Közöttük lapul 2016 legjobb dala

2017.02.22. 19:41

2014-ben kezdtük el azt a hagyományt, hogy a köztévé A Dal nevű eurovíziós giccsfesztiváljának mintájára indítunk egy zenés ellenversenyt, amiben direkt olyan számokat próbálunk bemutatni, amik az ilyen műsorokba garantáltan nem kerülnek be.

Azóta elég sokat változtunk mi is, átalakult a kiírás, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az induló vagy kevésbé ismert zenekarok bemutatása, aminek köszönhetően olyan győzteseket ismerhettek meg az olvasóink, mint a Middlemist Red, a Néhai Bárány vagy a Dope Calypso. Természetesen idén is meghirdettük a versenyt, és a több, mint 200 jelentkező mellett néhányat beválogattunk a saját kedvenceinkből is.

Itt van az a 30 dal, ami közül egy megkapja tőlünk a 2016 legjobb dala címet a Kuplungban tartott április 16-i élő döntőben, illetve nyer egy Szigetes fellépést is.

De addig is, nemsoká folytatjuk a versenyeztetést: először a Stenk stábja fog kiválasztani öt továbbjutót, majd még ötöt a közönség. Figyeljétek a különböző felületeinket, hogy értesüljetek mindenről!

40 Days: We Know

Eléggé szerettük a zenekar tavalyi EP-jét, amiről ráadásul pont a We Know volt az egyik kedvenc számunk. A jelentkezéshez írt levelükben a Cocteau Twinst vagy a Sundayst említik, de nekünk itt bent egyértelműen a Pixies ugrott be első hivatkozási pontként, amivel az ég világon semmi gond nincs.

Barbara Stahl: Flower

Végre van itthon olyan énekesnőnk, akinek a zenéjében a naprakészség nem azt jelenti, hogy minden évben lekoppintja a legsikeresebb trendeket, hogy aztán A Dalban valahogy eljusson vele a döntőig. Stahl Barbi tavalyi bemutatkozó nagylemeze igazi elszállós, elkent R&B, aminek végre nem a lakossági igénykielégítés a célja. A Flower pedig erre egy remek példa.

Barkóczi Noémi: Köd a nappaliban

Barkóczi Noémi MYGL-el közösen már szerepelt tavaly a dalversenyünkben, de azóta kihozta az első nagylemezét is, amiről a Köd a nappaliban c. számmal nevezett. Leginkább a hatvanas-hetvenes évekre emlékeztető, finom, néha mindenféle atmoszféra-felvételekkel megtámogatott folk, amivel kapcsolatban nem véletlenül említik Nick Drake-et.

Berriloom: Ears Of Wheat

A korábban a FACT magazin által is kiszúrt Berriloom legutóbbi lemezéről , hogy olyan, mintha a Notwist és az Atlas Sound együtt játszana, miközben egy az élet értelmetlensége miatt behubertuszozott Brian Molko énekelne. Ez az állítás Ears of Wheat esetében is nagyjából megállja a helyét.

BOZO: Idegenek jönnek

A harmincas lista összeállításakor elég nagy vita volt arról, hogy ez a BOZO-szám most állati jó vagy csak egyszerűen megkergültünk páran, de végül arra jutottunk, hogy bizony ez simán egy állató jó szám és az is előnyére válik, hogy végre valakik magyarul énekelnek.

Bulbs: Another Day

A második dalversenyünk egyik nagy felfedezettje volt a Bulbs, akik egészen a döntőig mentek annak idején és adták ott életük első közös koncertjét, majd később leszerződtek a Universal kiadóval. Az leginkább a skandináv elektronikához köthető duó nemrég új zenékkel tért vissza, mi pedig hülyék lettünk volna őket kihagyni az idei mezőnyből.

Csaknekedkislány: Nyúl

Viszonylag kevés olyan magyarul éneklő, fiatal zenekarunk van itthon, akik képesek úgy írni jó szövegeket, hogy ne legyen az embernek az az érzése, hogy még mindig a nagy magyar alter hagyatékát halljuk. A Csaknekedkislány pont egy ilyen kivétel, és a legutóbbi nagylemezük és látványos kliptrilógiájuk után nem túl nagy kockázat azt állítani, hogy a következő évek egyik meghatározó magyar zenekara lehetnek egyszer.

Denominated Dreams: Secrets In The Sand

Konkrétan semmit nem tudunk a Denominated Dreamsről, mert mindössze ezt az egyetlen egy linket küldték a jelentkezésben. Mindössze a Soundcloud-oldalról derül ki annyi, hogy az EU egyik illiberális országából (ez lenne Magyarország) származik a produkció, az egyszemélyes zenekar átlagéletkora 40 év, és a New York-i Estime Recordsnél is jelent meg DD-szám. Nálunk nagy kedvenc volt ez a dal az előválogatásnál, szóval hátha a verseny alatt kiderül, hogy kik is állnak a projekt mögött.

Duke Bluebeard: Friend Or Foe

A Lone Waltz kiadó szép sorban ad szinte minden évben valakit a dalversenynek, mint például az egyaránt döntőbe jutott Zanzinger és a Papaver Cousins, most pedig Duke Bluebearden a sor, hogy ezt a szép kis hagyományt folytassa a legutóbbi lemeze címadó dalával.

Felső Tízezer: A tévedés áldozata

A tavalyi verseny döntősei közül hárman is itt vannak újra a mezőnyben, ilyen a Felső Tízezer is. A legutóbbi klipjüknél arról beszéltek, hogy kicsi szünetet tartanak, aztán tavasszal jön egy új EP, amin talán a mostani A tévedés áldozata is szerepel majd. Tavaszig pedig alig egy hét van hátra.

Fran Palermo: Yellow Man

Az egyetlen zenekar, ami az eddigi összes versenyünkön szerepelt, de hát így járnak azok, akik minden évben kiadnak legalább egy nagylemezt vagy EP-t. A tavalyi albumuk minden eddigi anyaguknál erősebb volt, idén megjárták a hollandiai Eurosonic fesztivált, és szép lassan egyre ismertebbek lesznek a fesztiválközönség köreiben is. Tavaly sikerült először a döntőig jutniuk, talán idén már a győzelem is összejöhet.

Frozen Steak: House in the Country

Ahhoz képest, hogy a Frozen Steak az elmúlt években egy csomó szórakoztató zenét adott ki a bluesrock revival hullámán, még mindig eléggé radar alatt vannak. Pedig a most nevezett számuk is simán hatalmas sláger lehetne azon a vonalon, amin haladva a Black Keysnek sikerült világhírűvé válnia.

Gustave Tiger: Senki se tenger

Valami csoda folytán a Gustave Tigernek még egyszer sem sikerült nyerni nálunk, pedig a második alkalommal ott voltak a döntőben (csak lélekben, mert épp a SXSW-en voltak), kétszer választottuk egy-egy albumukat az év magyar lemezének, és úgy általában eléggé követjük, hogy éppen mi történik körülöttük. Az első magyar nyelvű daluk van annyira király, hogy idén már elviekben ne legyen probléma megnyerni az egészet.

I Am Soyuz: Weightless Waves

Szintén egy tavalyi döntős, a Svédországban nevelkedett Bozóky Felícia nemrég egy annyira erős dallal bukkant fel újra, hogy egyszerűen nem volt szívünk ezt a nagyon szép kis számot kihagyni a mostani mezőnyből. Az énekes-gitárosnak korábban egy autóbaleset miatt összetört az összes hangszere, aminek köszönhetően kicsit más hangszerelésű dalokba kezdett, ennek az egyik eredménye a Weightless Waves is.

Imanexperiment: Crossroad Affair

Minden évben erős dilemmát okoz, hogy egyszerűen túl sok a gitárzene, és úgy kell kutatni az ettől eltérő magyar dalokat. Imanexperiment többek között ezért is volt megváltás: végre olyan előadót is tudunk jelölni, akinek inkább Grimes jelentheti a kiindulópontot, mint mondjuk PJ Harvey.

Jónás Vera Experiment: Find Your Keys

Legutóbb a G. Szabó Hunorral közös számuk miatt indultak a versenyünkön, majd később kihozott egy annyira jó nagylemezt, hogy képtelenek voltunk nem leírni, hogy ő lehet a magyar Courtney Barnett. Az eddig jó szériájának nincs vége, hiszen idén januárban ő is fellépett több alkalommal a hollandiai Eurosonicon.

Lóci játszik: Nem táncolsz jobban mint én

Miután közreműködött a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan meglepően népszerű filmzenéjéhez és felbukkant a KiMitTube-on, a Lóci játszik szép lassan egy teljesen színpadképes produkcióvá nőtte ki magát, aminek már egész kis szép rajongótábora is van.

Magidom: Csomagol az idő

A Magidom a jelentkezésük szerint 2010 óta létezik, és szép apránként haladnak előre leginkább gitárcentrikus popzenével. 2016-ban kiadták a Csomagol az idő c. ötszámus lemezüket, amiről a címadó dallal jelentkeztek. Az előválogatásnál végig az az érzésünk volt, hogy ha ez a szám a 2000-es évek nagy indie rock mániájának idején jön ki, akkor többek között az elég fülbemászó refrén miatt iszonyat nagy sláger lehetett volna, de talán még most sem késő.

Mayberian Sanskülotts: Ocean's Cry

Az egyköri nagy magyar lo-fi hullámból kinőve a Mayberian Sanskülotts 2016-ban már kifejezetten érett, izgalmas albumot hozott össze, ezzel is bizonyítva, hogy kezdeti csináld magad attitűd és rosszabb minőségű hangszerelés még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lehet kiemelkedően jó dalokat írni.

Platon Karataev: Elevator

Mi sem bizonyítja jobban, hogy szezonja van az akusztikus, folkos, kicsit depis zenéknek, hogy az idei dalversenyen nem a Platon Karataev az egyetlen, ami ehhez hasonló dallal szerepel. A tavaly bemutatkozott zenekar korábban bejutott a Kikeltő döntőjébe és erre az évre tervezik az első nagylemezüket is.

Ricsárdgír: A test fala

Mi is meglepődtünk azon, hogy mennyire szórakoztató a Ricsárdgír vicces nevű nagylemeze, ezért muszáj volt választanunk a lemezről egy dalt, hogy hátha más is így látja rajtunk kívül. A szentendrei art rock hagyomány jelenlegi helytartói nélkül talán egy kicsit kevésbé lenne ennyire színes a jelenlegi mezőny.

Signore Crust: Bipolar

Amikor bemutattuk nálunk az Signore Crust első EP-jét, akkor még Henri a Fran Palermóból ugrott be énekelni a dalokra. Azóta viszont találtak frontember a Tape Delay énekesének személyében, és nagyon úgy tűnik, hogy komoly tervei vannak a budapesti psych rock-szörfrock zenét játszó együttesnek.

Slow Village: 2000tizenvalahány

Nagyjából olyan 250 szám közül válogattunk a versenyre, és a legmagasabb pontszámot tőlünk a Slow Village kapta, ami azért is furcsa, mert sajnos minden évben kicsit alul van reprezentálva a hiphop nálunk. Na, de talán most, hiszen azt tagadni sem lehet, hogy a kettőezerkibebaszott-tizenvalahánynál jobb refrén csak kevés van az egész mezőnyben.

SoulClap: History

A budapesti SoulClap kollektíva jazzes, funkos, hiphopos fúziója már jó ideje pörög az itthoni zenei életben, de talán most már itt lenne az ideje, hogy a Sarah-Jane-nel felvett közös számuknak köszönhetően kicsit több emberhez jusson el a zenéjük.

Szabó Benedek és a Galaxisok: Soha nem veszi fel

Hosszú (már ha két év hosszúnak nevezhető) hallgatás után Szabó Bendek pont most hozott ki egy új nagylemezt, amit még ugyan nem volt elég időnk meghallgatni rendesen, de azért talán nem lövünk mellé azzal, hogy a Soha nem veszi fel még így is az egyik legnagyobb slágernek tűnik róla.

Tape Delay: Vagabond

2016 egyik legjobb új zenekara biztosan nem maradhatott ki, miután megnyerték a kezdő zenekaroknak szóló Kikeltető tehetségkutatóját. Soul, electro, pop, Távol-Kelet és a '80-as évek találkozik egy közös ponton, aminek végül a Tape Delay zenéje a végeredménye.

TEJ: Lényeg

A volt Isten Háta Mögött-tag, Pálinkás Tamás rádióbarátságtalan popja elég nagy kedvenc nálunk, mert viszonylag kevesen tudnak ennyire felszabadultan és felvállaltan színtiszta popot csinálni úgy, hogy az ne legyen pillanatokon belül vérgagyi. Igazából ez a lényeg a Lényegben is.

The Beans: Ghost

A pécsi zenegyár következő nagy durranása az a Beans, akiknek sikerült tökéletesen átvenni a tipikusan nyugati parti garázspunk témákat, és írni belőle egy kifejezetten vagány nagylemezt. A Ghost c. számuk közben a horroros részekkel kicsit megidézi a Crampst vagy a Misfitset is, szóval aki vevő az ilyen zenékre, az feltétlenül csekkolja le őket.

Uffalo Steez: Fuck

Idén kissé lemaradtunk elektronikában, de az már hónapokkal a verseny előtt tiszta sor volt, hogy a Fuck tutira fog szerepelni a legjobb harmincban nálunk. Egyébként is ideje lenne már több embernek megtudni, hogy mennyire fasza dolgok történnek itthon juke, footwork, booty bass vonalon.

Uzipov: A semmi szélén

Az egész mezőny legkeményebb indulója, ehhez nyilván semmi kétség nem férhet. Az Uzipov talán mindenkinél nagyobb energiát szabadít fel a dalaiban, és A semmi szélén c. számuk itt sem kivétel.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!