Nincs csendes többség Trump mögött

Donald Trump amerikai elnök elmúlt három és fél éves regnálása, illetve általában véve három és fél évtizede tartó közéleti- és médiaszereplései során nem egy meghátráló, önkritikus karakter benyomását keltette. Ez a rendőri intézkedés közben meggyilkolt George Floyd halála után a rendőri erőszak és rasszizmus ellen indult, helyenként fosztogatásba torkolló, sok helyen hatósági erőszakkal szétvert tüntetéshullám kezelésében is visszaköszönt: az elnök a kormányát (is) ért támadásokra ellentámadással reagált, a kedélyek nyugtatása helyett tovább tüzelte a feszültségeket.

Azok, akik Trump lépéseiben politikai stratégiát keresnek, az ellenzék bázisának megosztására és különösen az elnök mögött álló Republikánus Párttól elhidegülő fehér középosztály visszaszerzésére tett kísérletként értékelik a dolgot. E narratíva szerint a tüntetések eldurvulása, a demonstrációkat a hét elején kísérő fosztogatásokról és a brutálisan fellépő rendőrséggel való összetűzésekről beszámoló hírek, videók kedveznek a rendpárti szlogeneket hangoztató, az evangéliumi szavazók megszólításához bibliával fotózkodó Trumpnak, illetve általában véve a jobboldalnak. Ha azonban valóban ez a trumpi stratégia, az egyelőre nem igazán sikeres.

Bár a fosztogatást az emberek nagy része elítéli, és a hadsereg sok vihart kavart bevetésének felvetése mögött is van támogatottság, felmérések szerint a társadalom többsége úgy véli, hogy a rasszizmus valós probléma, az elnök viszont rosszul kezeli a kérdést. Emiatt

A november 3-i elnökválasztás még mindig nagyon messze van, és addig sok minden változhat, de a jelen állás szerint a tüntetések nem segítik, hanem gyengítik az elnököt, és a rendpárti retorika és keménykedés sem kedvez Donald Trumpnak: a számok alapján nincs „csendes többség” az elnök mögött.

Vannak analógiák

A Trump népszerűségének növekedését valószínűsítő narratívák javarészt az 1968-as helyzetet hozzák fel. Első blikkre valóban sok az azonosság: lángoló belvárosok, lázongó diákok, etnikai konfliktus, a liberális társadalompolitikai elképzelések előtérbe kerülése, gazdasági problémák, általában véve a status quo megkérdőjelezése.

1968-ban ebben a helyzetben a republikánus Richard Nixon a polgárjogi mozgalmat és a tüntetéseket elítélő, „a csendes többséget” emlegető rendpárti kampányával nyerte meg a választást. (A harmadik helyen 13,5 százalékkal futott be a rasszista, a faji szegregáció mellett fellépő George Wallace alabamai kormányzó.) Trump kampányát már 2016-ban is Nixonéhoz hasonlították, a négy évvel ezelőtti, relatíve békés időszakban is káosszal, a közbiztonság romlásával, Amerika szétesésével riogatott. Az utóbbi napokban Trump szintén nixoni szlogeneket vett elő, és azt hangoztatta, a társadalom csendes többsége mögötte áll, nem a tüntetőkkel van.

A történelmi analógia azonban sok szempontból nem áll meg. A legfontosabb különbség, hogy több friss felmérés szerint 2020-ban nincs csendes többség:

• A tüntetések óta készült országos közvélemény-kutatások Trump népszerűségét 37 és 46 százalék közé tették, a FiveThirtyEight különböző felméréseket átlagoló összesítése szerint az elnök támogatóinak aránya 41,9 százalékra csökkent az utóbbi napokban.
• Az elnökválasztás kimenetelével kapcsolatos felmérésekben a RealClearPolitics átlagolása szerint Trump 7 százalékpontos mínuszban van demokrata párti kihívójával, Joe Biden volt alelnökkel szemben, és május 30-a óta két pontot nőtt a hátránya.
• A fehér középosztályt pedig nem sikerült megfogni, a Monmouth Egyetem felmérése szerint Trump népszerűsége ma öt ponttal gyengébb a fehérek körében, mint 2016-ban volt.

Mindez nem új: amint egy hónapja írtuk, Trump megítélése az amerikai koronavírus-járvány botrányos kezelése miatt április óta csökken, két hónap alatt jó négy százalékpontot esett. Ezen a trenden a tüntetések, illetve a javarészt békés tüntetők követelései helyett gyakran inkább a tüntetések farvizén történt fosztogatások és gyújtogatások pusztítását hangsúlyozó médiabeszámolók sem változtattak. 

Nem adja ki az inga

Az országos számoknál is fontosabb, hogy az egyes, a választás végkimenetele szempontjában fontos, jellemzően szoros eredményt hozó ingaállamokban is rosszul áll az elnök. Ez különösen azért érdekes, mert Trump 2016-os győzelmét pont annak köszönhette, hogy a szoros versenyt hozó helyek közül többet nyert, mint akkori demokrata párti ellenfele, az országos szinten jó kétmillió szavazattal többet kapó Hillary Clinton.

Jelenleg viszont közvélemény-kutatások szerint a demokrata Joe Biden vezet Arizonában, Ohióban és Wisconsinban is, a megingathatatlan jobbos fellegvárként kezelt Texasban pedig egy pontra csökkent a balközép politikus hátránya. E négy államban négy évvel ezelőtt Trump győzött, Wisconsinban szűken, Arizonában magabiztosan (3,5 ponttal), Ohióban és Texasban kifejezetten erősen, 8 ponttal, illetve 9 ponttal. 

A térkép tágulásának pénzügyi vonzatai is vannak. Trump alapból azzal számolt, hogy Ohióban, Arizonában vagy az idén szintén szorossá vált Iowában nem kell tartania a demokratáktól. Ehhez képest az utóbbi hetekben a Trump-kampány már kénytelen volt jelentős összegeket költeni politikai hirdetésekre ezeken a helyeken is: májusban 17,8 millió dollárt költött el, szemben Biden 3 milliójával. 

Elismerik a rasszizmust

A harmadik adathalmaz, amely alapján nem segít a helyzet Trump esélyeinek, hogy az amerikai társadalom többsége szerint valós probléma a rasszizmus és a rendőri erőszak, azaz az elnök hiába próbálja így beállítani, nem csupán szélsőbalos radikálisok hisztijéről van szó. 

• A Reuters és az Ipsos felmérése szerint az amerikaiak csaknem kétharmada „a most utcán lévő tüntetőkkel” szimpatizál; 9 százalék bizonytalan, 27 százalék elutasító. 
• A CBS felmérése szerint az amerikaiak nyolcvan százaléka véli úgy, hogy diszkrimináció éri a feketéket, a felük szerint az kifejezetten jelentős. Ugyanezen felmérés szerint csak 31 százalék ért egyet azzal, ahogy az elnök kezeli a minneapolisi emberölés után kialakult helyzetet, és 33 százalék tartja helyesnek általában véve Trump fellépését etnikai kérdésekben.
• Az ABC és az Ipsos felmérése szerint a tüntetések kiváltó okát, George Floyd rendőri előállítás közben való megölését az amerikaiak háromnegyede a faji alapú megkülönböztetéssel hozza összefüggésbe, és a CBS-hez hasonlóan 32 százalék elégedett csupán Trump hozzáállásával.
• A Yahoo és a YouGov felmérése szerint 84 százalék támogatja a George Flyod meggyilkolásával vádolt rendőrök megbüntetését, a Data for Progress felmérése szerint 65 százalék emberölésnek tartja a történteket. 
• A Trump által szélsőbalosként lefestett, a feketékkel szembeni rasszizmus ellen fellépő Black Lives Matter mozgalom társadalmi támogatottsága egy felmérés szerint először érte el az 50 százalékot. 

Nem 1968

Az 1968-as párhuzamot az adatok mellett nagyban gyengíti, hogy akkor a republikánusok ellenzékből bírálták a közrend szétesését és az utcákon tomboló káoszt, ma viszont kormányon vannak, ezért nehezebb másokra mutogatni.

Egy ellenvélemény szerint Trump hiába használ hasonló retorikát, mint Nixon, valójában az 1968-ban megbukott (a választáson el sem induló) demokrata párti elnök, Lyndon Johnson szerepében van, aki annak idején elvesztette az irányítást. Egy másik publicista arról ír, hogy Nixon 68-ban rendet ígért, Trump habitusa viszont nem a rendteremtésről, hanem a konfliktus kiélézéséről szól.  

Trump támogatói a jobboldalon is fogynak. A napokban volt védelmi minisztere, James Mattis nyugalmazott tengerészgyalogos vezérezredes is beolvasott Trumpnak, ahogy több volt amerikai vezérkari főnök is elítélte az elnököt, amiért a hadsereg bevetésével fenyegette a tüntetőket. De ismét összerúgta a port a mérsékeltnek tartott (néhány dologban kiszavazó, de azért alapvetően lojális) Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátorral, és még aktuális védelmi minisztere is kénytelen volt kicsit távolodni az elnöktől. 

A biblia nem segít, a fosztogatás igen

Trumpnak nem segített sokat a Biblia sem. Az elnök hétfőn szétoszlattatta a békés washingtoni tüntetőket, hogy átsétálhasson a Fehér Ház közelében lévő Szent János-templomba, és a Bibliával a kezében fotózkodhasson, ezt azonban egyházi vezetők is bírálták. Ez vélhetően annak szólt, hogy az erősen vallásos fehér választók hagyományosan a jobboldal lojális támogatói, azonban Donald Trump népszerűsége a PRRI felmérései alapján március óta sokat romlott körükben, tavalyhoz viszonyítva pedig stagnált, hiába van választási év. Nem valószínű, hogy ez utóbbi csoport nagy többsége ne rá szavazna novemberben, de a mostani trendek nem mutatnak jól az elnök számára.

Az adatokból viszont az is kihozható, hogy messze nincs minden veszve Trumpnak, jobbos bázisának nagyobbik része még most is vele van. Hiába sántít a történelmi analógia Nixonnal, és hiába rossz az elnök népszerűsége,

• A Morning Consultnak a válaszadók 45 százaléka úgy vélte, a tüntetők nagyrészt békések, 42 százalék szerint nagy részük kifejezetten törni-zúzni akar.
• A Monmouth Egyetem felmérésében 38 százalék nem értett egyet a tüntetők magatartásával; a Reuters/Ipsos-felmérésben 72 százalék nem tartotta megfelelő reakciónak az erőszakos tüntetéseket George Floyd halálára.
• A tüntetéseken történt rendőri erőszakról keringő videók ellenére a hatóságok fellépése sem kavarta fel a választók nagy részét, a Morning Consultnál 70 százalék támogatta a kijárási tilalmakat, 66 százalék a nemzeti gárda bevetését, 55 százalék még a hadseregét is, szemben a volt vezérkari főnökökkel.
• És bár Trump teljesítményének megítélése a teljes társadalomban elég rossz, saját pártján belül nem annyira (a CBS-nél és a Reutersnél a republikánusok 65-67 százaléka elégedett vele). 

Biden kontrasztot akar

A demokrata elnökjelöltség várományosa, Joe Biden mindenesetre a kettejük közti kontrasztot hangsúlyozva, a faji-etnikai konfliktusok és az amerikai társadalom válságának megoldását ígérve kampányolt az utóbbi napokban. 

Egyes értékelések szerint ennek a stratégiának is vannak hátrányai: a minimum visszafogottan kampányoló Biden például jóval kevesebb szóhoz jut Trump teljes pályás kommunikációs letámadása közben, passzivitása és a félrebeszélésre való hajlama miatt sokan a baloldalon is gyenge jelöltnek tartják a 78 éves volt alelnököt. Eddig Biden előnyére vált, hogy a Demokrata Párt karizmatikusabb politikusai, példáiul Barack Obama exelnök beleálltak a Trump elleni harcba, tehermentesítve a gyengébb kampányolónak tartott Bident, kérdés, hogy ez a stratégia működik-e novemberig. 

A tüntetések kezdete óta mindenesetre Biden kampánya jóval erősebb ütemben kapja a pénzügyi felajánlásokat, mint korábban, a Szilícium-völgyben csütörtökön egyetlen eseményen 4 millió dollárt szedett össze – bár a demokraták még így is csak fele annyit kalapoztak össze eddig, mint az elnök (utóbbi 742 millió, előbbiek 342 millió dollárnyi adománynál járnak). 

Trump ettől függetlenül nem tompít a retorikán. Joe Biden kampánybeszédeire válaszul azt írta a Twitteren: „Joe egész pályája során gyenge volt, de a gyengeség soha nem győzi le az anarchistákat és fosztogatókat”.

(Borítókép:  Donald Trump egy kampányeseményen 2020 februárjában - fotó: Drew Angerer / Getty Images)