új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is posztolt az Oroszországban zajló lázadással kapcsolatban. Az államfő a Twitteren közölte, hogy a kialakult helyzet miatt egyeztetést folytatott Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel, valamint Lengyelország Honvédelmi Minisztériumával és a szövetségesekkel.

    Mint írta, Varsó is folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket.

  • Találkozott Jevgenyij Prigozsinnal, a Wagner katonai magánvállalat vezetőjével Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes, az orosz védelmiminiszter-helyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője a Don menti Rosztov városban – közölte a Kommerszant című lap a Wagner egyik Telegram-csatornáján megjelent videofelvételre hivatkozva.

    A felvételen Prigozsin azt hangoztatta, hogy mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy „három napig ünnep lesz” Kijevben.

    Az MTI híradása szerint később Prigozsin közzétett egy másik videót is, amelyben azt állította, a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják a Don menti Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is.

    Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberei megszállták ugyan a létesítményeket, de nem zavarják az ott dolgozók munkáját. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, ez nem befolyásolta annak működését: „Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától”.

  • Az orosz védelmi minisztérium „információs provokációnak” nevezi Prigozsin vádjait, és közölte, hogy a történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál.

    Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Prigozsin ellen katonai lázadás kísérlete címén, és felszólította a csoportjának tagjait, hogy vegyék őrizetbe az alapítót.

  • Adam Hodge, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője bejelentette, hogy a Fehér Ház „követi a történéseket” Oroszországban, és Joe Biden elnököt tájékoztatták a fejleményekről – számolt be az MTI.

    Adam Hodge hozzátette: „Követjük a helyzetet, és a fejlemények kapcsán konzultálunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel”.

  • Az ország egységét semmi sem fenyegetheti. Mindenféle széthúzással és árulással szemben fellépünk, teljes erőnkkel lesújtunk a lázadókra – mondta rendkívüli televíziós beszédében Vlagyimir Putyin. Az elnök név szerint említette a Wagner-csoportot, amely eddig kiválóan védte az orosz érdekeket a donyecki régióban, de most megtévesztés áldozata lett. Árulóknak nevezte a csoport tagjait, „akik tette olyan, mintha hátba döftek volna bennünket”, hangsúlyozta Putyin.

    Anélkül, hogy említette volna a Wagner-csoport vezetőjét, azt mondta:

    mindezt egyesek egyéni ambíciói okozták, amelyekkel magasra akartak törni, de hazaárulás lett belőle.

    Az orosz elnök nagyon kemény szavakkal tette világossá, hogy nem tűr meg semmiféle ellentmondást és rendbontást. A lázadást leverik, nem lesz széthúzás. Minden szükséges utasítást kiadott a rendrakás érdekében, és megerősítette, minden eszközzel megvédik Oroszországot. 

  • A SkyNews jelentette, hogy a hivatalosan orosz részről lázadással vádolt Jevgenyij Prigozsin zsoldosai Rosztov-na-Donu után állítólag már Voronyezs hadászatilag fontos épületeit is megszállták. Az észak–déli M4-es autópálya mentén Rosztov-na-Donu térségtől halad a Wagner katonai kovoja Moszkva felé. Voronyezs éppen félúton van. 

  • „Terrorizmusellenes műveletnek” nevezte Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér akcióját Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó, aki hozzátette: „Oroszországban még csak most kezdődik a lényeg!”.

    Túl nyilvánvaló az elit közötti megosztottság. Az, hogy egyetértünk, és úgy teszünk, mintha minden eldőlt volna már, nem fog működni

    – idézte a The GuardianPodoljak Twitter-bejegyzését, mely szerint valakinek mindenképpen veszítenie kell a mostani helyzetben. Vagy Prigozsinnak, vagy – szavai szerint – az „anti-Prigozsinnak”.

  • A TASZSZ jelentése szerint hamarosan megszólal az orosz elnök. Putyin eddig még nem reagált az éjjel óta tartó helyzetre, amelyben a Wagner csoport tagaji vezetőjükkel az élen visszatértek Ukrajnából Oroszországba. A zsoldosok vezetője alkalmatlansággal vádolta az orosz katonai vezetést, amely szerint parancsot adott, hogy tűz alá vegyék katonáit. Prigozsin bosszúból elfoglalta Rosztov katonai és közigazgatási pontjait az alakulataival, majd tovább indult a 400 kilométerre lévő Moszkva felé.

  • A helyi délorosz újság online kiadásában tették közzé a videót, amelyen az látszik, hogy egy nem túl okos manőverrel egy orosz tank tökéletesen beszorult a rosztovi cirkuszhoz vezető út kapujánál. 

  •  Az ukrán-magyar határszakaszon 7982-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6640-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.

    A beléptetettek közül a rendőrség 100 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – jelezték.

  • Nemrégiben adott televíziós interjút Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, aki kijelentette: Oroszországot mihamarabb meg kell állítani, mert szerinte később egész Ukrajnát meg akarja hódítani, ezután pedig következnek a volt szovjet tagországok.

    A lengyel államfő egyúttal egy vadállathoz hasonlította Oroszországot, amely álláspontja szerint felfalja az embert.

    Oroszországot nem szabad hagyni győzni, mert tovább fog haladni. (...) Olyan, mint egy vadállat, amely megeszi az embert. Ha egy vadállat megeszik egy embert, akkor azt szokták mondani, hogy le kell vadászni, és le kell lőni, mert megszokta, hogy emberhúst eszik. Ugyanez a helyzet Oroszországgal is

    – idézte a lengyel elnök szavait a Mandiner.

    Később reagált a fenti kijelentésekre Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki kommentárjában kemény szavakkal illette Andrzej Dudát.

    A Duda nevű lengyel szemétláda azt javasolta, hogy lőjék le Oroszországot, mint egy veszett állatot. Van még valakinek illúziója az ilyen szemetekkel való tárgyalásokat illetően? Ennek semmi értelme. Ez a lószar önmagában is megér egy golyót. A 18. században egyszerűen kivitték volna a Vörös térre, és könyörtelenül felnégyelték volna. De mi humanisták vagyunk. Másképp állunk bosszút

    – jelentette ki.

  • Helyi értesülések szerint a Wagner katonai konvoja már félúton van Rosztov-na-Donu térségből Moszkva felé, jelenleg Voronyezsnél járnak. Egyetlen ellenőrzőpontnál sem merték feltartóztatni őket az M4-es autóúton.

  • Több forrás is arról számolt be, hogy hajnalban páncélosokat vezényeltek az utcákra több orosz nagyvárosban, így például Moszkvában. A főpolgármester bejelentette, hogy terrorellenes intézkedéseket rendelt el Moszkvában, miután a Wagner-csoport feje megfenyegette az orosz katonai vezetést. Ennek ellenére helyiek beszámolói szerint csendes a szombat reggel Moszkvában.

  • A Wagner orosz zsoldoscsoport főnöke azzal vádolta a moszkvai katonai vezetést, hogy csapásokat rendelt el táboraik ellen, és sok embere halt meg.

    Ma, látva, hogy nem törtünk meg, rakétacsapásokat hajtottak végre a táboraink ellen

    – fogalmazott. Minderről itt írtunk bővebben.

  • Ukrajna azt állítja, hogy határozottan visszaverte az orosz erőket, amelyek ukrán állásokat vettek célba az ország keleti részén fekvő Liman és Kupjanszk frontterületén.

    A mai nap folyamán az ellenség csökkentette erőfeszítéseit, és csak két közvetlen harci összecsapásra került sor. Az ellenség azonban a Lyman-Kupjanszk szektorban volt a legaktívabb az állásaink elleni tüzérségi támadásokban. Különböző kaliberű és rendszerű tüzérséggel 535 alkalommal lőtték állásainkat, és 13 légitámadásra került sor 

    – mondta Szerhij Csereváty ukrán katonai szóvivő.

    Ukrajna állítása szerint 31 orosz meghalt, és csaknem 70 megsebesült a harcban, az orosz tankokat és lőszerkészleteket találat érte – írja a CNN.

    A donyecki régióban: az Ukrán Fegyveres Erők közlése szerint Oroszország továbbra is a keleti régióra összpontosítja fő erőforrásait Avdijivka és Mariinka városok közelében, valamint Liman és Bahmut mellett – áll az ukrán fegyveres erők legutóbbi frissítésében. 

  • Egy videó is készült arról a pillanatról, amikor a britek Storm Shadow rakétájával csapást hajtottak végre a Krím félszigetén és a herszoni terület közt található híd ellen.

    Az eset még csütörtök hajnalban történt, a részleteiről itt írtunk bővebben. Az oroszok már az elejétől kezdve azt állították, hogy egy Storm Shadow-t használhattak az ukránok a csapáshoz, és a videó ezt igazolni látszik. 

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A pénteki percről percre rovatunk legfontosabb hírei a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!