Félmilliárd dolláros jegybevételnél jár a Pi élete

2013. január 24., 13:34 Módosítva: 2013.01.24 13:34
8

A 11 Oscar-díjra jelölt és 120 millió dollárból készült Pi életére (kritikánk itt) eddig kis híján 500 millió dollár értékben váltottak jegyet világszerte. A háromdimenziós film az észak-amerikai mozikban átlépte a 100 millió dolláros küszöböt. Az Oscar-jelölések nagy száma jót tett az alkotásnak, ugyanis további 500 filmszínházban kezdték játszani az Egyesült Államokban és Kanadában - közölte a gyártó Twentieth Century Fox stúdió. A javarészt Tajvanon forgatott film kiemelkedően teljesít Ausztráliában és Dél-Amerikában, egyebek közt Chilében, Peruban és Mexikóban.

Kérdésünkre az Intercom kommunikációs menedzsere elárulta, hogy a magyar mozikban a december 20-ai premier óta 244 168-an váltottak jegyet a Pi életére. Számításaink szerint az átlagos 1500 forintos jegyárral számítva 366,2 millió forintot tettek hozzá a bevételhez a magyar nézők.

Ang Lee korábbi munkái közül eddig a 2003-as Hulk című szuperhősfilm hozta a legnagyobb, 245 millió dolláros globális bevételt, míg a 2000-ben készült Tigris és sárkány 213 milliót keresett. A Brokeback Mountain - Túl a barátságon című 2005-ös drámára - amelyért Ang Lee 2006-ban elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat - világszerte 178 millió dollár értékben váltottak jegyet.

Ma is gyűlölik az Indy 4 atombiztos hűtőjét

2013. január 24., 13:12 Módosítva: 2014.11.20 09:28
50

2008-ban volt az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága premiere, de a fanatikus Indy-rajongók ennyi év után sem bocsátották meg Spielbergnek a gagyi mormotát, a béna CGI-majmokat, a hangyaseregre és oroszokra lecserélt okkult nácikat, a filmvégi ufós jelenetet és a kis Indy-t alakító Shia LaBeoufot.

Tovább

Arnold visszatér a Terminátor 5-re

2013. január 24., 12:16 Módosítva: 2015.01.02 20:55
87

A Bleeding Cool adta hírűl, hogy Arnold Schwarzenegger a The Last Stand (Erőnek erejével) című vadiúj filmje sajóturnéján egy újságírói kérdésre kibökte, hogy szerepelni fog a Terminátor-franchise éppen előkászítés alatt levő, ötödik mozifilmjében is. Kalifornia exkorményzója a Triplets (az Ikrek folytatása) és az új Conan-filmben is szerepet vállalt.

arnold-schwarzenegger-as-the-terminator-in

A hír csak megerősítette a pletykákat. A szaksajtóban már akkor biztosra vették, hogy Schwarzenegger még egyszer eljátssza a fémvázra húzott élőszövetet, hogy Justin Lin neve felmerült a filmmel kapcsolatban, pedig az nem ma volt. A szerepről szinte semmit nem lehet tudni, de vélhetően a ismét a T-800-as modellt alakítja majd Schwarzenegger.

Bigelow: A kínvallatást is meg kell mutatni

2013. január 24., 12:15 Módosítva: 2013.03.04 14:57
3

Kathryn Bigelow Oscar-díjas rendezőnő a Colbert Report című talkshow-ban védte meg filmjét, az Oszama bin Laden elfogásáról szóló Zero Dark Thirtyt, pontosabban az abban látható kínvallatásos jeleneteket, melyekért elég vehemensen támadják, és még egy szenátusi vizsgálóbizottságot is létrehoztak, hogy foglalkozzon velük.

A beszélgetés során Bigelow határozottan kiállt filmje mellett, amit a történtek első vázlatának nevezett. Személyes vélemlénye szerint a kínvallatás minden formája elítélendő, de ha ezeket a jeleneteket kihagyták volna a filmből, az egyfajta szerecsenmosdatástan tűnt volna. „A történet része volt a kínvallatásos kihallgatás, mi pedig hűek akartunk maradni a tényekhez” – mondta Colbert kérdésére.

Napi kötelező Star Wars–Disney-mém

2013. január 24., 11:36 Módosítva: 2013.01.24 11:36

Ha lesz bluray-újrakiadás a Jedi visszatérből, a tavalyi Lucasfilm–Disney-házasság miatt a jó öreg George valószínűleg megint variálni fog a befejezéssel:

disney3
Fotó: Facebook / Tumblr

Véres westernvígjáték Schwarzeneggertől

2013. január 24., 11:05 Módosítva: 2015.05.19 16:19
106

Ugye emlékszünk még, hogy kedvenc Arnoldunk mindig valami büntető egysorost nyögött be, amikor kinyírta a filmjeiben az ellent? „Tekintsd ezt válásnak!" - ordította a fejbe lőtt Sharon Stone-nak az Emlékmásban, „Engedd ki a gőzt, Bennet!" - kiáltotta a Kommandóban a csővel átszúrt rosszfiúnak. És ugyan ki tudná elfelejteni a legendás „Hasta la vista baby!"-t a szétrobbantott T1000-essel? Na, akkor szorozzuk be ezeket százzal, és megkapjuk az extrém véres és hihetetlenül vicces Erőnek erejévélt, ahol Schwarzenegger ugyanúgy szórja a fuckokat és az emlékezetes beszólásokat, mint a Magnumjából (na meg a gépágyújából) a töltényeket.

Sajnos pont a literszámra fröcsögő CGI-vér és a sok káromkodás miatt nem lett kasszasiker Amerikában az új Schwarzenegger-film. Nálunk 16-os karikát kapott, külföldön az R kategóriába sorolás miatt 17 éven aluliak csak nagykorú kíséretében nézhetik, pedig 10 év szünet után pont ez a legendás akciósztár nagy visszatérése, nem az a pár percnyi vendéglövöldözés, amit az Expandables 2-ben láthattunk tőle.

Tovább

Napi filmes humor

2013. január 24., 10:58 Módosítva: 2013.01.24 10:59
10

Mi lenne annak a Csillagok háborúja-filmnek a címe, amit Quentin Tarantino rendezne és Samuel L. Jackson szokás szerint fekete anyaszomorítót (rovatvezetői utasításra tilos használni a bad motherfucker szót) alakítana benne? Naná, hogy Jango Unchained!

h2F49BB31
Fotó: Facebook / Tumblr

James Franco rendezné az American Tabloidot

2013. január 24., 10:31 Módosítva: 2013.01.24 10:31
1

Korunk egyik legjobb krimiszerzőjét úgy hívják, hogy James Ellroy, és punktum, ebben nem nyitunk vitát, mert felesleges. Aki nem hiszi, olvassa el a Szigorúan bizalmast, és ne higgye egy percig se, hogy Curtis Hanson egyébként zseniálisan durva filmadaptációja mindent visszaad ebből a végtelenül erőszakos, brutális és lehengerlő regényből. Ellroy stílusát lehet utánozni (Don Winslow próbálkozik vele becsülettel), de felesleges, a mester nyomába nem ér senki - talán épp ezért tartják könyveit megfilmesíthetetlennek.

Próbálkozás azért volt bőven, a Brown's Requiemből, a Blood on the Moonból, a Killer on the Roadból, a Fekete Dáliából és a már említett Szigorúan bizalmasból már van filmes verzió is, de az uóbbitól eltekintve felejthető próbálkozás volt mind. James Franco viszont úgy érzi, sikerre tudna vinni egy ilyen adaptációt, ezért bejelentette, hogy elkészíti az American Tabloid filmváltozatát.

Ellroy Underworld USA-trilógiájának első darabja a Kennedy-gyilkosság idején játszódik, és nagyon leegyszerűsítve három férfi, az exrendőr Pete Bondurant, az FBI-ügynök Kemper Boyd és egy könyvelő, Ward Littell története, de ezen kertesztül a szakszervezetektől a kubai emigránsokon és Howard Hughes-on át a maffiáig és a CIA-ig a kor minden lényeges szereplője megjelenik benne, és mindenkinek van némi köze JFK meggyilkolásához.

Franco az egyik főszerepet is el akarja játszani, ami a Slashfilm (és a józan ész) alapján igencsak Kemper Boyd lesz, hiszen Bondurant egy nagydarab macsó (Ray Stevensont kéne felkérni rá), Littell pedig egy alacsony, semitmodó alak, olyan, amilyenekt Paul Giamatti szokott kiválóan eljátszani. A projekt még csak az előkészítés fázisában tart, de ahogy lesz új hírünk, menten megírjuk.

Adele először az Oscar-gálán énekli élőben a Skyfallt

2013. január 24., 09:17 Módosítva: 2013.01.24 09:17

A friss Aranyglóbusz-díjas Adele is ott lesz a február 24-i Oscar ceremónián, mégpedig azért, mert a 007 Skyfall című Bond-film főcímdaláért Oscarra is jelölték, és ha már arra jár, el is énekli a dalt - élőben először. Az Oscart odaítélő amerikai filmakadémia szerdán jelentette be, hogy Adele is fellép a 85. díjkiosztón, amin mellesleg James Bondról is megemlékeznek, hiszen a franchise idén ötven éves.

Adele egyébként rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, 21 című albuma sokáig vezette a slágerlistákat, 2011-ben 5,8 milliós eladási csúcsot állított fel, és még tavaly is 4,4 milliót adtak el belőle. A 24 éves énekesnő a közelmúltban adott élet első gyermekének, a Skyfallt azért sem adhatta elő eddig élőben, mert a szülés után az Oscar-gála lesz az első fellépése.

Jön a Baywatch-mozifilm

2013. január 24., 08:52 Módosítva: 2013.01.24 08:52
174
pam2

David Hasselhoff buján göndörödő mellszőrzete és Pamela Anderson piros bikinis mellei nemcsak az amerikai tévénézők vérnyomását emelte meg a kilencvenes években, hanem a világ szinte minden tévés piacán elsöprő sikert arattak. A német háziasszonyok annyira rákattantak Hasselhoffra, hogy a sorozatban fess vízimentőt alakító színész még pár lemezt is kiadott a kedvükért, amikről csak és kizárólag az alsó-bajorországi diszkókban gondolták azt egy percig is az emberek, hogy menő. Jó, arrafelé a mai napig lehet kantáros bőrnadrágot viselő, teremfutballista frizurás kőműveseket látni, szóval nem csodálkozunk túlságosan.

A sorozatból eddig senki nem csinált mozifilmet, ami hatalmas veszteség a mozi hátsó soraiban rejszolásra rákattanó szubkultúra képviselőinek, (már ha létezik ilyen, ugye) de csak mostanáig, mert Robert Ben Garant, a Reno 911! című eszement vígjátéksorozat és az abból készült film remdezője elkészíti a Baywatch: The Movie munkacímű filmet. A projektben Hasselhoff is bevállalt egy cameót, de a főszerepet nem ő, hanem a Saturday Night Live nevű varietéműsorból ismert Bill Hader kapta meg.

A film a Reno 911 stílusában forog majd, csak most nem az egy kaptafára felhúzott rendőrös sorozatok, hanem a Baywatch elé állít majd görbe tükröt. A történetben a vízimentők egy Malibu partjainál álló olajfúrótornyon fedeznek fel egy methlabort, de ennél többet nem tudni róla. Garant azt is elárulta a hírt elsőként leközlő The Wrapnek, hogy Pamela Anderson is feltűnik majd a filmben, fellélegezhetünk.

Marilyn Monroe feltalálta a szájfényt és borotválkozott

2013. január 23., 19:11 Módosítva: 2013.01.24 10:32
52

A sztárok a filmekben és a vörös szőnyegen mindig bámulatosan néznek ki. Elfogadott, hogy a sminkesek, fodrászok veszik őket körül és a plasztikai sebészek időről-időre szépítgetik alakjukat és bőrüket. Ehhez ma már adott a technika is. A hollywoodi színésznők viszont már a 20. század közepén is úgy néztek ki, mintha plasztikai sebészetre járták volna mindig. Arcbőrük ragyogott a reflektorfényben, örökké fiatalnak tűntek.

Tovább

Schwarzenegger a fegyverek ellen

2013. január 23., 16:10 Módosítva: 2013.01.23 16:10

Arnold Schwarzenegger, egykori kalifornia kormányzó – akit hollywoodi pályafutása során kiscsilliárd ember nehézlőfegyveres kivégzőjeként csodálhattunk meg a filmvásznon – arra kérte az Amerikai Egyesült Államok vezető politikusait, hogy tűzzék napirendre a fegyvertartási jogok átgondolását annak érdekében, hogy visszaszoríthassák a lövöldözéses tragédiák számát.

A színész Londonban, a The Last Stand című film szigetországi premierjén foglalt állást. Úgy látja, az amerikai államvezetésnek a problémakör elhanyagolt részterületeteit is figyelembe kellene vennie: a szülők és a család szerepét, valamint a pszichés megbetegedéseket éppúgy, mint magukat a lőfegyvertartási engedélyeket.

Az Associated Press szerint Schwarzenegger a felszólalásával azt szorgalmazta, hogy országa politikusai végre érdemben reagáljanak az előző havi newtowni tragédiára, amely során a Sandy Hook általános iskolában egy fegyveres 20 diákot és 6 alkalmazottat mészárolt le.
Schwarzit a  2003-as Terminátor 3 után  a The Last Stand című akció-westernben láthatjuk újra főszerepben.

Lucas örült, hogy E.T. kiütötte a Star Warst

2013. január 23., 14:25 Módosítva: 2013.01.24 10:10
33

Elképesztően vicces képet találtunk ma kedvenc filmes blogunkon, a Geektyranton: 30 évvel ezelőtt, 1983-ban George Lucas a lenti meleg szavakkal és mókás rajzzal gratulált pályatársának és barátjának, Steven Spielbergnek, amikor az E.T. amerikai összbevétele beelőzte a Csillagok háborúja amerikai bevételét, így megszerezte a toplista első helyét.

Tovább

Napi kötelező Star Wars–Disney-mém

2013. január 23., 13:40 Módosítva: 2013.01.23 13:40
12

Az Oroszlánkirály előzménytrilógiájában Simba Skywalker az apjával, Mufasza Skywalkerrel fog fénykardpárbajt vívni. Reméljük, a kis Naláról nem derül ki, hogy valójában a főhős testvére...

15-awesome-star-wars-mash-up-graphics3.jpg.pagespeed.ce.ylwGpe7
Fotó: Facebook / Tumblr

Napi filmes humor

2013. január 23., 13:27 Módosítva: 2013.01.23 13:27

Na melyik templom ihlette a hordótestű R2D2-t? (via facebook)

320978 10151205576962823 670621904 n
Fotó: Facebook / totallylookslike.com

Másfél milliárddal tartoznak az MMKA-nak a filmesek

2013. január 23., 13:13 Módosítva: 2013.03.28 16:55
7

Az atlatszo.hu cikke szerint a közalapítvány többféle támogatást nyújthatott, melyből az egyik volt az úgynevezett visszatérítendő támogatás, amit a filmeseknek a támogatás teljesítésétől számított fél éven, vagy indokolt esetben egy éven belül vissza kellett volna fizetni. A produkciós cégek viszont ezt a legtöbbször nem tették meg, az MMKA pedig nem hajtotta be a pénzt, így a visszatérítendő támogatásokból származó követelése 2010-re meghaladta az 1,5 milliárd forintot.

Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel fordult a 2012 végéig még működő közalapítványhoz, és kikérte a 2006-2012-ig tartó időszakban nyújtott visszatérítendő támogatások listáját, és megkérdezte azt is, hogy a közalapítvány 2006-2012 között mely cégekkel kötött szerződést banki előfinanszírozásra, és milyen értékben.

A filmesek 2006-2010 között az MMKA felé 1,57 milliárd forint tartozást halmoztak fel, aminek a döntő többsége már régen lejárt tartozás volt. Az 1,57 milliárd forint úgy jött össze, hogy a közalapítvány több mint 220 alkalommal nyújtott visszatérítendő támogatást, amiből mindösszesen tízet fizettek vissza. (Az Index kérdésére az MMKA 2010-ben hasonló neveket, de eltérő összegeket tartalmazó listát adott át, cikkünk itt olvasható.)

Tovább

Hős diplomatákat köszöntött Washington

2013. január 23., 13:09 Módosítva: 2013.01.23 13:09

Arthur Berger, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának vezető tanácsadója azzal nyitotta a The Rescuers (A megmentők) című dokumentumfilm washingtoni bemutatóját, hogy a holokauszt idején tízezrek életét megmentő diplomaták példáját oktatni kellene a külszolgálati iskolákban. A díszbemutatón Szapáry György, Magyarorszég amerikai nagykövete is felszólalt, és bejelntette, hogy a közelgő Holokauszt-emlékév előkészítésére megalakult a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság.

"Bocsánatkéréssel is tartozunk, mégpedig az áldozatoknak, a magyar állam ugyanis bűnös volt a holokausztban. Kétszeresen is bűnös: először azért, mert nem védte meg a megsemmisítéstől saját polgárait, másodszor pedig azért, mert asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz" - idézte a nagykövet Lázár János államtitkárt, az emlékbizottság elnökét.

A The Rescuerst az Emmy-díjas Michael W. King rendezte, a film pedig arra a kérdésre keresi a választ, hogy a diplomaták feletteseik utasítása ellenére is kötelesek-e megmenteni az ártatlanokat ez üldöztetés elől. Megszólal benne Stephanie Nyombayire, ruandai népirtás elleni aktivista és Sir Martin Gilbert holokausztkutató, akik üldözötteket mentő diplomatákkal és a megmenekültek leszármazottaival találkozott.

Magyarországgal kapcsolatban a dokumentumfilm az idősebb Antall Józseffel együttműködő lengyel Henryk Slawik, valamint a svéd Raoul Wallenberg és a svájci Carl Lutz tevékenységével foglalkozik részletesebben és méltatja Angelo Rotta pápai nuncius szerepét is.

A film megemlékezik továbbá a török Selahattin Ülkümen rodoszi, az amerikai Hiram Bingham marseille-i, a portugál Aristides de Sousa Mendes bordeaux-i, a német Georg Duckwitz koppenhágai, a brit Frank Foley berlini és a japán Szugihara Csiune kaunasi embermentő tevékenységéről is.

The Rolling Stones-koncert a Corvinban

2013. január 23., 12:28 Módosítva: 2013.01.23 12:28
5
76369 490204657689783 180341973 n

A The Doors és Jimi Hindix koncertjei után egy újabb koncertfilmet mutat be a Corvin mozi február 19-én 19 órakor. Az 1978-ban rögzített The Rolling Stones: Some Girls, Live in Texas az együttes pályafutásának csúcsán készült, és most soha nem látott minőségben láthatja a közönség a Corvin mozi hatalmas vásznán.

Az eredetileg 16mm-es kamerával, Fort Worth-ben, Texasban rögzített koncert most digitalizált, HD minőségű képpel és újrakevert 5.1 csatornás digitális hanggal kerül a moziba. Extraként tartalmaz egy Mick Jaggerrel készült interjút, melyet 2011 augusztusában rögzítettek, és amely bemutatja a koncert háttérmunkálatait, valamint betekintést nyújt a zenekar történetében egyik legnagyobb jelentőségű koncert kulisszái mögé.

A turné jelszava a „Vissza a gyökerekhez!” volt, azaz kimondottan a zene került előtérbe, míg a színpadi látványelemek visszaszorultak. A filmet Will Rogers rögzítette Texas államban, Fort Worth városban, a Memorial Centerben, 1978. július 18-án. Ezzel az egy koncerttel ízelítőt kaphatunk, milyen is volt az egész turné: a Rolling Stones teljesítménye eredeti, előadásmódja nyers és energikus volt, a közönség pedig tombolt.

A filmet csak egyszer vetítik le a Corvinban, 2500 forintos jegyáron, amit a The Doors-vetítésen szerzett tapasztalataink alapján érdemes jó előre megvásárolni, akár online is.

Tóth Orsit holland filmben bántalmazzák

2013. január 23., 10:35 Módosítva: 2013.01.23 12:12
61

Két magyar vonatkozása van a 2013-as Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál  versenyprogramjának. Ricky Rijneke holland rendezőnő A csendesek (Silent Ones) című filmjének főszereplői Tóth Orsi és Rába Roland, az operatőr Pohárnok Gergely. Lichter Péter kisfilmje pedig a Spectrum Shorts elnevezésű bemutató szekcióban szerepel.

Orsolya ( Orsi ) Tóth in Silent Ones, A Csendesek

A csendesek című film története szerint egy fiatal magyar nő és az öccse utazgatnak, míg egy napon a lány egy összeroncsolódott autóban ébred a semmi közepén. A testvére nyomtalanul eltűnt. Kétségbeesetten és magányosan elindul Nyugat-Európába egy teherhajón, majd a tengeren megismerkedik egy állítólagos üzletemberrel, aki meggyőzi, hogy dolgozzon neki a hajón. Később kiderül, hogy a férfi egy brutálisan kegyetlen alkoholista, aki bántalmazza a lányt. Az utazás egy reménytelen, végtelen alkonyzónává válik.

Pohárnok mellett a film másik operatőre Jean-Paul de Zaeytijd. Ricky Rijneke az utrechti egyetemen tanulta a filmkészítést. A csendesek az első nagyjátékfilmje.

Tovább

Die Hard a Fehér Házban

2013. január 23., 09:14 Módosítva: 2013.01.23 13:06

Dejà vünk van, mintha 1998 lenne, amikor két egyforma témájú film küzdött egymás ellen az amerikai mozikban, az Armageddon és a Deep Impact. Mindkettőben egy aszteroida fenyegette a bolygót, és az egyikben Morgan Freeman volt a bölcs megnyugvás hangja. Idén ezt a Fehér Házzal játsszák el Hollywoodban, az Olypus Has Fallen ls a White House Down is ugyanarra a kaptafára készül, a Ferhér Házra terroristák támadnak, az elnök odabent reked és túszul ejtik, DE van bent egy ügynök, aki John McClane módjára belülről gyűri le az ellent. És az egyikben szerepel Morgan Freeman is. A történetet ugye már láttuk párszor, legutóbb a 24 című tévésorozatban, ahol Jack Bauer mentette meg az elnököt, az országot, a világot és az univerzumot. Egyszerre.

A márciusban mozikba kerülő Olympust a Kiképzést (Training Day) is jegyző Antoine Fuqua rendezte, a főszereplők között Freeman (a házelnök) mellet ott van Gerard Butler (az ügynök) és Aaron Eckhart (az elnök) is. További, feláldozható arcok: Angela Bassett, Dylan McDermott, Ashley Judd, Melissa Leo és Rick Yune.

A White House Down Roland Emmerich nyári blockbusterje lesz, ebben az elnököt Jamie Foxx, az ügynököt Channing Tatum, a házelnököt Richard Jenkis alakítja, a mellékszereplők között Jason Clarke, Maggie Gyllenhaal, James Woods, Lance Reddick és Rachelle Lefevre is ott lesz. Szereposztásban Emmerich nyert, a többit meglátjuk júniusban.

Szexről és függetlenségről szólt az idei Sundance Filmfesztivál

2013. január 22., 14:35 Módosítva: 2013.04.26 10:08
12

A legnagyobb amerikai független filmfesztivál, a Sundance megalakulása óta az alternatív művészfilmeseket próbálja összebékíteni a hollywoodi sztárokkal. A legnagyobb független filmfesztivál alapítója Robert Redford, így nem meglepő, hogy a Utah állambeli Park City-ben nem csak a szórakoztatóipart megvető dokumentumfilmesek beszélgetnek az amerikai álom hiábavalóságáról a vetítések szüneteiben, hanem azért végig sétál a vörös szőnyegen Daniel Radcliffe, vagy éppen Salma Hayek is.

A filmfesztivál célja persze a tehetséges filmesek felfedezése és támogatása lenne, a csütörtökön kezdődő rendezvényre pedig idén is több ezer látogató érkezett, ami igazán érthető, mivel a sztárok mellett a központi téma idén a szex. És nem csak szépen fotózott szerelem, hiszen van itt dokumentumfilm a szadomazó-szex legkelendőbb árucikkeiről, de Harry Potter például homoszexuális szerelembe esik, két anya pedig hobbiból elszereti egymás gyerekét.
Harminckét országból 119 film került a döntőbe – a fesztivál szabályaihoz híven fele-fele arányban női és férfi rendezőktől. Ezeket 12 146 pályázat közül választották ki. A látogatók százhárom alkotás világpremierjére számíthatnak a héten.

Pornószínésznők és bondage

Számos kiemelkedő pályamunka érkezett, összesen öt kategóriában. Nagy sikert aratott például A New Frontier. A negyvenöt perces őrület egy olyan világba repít minket, ahol unatkozó rendőrök drogot árulnak, és tinédzsereket zaklatnak, hogy elüssék az időt. Steve Little és Mark Burnham mellett Marilyn Manson is feltűnik. A rengeteg ígéretes alkotás közülött találjuk még a Lovelace című filmet Rob Epsteintől, amiben Amanda Seyfried személyesíti meg Linda Lovelace pornószínésznőt, a mélytorok-technika élharcosát.

Lovelace
Lovelace

A Kink című film a kink.com-ról szól, a cég szado-mazo és BDSM kategóriában működtet weboldalakat és forgat felnőttfilmeket.

A Pussy Riot a híres női punk együttes letartóztatásának és bírósági tárgyalásának története. A három feminista tavaly Moszkva egyik legnagyobb katedrálisa előtt tartott gerilla-koncertet, amivel Vladimir Putin újraválasztása ellen tiltakoztak.

Tovább

Több a női rendező a független filmesek között

2013. január 22., 13:43 Módosítva: 2013.01.22 14:37
13

Egy új tanulmány, ami a Sundance filmfesztivál elmúlt tizenkét évben bemutatott filmjeit vizsgálta, azt találta, hogy a független filmek rendezői között jóval több a női rendező, mint a nagy stúdiók produkcióiban. A Sundance fesztiválon 2002 és 2012 között bemutatott filmek 24 százalékának volt női rendezője, míg az első száz legsikeresebb hollywoodi film alkotójának mindössze 4,4 százaléka tartozott a nők közé. A Women in Film in Los Angeles képviselője, Cathy Shulman szerint a tanulmány egyértelműen mutatja, hogy a függetlene filmesek körében sokkal nagyobb a nők aránya, mint Hollywoodban, és hosszú még az út odáig, hogy a nők is megfelelő arányban képviseltethessék magukat a filmiparban.

A tanulmány azt is egyértelműen kimutatta, hogy azokban a filmekben, amelyeknek női rendezője van, nagyobb arányú a női operatőrök, szerkesztők és producerek aránya is. A kutatást a Sundance Intézet a non-profit, Woman is Film sin Los Angeles alapítván támogatta.

Tommy Lee Jones újabb történelmi drámában lesz mogorva

2013. január 22., 10:27 Módosítva: 2013.01.22 10:27
1

A Nem vénnek való vidék óta folyamatosan mogorva színész a Lincolnban eljátszotta Thaddeus Stevenst, a The Emperor (A császár) című drámban pedig egy újabb történelmi alakot, Douglas MacArthur tábornokot alakítja majd, egy híresen nehéz embert, aki a II. világháború végén tulajdonképpen Japán ura lett akkor, amikor a szigetország hadereje letette a fegyvert.

Egyedül az ilyesmi sem megy, így MacArthur egy Bonner Fellers nevű, szintén tábornoki rangot viselő másik katonához fordul (őt Matthew Fox, a Lost Jack dokija alakítja) aki szakértő a japán kulturát és társadalmat tekintve, és akinek segítségvel igyekezik eldönteni, hogy Hirohito császár háborús bűnös-e vagy sem.  A film epikus történelmi tablónak tűnik, ráadásul ugye igaz történet alapján - ha nem az év elején, hanem késő őszel mutatjk be, akár Oscar-esélyesnek is gondolhatnánk (legalábbis a trailer alapján), de ezek szerint a stúdió sem nagyon bízik benne.

Megfilmesítik Armstrong bukását

2013. január 22., 09:36 Módosítva: 2013.01.22 09:36
2

Lance Armstrong hatalmas bukása, és a hét Tour de France győzelmet hozó csalássorozata hamarosan a mozikban is látható lesz. J.J. Abrams producer és a Paramount Pictures ugyanis minél hamarabb le akarja foglalni az Armstrong életéről szóló, Cycle of Lies című könyv megfilmesítési jogait. A könyv szerzője Juliet Macur, a New York Times riportere, aki több mint egy évtizedig követte Armstrong életét, a ráktól való küzdelemétől kezdve a biciklizéshez való visszatérésen keresztül egészen a bukásáig.

J.J. Abrams, a Star Trek rendezője azt követően jelentette be a filmterveit, hogy Armstrong múlt héten elismerte Oprah Winfrey műsorában, gondosan kitervelt doppingsorozat segítette hozzá a győzelmekhez.

A film egyelőre nagyon kezdeti stádiumban van és még csak annyit tudni, hogy J.J. Abrams produkciós cége, a Bad Robot fogja gyártani, de az bizonytalan, hogy vajon Abrams lesz-e a rendező is. Azt sem tudni még, hogy ki játszaná a kerékpáros Armstrongot. A Sony egyszer már akart készíteni egy Armstrong filmet, amiben még hősként mutatták volna be a kerékpáros. A főszerepet Armstrong barátja, Jake Gyllenhaal játszotta volna, aki el is kezdett edzeni a filmhez, de miután kiderült Armstrong doppingügye, a fim előkészületei félbe szakadtak.

Armstrong már a Kidobósban megmondta

2013. január 21., 15:52 Módosítva: 2013.01.21 15:52
6

Mióta tudjuk, hogy Lance Armstrong úgy nyert hét Tour de France-t, hogy a könnycsatornáiból is koksz folyt, elég vicces visszanézni a Kidobós: Sok flúg disznót győz (nem vicc, ez volt a Dodgeball magyar címe) egyik jelenetét, amiben az akor még amerikai nemzeti hősnek kikiáltott kerékpáros nagy meggyőződéssel osztja az észt arról, hogy nem szabad feladni a küzdelmet, ha van egy álmunk, és mindent meg kell tenni érte, hogy összejöjjön. Például doppinggal telenyomni magunkat, aztán meg letagadni, mindenkit beperelni, aki az ellenkezőjét állítja, a végén meg jó nagyot bukni. Kösz, Lance!

Megint vizet öntenek a gizmókra

2013. január 21., 14:04 Módosítva: 2013.01.21 14:04

A Vulture.com értesülései szerint a Warner Bros a magyarországi kalózvideózás egyik legkeresettebb darabját, az 1984-es Szörnyecskéket tolná be a remake-gyár futószalagjára, már ha sikerül megegyezniük a franchise jogait birtokló Amblin Entertainmenttel, Steven Spielberg cégével. Még mielőtt elkezdenénk nagyon hullámozni, hogy a tündibündi szőrmókokból víz és kaja hatására vérszomjas kis roahdékokká alakuló gizmók belátható időn belül ismét a moziba kerülnek, a Vulture azt is megjegyzi hogy ilyen tárgyalásból volt már sok az elmúlt években, bár a mostani komolyabbnak tűnik, mint az eddigiek. Addig is itt egy videó emlékeztetőül.

Nem szeretik Schwarzeneggert

2013. január 21., 14:02 Módosítva: 2013.12.21 09:16
13

A Lionsgate stúdió filmje, az Erőnek erejével a hétvégén debütált a mozikban Arnold Schwarzenegger főszereplésével. Kezdeti bevétele 6,3 millió dollár (kb. 1,4 milliárd forint) volt. Schwarzenegger karaktere már-már feledésbe is merült, dacára a hosszú hollywoodi karrierjének.

Közrejátszhatott ebben sikertelen politikai pályafutása mellett az, hogy hűtlenkedésének minden apró mozzanatát közvetítette a sajtó. Népszerűtlenségét bizonyítja, hogy egy tavalyi szavazás szerint a Los Angeles-i lakosság 71 százaléka tartotta nemkívánatos személyiségnek a politikai életben.

Összehasonlításképpen egy lista arról, hogyan alakultak a legnépszerűbb filmek bevételei azelőtt, hogy 2003-ban képviselővé választották volna:

Schwarzenegger legjobban fialó filmjei

1. Terminator 3.: A gépek lázadása - 44 millió dollár
2. Az igazság nevében - 34 millió dollár
3. A hatodik napon - 31,8 millió dollár
4. Ítéletnap - 28,6 millió dollár
5. Batman és Robin - 25,9 millió dollár.
6. Végképp eltörölni - 25,5 millió dollár
7. Hull a pelyhes - 24,6 millió dollár
8. Két tűz között - 20,5 millió dollár
9. Junior - 18,6 millió dollár
10. Az utolsó akcióhős - 15,3 millió dollár

Jessica Chastain uralja az amerikai mozikat

2013. január 21., 11:49 Módosítva: 2013.01.21 11:49

A Zero Dark Thirty főszerepéért Aranyglóbusz-díjat nyert Jessica Chastain filmjei uralták a hétvégi amerikai mozis toplistákat. A színésznő a februári Oscar-díj-kiosztás egyik esélyese a legjobb színésznő kategóriában, filmjei kiválóan termelnek a mozikban, a karrierje tehát igencsak sínen van. A hétvégén bemutatkozó Mama című horrorja 33,2 millió dollárral nyitott, amit a szalapok egyrészt a díjnak és a jelölésnek tudnak be, másrészt annak, hogy az előzetese alapján igencsak ijesztőnek tűnő film 14-es karikával fut a mozikban.

A héten bemutatott új filmek közül a legnagyobbat Arnold Schwarzenegger mozis visszatérése bukta. Az Erőnek erejével című akciófilm, amiben ez egykori kaliforniai kormányzó egy kisvárosi seriffet alakít, akinek az egyik mexikói drogkartellel gyűlik meg a baja, csak hatmilliós bevételt produkált, ami még a 30 milliós költségvetéshez képest is gyenge (a Mama 15 millió dollárból kijött). A harmadik jelentősebb premierfilm, a Russel Crowe és Mark Wahlberg főszereplésével készült Megtört város című politikai krimi sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és csak kilencmillió dollárral nyitott.

Chastain a toplista második helyén is ott van, hiszen a Zero Dark Thirty című akcióthriller 18 millió dollárt termelt, bemutatása óta pedig már 55 milliónál tart. Ez az a film, ami az Oszama bin-Laden elfogásáról szóló akciót krónikálja, és amivel a kínvallatásos jelenetek miatt már az USA képviselőháza is foglalkozik. Továbbra is szépen termel a Django elszabadul, Quentin Tarantino Oscar-díjra is jelölt véres westernje, a hétvégén 8,2 millió dollárt hozott a konyhára, összesen pedog 138,3 milliót, ami a rendező filmjei közül messze a legjobb eredménynek számít (a Becstelen Brigantyk az első két hétben 120 milliót keresett).

A Django az USA-n kívül is jól szerepelt, a bemutató hetlben 48 millió dollár értékben váltottak rá jegyet, a helyi (hétvégi) bevételi listkat pedig a briteknél, a németenél, a franciáknál, az olaszoknál és s spanyoloknál is vezeti. Tarantino flmje ezeken a piacokon a Pi életét taszította le az első helyről.

Csak lesz Terminator 5

2013. január 21., 08:45 Módosítva: 2015.01.02 20:55
23

A 2009-es Terminátor - Megváltás nem szaggatta szét a mozipénztárakat, 200 milliós gyártási költségre 371 milliót termelt vissza, de a marketing költségekről mélyen hallgatott a Warner, szóval közepesen sikeresnél nem nagyon lehet jobbnak minősíteni a filmet (a Terminátor 2 107 millióból forgott és 520 milliót hozott). Ha többet keresett volna, nemigen állt volna le az 5. film előkészítése, amit nagyjából 4 éve igyekeznek forgatható formára faragni.

A Slashfilm nemrég viszont azt közölte, hogy megindult a meló a projekten, hiszen a stúdió leszerződtette Laeta Kalogridist és Patrick Lussiert a forgatókönyvhöz. Utóbbi a Drive Angry (Féktelen harag) című Nicolas Cage-féle zséfilm, előbbi a Viharsziget, az Alexander és az Avatar mellett dolgozott íróként. A Terminator 5. részét egyébként az Annapurna Pictures gyártja majd, a Master, a Fékezhetetlen és a friss Oscar-jelölt Zero Dark Thirty stúdiója. Azt egyelőre nem tudni, Arnold Schwarzenegger szerepel-e a filmben, de reménykedjünk, hogy legalább egy röpke cameóra beugrik.

Elkelt az eredeti Batmobile

2013. január 20., 20:19 Módosítva: 2013.01.21 16:31
211

4,2 millió dollárt, vagyis több mint 925 millió forintot fizettek azért a Batmobile-ért, amit Adam West színész vezetett a hatvanas években vetített tévésorozatban. Az autót Rick Champagne, egy logisztikai vállalat tulajdonosa vásárolta meg. Az 56 éves új tulajdonos, aki még csak tízéves volt, amikor a sorozat 1966-ban először adásba került, azt nyilatkozta, hogy ezzel régi álma vált valóra.

A most 84 éves Adam West 120 epizódon át játszotta a testhezálló lila ruhába bújt Batmant; ezalatt végig ugyanazt az autót vezette. A Batmobile formaterve egy 1955-ös Lincoln Futurából származik; a tömeggyártásba soha nem került autót a Ford Motor Company tervezte Olaszországban.

A szóban forgó modellt az autók átalakításával foglalkozó George Barris vásárolta 1965-ben, és tizenöt nap alatt faragott belőle Batmobile-t. A Batmobile átépítése 15 ezer dollárba került. Miután a sorozatot 1968-ban befejezték, a Batmobile-t átmenetileg egy privát bemutatóteremben állították ki Kaliforniában. Az autót nyolchengeres motorral és ejtőernyőkkel is fölszerelték; ezek Batmannek sokat segítettek a sorozatban, hogy könnyen be tudja venni az éles kanyarokat is. További érdekesség, hogy ez volt a világon az egyik első autó, amiben telefon is volt.