új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Október végi kudarc válogatás
  • Az emberi erőforrások minisztere szerint nemcsak a kultúrának, de a közjó szolgálatát jelentő politikának is szüksége van a magaslatokra. Balog Zoltán erről vasárnap beszélt.

    És nem, nem egy toronyház vagy egy húszemeletes panelház tetején, hanem a felújított szilvásváradi református kerektemplom átadása közben mondta ezt a miniszter úr. 

  • Azért elég vicces, hogy ehhez a John Hopkins Egyetem kutatóira volt szükség. Na de elég volt a huhogásból, a lényeg: hat kisbolt hűtőiben írták át az üdítőkön a tápanyagtartalmat az említett módon. Azt nézték, hogy a tizenéveseknek hogyan változnak a fogyasztási szokásai. Az eredmény: sokkal kevesebb fogyott cukros üdítőkből és sportitalokból, és több gyümölcsléből és vízből, összességében pedig kevesebb üdítőt vettek abban a hat hétben, amíg a megfigyelés tartott. (A grafikonon a sötétszürke oszlop azt mutatja, hogy mennyi fogyott valami a kalóriák feltüntetése mellett, a világosszürke pedig azt, hogy a megfigyelt időszakban mennyi fogyott).sodas

    A vásárlás után találomra megkérdezettek egyharmada mondta azt, hogy észrevette, hogy kalória helyett azt tüntették fel, hogy mennyi sporttal lehet lemozogni az adott üdítő kalóriatartalmát. Ennek az egyharmadnak a negyven százaléka mondta azt, hogy ezért máshogy döntöttek, mint ahogy eredetileg tették volna. Akik még így is cukros üdítőt vettek, kisebb kiszerelést választottak.

    A kutatások egyébként azt mutatják, hogy nincs sok értelme a kalóriákat feltüntetni, mert nem sokat változtat a fogyasztók döntésein. Ehhez képest ez most tényleg egy előremutató kezdeményezés. (Vox)

  • Vasárnap este a Ferihegyi repülőtér érkezési oldalán szpottoltuk Habony Árpádot, aki nem csak arról híres, hogy Orbán Viktor tanácsadója, de most már arról is, hogy állítólag az első olyan magyarok egyike, akiket hivatalosan kitiltottak az Egyesült Államokból.

    Habony a jelentős méretű taxitársaságot tulajdonló fiatal moszkvai üzletemberek lezser, de mégis tekintélyt sugárzó öltözékében, jellegzetes frizurájában volt jelen a váróban. Kezében virágcsokor helyett telefont tartott, így nem világos, hogy várt valakit, vagy a beszálláshoz igyekezve, telefonálás közben állt meg az alsó szinten.

    Az bizonyos, hogy vasárnap este Amerikából nem érkezett, és oda nem is ment gép. Ha a miniszterelnöki tanácsadó várt valakit, az a személy ebben az időpontban Isztambulból, Moszkvából vagy Bukarestből érkezhetett. Ha viszont maga Habony utazott, akkor célja Bukarest, Milánó, Zürich vagy Moszkva lehetett.

    Bármi is volt ferihegyi látogatása célja, reméljük sikerrel járt!

  • A szürke mókusokat az Egyesült Államokból hozták be az Egyesült Királyságba a 19. század végén, tehát nem őshonos fajról van szó. Ráadásul azon kívül, hogy szétrágja a fákat és sokkal strapabíróbb mint a vörös mókus, olyan himlővírust terjeszt, ami a vörös mókusokra különösen veszélyes. Jelenleg nagyjából 140 ezer vörös mókus van az Egyesült Királyságban, míg a szürkék már 2,5 millióan vannak.

    Károly herceg elkötelezett rajongója a vörösöknek, ezért most úgy döntött, a Duchy of Cornwall nevű trónörökösi birtok 54 ezer hektárján irtást rendel el. Ez egyébként a kormánynak is jól jön, hiszen van Angliában egy olyan irányelv, ami alapján 2060-ra 10-ről 12 százalékra növelnék a zöldterületek arányát az országon belül. A szürke mókusok viszont nem akkora rajongói ezeknek a területeknek, hiszen évente nagyjából 10 millió fontnyi kárt okoznak a fákban. (Guardian)

  • A mumifikálódott testet megvizsgálva arra jöttek rá, hogy a valaha Szibériában élő nőnek mellrákja volt, illetve a csontvelőjében is volt valamilyen gyulladás, ami miatt nagyon könnyen törtek a csontjai. A kutatók abban is biztosak, hogy a halála előtt nem sokkal eleshetett, vagy leeshetett valahonnan, mert a csuklója eltört és a koponyáján is komoly sérüléseket mutattak ki. A nő holtteste mellett marihuánát is találtak a barlangban, ahol mumifikálódott, amiből arra következtetnek a tudósok, hogy ezzel próbálta enyhíteni a valószínűleg elég komoly fájdalmait. (Raw Story)

  • Már három órája a kéménybe szorulva kiabált egy nő a kaliforniai Thousand Oaksban, amikor reggel hat óra körül a szomszédok észrevették, és segítséget hívtak hozzá.A kémény tégláit le kellett bontani, csak így sikerült negyed kilenc környékén kiszabadítani. A nőről azóta sem derült ki, hogy mit keresett a kéményben, és hogy a házban lakott-e, vagy csak éppen arrafelé volt dolga. (CBS Los Angeles)

  • Először délután eszkalálódott a buli, amikor Keene State College kampuszának közelében sörösüvegeket kezdtek hajigálni a népek. Legalább harmincan sérültek meg, húsz embert kórházba is vittek, és tizenkettőt letartóztattak. Este fél 10 fele aztán az utcákra vonultak egy jó páran, és tüzet gyújtottak az utca közepén, illetve lámpaoszlopok és útjelző táblák kitépésével, valamint autók 180 fokos elmozgatásával kezdték ünnepelni a napot, ami minden évben a tökökről szól.

    A borogatásra ferde szemmel tekintő hatóságok könnygázzal és gumilövedékkel igyekezték lehűteni a kedélyeket, majd a tömeg feloszlatása után még egész éjszaka a helyszínen maradtak. A Keene State College közleményt adott ki, amelyben arról írnak, hogy egyelőre nem tudják, hogy pontosan kik sérültek meg, és hogy kiket tartóztattak le, de a főiskola diákjai és külsősök is vannak köztük. A főiskola össze fogja hívni a diákokat és a szülőket, hogy kibeszéljék az esetet. (Gawker, NECN)

  • Béreczesi Róbert több év kihagyás és drogokkal való küzdelem után tér vissza a Hiperkarmával, aminek az első lemeze az egyik legjobb magyar lemez volt. A hónap végén a Pecsában lesz koncertjük, de vidéken is fellépnek pár helyen. És akkor itt az ígért új klip:

  • A házi kolibri
  • A Rehab Cirital Mass rajtjánál Gyöngyivel is összefutottunk, akit ma a Nagyképben láthattak.

    Gyöngyi és férje születésük óta kerekes székesek, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy teljes életet éljenek: dolgoznak, sportolnak, és van egy hatéves, egészséges kislányuk, Noémi. 

  • Ma délután háromkor indult el a Kálvin térről a Roma Büszkeség Napi felvonulás.

    „A szervezők szerint a cél, hogy a roma társadalom végre büszke legyen az értékeire, amellett, hogy fel kell hívni a figyelmet az összefogásra. Többezres tömegre számítanak, lesznek olyanok, akiket vidékről hoznak majd buszokkal" − írta a hvg.hu. A lapnak nyilatkozó egyik szervező, Daróczi Ágnes azt mondta, „a Magyarországon élő romáknak nem csak az önelfogadásra, de az összefogásra is nagy hangsúlyt kellene fektetniük, ugyanis kifejezetten megosztottak a cigányokat képviselő szervezetek és a politikai elit".

  • „A hegyek szépsége tükröződik a képeken, ezekre a tájakra ébredtünk hajnalban” – írta a fotós-hegymászó Oleg Grigorjev, a galériánkban látható sorozatáról.

    Oleg és társai a Fann-hegységben túráztak, ami Északnyugat-Tadzsikisztánban található, legmagasabb csúcsa az öt és félezer méter magas Chimtarga.

    Nézzék meg a galériát és irigykedjenek velem!

  • Csatlakozzon a Facebook csoporthoz, és kiderül!

  • Ennél rosszabb reklámot nehéz elképzelni egy autónak: Moszkvában egy rabló késsel kirángatta a tulajt a kocsiból, elindult vele, de pár méter után lerobbant. Ezután a tulajdonos és egy járókelő kirángatták a 18 éves rablót, akit átadtak a rendőrségnek.

    Persze, a hír jól is jöhet a a felerészt a Renault-Nissan, negyedrészt az orosz állami Rosztyeh tulajdonában lévő AvtoVAZ-nak. Elvégre arról szól, hogy autói ellophatatlanok.

  • A 21 éves B.K.D. a 20 éves Cs.Á. 20 és a 19 éves Cs.E. szombaton kora délután betörtek egy jelenleg lakatlan mátraverebélyi családi házba és elloptak egy régi, kételemes konyhaszekrényt. Elég gyanúsak lehettek, mert azonnal el is kapták őket. Nem kell aggódni, a konyhaszekrényt lefoglalták, jól van.

  • A jól bevált Beatles klasszikus, az Egy nehéz nap éjszakája idén ünnepli bemutatásának 50. évfordulóját. Ennek örömére az Uránia csap születésnapi bulit és mutatja be a legendás film digitálisan felújított verzióját október végén. Akit érdekelnek a részletek, az a kapcsolódó linken érheti el, ráhangolódásnak pedig itt egy videó!

  • Épp 2216 évvel ezelőtt döngölték a rómaiak végleg a földbe a punokat, a zámai csatában. Na jó, viccből volt még egy harmadik pun háború, de csak azért, hogy már úgyis ellehetetlenített Karthágót végleg lerombolják.

    1448-ban Hunyadi János II. Murad szultántól szenvedett el csúnya vereséget a II. rigómezei csatában. (A Rigómezőn így már 2-0-ra vezettek, miután 1396-ban is győztek, akkor még idegenben.)

    És bizony, Napóleon is október 19-én bukott el, ekkor ért véget a népek csatája, 1813-ban. A császárnak innen már csak lefelé vitte az útja, a franciák lengyelországi és németországi uralmának is vége szakadt. Egy év múlva Napóleon a trónfosztott már Elba szigetén találta magát, ahonnan visszajött ugyan száz napra, de csak azért, hogy a waterlooi vereség után át Szent Ilonára száműzzék, ahol 1821-ben meg is halt.

  • A skót bajnokságban a Dundee United két játékosa, Gary Harkins és Jim McAlister viccelődött egy sort. A mozdulat egyébként egy híres pankrátor védjegye, Randy Orton szokta így befejezni a meccseit:

    Jim McAlister and Gary Harkins
  •  226 embert fogtak el szombaton a rendőrök tiltott határátlépésért, embercsempészés miatt egy ember ellen indult eljárás – derólt ki a Police.hu elmúlt 24 órát öszesítő adataiból. Eszerint a rendőrök 57 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 1 balesetben 1 személy vesztette életét, 13 súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.

    359 személyt fogtak el, ebből 31 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 148 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 276 személyt állítottak elő, köztük 99 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 47 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. 

    Biztonsági intézkedést 130 esetben foganatosítottak.
  • Főként szalafista radikálisok játszanak szerepet abban, hogy eddig 1,4 millió Korán osztottak szét Németországban, döntően muzulmán fiatalok között – közölte a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) adatit szemléző Welt am Sonntagra hivatkozva az MTI.

    Mivel az iszlám szent könyvének terjesztésében az erőszakra is kész szalafisták hívei vesznek részt, ezért az osztogatás az aggodalmak szerint egyúttal a radikális iszlám nézeteinek terjesztését is jelenti. A BfV és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) 378 iszlamista Korán-terjesztő életrajzát vizsgálta, és kimutatta: minden ötödik dzsihádista, aki Németországből ment a Közel-Keletre, valamilyen módon érintett volt a Koránt osztogató akcióban.

    Korábbi értesülés szerint Németországban az erőszakos cselekményekre elszánt iszlamistaként számon tartott személyek mozgási szabadságát korlátozó intézkedést vezetnek be: A tartományi belügyminiszterek közös terve szerint bevonják a veszélyes iszlamisták személyi igazolványát, hogy ne tudják elhagyni az országot.
        A szövetségi kormány és a tartományi kormányok azt próbálják elkerülni, hogy német állampolgárok a Közel-Keletre utazzanak, és csatlakozzanak az Iszlám Állam (IS) dzsihádista szervezethez vagy más terrorista csoportokhoz.