126 éve nem volt annyi riasztásuk Sydney-ben, mint szilvesztereste. A mentőszolgálat szóvivője az egyik helyi tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a korlátozások ellenére sokszor hívták őket, általában túlzott alkoholfogyasztás vagy szilveszteri rendezvényeken történt kisebb balesetek, zúzódások, végtagtörések miatt.
Mivel a mentőszolgálat munkatársai nagyon fáradtak, Kay Armstrong arra kérte az embereket, hogy a koronavírustesztjük eredményéről ne a mentőszolgálatnál érdeklődjenek.
(Guardian)
Indiából vasárnap 27 ezer új koronavírusos esetet jelentettek vasárnap. Ez már az ötödik egymást követő nap, amikor erősen megugrott az esetszám, írta meg a Reuters.
Bár három nap alatt az aktív esetek száma Delhiben a háromszorosára nőtt, a kórházi beutalások száma nem lett magasabb.
Ez azt jelenti, hogy a legtöbben, akik megbetegszenek, azok nem szorulnak kórházi kezelésre. Ezek enyhe esetek
– mondta el Arvind Kejriwal, a főváros, Újdelhi első minisztere.
A koronavírus omikron-variánsa enyhítheti a német egészségügyi rendszerre helyezedő nyomást, még akkor is, ha a fertőzések száma emelkedik, amennyiben valóban bebizonyosodik, hogy a mutáció által kiváltott megbetegedések enyhébbek, mondta el az ország egyik orvosi szövetségének vezetője, írta meg a Guardian.
Michael Weber szerint a koronavírus többé nem jelent majd fenyegetést az egészségügyi rendszerre, amennyiben Németországban az omikon válik dominánssá, úgy mint Dél-Afrikában vagy Nagy-Britanniában, és a tünetek ugyanúgy főként enyhék lesznek, mint ezekben az országokban.
Karl Lauterbach egészségügyi miniszter szintén reménykedésének adott hangot, hogy az omikron-variáns a korábbiaknál kevésbé tűnik veszélyesnek, de azt is megjegyezte, hogy veszélyt jelent azokra az idősebb emberekre, akik nincsenek beoltva.
Izraelben a 60 év felettieknek és az egészségügyben dolgozóknak lehetősége lesz arra, hogy a koronavírus elleni oltás negyedik adagját is felvegyék, jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök, írta meg a Reuters.
Az országban a múlt héten engedélyezték a negyedik dózis beadását az immunhiányos kórképekben szenvedőknek és az idősotthonok lakóinak.
Erre a célra a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett oltóanyagot használják.
Izrael elérheti a nyájimmunitást az omikron-variáns által okozott hullám terjedése közben, mondta el a helyi egészségügy egyik vezető hivatalnoka szerint. Az országban most engedélyezték a Merck molnupiravir nevű antivirális gyógyszerét is koronavírus ellen, írta meg a Reuters.
A rendkívül fertőzőképes omikron világszerte megemelte a megbetegedések számát, a halálozások száma azonban közel sem emelkedett ekkora mértékben, ami azt jelenti, hogy az új vírustörzs kisebb arányban okoz súlyos betegséget.
A következő három hétben rekordszámú megbetegedést várnak Izraelben.
A fertőzések számának nagyon magasnak kell lennie ahhoz, hogy elérjük a nyájimmunitást. Ez lehetséges, de mi nem a fertőzések, hanem az oltások magas számával szeretnénk azt elérni,
mondta el Nachman Ash, az egészségügyi minisztérium főigazgatója.
Egyre inkább mélyülő pénzügyi és humanitárius válsággal néz szembe a járványhelyzet miatt Srí Lanka. Sokan attól tartanak, hogy a dél-ázsiai szigetország 2022-ben csődbe mehet – írta meg a Guardian.
A cikk szerint a Góthábhaja Rádzsapaksa elnök által irányított kormány hanyatlását a pandémia okozta krízis hatásai és a turizmus visszaesése mellett a magas kormányzati kiadások, illetve az állami bevételeket erodáló adósságcsökkentések, valamint a nagy mértékű adósságtörlesztések okozzák.
A Guardian a Világbank becslései alapján arról is ír, hogy Srí Lankán a járvány kezdete óta mintegy 500 ezer ember került szegénységi küszöb alá.
Több mint 3000 repülőjáratot töröltek világszerte vasárnap, ezeknek a felét az Egyesült Államokban, írta meg a Guardian.
A karácsonyi és újévi ünnepek általában csúcsidőszakot jelentenek a légi közlekedésben, azonban az igen fertőző omikron-variáns terjedése miatt a légitársaságoknak számos járatot kellett törölniük, ugyanis a pilóták és a személyzet jó része karanténba kényszerült.
Több tucat koronavírus-fertőzöttet találtak vasárnap Lisszabonban a fedélzeten, ezért idő előtt megszakította útját az Aida Nova tengerjáró üdülőhajó – adta hírül az MTI.
A rostocki székhelyű Aida Cruises üzemeltető cég közleménye szerint a fertőzötteknél enyhe tünetek jelentkeztek, ám
a jelenlegi helyzetben az Aida Nova nem folytathatja a tervek szerint január 5-ig tartó útját a Kanári-szigetekre.
A hajó több mint 1300 fős legénységével és csaknem háromezer utasával a fedélzeten három napig volt kénytelen a lisszaboni kikötőben várakozni.
A Lusa portugál hírügynökség Diogo Vieira Brancóra, a lisszaboni kikötő igazgatójára hivatkozva úgy tudja, a legénység ötvenkét tagjánál mutattak ki koronavírus-fertőzést. Őket helyi szállodákban helyezték karanténba.
Mivel nem sikerült a legénység kieső tagjait pótolni, a vállalat megkezdte az utasok hazaszállításának megszervezését.
A Wall Street szereplői közül eddig a Goldman Sachs ragaszkodott leginkább ahhoz, hogy munkavállalói visszatérjenek az irodákba. A cég most arra kéri dolgozóit, hogy január 18-ig még maradjanak távmunkában, írta meg a Bloomberg.
A döntésnek az lehet az oka, hogy a cég fő versenytársai, mint a JPMorgan vagy a Citigroup, jóval óvatosabb a távmunka kivezetésével, miközben a koronavírus omikron-variánsa miatt gyorsan terjed a fertőzés az Egyesült Államokban.
Három játékos is pozitív koronavírustesztet produkált az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál, ezért kénytelenek kihagyni a Chelsea elleni vasárnapi bajnoki mérkőzést – közölte a klub saját Twitter-oldalán.
Alisson Becker, Roberto Firmino and Joel Matip have been ruled out of Liverpool’s clash with Chelsea today after returning suspected positive tests for COVID-19.
— Liverpool FC (@LFC) January 2, 2022
Alisson Becker, Roberto Firmino és Joel Matip mellett nemrég a vörösök vezetőedzője, Jürgen Klopp tesztje is pozitív eredményt hozott, így ő sem lehet ott a londoni Stamford Bridge-en magyar idő szerint délután fél hatkor kezdődő rangadón.
Több játékos is pozitív koronavírustesztet produkált az osztrák jégkorongbajnokságban (ICEHL) szereplő Hydro Fehérvár AV19-nél, ezért elhalasztották a Fejér megyei csapat vasárnap estére kiírt, cseh Znojmo elleni, idegenbeli mérkőzését – olvasható a klub hivatalos honlapján.
Mint írják, az érintett játékosok közül valamennyien tünetmentesek, elkülönítésük is megtörtént, a klubvezetés pedig életbe léptette koronavírus-protokollját.
A Fehérvár AV19 a liga vezetésével egyúttal a találkozó későbbi időpontban történő megrendezéséről konzultált – írják.
A Pfizer és BioNTech közölte, hogy közösen fejlesztett vakcinájuk harmadik dózisa sikeresen semlegesítette a vírus omikron-variánsát a laboratóriumi tesztekben, bár az eredeti első két adag még kevésbé volt hatékony abban, hogy megállítsa a vírust, írta meg a Wall Street Journal.
A harmadik, emlékeztető oltás a másodikhoz képest 25-szörösére emelte az omikron ellen termelt antitestek számát. Ugyanakkor a súlyos betegség kialakulása ellen a két oltás is nagy valószínűséggel véd, ugyanis az immunsejtek ekkor is felismerik a vírus tüskefehérjéjének 80 százalékát.
A két cég által készített vizsgálat szerint valószínű, hogy az új mutáció ellen három dózisra van szükség ugyanannak az immunválasznak a kiváltásához, mint amihez a korábbi törzsek esetében kettő is elég volt.
Az eredmények azt valószínűsítik, hogy a jövőben időnként újabb emlékeztető oltásokat kell majd beadni az immunválasz fenntartásához.
Hollandia fővárosában újabb tüntetésekre került sor vasárnap a koronavírus nyomán bevezetett szigorítások miatt. A Guardian beszámolója szerint Amszterdam központjában több ezren jelentek meg, tiltakozva a kormány által bevezetett szigorítások ellen. Az erőszakba torkolló tüntetést a rohamrendőrök oszlatták fel.
Femke Halsema, a város polgármestere korábban felszólította a rendőröket, hogy tisztítsák meg a Múzeum térnél felgyülemlő tömeget. A tiltakozók nemcsak a kötelező maszkviselési szabályokat hagyták figyelmen kívül, hanem a kötelezően előírt távolságtartási rendelkezésekre is fittyet hánytak.
Hollandia december 19-én rendelt el újabb szigorításokat egészen január 14-ig. Az új szabályok értelmében bezárásra kerültek az éttermek, mozik, bárok, valamint a múzeumok. Más európai országokhoz hasonlóan a holland kormány így próbálja elejét venni az új omikron-variáns egyre nagyobb mértékű terjedésének.
A Paris Saint-Germain hivatalos honlapján tudatta: négy futballistája, köztük Lionel Messi is pozitív koronavírustesztet produkált. Az argentin sztár mellett Juan Bernat, Sergio Rico és Nathan Bitumazala is megfertőződött, így mind a négyen karanténba kerültek.
Másik három PSG-játékos is megfertőződött.
Romániában 958 friss fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Az egészségügyi hatóságok több mint 16 ezer tesztet értékeltek ki, írta a maszol.ro. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja az 1,81 milliót.
A Covid–19 és szövődményei 17 beteg életét ragadták el szombaton. A járvány kezdete óta csaknem 59 ezer ember lelte halálát a fertőzésben Romániában. Ugyanakkor 1,74 millióan felépültek a kórból.
Kórházban 2355 Covid-pácienst kell ápolni, 401 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra. Az egészségügyi intézményekben kezeltek között 55 kiskorú van, nyolc gyermekről intenzív osztályon kell gondoskodni.
Hamarosan engedélyezik Ukrajnában a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek – közölte Ihor Kuzin országos tiszti főorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
Mint mondta, az országos szakértői csoport már meghozta a határozatot az említett korosztály számára az emlékeztető oltás beadásának engedélyezéséről, és ez a határozat napokon belül hatályba lép.
Harmadik, emlékeztető oltást jelenleg Ukrajnában az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphatnak, mivel ők jobban ki vannak téve a megfertőződés veszélyének. Ismétlő oltást kapnak azok is, akiknek a szervezete az első két oltás után nem termelt elegendő antitestet. Az utóbbiak esetében azonban a harmadik dózis felvétele után nem hosszabbítják meg az oltási igazolás érvényességének idejét, míg ha valaki emlékeztető oltásként kapja meg a harmadik dózist, oltási igazolásának érvényessége 270 nappal meghosszabbodik.
Kuzin előrejelzése szerint január második felében már számítani kell Ukrajnában az új megbetegedések számának növekedésére, amit főként a vírus omikron-variánsának terjedése okoz majd. Közölte, hogy eddig Ukrajnában csupán hat, omikron-variánssal megfertőződött beteget vettek nyilvántartásba – írja az MTI.
Ukrajnában 1863 új fertőzöttet jegyeztek fel. Az év első napján csaknem 21 ezer mintát értékeltek ki. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 3,67 milliót.
A Covid–19 és szövődményei 98 beteg életét követelték szombaton, írta a karpatalja.ma. Csütörtökön 209 embert fosztott meg az életétől a koronavírus. A járvány kezdete óta több mint 96 ezren haltak meg a fertőzésben.
Ugyanakkor az elmúlt 24 órában csaknem 2200 ember felépült a kórból. Az elmúlt csaknem két év alatt 3,47 millióan gyógyultak fel a betegségből.
Apad a friss fertőzöttek száma Oroszországban. Tavaly késő ősszel még naponta csaknem 40 ezer új esetről szóltak a híradások. Az elmúlt 24 órában 18 233 megbetegedést diagnosztizáltak, közölte a TASZSZ. Ez a legalacsonyabb ráta szeptember közepe óta. Az igazolt fertőzöttek száma most mintegy 703 ezer.
A Covid–19 és szövődményei 811 életet ragadtak el január elsején Oroszországban. Így a járvány kezdete óta több mint 310 ezer elhunytat gyászolnak a hozzátartozóik.
Ugyanakkor csupán egy nap leforgása alatt mintegy 27 ezren gyógyultak meg, az utóbbi csaknem két esztendőben pedig már 9,5 millióan épültek fel a kórból.
Izraelben találták az első olyan esetet, amikor egy személy egyszerre fertőződött meg influenzával és Covid–19-cel is – közölték a helyi hatóságok. A két fertőzés együttes jelenlétét egy beoltatlan terhes nőnél mutatták ki.
Egyes jelentések szerint ez volt az első ilyen kettős eset a világon.
Izraelben az elmúlt hetekben megugrott az influenzás megbetegedések száma, közel kétezer ember került kórházba az „ikerjárvány” miatt. A kifejezés arra utal, hogy a nagyszámú influenzás és Covid–19-es eset miatt egyre többen szorulnak majd kórházi ellátásra, nem pedig arra, hogy sok ember egyszerre fertőződik meg mindkét betegséggel – írja a Times of Israel.
A helyi jelentések szerint a páciens kórházban volt, de a tünetei enyhék.
Az Egyesült Arab Emírségek megtiltotta állampolgárainak, hogy január 10. után emlékeztető oltás nélkül külföldre utazzanak – írta a BBC. Az előírás alól mentesülnek azok, akik egészségügyi okokból nem vehetik fel a védőoltást. Az előírás nem vonatkozik az Öböl menti országban élők többségét adó külföldi vendégmunkásokra sem.
Az emírségek népességének 90 százaléka már legalább két, koronavírus elleni oltással rendelkezik. December 24-ig pedig mintegy 34 százalékuk már a harmadik, emlékeztető oltást is megkapta.
Szlovákiában szombaton csupán 216 új fertőzöttet dignosztizáltak. Igaz, 1500-nál is kevesebb PCR-tesztet értékeltek ki. Szilveszter napján még csaknem háromezer új megbetegedést jelentettek, a megelőző napon mintegy 12 ezer PCR-tesztet dolgoztak fel. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 844 ezret.
Szerencsére senki sem halt bele a kór szövődményeibe az elmúlt 24 órában, írta az ujszo.com. Csütörtökön 37 beteg életét követelte a fertőzés. A járvány kezdete óta a vírus több mint 16 ezer életet ragadott el a szomszédos országban.
Kórházban mintegy 2300 Covid-pácienst ápolnak Szlovákiában.
Kevesebb ideig kell majd karanténban lenniük Franciaországban a teljesen beoltott embereknek, akik pozitív koronavírustesztet produkáltak.
Olivier Veran egészségügyi miniszter a helyi sajtónak elmondta, hogy a teljesen beoltott embereket tíz helyett csak hét napig kötelezik teljes izolációra.
Azoknál azonban, akik nem kaptak védőoltást, továbbra is tíznapos karanténkötelezettség van érvényben – írja az Al Jazzeera. A tegnapi napon Franciaországban is átlépte a 10 milliót a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, amivel az ország csatlakozott az Egyesült Államokhoz, Indiához, Brazíliához, Nagy-Britanniához és Oroszországhoz, ahol már korábban elérték ezt a számot. Az elmúlt napokban Franciaországban rendre 200 ezer felett alakult a napi új esetek száma.
Angliában az összes középiskolás diáknak maszkot kell viselnie az osztálytermekben, mivel egyre nagyobb az esély arra, hogy robbanásszerűen elterjedjen az omikron-vírusvariáns az oktatási intézményekben.
A döntés az után született, hogy a kormány nem tudta időben biztosítani a szükséges Covid-teszteket az iskolák számára. Az oktatási minisztérium közölte, hogy a szabályozás január 26-ig marad érvényben, majd felülvizsgálják.
A szakértők leginkább amiatt aggódnak, hogy hirtelen megugrik a fertőzöttek száma, ugyanis az ünnepekkor az országban lazábbak voltak a korlátozások, mint más országokban – írja a Guardian.
Kínában 191 esetben diagnosztizálták a koronavírust az új év első napján, míg szilveszterkor 231 friss megbetegedést regisztráltak, közölték a kínai hatóságok. Miközben az óév utolsó napjának adatai szerint 175 esetben a vírus a helyi közösség egyik tagjáról terjedt át egy másikra, addig 2022. január 1-jén 131 ilyen fertőzöttről számoltak be, írta a reuters.com.
A legtöbb megbetegedést az ország északnyugati területén jegyezték föl. Itt található a 13 milliós metropolisz, Hszian, ahol lezárásokkal és szigorú óvintézkedésekkel próbálnak gátat szabni a vírus terjedésének. Kínában 52 olyan koronavírusos esetet is jelentettek, ahol a fertőzöttnél nem jelentkeztek tünetek, az előző napon 38 ilyen megbetegedést jeleztek.
Szombaton nem jelentettek új halálesetet a vírussal összefüggésben. Eddig a hivatalos adatok szerint 4636 halálos áldozatot követelt a vírus Kínában, ahol több mint 102 ezer az igazolt fertőzöttek száma.
Az új, megfázásszerű tüneteket tapasztaló emberek 75 százalékának van koronavírusra utaló tünete a Zoe Covid-tanulmány szerint. Az arány a múlt heti ötven százalékhoz képest emelkedett. A kutatók szerint érdemes lenne frissíteni a Covid-tünetek listáját.
A tanulmány kitért arra, hogy az adatok a nem koronavírusra utaló tünetek számának csökkenését és a tüneteket okozó koronavírus-fertőzések számának növekedését mutatták. Kiemelték, hogy az 55 év felettiek körében egyre inkább növekedik a fertőzöttek száma.
A kutatók ezt aggasztónak találják, mivel az idősebb korcsoportban nagyobb a kockázata annak, hogy egy beteg kórházi kezelésre szoruljon – írja az Infostart.
A koronavírus elleni, orrspray-formátumú hatóanyag hamarosan megvásárolható lesz Oroszországban. A Gamaleya Központ igazgatója, Alexander Gintsburg azt mondta: 3-4 hónapon belül forgalomba kerül a készítmény. Hangsúlyozta: a Szputnyik nazális vakcinája hatékony az omikron-variánssal szemben is. Hozzáfűzte: ez a Szputnyik injekciós oltóanyagára ugyanúgy érvényes, írta a TASZSZ.
TavaIy októberben jelezte az orosz egézségügyi minisztérium, hogy a koronavírus elleni orrspray tesztelési eljárásában a Gamaleya Központ már a második fázisban jár.
Oroszországban fokozatosan szorul vissza a koronavírus. Szilveszter napján azt jelentették, hogy a megelőző napon csaknem 20 ezer új esetet diagnosztizáltak. A fertőzés miatt elhunytak napi száma tartósan ezer alatt van.
Újabb rekordot okozott a koronavírus, ezúttal „összefogva” a rossz időjárással, a szakadó hóval, a szélviharokkal. Az Amerikai Egyesült Államokban a karácsonyi-szilveszteri időszakban még egyszer sem töröltek annyi repülőjáratot, mint most, írta a CNN. December 24-e óta több mint 12 ezer járatot töröltek.
Újév napján világszerte csaknem 4 400 repülő maradt a földön, holott menetrend szerint a levegőbe kellett volna emelkednie, ebből mintegy 2500 a tengerentúlon. A prímet Chicago vitte, megközelítően ezer járatot kellett törölni az amerikai nagyvárosban.
A vezető ok az omikron variáns gyors terjedése, ami a légi személyzetet is sújtja. Ugyanakkor a zord téli időjárás is ludas a helyzetben, és vasárnap, amikor sokan térnének haza év végi pihenésükről otthonaikba, újabb járattörlések várhatóak, pedig már eddig is számos utas ragadt a repülőtereken.
Ausztráliában soha ennyi új koronavírus fertőzöttet nem diagnosztizáltak, mint szombaton, 2022 első napján. Új-Dél-Wales államban 22 577 új megbetegedést jegyeztek föl, míg Victoriában 7 442 esetet regisztráltak, mindkét államban szomorú csúcsot jelent ez. Új-Dél-Walesben megháromszorozódott az igazolt betegek száma egy hét alatt, s drasztikusan megnőtt az intenzív osztályon kezelt covid-pácienlsek aránya is.
A Covid-19 és szövődményei négy ember életét ragadták el Új-Dél-Walesben, míg Victóriában kilenc beteg hunyt el a kór miatt. A pandémia kezdete óta 2 250 fertőzött lelte halálát Ausztráliában, írta a CNN.
Ausztrália többi területén is növekedett a fetőzöttek száma. Az ország nagy részén magas az átoltottság szintje a lakosság körében. Ugyanakkor néhány hete enyhítettek a szigorú járványügyi intézkedéseken, ez is oka lehet a megugró esetszámoknak.
A világon 289 251 882 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 440 213 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint – írta az MTI.
Az új fertőzöttek száma 1,078 millióval nőtt egy nap alatt. Ez különösen azért aggasztó, mert az ünnepi időszakokban és hétvégéken általában kevesebb tesztet végeznek, arról nem is beszélve, hogy több európai országban is gyorsteszt-hiány kezd kialakulni az omikron miatt megemelkedő kereslet miatt. Egy nappal korábban a halálos áldozatok száma 5 436 175 volt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A tervezettnél egy nappal korábban, január 7-én zár a Fogyasztói Technológiai Szövetség (CTA) által szervezett Las Vegas-i Consumer Electronics Show. A CES 2022 kiállítás január 5-től 7-ig tartó rövidített ütemterve a szervezők szerint kiegészítő biztonsági intézkedés az Egyesült Államokban megugrott koronavírusos esetek miatt.
Ahogy arról korábban írtunk, a szórakoztató elektronikai kiállításon résztvevők cégek közül többen teljesen lemondták, vagy csak formálisra csökkentették a személyes jelenlétet. Azóta az AMD, a Google, a BMW, valamint a Mercedes is csatlakozott azokhoz, akik nem állítanak ki személyesen a nevadai városban megrendezett, átlagosan tízezer látogatót vonzó show-n.
A Verge-hez eljuttatott közleményében a CTA leszögezte, nem mondják le a rendezvényt, 2200 kiállítóval várnak mindenkit. A résztvevőknek a belépéshez oltási igazolásra, valamint 24 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztre lesz szüksége. A maszk kötelező a show területén, a külföldről érkező látogatóknak pedig kötelező PCR-tesztet írtak elő, melynek díját a szervezők állják.
Jelenleg Las Vegas-ban az összes elvégzett covid-teszt 11 százaléka ad pozitív eredményt, a napi igazolt fertőzöttek száma 1000 feletti. Nevada állam ezért Clark megyét és a nagyvárost fokozottan veszélyes átviteli területnek nyilvánította.
A szabadságról visszatérve öt játékosnak, illetve stábtagnak, köztük a csapatkapitány Manuel Neuernek is pozitív lett a koronavírustesztje a Bayern München labdarúgócsapatánál.
A klub szombat esti közlése szerint Neuer a Maldív-szigeteken pihent, Kingsley Coman Dubajból, Corentin Tolisso Franciaországból tért vissza, s rajtuk kívül az angol Omar Richards is pozitív mintát szolgáltatott. A futballisták jól vannak, akárcsak az ugyancsak fertőzött másodedző, Dino Toppmöller.
Az érintettek házi karanténban töltik idejüket. A listavezető címvédő hétfőn kezdi el a felkészülést a tavaszi szezonra, amely jövő pénteken rajtol.
(MTI)