Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM5+1 újdonság a filmhétről
További Cinematrix cikkek
Filmszemle nincs, helyette a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa október 13. és 19. között a Cinema City MOM Park mozijában rendezi meg az első Magyar Filmhetet. A cél, hogy a közönség és a filmszakma megismerhesse a 2012. és 2014. között bemutatott, vagy bemutatásra kerülő magyar filmeket. Ebből is látszik, hogy a filmhéten sajnos nem vadiúj filmeket nézhetünk, hanem többségében olyanokat, amiket már vetítettek a mozik vagy a tévék. Jó hír viszont, hogy a jegyek csak 610 forintba kerülnek, vagyis körülbelül feleannyiba, mint máskor.
Az összesen 332 (ez 12620 percet tesz ki) nagyjátékfilm, tévéfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, animáció és ismeretterjesztő film között azért szerencsére akad néhány, amit még nem mutattak be sehol, vagy csak nagyon szűk kör előtt vetítették. Tehát aki újdonságokra vágyik, azért találhat magának valamit. Hogy ezt megkönnyítsük, összeszedtünk néhány izgalmas bemutatót a filmhétről.
Filmhét az Indafilmen
A Filmhéttel párhuzamosan az Indafilmen is lesznek friss magyar filmek: a Filmhéten szereplő, elmúlt három évben készült filmek mellett olyan korábban interneten be nem mutatott filmeket is premierezünk, mint a Hídember, Szomorú vasárnap vagy a Dolina. Nézzenek egy héten át remek magyar filmeket az Indafilmen!
Filmszemle kontra filmhét
A hagyományos februári filmszemlét két éve nem rendezik meg Magyarországon. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap elnöke találta ki, hogy helyette októberben legyen Magyar Filmhét. A filmszemle megrendezésének joga ugyanis Tarr Béla rendező, a szövetség elnöke szerint a másik filmes szervezeté, a Filmszövetségé. A két rendezvény szembenállásáról itt lehet többet olvasni.
Senki szigete (2014)
Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon, Overnight) legújabb nagyjátékfilmjének például a filmhéten lesz a premierje. Van benne egy menyasszony, aki megszökik az esküvőjéről, a taxis lány, aki rejtélyes óceáni szigetre vágyik, és egy kosaras srác, aki maga sem tudja, hogy mit akar. Természetesen Budapesten futnak egymásba, hogy aztán örökre megváltozzon az életük. A Senki szigete mégsem csak romantikus történet, van benne maffiaszál, egy titokzatos klub és rengeteg ananász. A főbb szerepekben Jakab Julit, Bánfalvi Esztert, Mohai Tamást és Stohl Andrást láthatjuk. A film forgatásáról ebben a cikkben olvashatnak, Bánfalvi Eszter pedig itt mesélt az Indexnek a Senki szigetéről, Török Ferenc rendezővel készült interjúnkat pedig itt olvashatják.
Mikor lehet megnézni? október 15. 20:15 1-es terem, október 15. 20:45 5-ös terem
Ezeket a filmeket már láttuk a Filmhéten
- A nagy füzet
- Aura
- Befogad és kitaszít a világ
- A berni követ
- Besence open
- Coming out
- Couch surf
- Elhallgatott gyalázat
- Fehér Isten
- Fekete leves
- Free entry
- Hőskeresők
- Isteni műszak
- Kényszerszinglik
- Magyar bajusz
- Magyarok a Barcáért
- Másik Magyarország
- Megdönteni Hajnal Tímeát
- Nejem, nőm, csajom
- Nekem Budapest
- Nemzeti dokumentumfilm
- Neve is van: Budapest
- Overdose
- Parador Hungaró
- A rajzoló
- Sherlock Holmes nevében
- A szovjet levelezőpajtás
- Szabadesés
- Szabadság-Különjárat
- Tüskevár
- Utóélet
- Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
- Vad szigetköz
- Viharsarok
- A vizsga
Berosált a rezesbanda (2012)
Mátyássy Áronnak köszönhetjük a többszörösen díjnyertes Utolsó időket, és a kevés vállalható magyar sorozat egyikét, az Átkot. Mielőtt mozikba kerülne legújabb thrillere, a Víkend Gryllus Dorkával, megnézhetjük a filmhéten a Berosált a rezesbanda című ifjúsági filmjét, ami eredetileg ugyan tévéfilmnek készül, és júliusban már le is adta az m1, de most moziban is meg lehet nézni. A forgatókönyvet Csukás István írta, és a 2012-ben forgatott filmben még láthatjuk játszani az azóta elhunyt Hollósi Frigyest. A történet egy vidéki kisváros általános iskolájában játszódik, ahol Riminyák tanár úr kegyetlen szigorral vezeti az osztályát. Még azt sem engedi meg nekik, hogy fúvós zenekarukkal játszhassanak, ezért a gyerekek megszöknek. Egy elhagyatott laktanyában kötnek ki, ahol Igor, a műkincsgyűjtő él, aki sajnos semmivel nem jobb, mint a tanár úr, sőt.
Mikor lehet megnézni? október 19. 15:30 1-es terem, október 14. 18:30 3-as terem
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Reisz Gábor filmjének már volt ugyan két premierje, egy Karlovy Varyban, egy pedig a miskolci Cinefesten, ahonnan elhozta a nagydíjat is, de a budapestiek még nem láthatták. Ez pedig ebben az esetben különösen fontos, mert ez a film többek között arról szól, hogy hogyan élünk mi Budapesten. "Fontos szerepet kap benne a bulinegyed összes fontos helyszíne, mint az Anker, a Fogasház, a Cézár, a Gozsdu, a Krimó, az indokolatlan gyrosok és az ezekből egyenesen következő hányások" - írtuk róla nyáron, amikor először szóltunk, hogy ezt a filmet érdemes megnézni. És most már meg is lehet, kétszer is vetítik a filmhéten. A film zenéjét rendezői kommentárral itt lehet meghallgatni, ebben a videóban pedig Reisz Gábor a sztoriról mesélt nekünk.
Mikor lehet megnézni? október 17. 21:30 1-es terem, október 19. 21:00 2-es terem
Szülőföld, szex és más kellemetlenségek (2012)
Ez a Németországban élő Kincses Réka első játékfilmje, aki eddig dokumentumfilmekkel foglalkozott. A Szülőföldben egy olyan témát dolgoz fel, amit igazán jól ismer: a kivándorlás, a beilleszkedés nehézségeit. Főhősei, Zsuzsi és Sándor látszólag sikeresen beilleszkedtek Németországban. Megvan nekik minden, ami egy átlag németnek: családi ház, kocsi, garázs, ráadásul van két szép gyerekük. Messze több, mint ami egy átlag magyarnak jut. Csakhogy Zsuzsi mégsem boldog, azt mondja, hogy honvágya van. Sándornak meg nincs, éppen ezért esze ágában sincs hazamenni. A dolog akkor sűrűsödnek körülöttük, amikor a gyerekek vakációzni mennek, ők meg évek óta először kettesben maradnak.
Mikor lehet megnézni? október 18. 16:15, 2-es terem
Login (2013)
A Login merész vállalkozás, Barnóczky Ákos Chaderlos de Laclos klasszikus levélregénye, a Veszedelmes viszonyok alapján készítette el a filmjét Gáspár Katával és Árpa Attilával a főszerepben. Ez a történetet pedig már feldolgozták néhányszor, és nem is rosszul. A Login a mába helyezi a sztorit, és a virtuális világ, a virtuális életünk eluralkodására hegyezi ki, bármit is jelentsen ez. "A kirúgott oknyomozó riporter bejelenti: nála vannak egy nagy port felkavart, brutális, erotikus gyilkosság áldozatainak és az elkövetőnek korábban egy randiportálon folytatott videóbeszélgetései, amiket megvágva nagyjátékfilmet szerkesztett" - írják a filmről a filmhét oldalán. Ez alapján csak az igazán bátraknak ajánljuk.
Mikor lehet megnézni? október 17. 22:30 6-os terem, október 18. 14:30, 2-es terem
Kertész Mihály: A tolonc (1914)
A Hollywoodban hatalmas karriert csinált Kertész Imre, a Casablanca rendezője emigrációja előtt forgatott néhány némafilmet Magyarországon az 1910-es években. Sokáig úgy tűnt, hogy ezek közül egy sem maradt fenn. Aztán kiderült, hogy az 1914-es A tolonc Jászai Marival a főszerepben mégis előkerült. Az ártatlanul kitoloncolt cselédlány története a színésznő egyetlen fennmaradt filmje. A kópia, ami megőrizte, valószínűleg amerikai moziforgalmazásra készült valamikor a 20-as években. 2008-ban került vissza Magyarországra, hosszú ideig dolgoztak a restaurálásán, és most először lehet megnézni.
Mikor lehet megnézni? október 13. 19:30, Művészetek palotája, díszbemutató élő zenei aláfestéssel, október 18. 19:00, Uránia, október 19. 15:00, Uránia
Lesz plakátkiállítás és forgatókönyv-börze is
Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmplakát Kiállítást: a 2012 és 2014 között magyar mozikban bemutatott filmek magyar tervezésű plakátjait lehet majd megnézni a MOM-ban, illetve a filmplakat.hu oldalon. A III. Magyar Forgatókönyv Börzén Andy Vajna csillapítja majd történetéhségét: 8 vadonatúj ötletet prezentálnak majd az alkotót, a győzteseket a Filmalap támogatja majd. Csütörtökön ki lehet próbálni a maszkmesteri feladatokat, pénteken pedig a szinkronizálást lehet majd gyakorolni. Szombaton egy virtuális 3D stúdió „épül fel”, ahol green box (zöld háttér) elé állva lehet bekerülni majd a jelenetekbe, vasárnap pedig az animációs filmkészítésbe lehet belekóstolni.
Rovataink a Facebookon