A legjobb dokumentumfilm kategória jelöltje:
Erőltetett menet
(Ascension)
(kínai dokumentumfilm)
Vannak gyárak, ahol csak ülő, és vannak, ahol csak álló munkát lehet végezni. Van, ahol nem kötelező az egyenruha, és vannak olyan munkahelyek is, ahol 175 centinél magasabb tetovált embereket nem foglalkoztatnak. A gépsorokon szőnyegek, kozmetikumok, távcsövek, mobiltelefonok és műfenyők mellett gumibabák is készülnek. A dolgozók minden mozdulatát kamerák és elöljáróik árgus szemei figyelik. A főnökök Super Boss tréningeken sajátítják el a meggazdagodáshoz szükséges magatartást, de igény szerint az európai etikettet oktató és a jó megjelenést garantáló tanfolyamokra is befizethetnek. A leggazdagabbak számára angolul beszélő komornyikokat és testőröket képeznek.
A kínai–amerikai rendező, Jessica Kingdon filmjéről, az Erőltetett menetről az Indexen is beszámoltunk, a modern kínai társadalmat félelmetesen termelésközpontúként bemutató mozit a BIDF Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is bemutatták.
Döbbenetes, szemet a képernyőre szegező képsorok a mai Kínáról. Felkavaró, gyötrelmes minijelenetek megagyárakból vagy épp miniüzemekből, a szalag mellett robotoló munkások innen nézve hihetetlen életéből – írtuk az Erőltetett menet című filmről. Kacsákat boncoló-tépkedő, bezacskózó asszonyok és férfiak, kupakokat, nyomószerkezeteket gyártó szalagproletárok monotóniába merevedő mozdulatai. Műfenyőket mechanikusan darabokra vagdaló férfi. Farmernadrágokra szegecset nyomó, közben a varrás feszességét-szorosságát taglaló nők. Végtelenül unalmas, szinte katatóniába fulladó, elképzelhetetlen munkafolyamatok hosszú sora az éhen halástól épphogy csak megvédő, méltatlan órabérért.
A hihetetlennél hihetetlenebb gyártási folyamatok legfaramucibbja az, amikor fiatal nők készítik a valószínűleg nagy számban Japánba importált műanyag szexbabákat, akiknek mellbimbóudvarát kézzel festik sminkfestékkel, szó szerint hosszan ecsetelve, milyen rózsaszín árnyalat kéne, hogy a vevőnek megfeleljen.
A fiatal nők rezzenéstelen arccal forrasztják, húzzák-vonják, javítgatják, festegetik a tökéletes alakú, hívogatóan szexi, ám egyenkaptafára gyártott bomba nőket, őket már nem érdekli, milyen duplán megalázó ez, a nőiséget árucikké, a szerelmi, szexuális aktust mechanikus akcióvá silányító bábukat készíteni, ráadásul fiatal, munkapiacilag kizsákmányolt nőként gazdag férfiak megrendelésére gyártani ezeket.
Kétségtelen, hogy vizuális elemek nélkül élvezhetetlen lenne a Pókember: Nincs hazaút. A filmet a legjobb vizuális effektusok kategóriában jelölték az Oscar-díjra. Kelly Port, Chris Waegner, Scott Edelstein és Dan Sudick négyese alaposan kielemezte a franchise főszereplőit.
Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy miként tudják vizuálisan elkülöníteni egymástól a különböző Pókembereket – ezt Chris Wagener, a Sony Imageworks VFX felügyelője nyilatkozta a Varietynek.
A bravúr megvalósítása érdekében a csapat végignézte az összes korábbi filmet, és azonosította az egyéni vonásokat. Vizuális útmutatót készítettek, amely segített nekik megkülönböztetni mindhárom Pókembert (Tobey Maguire, Andrew Garfield és Tom Holland egyéni jellemzői alapján).
A jelöltek:
Amerikába jöttem 2. (Coming 2 America)
Hatalmas kihívás állt az Amerikába jöttem 2. (Coming 2 America) Carla Farmer és Stacey Morris által vezetett haj és sminkes csapata előtt, hiszen nemcsak megtervezni és megvalósítani kellett egy elképzelt afrikai királyság vizuális megjelenítését, hanem számos alkalommal olyan közismert sztárt kellett átmaszkírozni több különböző karakterré, mint például Eddie Murphy. mindemellett visszatekintés szerepel a filmben, ahol a színészek „megfiatalítására” volt szükség.
Szörnyella (Cruella)
Szörnyella megjelenése a cselekmény szerves részét alkotja, ezért volt különösen fontos feladata Nadia Stacey-nek megalkotni a megfelelő haj és smink koncepcióját. A legnagyobb kihívást a fekete-fehér haj okozta aszimmetria ellensúlyozása jelentette.
Szörnyella története a hetvenes évek Londonjába kalauzolja a nézőket, ahol ekkor kezdett felvirágozni a punk kultúra. A film egyik ikonikus jelenete lett, amikor Emma Stone karaktere „The Future” felirattal az arcán jelenik meg egy rendezvényen, ezzel nyomatékosítva Szörnyella szerepét, mint a divat jövőjének egy meghatározó alakját.
Dűne (Dune)
A Dűne szempontjából a látványvilág kiemelten fontos volt, hiszen ez által tudták megteremteni azt a „külön világot”, ami akár a jövőnk is lehetne. Bár a filmben tagadhatatlanul jelen van a CGI, külön szempont volt a készítők részéről, hogy a smink valóságos legyen. Visszafogott sminkre volt szükség például Timothée Chalamet és Rebecca Ferguson (Paul Atreides és Lady Jessica) esetében, akik anya-fia párost játszanak a filmben, ám alig 12 év a korkülönbség köztük. A smink tehát Chalamet esetében a fiatalító hatást szolgálta, Fergusonnál pedig éppen az ellentétes eredmény elérése volt a cél.
Nem Sipos Zsuzsanna volt az egyetlen magyar, aki részt vett a Dűne munkálataiban. Többek között Antal Márta maszkmester és Hidas Kornél haj stylist munkája is lenyűgözte az Akadémia döntéshozóit.
Tammy Faye szemei (The eyes of Tammy Faye)
Tammy Faye Bakker kiemelkedett az amerikai televíziós prédikátorok közül. Konzervatívnak jóindulattal sem nevezhető megjelenésével és haladó szellemiségével azonnal popikonná vált a nyolcvanas években. Így különösen nagy feladat volt a haj és sminkes csapatnak, hogy egy ilyen népszerű és ünnepelt karaktert a valósághoz hűen jelenítsenek meg a filmvásznon. Ahhoz, hogy Jessica Chastain kinézetre is hitelesen tudja alakítani Tammy karakterét, komoly maszkmesteri munkára volt szükség, ami Justin Raleigh-nek köszönhető.
A Gucci-ház (House of Gucci)
Frederic Aspiras már jó ideje együtt dolgozik Lady Gagával, így nem is volt kérdés, hogy a Gucci-dinasztia történetéről szóló filmben is a színész-énekesnő segítségére lesz. Aspiras nem aprózta el a dolgot, készített egy négyszáz oldalas gyűjteményt a produkció kapcsán, amelyben összeszedte az összes olyan Patrizia Reggianira jellemző frizurát és ruha-összeállítást, amelyek a későbbiekben inspirációként szolgálhattak a filmben. Végül csak Reggiani karaktere szempontjából közel ötven különböző jelmez- és hajvariáció kapott szerepet, továbbá tíz, külön Gaga számára legyártott parókára volt szükség a forgatás során.
Másképpen is meghatározó Aspiras jelenléte a jelöltek között, hiszen Kazu Hiro (Darkest Hour, Bombshell) mellett ő a második ázsiai származású amerikai, aki ebben a kategóriában jelölve lett.
A norvég-francia-svéd-dán-amerikai vígjátékban, A világ legrosszabb emberében elég sok nemzet működött közre, de a film alapproblémáját, az identitáskeresést, különösen a fiatalok útkeresését tekintve, ez csak hozzátehet a műegészhez.
A húszas-harmincas évei fordulóján járó Julie (Renate Reinsve) története zajos sikert aratott Cannes-ban, elnyerte a legjobb színésznő díját, majd a világ fesztiváljait bejárta. A világ legrosszabb embere voltaképp egy hétköznapi, mégis drámákkal, döntésekkel, buktatókkal teli történet, amivel lehet azonosulni, tele olyan momentumokkal, amilyeneket mindannyian átélünk ebben a korban.
A forgatókönyv különlegessége, hogy Julie-t, a norvég lányt négy éven keresztül követjük, aki szerelmi életében és karrierjében is a helyes, sorsfordító döntéseket próbálja meghozni, viszont ehhez először önmagát kell megtalálnia és elfogadnia, s ennek beismeréséhez bizony rögös út vezet.
Joachim Trier legújabb alkotását a kritikusok az elmúlt évek legjobb romantikus filmjének tartják, s nyilván az is jelez valamit, hogy Norvégia épp egy romantikus vígjátékot nevezett az Oscarra. A világ legrosszabb emberének egyértelmű erőssége a főszereplő Reisve, aki nemcsak Julie-ként keresi önmagát a filmben, de ez előtt a szerep előtt a való életben is kereste, színésznőként ugyanis olyannyira nem kapott szerepeket, hogy már majdnem felhagyott a hivatással és asztalosmesterséget tanult helyette.
A középgenerációhoz tartozó, karrierjét gördeszkás VHS videókkal indító norvég Joachim Trier rendezője és forgatókönyvírója is a filmnek,
s húsz év után is ugyanaz a téma foglalkoztatja: a felnőttek nyugtalan lelkivilága és identitáskeresése, magyarán a nyugat-európai ember legfontosabb problémája, ezt ugyanakkor egyensúlyban tartja az élet humoros oldalával.
Ami Woody Allennek New York, Almodóvarnak Madrid, az Joachim Trier számára Oslo. Ötből négy játékfilmje itt játszódik, amiből három alkotja az Oslo-trilógiát: a Szerzők, az Oslo, augusztus és A világ legrosszabb embere szorosan összekapcsolódik az életműben, ezekben végigköveti Oslo fokozódó modernizálódását, fontos szereppel ruházva fel a várost, ami körbeveszi a hőseit.
A legjobb jelmez jelöltje:
Dűne – jelmeztervezők: Jacqueline West and Robert Morgan
A Dűne Frank Herbert azonos című művének 2021-es feldolgozása. A Dűne eslő részét Denis Villeneuve rendezte. Főszerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Josh Broliun és Stellan Skarsgard.
A két jelmeztervező nem más, mint Jacqueline West és Robert Morgan. Westet többször jelülték Oscar-díjra, olyan filmeken dolgozott, mint a Benjamin Button különös élete, a Social Network, Az Argo-akció és A visszatérő. West divattervezőként kezdte karrierjét és bevallása szerint nagy hatással volt rá avantgárd divattervező édesanyja. Rober Morgan mint felügyelő jelmezes volt ismert a szakmában, filmjei között található az Eredet, az Acélember és a Demóna második része is. A két jelmeztervező régóta ismeri egymást és dolgozik együtt.
West ezelőtt soha nem dolgozott sci-fi filmen, így eleinte nem értette, miért rá esett a választás, azonban kiderül, hogy Villeneuve pont e miatt kereste fel a tervezőt. West a Vogue magazinban így nyilatkozott:
Denis (Villeneuve) egy olyan világot akart kreálni, ami eltér más, korábbi sci-fiktől, szóval nincsenek földönkívüliek és ezüst tech cuccok. Ez a múlt egy futurisztikus elképzelése, így egyből a középkori motívumok, régi tarot kártyák és az alkímia jutott eszembe.
A legjobb rövidfilm kategória jelöltje:
On My Mind, 18 perc
(dán rövidfilm)
Martin Strange-Hansen rendezőt a lánya elvesztésével kapcsolatos tapasztalatai inspirálták a film elkésztésére. A történet szerint egy férfi egy unalmas kis bárban egy karaokegép segítségével megpróbálja elénekelni feleségének az Always on My Mind című slágert. A szerelemről és a veszteségről szóló alkotásban keverednek visszaemlékezés és az aktuális történet jelenetei, és a rendező rendhagyó módon a karaoke katartikus erejét használja föl a fájdalom megjelenítésére. A főszereplő Henrik (Rasmus Hammerich) kérését, mely szerint énekelni szeretne, először visszautasítják, végül azonban mindenki azon dolgozik, hogy a produkció megszülethessen.
Dániában, a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások idején forgatták a filmet. Henriknek, a film főszereplőjének a délelőtti kihalt bár jelenti a felüdülést a kórházi szoba után, ahol a felesége az utolsó óráit tölti. Miután magába dönt vagy négy whiskyt, megpillant egy karaokegépet, és jelzi, hogy szeretne énekelni. A barátságos csapos még bele is egyezne, de a tulajdonos elutasítja, mondván, a gépet csak hétvégén lehet bekapcsolni. Henrik azonban kitart, és elszántságával vállalja a konfliktust, hogy elénekelje az Always on My Mind című slágert, a vágyódás és az elmúlás dalát, ami olyan művészeket ihletett meg, mint Elvis Presley, Willie Nelson vagy a Pet Shop Boys.
A világjárvány miatt a filmnek gyorsan kellett elkészülnie, de hosszú gondolkodás és lelki munka előzte meg a rendező részéről, akit lánya húsz évvel ezelőtti súlyos betegsége óta foglalkoztat a téma. A bárban látható jelenet, amely a film tizennyolc percének nagy részét teszi ki, részben a rendező saját életének felelevenítése. Több álmatlan, kórházban töltött hét után az aggódó apa egy bárban kötött ki, abban a reményben, hogy egy kis alkohol segítségével tud majd pihenni.
Ekkor érte az a felismerés, milyen szakadék lehet egyes emberek lelkiállapota között, mennyire nagy a különbség az ő fájdalma és a körülötte zajló részeg fecsegés között. Közel ülhetünk egymáshoz, mégis két különböző univerzumban. Soha nem tudhatjuk, min megy keresztül a másik embertársunk.
A legjobb eredeti dal jelöltje:
Somehow You Do – (film: Négy jó nap)
Zene és szöveg: Diane Warren
A Négy jó nap egy amerikai dráma Rodrigo García rendezésében. A film Eli Saslow forgatókönyvíró 2016-os Washington Postnak írt cikkén alapszik. Főszereplői Glenn Close, Mila Kunis és Stephen Root. A film különleges módon mutatja be többek között a drogfüggőséget, a mentális abúzust és a rehabilitációt.
Diane Warren Gramy-, Emmy- és többszörös Golden Globe-díjas énekesnő és dalszerző írta film eredeti dalát, a Somehow You Do-t. Az amerikai énekesnőt ez előtt tizenkétszer jelölték Oscar-díjra, köztük Lady Gagával közösen írt Till It Happens to You című dalért és az Armageddon című filmből is ismert Aerosmith dalért a Don't Wanna Miss a Thing-ért.
A Somehow You Do mind stílusában mind szövegében is tökéletesen passzol a filmhez. A dal fő mondanivalója, hogy bármi történjen a remény mindig ott lesz és soha nem szabad feladni.
Ugyan Bergendy Péter filmje, a Post mortem nem került be az Oscarra jelölt legjobb nemzetközi filmek shortlistjébe sem, azonban mégis van egy magyar, akinek szurkolhatunk. A Magyarországon több mint négy hónapon át forgatott Dűne című produkción ugyanis rengeteg magyar dolgozott. A sci-fi összesen 10 jelölést kapott az idei Oscaron, így az egyik legnagyobb esélyesnek tekinthető, egyedül a Netflixen debütált A kutyai karmai közt tudja megszorongatni a maga 11 jelölésével.
A filmakadémia idén a legjobb látvány kategóriában jelölt egy magyar berendezőt is, Sipos Zsuzsannát a kanadai Patrice Vermette látványtervezővel együtt. Bár a film díszletesei között ott van még Lázár Tibor, aki többek között a szintén Magyarországon forgott Vörös Veréb és Szárnyas Fejvadász 2049 filmnél is közreműködött, ám a jelöltek között ő mégsem szerepel. Sipos a korábbiakban a Gemini man, a Viharsarok, a Szárnyas fejvadász 2049 és Az utolsó király című produkció, illetve a The Alienist sorozat kellékeiért, díszletéért volt felelős. A berendezőt egyébként nemrég még a BAFTA-díjátadón is jutalmazták, így jó esélyekkel indul.
Az Oscar-gála szervezőinek idei újítása azonban kicsit megkavarta az eddig megszokott rendszert, mivel a 23 kategóriából 8-at – a legjobb vágás, látványtervezés, hang, smink és haj, eredeti filmzene, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm és rövid animáció – még az élő közvetítés kezdete előtt fognak átadni.
Az erről készült felvételt a köszönőbeszédekkel összevágva fogják levetíteni egy videó formájában a közvetítés kezdete után. Ez azt is jelenti, hogy ha Sipos Zsuzsanna nyer is Oscart, azt csak egy bejátszó formájában tudhatjuk majd meg a gála kezdete után. A szervezők lépése nagy hőzöngést váltott ki, ami nem is meglepő, mivel igencsak méltatlan a jelöltekkel szemben.
A filmakadémia egyébként már évek óta tervezte, hogy némely kategóriáért járó elismerést előbb adják át, így lerövidítve a díjátadó hosszát. Valószínűleg úgy vélik, az tehet az Oscar pocsék nézettségéről, hogy sokan túl hosszúnak ítélik a gálát, bár ezzel azért lehetne vitatkozni.
Kenneth Branagh színész és rendező nagy visszatérése a vegyes kritikákat kapott Belfast. A fekete-fehér alkotás gyakorlatilag egy memoár: a rendező saját gyerekkorából merítette az inspirációt. Ettől pedig egy idealizált, ám nem túlrajzolt történet született, amelyben a visszaemlékezés hamis és romantikus képei pörögnek.
Sokak szerint a film nem érdemli meg az Oscar-jelölést, mert nagyon egyszerű elemekkel dolgozik, a karakterek pedig gyakorlatilag jellem nélküliek a vásznon. Mégis az egyik közönségkedvenc film a tízes listáról. A Belfastot
kategóriában jelölték a díjra.
A legjobb eredeti dal jelöltje:
No Time to Die – (film: Nincs idő meghalni) Zene és szöveg: Billie Eilish és Finneas O'Connell
Daniel Craig ötödik és egyben utolsó James Bond filmje hatalmas sikernek örvendett 2021-ben. A film rendezője Cary Joji Fukunaga és Craig mellett feltűnik Ralph Fieness, Naomie Harris, Ben Whishaw és Christoph Waltz is.
Billie Eilish és Finneas O'Connell párosa jelenleg az egyik legelismertebb szerző duó a popzenében. A Grammy-díjas énekesnő és testvére sorra írja a legnagyobb slágereket, Eilish volt a legfiatalabb, aki mind a négy fő Grammy-díj kategóriát megnyerte egy évben.
A No Time to Die dalt a szerzőpáros írta, producerként O'Connel és Stephen Lipson volt jelen, a nagyzenekari instrumentális részeket pedig Hans Zimmer, a film zeneszerzője készítette. Billie Eilish a legfiatalabb énekes, aki James Bond főcímdalt írt és énekelt, mindössze 17 éves volt a dal felvételeinél. A dal Golden Globe- és Grammy-díjat is nyert.
A dal nagyon jól ötvözi Eilish és O'Connel letisztult stílustát és a Bond-főcímdaloktól elvárt grandiózus hangzásvilágot.
A legjobb vágás kategóriájában egymással szembeszálló filmek jelöltjeinek nagy része első Oscarját zsebelheti be, ha minden jól alakul az este. A Netflix egyik legnagyobb dobása, a Ne nézz fel! jelöltje Hank Corwin, akit korábban A nagy dobás, illetve az Alelnök című filmeknek köszönhetően jelölték szintén ebben a kategóriában, ám jelölését meg nem tudta díjra váltani. Ahogy a Magyarországon forgatott Dűne jelöltje, Joe Walker sem, mivel az elmúlt években őt is kétszer jelölte a filmakadémia. Walker neve olyan híres produkciókhoz kötődik, mint a Szárnyas fejvadász 2049, ami szintén nálunk forgott.
A nagy esélyesek között van idén a Richard király is, amelynek vágója, Pamela Martin korában már felhívta magára a filmakadémia figyelmét. A harcos című filmnek köszönhetően ugyanis egyszer már jelölték Oscarra, ám akkor nem jutalmazták díjjal. Az idei Oscaron 12 jelölést bezsebelő A kutya karmai közt jelöltje, Peter Scriberras sem okozna nagy meglepetést, ha neki ítélnék oda a legjobb vágásért járó elismerést. A filmes korábban az V. Henrik című filmen is munkálkodott, bár a filmakadémia egyszer sem jelölte még.
Nem jártak szerencsével eddig a Tick, Tick... BOOM! jelöltjei, Myron Kerstein és Andrew Weisblum sem. Míg előbbi egyszer sem érdemelt még ki Oscar-jelölést, Weisblum a Natalie Portman és Mila Kunis főszereplésével készült Fekete hattyú című filmnél nyújtott teljesítményével már kapott egy jelölést, ám akkor A bombák földjén elhappolta előle a díjat.
A legjobb rövidfilm kategória jelöltje:
The Dress (Sukienka), 30 perc
(lengyel dráma)
A film főszereplője egy törpe növésű lány, Julia, aki nemcsak hogy társadalmi elutasítással találkozik, de még zaklatják is, miközben, mint minden fiatal nő, szerelemre és intimitásra vágyik. Egy út menti motelben dolgozik Lengyelországban, szobalányként mos és takarít, amikor is egy jóképű kamionsofőr jelenik meg az életében, és a vágyai, amiket eddig csak a fantáziájában tudott megélni, elkezdenek valóra válni. Mindebben pedig fontos szerepet játszik egy szép, méretben is megfelelő ruha kiválasztása, ami nem is olyan könnyű.
A filmet a fiatal Tadeusz Łysiak, a Varsói Filmiskola hallgatója rendezte, és ez az alkotás sincs híján társadalmi mondanivalónak, a fogyatékkal élő nők 40 százalékát ugyanis szexuális vagy fizikai bántalmazás éri élete során.
A szerelemre és az intimitásra mindannyian vágyunk, legyünk idősek vagy fiatalok, nők vagy férfiak, épek vagy valamilyen fogyatékkal élők, ezért a The Dress című filmben megjelenő fájdalmak és remények univerzálisak, mindenkit érintenek, és mindenki számára átélhetők.
A filmet rendező fiatal Tadeusz Łysiak is úgy nyilatkozott, hogy nagyon sokat tanult a film készítése során, és a Juliát játszó Anna Dzieduszycka is reméli, mindenki magát látja a filmben, bár azt mondja, neki is megvolt minden olyan probléma és sok hasonló tapasztalat az életben, mint filmbeli karakterének. Tinédzser korában ő is szerette volna, ha hosszabb lábai vannak, bár az is igaz, hogy serdőlőként sokaknak alacsony az önbecsülése, és mindenféle bajuk van saját magukkal.
Ne felejtsük el azonban a film egyik fontos üzenetét, hogy a fogyatékkal élő embereket gyakran szenvednek el zaklatást. Anna karakterét, Juliát, miközben a sivár út menti motelt takartja, gyakran éri verbális bántalmazást a vendégek részéről. A film elején például, miközben cigarettázik, beszólnak neki:
Soha nem fogsz felnőni, ha dohányzol,
majd amikor Julia erre nem mosolyog, hozzáteszi:
Azt hittem, a te fajtád vicces.
De bántalmazás is érhet bárkit, nem kell hozzá fogyatékosnak lenni, erre példa Julia barátnője, Renáta. Ezek is mind univerzális témák, amelyekhez sajnos sokan kapcsolódhatnak, méretüktől függetlenül, véli Anna.
Vajon a Julia életében felbukkanó teherautó-sofőr feloldja a lány magányosságát? A válasz megint csak sok mindenre rávilágít, és talán nem árulunk el titkot, ha elmondjuk: Julia életében sem rózsaszín álom a szüzessége elvesztése. Az újabb sérülés, trauma után azonban feláll és megy tovább.
Az Alkonyat-sorozatban nyújtott alakításáért – a halovány Bella Swan megformálásért – rengeteg kritika érte, az évek alatt azonban igazi, Oscarra érdemes színésznővé nőtte ki magát Kristen Stewart.
Nyoma sincs az egykori keserves arckifejezésnek és az egyhangú előadásmódnak, a tragikus sorsú Diána hercegné bőrébe bújva úgy tűnik, Kristen Stewart megtalálta önmagát. Tagadhatatlan, hogy a keserves arckifejezés a 2021-es filmben is gyakori, hiszen a Spencer mégiscsak egy nő valós kálváriáját mutatja be, a kínlódásnak ebben a moziban azonban igenis helye van – szemben a sekélyes vámpírsztorival, amely nem más, mint „tinihiszti”.
Kristen Stewart abban a pillanatban, ahogy először megszólal, Dianát juttatja a néző eszébe, akinek beszédstílusában volt valami egészen különleges: visszafogottan, halkan, szofisztikáltan kommunikált, az a bizonyos „bocs, hogy élek” típusú nő volt. (A vele készült interjúkban legalábbis biztosan.)
A néhai hercegné és a színésznő közötti hasonlóság kísérteties, néhány kameraállásból úgy tűnik, mintha Dianáról látnánk archív felvételeket. Szó sincs erről: Stewart ölti magára remekül a hercegné „öltözékét”, az ikonikus szőke frizurát, az elegáns, mégis formabontó ruhákat, a kézmozdulatokat és a testhordozást.
Bátran kijelenthető, hogy a Spencer 2021 egyik legpozitívabb csalódása volt mind a történetvezetés, mind a színészi játék tekintetében. A még mindig csak 31 éves Stewart élete alakítását nyújtja a filmben. Meg is lett az eredménye: a legjobb színésznő kategóriában jelölték a díjra.
A Menekülés az első film, amelyet
kategóriában is jelöltek. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy felkeltse a közönség figyelmét, a filmet mégis a tartalma teszi azzá, amivé.
A film igaz történet egy dán menekültről, aki elmeséli gyermekkori élményeit – a tálibok elől menekülést – Jonas Poher Rasmussen filmrendezőnek, egy középiskolás barátjának. Amin elbeszélése rendkívül őszinte, és részletezi, hogyan menekült el először a családja Afganisztánból, és milyen kegyetlenségeket szenvedtek el, míg egymástól elkülönítve, de biztonságban Európába nem érkeztek.
A Menekülés a menekültélmény borzalmairól szól, de egyben olyan film is, amely az emberi ellenállóképesség erejét tükrözi.
Azt a fajta szívósságot, amelyre az amerikai filmakadémia és a közönség mindig is vevő volt, napjainkban pedig különösen aktuális, hiszen ukránok milliói menekülnek az orosz invázió elől.
Rasmussen élénk animációval kelti életre Amin történetét. A film animációja a saját művésziségén túlmutató célt szolgál: segít megőrizni Amin névtelenségét és családja biztonságát. A Menekülés hatása nemcsak abban rejlik, hogy miként meséli el Amin történetét, hanem abban is, hogy miért pont így meséli el azt.
A legjobb eredeti dal jelöltje:
Be Alive – (film: King Richard) Zene és szöveg: DIXSON és Beyoncé Knowles-Carter
A King Richard egy életrajzi sportdráma Reinaldo Marcus Green rendezésében. A film Richard Williams életét dolgozza fel, aki Venus és Serena Williams teniszezők édesapja és edzője és a film producere. Főszerepben Will Smith látható, aki Golden Globe-díjban részesült alakításáért.
A DIXON és Beyoncé által megalkotott Be Alive-ot több díjra is jelölték. Beyoncé az után döntött úgy, hogy ír egy dalt a filmhez miután részt vett egy korai vetítésen. Serena Williams szerint:
csak Beyoncé írhatta meg így ezt a dalt.
Will Smith pedig kiemelte, hogy a dal és a film mennyire összefonódik és passzol egymáshoz. A dal szövegének üzenete tökéletesen illeszkedik a filmhez, hiszen szerepel benne a fekete büszkeség, a testvériség és a családi összetartás.
Beyoncénak ez az első Oscar-jelölése.
Please Hold 19 perc
(amerikai sci-fi vígjáték)
Vígjáték a Please Hold, de a vérfagyasztó valóságról szól. Ezt mindenki alátámaszthatja, aki próbált már valamit telefonon elintézni, de újra és újra csak azt a választ kapta a gépi hangtól, hogy „kérem, tartsa”. A főszereplőt, Mateót (Erick Lopez) munkába menet egyszer csak letartóztatják, nem tudni, milyen vádak alapján, és azt sem tudja, hogyan szabadulhatna ki börtönéből. Helyzete azonban csak a betetőzése annak, hogy a mindennapjainkat sok területen már a mesterséges intelligencia szabályozza, és soha nem tudunk jó választ adni, amit a gép elfogadna és tovább engedne. A meglepően fiatal rendező, KD Dávila a rendőrállamot disztópikus sci-fi vígjátékká változtatva szól napjaink problémáiról.
Nem sok rendező mondhatja el, hogy Oscar-jelölést kapott a legelső filmjéért, ráadásul olyan műfajért, mint a disztópikus sci-fi vígjáték. KD Dávila író, rendező forgatókönyvíróként már debütált, a Vészhelyzet című filmjét nemrégiben mutatták be a Sundance Filmfesztiválon és kritikákat is kapott, a Please Hold című futurisztikus börtönszatírájával pedig az Akadémiát is meggyőzte a tehetségéről.
Ahogy a Vészhelyzet, úgy a Kérem, tartsa! történetében is színes bőrű fiatalok keverednek kafkai bonyodalmakba a rendszerszintű rasszizmus büntető labirintusában, de a társadalmi problémákról sötét, komikus éllel bíró thrillerekben mesél. Dávila mexikói-amerikai nőként saját tapasztalatait is beépíti a kitalált történetekbe, és fiatal kora ellenére már komoly hollywoodi sikereket tudhat maga mögött.
A film egyetlen helyszínen játszódik, egy teljesen automatizált börtöncellában, ahol Mateo feltehetően a tárgyalásra vár, anélkül, hogy tudná, mi is az ellene felhozott vád. Mateo lényegében az egyetlen szereplő a filmben. Drónnal tartóztatják le, és csak drága videohívásokon keresztül tud beszélni más emberekkel. A film számos jelenete ismerős lehet mindannyiunk számára, hiszen be vagyunk zárva saját PIN-kódjaink, Zoom-konferenciáink és lépegetéssel beállítható alkalmazásaink börtönébe, és csak idő kérdése, hogy mikor adunk rossz választ.
Legalább tíz éve nem fordult elő olyan, hogy ne adták volna valamelyik magyar tévécsatornán élőben az Oscar-gálát, azonban az idei mégiscsak ilyennek ígérkezik. A gála szervezői ebben az évben igyekeztek főképp a streamingszolgáltatókra támaszkodni, mivel többek között a kizárólag az Egyesült Államokban elérhető Hulu szolgáltatón lesz megtekinthető a díjátadó, amelyet egyébként az ABC csatornán fognak adni.
Bár az ABC-nek szintén van online szolgáltatása, azonban hazánkban ez sem elérhető. Az Oscar hivatalos oldala szerint még Afrikában is közvetíteni fogják a gálát, csak a magyarok maradtak hoppon. Vigasztalásképp hozzátennénk, hogy a német ORF1, illetve Pro7 adókon, amelyek Magyarországon is elérhetők, végigkísérhető a gála. Amennyiben tud valaki németül, úgy élvezhető is lesz.
Különös lépés ez éppen akkor, amikor újra régi valójában rendezik meg az Oscart, egy rakás újítással együtt. Bár ezen döntésre viszonylag választ adhat az, hogy az utóbbi években lejtmenetbe került a díjátadó nézettsége, amit kérdéses, hogy az idei változtatásokkal – például azzal, hogy nyolc kategória díját az élő közvetítés kezdete előtt adnak át – sikerül-e majd feltornázni.
A Dűne című filmet többen várták, mint a karácsonyt. A Covid-járvány miatt a premiert többször is elhalasztották, már azt hihettük, hogy csak akkor jön végre el, ha piros hó esik.
Ha nem is hó, de a vörös homok végül felrázta a világot, ahogy Frank Herbert nagysikerű regényében az egész univerzumot is mozgásra bírta.
A filmben Hollywood jolly joker színészei vállaltak szerepet, többek között Timothée Chalamet, Zendaya, Oscar Isaac, Rebecca Ferguson, Dave Bautista, Javier Bardem és Jason Momoa. Azt sajnos nem promózták túl, hogy a film nem teljes értékű mozi lesz, csupán az első rész, így bár a kivitelezése leírhatatlanul gyönyörű lett, a hangulata zseniális, mégsem tudott csak pozitív élményt hagyni a nézőkben, mert mire beindult volna a történet, már érkezett is a stáblista.
A Dűne tíz kategóriában is versenyzik az aranyszoborért, azt viszont senki sem érti, hogy Denis Villeneuve-t hogyan felejthették ki a legjobb rendezők listájáról. Sokan izgatottan, de félve ültek be a Dűne premierjére, mert Frank Herbert könyvébe még David Lynch bicskája is beletört.
Ettől függetlenül szép számban büszkélkedhet jelölésekben:
Summer of Soul (Or, when the revolution could not be televised)
(amerikai dokumentumfilm)
Az erőteljes és magával ragadó alkotás az 1969-es Harlem Kulturális Fesztiválról szól. A részben zenés film, részben történelmi dokumentum olyan eseményt mutat be, amely a fekete történelmet, kultúrát és divatot ünnepelte. 1969 nyarán Woodstocktól mindössze száz mérföldre délre, a Mount Morris Parkban forgatták a Harlem Kulturális Fesztivált. A felvétel nagyrészt feledésbe merült – egészen mostanáig. A Lélek nyara rávilágít arra, hogy tisztában kell lenni a történelmünkkel, illetve, hogy milyen fontos a zene gyógyító ereje a múltban és a jelen bizonytalanságai közepette is. A fellépők között volt Stevie Wonder, Nina Simone, Sly & the Family Stone, Gladys Knight & the Pips, Mahalia Jackson, B.B. King, The 5th Dimension és még sokan mások.
Az 1969-es Harlemi Kulturális Fesztiválról készült dokumentumfilm zenéje a máltatói szerint a fekete kreativitás és kitartás árnyalt történetét meséli el egy átalakulóban lévő világban. A Summer of Soul (A lélek nyara, avagy amikor a forradalmat nem lehetett közvetíteni a televízióban) olyan művészcsoportot mutat be, amely állandó mozgásban van, és színes öltözékükhöz illően vibráló energiával tölti meg a színpadot. Koreografált lépésekkel táncolnak egyik mikrofontól a másikig, és keményebben, hangosabban, nyersebben énekelnek, mint ha stúdiófelvételen lennének. Mintha egész New Yorkot próbálnák megtölteni örömteli harmóniákkal, szeretettel, boldogsággal, közösségi érzéssel és hippi optimizmussal.
A dokumentumfilm alapján úgy tűnik, Harlemben egészen másképp tudnak énekelni, mint más helyszíneken, más energiákat mozgat meg. A Summer of Soult Ahmir „Questlove” Thompson rendezte, a film a 2021-es Sundance Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját és közönségdíját dokumentumfilm kategóriában.
A negyvenes, középgenerációs Ryusuke Hamaguchi rendező nagyjából Murakami Haruki nevével adja el négy Oscar-jelöltes, óriási visszhangot kiváltott filmjét, a Drive my cart (Vezess helyettem), melynek Takamasa Oe-vel közösen forgatókönyvét is jegyzi.
Érdekes lenne, ha a Murakami Haruki novellájából, a Vezess helyettemből készült azonos című film vinné el a legjobb adaptált forgatókönyv kisszobrát, a regényt olvasva ugyanis rengeteg ponton veszünk észre óriási különbségeket. Valójában
Hamaguchi túlmegy az adaptáción, saját verziót, saját történetet kerekít a vásznon, melyhez a japán slágerszerző történetét leginkább csak alapnak használja.
A novellabéli feleség rákos beteg, betegsége elhúzódó, a filmbéli asszony egyetlen este alatt hal meg, gyakorlatilag agyvérzést kap. Ez azért nagy különbség, már csak azért is, mert a film fókuszában gyakorlatilag egy házasság, egy szerelmi kapcsolat utólagos megélése és feldolgozása, nyitott kérdéseinek az életben maradó férj általi megválaszolása, legalábbis az arra tett kísérlet áll, ami nem biztos, hogy ugyanolyan egy hosszan tartó betegség/haldoklás és egy hirtelen jött, váratlan halál után.
Másik nagy különbség, hogy a mozi háromórás, ami sajnos nem válik hasznára, a novella sokkal feszesebb, mindössze negyven oldal. De a legnagyobb különbség mégis az, hogy a film, bár a novella fontos pontjait átörökíti, első részében teljesen önálló életet él, maga a főcím is körülbelül egy óra után következik el.
Nos, a rendező a történet előtti történetet meséli el, hiszen a film összefoglalója is csak onnan indul, hogy a férfi elvesztette feleségét, és innen megy a visszaemlékezés, az elemzés, de itt az első egy órában azt látjuk elég rendesen és érzékletesen kibontva, milyen is volt ez a házasság. Hamaguchi igazán itt éli ki magát: hogyan szerették egymást, hogyan szeretkeztek, milyen mély volt a köztük lévő viszony, mely mégsem volt teljesen őszinte, és főleg kizárólagos nem, hiszen
a nőnek időről időre szeretői voltak, a férfi pedig sosem merte megkérdezni − félelemből, gyávaságból − hogy erre miért van szüksége.
Ráadásul a film egy plusz történetet, egy plusz egymásra találást is magában foglal a színházrendező férj és a fesztivál idejére számára biztosított fiatal női sofőr között, ez azonban nem férfi-női egymásra találás, hanem emberi, baráti, és ez nagyon szép és hiteles a filmben. A két tragédia, a két élettörténet szuperponálódik, vagy inkább egymás mellett él, de azáltal, hogy megosztják egymással, az elmesélés és főleg a meghallgatás által valahogy mégis csak összekapcsolódik.
A Vezess helyettem olyan nemzetközi kritikákat kapott rangos lapoktól, plusz egyik Oscar-jelölése a legjobb forgatókönyv, hogy nem csodálkoznánk, ha kategóriájában nyerne, ez azonban azt üzenné, hogy adaptált forgatókönyv igencsak eshet messze a fájától, abból, ha nem is attól független, de jelentősen eltérő, azt továbbgondoló vadhajtásokat képezve.
Bár az Oscar-gálát hivatalosan az amerikai ABC csatornán lehet majd megtekinteni, illetve az egyes streamingszolgáltatókon, amelyek egyike sem elérhető Magyarországon, ám a gála siket nézőire szerencsére gondoltak a szervezők.
Az Oscar YouTube-oldalán ugyanis élőben közvetítik, amint Topher González Ávila, April Jackson-Woodard, Jordan Lopez, Jonathan Webb jelelik felváltva az eseményt.
A legjobb jelmez jelöltje:
West Side Story – jelmeztervező: Paul Tazewell
A West Side Story az azonos című musical 2021-es feldolgozása, melyet Steven Spielberg rendezett. A főszerepben Ansel Elgort és Rachel Zegler látható, producerként és mellékszereplőként pedig feltűnik Rita Moreno, aki az 1961-es, ma már ikonikus adaptációban is játszott.
A produkció jelmeztervezője Paul Tazewell eddig leginkább a Broadway színdarabjainak jelmezét tervezte, 2016-ban Tony-díjat kapott a Hamilton című musicalben nyújtott munkájáért. Ő az első afroamerikai férfi jelmeztervező, akit Oscar-díjra jelöltek.
Egy olyan világot kellett készítenünk a jelmezekkel, ami hihető és bemutatja az 1950-es éveket, mert Steven ezt akarta elérni ellentétben a korábbi produkciókkal és az eredeti filmmel.
– mondta Tazewell a Vogue magazinnak.
A musicalnél kifejezetten fontos szerepet játszott az is, hogy a szereplőknek táncolnia kell a ruhákban, így külön kellett figyelni az anyagok rugalmasságára. Tazewell a Vogue-nak elárulta, hogy nagyon szeretett együtt dolgozni a szintén Oscar-jelölt Ariana DeBose-al, aki Anita szerepében tűnt fel.
Tammy Faye Bakker a televangelizmus koronázatlan királya, Jim Bakker (a filmben Andrew Garfield alakítja) híres-hírhedt felesége. Annak ellenére, hogy maga a film kevés figyelmet kapott, és nem is került be a mainstream médiába, a főszereplő színésznő, Jessica Chastain alakítását, pontosabban az átalakulását elismerték a kritikusok.
Tammy Faye élete egy meglehetősen hagyományos formátumú, életrajzi felépítésű filmben bontakozik ki egészen a nő gyermekkorától kezdve. A Tammy Faye szemei című film különlegessége, hogy a producere nem más, mint maga a főszereplő. A színésznő több mint egy évtizede dolgozott a az alkotáson, miután karrierje elején látott egy inspiráló dokumentumfilmet Tammy Faye-ről.
A sztár a film nagy részében gyakorlatilag felismerhetetlen a sminkrétegek és a protézisek alatt. Hiába az elismerés, a Tammy Faye Bakker imázs „felélesztése” nem tökéletes, hiszen túl sokat támaszkodik a sminkre és a jelmezekre, az egész alakításból hiányzik a jellemábrázolás mélysége és a drámaiság.
Chastain a People magazinnak elárulta, hogy a legjobb színésznő kategória összes jelöltjét (Olivia Colman, Kristen Stewart, Penélopé Cruz, Nicole Kidman) felhívta, és mindegyiküknek egyesével gratulált, sőt, még virágot is küldött nekik.
Köszöntünk mindenkit,
néhányan az Indexen idén is hajnalozunk, mert kíváncsiak vagyunk arra, ki nyeri, ki kapja 2022-ben az aranyszobrocskákat.
Az est, éjszaka és a hajnal megtelik érdekes posztokkal, információkkal, vagyis tartsanak velünk, és ígérjük, mert tudjuk, izgalmas órák várnak ránk!