Diána
12 °C
21 °C

Amit az elmúlt tíz évben megtanultam itt: az igazságnál nem kell több

Mit jelent az Index nekünk? Olvasóink, hírességek és az indexesek mesélnek az Indexről

Vége
ssss

A legfontosabbak

2020. július 9., 21:59
Az Index nekem egy álom
2020. július 6., 08:11
Búcsúzzon a tököm
2020. július 3., 14:47
Család
2020. július 2., 17:39
Az Index, amire büszke lehetek
2020. június 25., 18:34
Szerkesztőség, közösség, banda
2020. június 24., 16:06
Grafitember: Nekem az Index
2020. június 24., 08:52
Velünk vagy? Jelezd Facebookon!
Index
2020.06.24. 08:52

Összefoglaló

Az Index szerkesztősége, független működése veszélyben van. Ebben a helyzetben egyebek mellett fontosnak tartjuk elmondani, mit szeretünk mi az Indexben.
Egyben kérjük önöket, kedves olvasók, írják meg: önök mit szeretnek vagy éppen mit gyűlölnek legjobban az Indexben, miért hiányozna leginkább az Index.
Leveleiket a tema+azenindexem@mail.index.hu címre várjuk, és ezen a felületen közzétesszük.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Abban a helyzetben, amibe a szerkesztőségünk került, minden korábbinál fontosabb, hogy érezzük a minket olvasó emberek támogatását, hogy ezzel is meg tudjuk mutatni, hogy valójában milyen sokan vagyunk.

    Az Index a világ történéseit nem alakítja, hanem beszámol róluk, ezért tartózkodni szoktunk a hasonló akcióktól, most viszont olyan szituáció állt elő, amikor kénytelenek vagyunk aktorként előlépni, hogy a saját történetünket tudjuk alakítani.

    Ezért most arra kérünk, hogy ha velünk vagy, és támogatod a szerkesztőségünket, valamint fontosnak gondolod a szabad sajtó működését, hogy állítsd be Facebookon ezt a keretet a profilképedhez!

    Árasszuk el a Facebookot azzal, hogy nincs másik Index!

  • Nekem az Index naponta, sőt inkább percenként mást jelent. Büszkeséget, pörgést, hajtást, agybajt, heves – talán néha kissé feleslegesnek tűnő – vitákat a belső levelezésen, őrült profizmust és totálisan idegőrlő amatörizmust is néha, a bakik miatt. Rovó Attila arcát, amikor meglátja, hány ezer karaktert adtam le egyetlen cikként, vagy Német Tomi hangját, amikor egy végzetes hibán való felháborodás szólamán beszél hozzád, valójában csak egy telefonszámot kér egy anyaghoz. Néha az olvasói levélözönt, és hogy ha egy ház füstöl valahol az országban, kilenc percen belül minden oldalról lefotózzátok, levideózzátok és elkülditek nekünk.

    Nekem az Index jelenti a sztorikat, amiket sokszor szintén az olvasóink küldenek, azt, hogy ezek a sztorik a meztelen magyar valóság, és abból tényleg nincsen másik, így élünk, itt élünk, ezt kell írni, az emberek történeteit, az igazságot. Szóval nekem az Index az újságírás, a szakmám, a hivatásom, az életem.

    Persze nem mindig ilyen fennkölt dolog indexesnek lenni. Nemrég egy fideszes politikus azzal állt elő nekem telefonon, hogy lényegében miattam veszítette el a választást tavaly ősszel, mert szerinte én kimondhatatlan mértékű elfogultságról tettem tanúbizonyságot azzal, hogy írtam az ő és a családja dolgairól, és soha meg nem kérdeztem az álláspontjáról, csak kritika és minimális objektivitás nélkül közöltem, de legalábbis átvettem a róla szóló híreket, esélyt sem adva arra, hogy ő is elmondhassa az álláspontját. Őszintén meglepett ez a vád, többször vissza is kérdeztem, hogy mire gondol.

    Nyilván viselni kell a kritikát. Így, csak mióta indexes vagyok, hallottam már egyes ellenzéki pártoktól, hogy olyan látványosan tolom a Fidesz szekerét, hogy kilóg a kormánypropagandista lóláb, sőt hallottam azt is, hogy én és a Dull Szabi miatt tart ott az ellenzék, ahol tart (ezt mi ketten úgy tíz éve rendszeresen megkapjuk, erős szövetség tehát a miénk). Szokták mondani, hogy elementáris gyűlölettel viseltetek Gyurcsány Ferenc iránt, mire másnak – általában még aznap – eszébe jut azzal felhívni, hogy biztosan azért írtam-e erről vagy arról, mert kicsit be kell indítani a DK idevágó kampányát. Egy miniszter sajtósa nemrég épp azzal állt elő, hogy – bár a nevet nem mondta ki, szerintem ő tényleg Soros Györgyre gondolt – utasításra írtam-e meg egy hajnali hírügyeletben azt, hogy előző nap vétettek egy szerinte jelentéktelen, mások szerint igenis kínos hibát. Láthatóan teljesen meg volt győződve arról, hogy politikai motiváció áll amögött, ami valójában egyszerűen csak annyit jelent, hogy a bakijuk igenis hír, a cikket sokan olvasták, ezért ráadásul órákon át az úgynevezett hajtás felett lehetett az Index címlapján. Tehát hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a politika – minden politikai szereplő – legalábbis érzékeny arra, hogy az újságírást nem az ő egyéni, vagy pártérdeke határozza meg, hanem a hírérték, a téma érdekessége, vagy társadalmi jelentősége.

    Nekem ez az Index: ha valami hír, ha egy téma érdekes, ha az olvasóinkat érdekli, megosztja, bosszantja, vagy éppen büszkeséggel tölti el – ha valamit olvasnak, akkor ott lesz az Index címlapján. És a fideszes politikus nem mondott igazat: amikor én róla, vagy hozzá kapcsolódó ügyekről írtam, írásban küldtem kérdéseket neki, pontosabban az elvileg sajtókapcsolatok ápolásáért felelős munkatársának. Elszámolnivalójuk is csakis egymással lehet. Nekem ugyanis az Index a lehetőségem arra, hogy kérdezzek. És minden esetben kérdezek is, amíg lehet. A válaszok – vagy azok hiánya – pedig nem is elsősorban az Indexnek, és főleg nem személyesen nekem fontosak, hanem Önöknek, Nektek.

  • Reggel, ha felkelek, az első, hogy indexet olvasok, igen ott ahol a legtöbben szokták.

    Ez egy rutin.

    Ha az Index már nem lesz, akkor valami nagyon nagy baj van az országgal!

    F. Tamás

  • Nekem az Index: a 2000-es évek legmeghatározóbb hírforrása, kis túlzással, ami nincs fent az Indexen, az nem is létezik. Az én nyelvemen beszél,  az én kérdéseimet teszi fel, nem veszi magát komolyan, és egyetlen dologgal nem viccel soha: a véleménynyilvánítás szabadságával. Ha nincs szabad Index, nincs szabad média sem, ha nincs szabad média, akkor elesett a demokrácia, barátaim.

    (Hámori Barbara a Drága Örökösök, a Korhatáros szerelem, a 200 első randi és a Feleségek luxuskivitelben producere/showrunnere)

  • Az Index rendszeres olvasója vagyok, mindennap legalább fél órát töltök az olvasásával. Ez így van annak ellenére, hogy utálom, taszít a szellemisége. Fényévekre van a pártatlan, független újságírástól, nem is értem, hogyan ringathatják magukat ebbe a tévedésbe. Vagy ha úgy érzik, hogy függetlenek, elég érdekes hatások alakíthatták ki ezt az érzést. És mégis olvasom.

    Ennek egyetlen oka van: ez ma a leginformatívabb szájt. De ne feledjük: ez mögött egy hatalmas becsapás (is) rejlik. Családom több tagja, és számos barátom érez így. Azt is lehetne mondani: olvassuk, mert nincs más. Persze azért ez nem teljesen van így: jön fel a Mandíner is, erőteljesen. Üdvözlettel:

  • Vasárnap óta ha nem alkohollal tompítom a valóságot, sírok. Sírok, mert tehetetlen vagyok és dühös.

    Az Index előtt egy olyan szerkesztőségben dolgoztam, ahol minden számított, kivéve a tehetséget. Szenvedtem, és ha nem jön TSZA levele, ma már biztosan nem vagyok újságíró. De jött, és tavaly sikerült az, amiről addig azt gondoltam lehetetlen. Mert hogy az Indexhez már évekkel korábban is próbáltam bekerülni, de egyszerűen képtelenség volt. Amikor tavaly sikerült a lehetetlen, a világ legboldogabb embere voltam. Meg persze rohadt büszke! Az első pár hónapban persze rendesen be voltam szarva, hogy felnőttem-e a feladathoz, elég jó vagyok-e ide, hiszen az Indexre írni elképesztő nagy felelősség. Ez a top szerkesztőség top emberekkel! De felnőttem és egyre jobban imádtam. Úgy éreztem, végre a helyemen vagyok! Az Indexnél visszakaptam azt az érzést, motivációt, nevezzük akárhogy, amiért sok éve újságíró lettem.

    Szabad voltam.

    Amit megálmodtam, megvalósíthattam, és tudtam, hogy a munkámnak van hatása. Az Indexnél mindig volt visszajelzés, hogy jól csinálom-e, esetleg rossz úton járok... És itt még a robotoló hírügyeleteket is képes voltam elviselni.

    Most olyan, mintha egy székhez szíjaztak volna, hogy végignézzem, ahogy le akarják rombolni ezt a mindent, az életem nagyon fontos részét. És azt akarják, hogy ne tehessek semmit.

  • Most lesz a nyáron tíz éve, hogy életemben először mentem az Indexbe. Jellemző módon eltévedtem az óbudai panelek közt, de ennél fontosabb, hogy mivel azért mentem, hogy megpróbáljam meggyőzni TSZA-t és Mészáros Zsófit arról, hogy vegyenek fel a belpol rovatba, előtte órákat tipródtam, mit kezdjek magammal, hogy kúlnak, Index-kompatibilisnek tűnjek. Végül enyhén kócosan kiengedtem a hajam, és egy fehér pólót vettem fel olyan felirattal, ami a sütiben lévő mazsolákra szól be, de én úgy éreztem, hogy az alapvetően ellenséges világ egzisztenciális rohadtságával szembeni hiábavaló dac szimbóluma (Stupid raisins, stay out of my cookies – Akkor még nem tudtam, hogy pár évvel később az esküvői bulimon a tudomány rovat vezetőjének a fantasztikus mazsolás sütijét eszem majd.) De a lényeg, egy tök fontos dolgot megtanultam az eltelt tíz évben az Indexben: semmi sem kúlabb annál, mintha nem érdekel, hogy kúl vagyok-e. Hogy az igazságnál nem kell több: beleállok a ciki privát email-címembe meg a mindig elkenődött szemfestékembe, és szimplán vállalom, hogy vagyok, aki vagyok. Ahogy itt mindenki.