Nem vagyok építész, se államiberuházásfelelősség-ügyi kormánybiztos, nem tudok nemhogy százmilliárdok, de még tízezer forintok sorsáról sem túl okosan dönteni (oké, ettől utóbbi még simán lehetnék). De nem értem, hogy erre miért volt szükség.
Hogy mire? Mutatom:
Ez a kis betonteknő vagy medencécske a Duna-parton van, a Dagály strandnál. Régen (értsd: a strand bezárása és a 140 milliárdos új uszoda építése előtt) ezen a helyen folyt ki a fürdő használt termálvize a Dunába (ahol most a rézsút emelkedő kőfalon az a sötét betonozás látható). Jó meleg volt, hideg napokon rendszeresen fürödtek benne hajléktalanok, de láttam itt pancsolni egész családot, és mi tagadás, még én is kipróbáltam – és jó volt, szóval visszatérő vendég voltam egy időben.
Aztán jött a Dicsőséges Sportlétesítmény-építések Korszaka (aminek a koronaékszere idén nyáron a még dicsőségesebb vizes világbajnokság volt). És a Dagály átalakítása során valahogy pont műszaki és technikai szükségszerűség volt azt a kifolyót odébb helyezni néhány tíz méterrel. (A kép hátterében látható a korábbi hely, és hogy a távolság tényleg nagyon kevés.)
Bár látszik, hogy az új kifolyónál is próbáltak nagyobb kövekből valami kis gátat építeni a víznek, vajmi kevés sikerrel jártak. És persze, én biztos vagyok abban, hogy nagyon komoly műszaki magyarázatot lehet adni arra, hogy a csöveket miért úgy kellett kivezetni a Dunába, hogy a hajléktalanwellness (ahogy hívtuk a környéken mindannyian, így mi is, akik használtuk) megszűnjön. És persze biztos vagyok abban is, hogy nincs ebben szó semmiféle dzsentrifikációról, arról, hogy milyen lenne már az új, pompázatos uszoda és a közelben épülő Duna-parti luxuslakások közelében elszegényedett emberekkel szembesülni. De attól még fáj, hogy ez történt – még akkor is, ha más Duna-parti kifolyók (pl. a Szent Gellért tér közelében) talán még megmaradtak.
