuroNews.
Idetartoznak a Pfizer-, a Moderna-, a Johnson & Johnson, az AstraZeneca-, valamint a kínai Sinopharm- és Sinovac-vakcinák – de a Szputnyik V nem.
Az Európai Unió tagállamai közül Szlovákián kívül egyedül Magyarország olt orosz vakcinával, de Szlovákiában mindössze 20 ezer embernek adtak be a Szputnyik V-ből.
Oroszország 2020 augusztusában a világon elsőként engedélyezte a koronavírus elleni oltóanyagot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja a vakcinát, de a folyamatos csúszások miatt bizonytalan, hogy mikor kerülhet fel a sürgősségi felhasználási listára.
Oroszországban az elmúlt napon 39 400 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, meghalt 1190 beteg − jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.
A legfrissebb adatokkal együtt így már összesen 8 834 495-en betegedtek meg, a halálos áldozatok száma pedig 248 004-re nőtt.