Netflixen fog debütálni a Texasi láncfűrészes mészárlás sokadik, konkrétan kilencedik része, ami azonban a mai divatot követve, az első rész kivételével mindegyik folytatást mellékvágányra fog tenni.
A történetről egyelőre annyit tudni, hogy néhány tini Bőrpofa területére téved, aki nem kifejezetten rajong a turistákért, ezért 50 évvel az első film történései után, ismét láncfűrészt ragad.
Bezos háromárbocos jachtját a dél-holland alblasserdami Oceanco hajógyár építi
Fotó: Dutch Yachting - YouTube
A hollandiai Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos luxusjachtja áthajózhasson alatta – írja az MTI a Dutchnews híre alapján. A világ egyik leggazdagabb embere, aki Elon Muskkal pingpongozik a címért, a világ legnagyobb, 127 méteres vitorlásának a birtokosa lesz.
A régi acélszerkezetes vasúti hidat, amelyet a rotterdamiak De Hef néven emlegetnek, 2017-ben újították fel, és a tanács akkor ígéretet tett arra, hogy
soha nem bontják meg a szerkezetét.
A Maas folyó fölé 1927-ben emelt híd kulcsszerepet játszott a város történetében, a város második világháború alatti bombázásakor súlyosan megrongálódott. Ma már védelem alatt áll.
A De Hef néven emlegetett acélszerkezetes vasúti hidat 2017-ben újították fel, és megígérték, hogy soha többé nem bontják meg
Fotó: f9photos / Getty Images Hungary
Az Amazon tulajdonosának háromárbocos jachtját a dél-holland alblasserdami Oceanco hajógyár építi, de túl magasra méretezték ahhoz, hogy átférjen a híd alatt. A milliárdos és a hajógyár azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy ideiglenesen bontsák meg a híd szerkezetét, a költségeket maga Bezos és a hajógyár állja. A hírek szerint a városi tisztviselők készek megadni az engedélyt, ami kiverte a biztosítékot a helytörténészeknél.
Vannak határok, és nem lehet mindent megtenni egy ipartörténeti műemlékekkel
– mondta Ton Wesselink, a Rotterdami Helytörténi Társaság egyik tagja.
Jeff Bezos és barátnője, Lauren Sanchez hamarosan a világ legnagyobb jachtjával hajókázhat
Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary
Marcel Walravens, a városi tanács építőmérnöki projektvezetője azonban azzal érvelt, hogy a híd középső részét megfelelő előkészítéssel ki lehet emelni arra az egy napra, hogy a magas árbocú vízi jármű elhaladhasson alatta.
A Boat International szakmagazin szerint Bezos jachtját még idén átadják, és 127 méteres hosszával a világ legnagyobb vitorlás jachtja lesz.
Komoly felhördülést keltett a Madame Tussauds új viaszszobra, amelyet a kommentelők szerint azonnal kukázni kellene. A szobrot a berlini panoptikumban állították ki, és képtelenség kitalálni, kit ábrázol.
A megoldásért görgessen lejjebb!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Azoknak lett igazuk, akik szerint a piros mikulásruhába öltöztetett mű a barbadosi énekesnőt, Rihannát ábrázolja.
Nem ez volt az első rosszul sikerült alkotás, amiről írtunk. 2017-ben a Cristiano Ronaldóról elnevezett madeirai Funchal reptéren állítottak ki bronzszobrot a portugál labdarúgóról, a látvány pedig azóta is kísért bennünket.
Már régóta gondolkodott a színváltáson, azonban csak most határozta el magát.
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
A 45 éves műsorvezetőnő a közösségi-oldalán osztotta meg a hajfestés eredményét, a feltöltött fotóhoz a következőket fűzte:
Viszlát szőke haj, hello barna! Ezer éve szerettem volna változtatni, és kipróbálni, egy sötétebb hajat. De mindig forgattam, vagy megijedtem. Elég fura... még a bőröm is más tónusú így... most barátkozom, aztán max vissza az egész
– írta Facebook-oldalán a kétgyermekes anyuka. A változást alább Ön is szemügyre veheti:
Természetesen idén sem maradhatott ki a legendás medveárnyék-észlelés.
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Szerda reggel Hugi, a barnamedve felébredt téli álmából, kisétált a barlangjából és bizony meglátta az árnyékát, mely a néphiedelem szerint egyet jelent azzal, hogy bár a mai napon szép és tiszta idő volt, ez hamarosan megváltozik és a tél még sokáig kísérni fog minket.
Mint kiderült, a Fővárosi Állatkert munkatársai több finomsággal is kedveskedtek Hugi számára, többek között almát, körtét, sárgarépát, zellert, különböző húsokat és mézes zsemlét is kapott a barnamedve.
Az Állatkertben az elmúlt években egyébként rendszeresen tartottak medveárnyék észlelést, és természetesen azt is vizsgálták, hogy mennyire válik be az ez alapján történő előrejelzés.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak kicsit jobb az arány, mintha pénzérme feldobásával tippelnének. A múltban persze elképzelhető, hogy nagyobb volt a népi időjóslás megbízhatósága, de nagy a valószínűsége annak, hogy azok az időjárási trendek, amelyek korábban hosszú időn át jellemzők lehettek, s amelyeken a népi megfigyelések is alapultak, a globális klímaváltozás nyomán jelentősen megváltoztak.
Még harminc éve sincs, hogy megjelent a mozikban az Idétlen időkig című film. Bill Murray egy televíziós meteorológust alakít, akivel furcsa dolog történik, amikor arról tudósít, hogy Phil, Punxsutawney városka mormotája vajon kidugja-e az orrát, vagy tovább alussza téli álmát.
Jelenet az Idétlen Időkig című filmből
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary
Főhősünk örök körforgásba kerül, mert amikor este lefekszik aludni, nem másnap ébred fel, hanem ugyanannak a napnak reggelén, amit újra és újra átél, megél.
Azt nem tudni, mit hoz a holnap, reggel majd kiderül, ám a film sok helyen ma is elérhető. S hogy még manapság sem veszített vonzerejéből, mi sem bizonyítja jobban az IMDb-n az előkelő 8-as értékélést tudhatja magának.
Phil, a mormota szerint sokáig tart még a tél
Frissítés: Időközben meg is érkezett Phil, a mormota jóslata. Eszerint a tél még hat hétig fog tartani, ugyanis a moromta meglátta a saját árnyékát.
Tavaly egyébként Phil ugyanezt jósolta, akkor az amerikai meterológusok szerint félig-meddig volt csak igaza, ugyanis februárban valóban az átlagosnál alacsonyabb volt az átlaghőmérséklet, márciusban viszont már megérkezett a felmelegedés. Hozzátették: az utóbbi 10 évben Phil tippei csak az esetek 40 százalékában jöttek be.
Korábban már az Index is beszámolt hasonló esetről, amikor egy Twitteren megjelent rendőrségi fotó tartotta lázban a brit nőket az online térben.
Egyesek még lobbiztak is azért, hogy a szépfiús külsejű bűnöző ússza meg a kiszabott büntetést.
Ezúttal ismét Nagy-Britanniában történt meg, hogy körözési fotó alatt kommentekben fejezték ki érzéseiket kétségbeesett nők ezrei. A fotót a West Yorkshire-i rendőrség osztotta meg, a felvétel pedig a 37 éves Jonathan Cahillt ábrázolja, aki tavaly szeptemberben szabadult a börtönből, a feltételes szabadlábra helyezés feltételeinek azonban nem tett eleget, ezért újra rács mögé kerülhet.
Fotó: West Yorkshire Police / Twitter
Cahillt végül sikerült elfogniuk, a bejegyzést pedig – vélhetően a rengeteg komment miatt – azóta törölték.
The thousands of comments from the women of Wakefield under this Facebook police appeal are everything you would hope and expect. Can only urge you to seek it out. pic.twitter.com/arSpVvegVc
Hetek óta Kulcsár Edina és Szabó András „Csuti” válásától zeng a magyar bulvársajtó.
Fotó: Kaszás Tamás / Index
Berki Krisztián, aki korábban szintén azt nyilatkozta, hogy többször is megfordult a fejében házasságának felbontása, most a HOT! magazinnak mondta el a véleményét Edina és Csuti válásáról.
Edina azt nyilatkozta, hogy kérik: ne bántsák őt. Én sosem kérnék ilyet, hiszen csak rajtunk múlik, hogy mit mutatunk a követőinknek a közösségi médiában, és az is, hogy mit mutatunk a szerelmünknek. Ha nem vagy önazonos, az a kapcsolat tönkre fog menni, mert hosszú távon senki nem tud szerepeket játszani. A férfi is csak úgy lehet boldog, ha megvalósítja a párja fejlődését, ha támogatja benne
– fogalmazott a botrányhős, hozzátéve, hogy Edina már egy 2017-es barcelonai fitneszeseményen arról panaszkodott, hogy énekesnő szeretne lenni, férje azonban nem támogatja ebben őt.
Abban az évben Barcelonában, a FIBO fitneszeseményen Edinával mindketten jelen voltunk egy kisebb csapat tagjaként. Akkor közelebb kerültünk egymáshoz, beszélgettünk sokat, elmondta, hogy énekes szeretne lenni, de a párja valamiért nem figyelt rá ebben a tekintetben. Edina által lett ismert ember Csuti, a férje segíthette volna, hogy énekesnő váljon belőle. Egy kapcsolat sikere azon múlik, hogy mennyire kedves az ember a párjához, mennyire figyel a másikra
– magyarázta Krisztián, aki sajnálja, hogy a páros szétment, de sok sikert kíván Edina énekesi karrierjéhez.
A 35 éves színész mostanában inkább botrányaival, mintsem filmbeli alakításaival került a magazinok címlapjára.
Fotó: Anthony Harvey / Getty Images Hungary
Volt barátnője, FKA Twigs ugyanis 2020 decemberében azzal vádolta meg, hogy fizikailag és mentálisan is bántalmazta őt kapcsolatuk alatt, a vádat pedig két másik volt barátnője, Sia és Margaret Qualley is megerősítette. Shia ugyan bocsánatot kért, de ez édeskevés volt ahhoz képest, amilyen károkat okozott ezeknek a nőknek.
Tavaly februárban, a botrány kirobbanása után intézetbe vonult, és a színészetet is parkolópályára tette. Majd nem sokkal ezután újra összejött korábbi feleségével, akivel még 2016-ban keltek egybe, de két évvel később el is váltak.
A szintén színész Mia Gothról a People magazin közölt fotót, amint gömbölyödő pocakkal sétál Kalifornia utcáin, így egyre biztosabb, hogy hamarosan megszületik első közös gyermekük.
Sokan nem is tudják Köllő Babettről, hogy van egy fiú ikertestvére, ugyanis a férfi kerüli a nyilvánosságot.
Fotó: Bodnár Patrícia / Index
Most azonban kivételt tett, és közös fotósorozat készült Rolandról és Babettről, amit a Meglepetés magazin új számában láthatunk viszont. A közös képek mellett a testvérpár megoszt néhány történetet is a gyerekkorukból.
Nagyon ritkán készül rólunk közös fotó! Simán nem szeret szerepelni. Most a Meglepetés magazinnal kivételt tett. Sok gyerekkori sztorit osztottunk meg benne, és zseniális fotók is készültek az anyaghoz. Ikertesósan szép a világ! Rolandnál jobbat pedig nem kívánhatnék!
– írta Instagram-bejegyzésében Babett, melyet azóta törölt.
Bizonyára senkinek sem kell bemutatni Széki Attilát, a Curtis művésznéven tevékenykedő fenegyereket, aki nemrégiben ismét a slágerlisták élére került Majkával és Nikával közös daluk premierje után. A rapper élete persze nem csak a színpadból áll, kisfával, Donival is rengeteget foglalkozik, és előszeretettel oszt meg fotókat is róla az Instagram-oldalán.
Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Így történt ez legutóbb is, ahol apa és fia épp tetoválásaikat mutatják meg, persze Donié még csak az a fajta, mely egy kis víz és dörzsölés segítségével könnyedén lejön.
Kemény a banda
– írta a rapper a hihetetlenül aranyos fotóhoz, melyet alább ön is megtekinthet.
Szinkronos előzetest kapott a Halál a Níluson, amiben ismét visszatér Poirot, hogy megoldja eddigi legszövevényesebb ügyét.
Fotó: YouTube
Befutott Kenneth Branagh rendezésében a Halál a Niluson új előzetese, amit Agatha Cristie klasszikusát gondolja újra. A film közvetlen folytatása lesz a 2017-es Gyilkosság az Orient expressznek, amiben szintén Kenneth Branagh alakította a legendás nyomozót.
Tavaly augusztusban az Index is beszámolt arról, hogy közös tetkót varratott Travis Barker és Machine Gun Kelly.
Fotó: Emma McIntyre /AMA2020 / Getty Images Hungary
A tetoválás MGK legújabb albumának címe, a Born With Horns lett, ugyanis nagy mértékben közreműködött benne a Blink-182 dobosa. A rapper azonban most meghúzta a váratlant, hiszen hat hónappal a tetoválás elkészülése után bejelentette, hogy átnevezi az albumot Mainstream Sellout-ra. A hírt egy TikTok videóban közölte Travissel, amit úgy vezetnek fel, hogy bármi történjék is, ők barátok maradnak.
A bejelentés nem különösebben hatotta meg Travist, inkább nevettek rajta egy jót. Tekintve, hogy testének 90%-át amúgy is tetoválások borítják, valószínűleg nem igazán bánta meg a közös feliratot.
Vagyis mégsem, de mégis! Elképesztő képek készültek egy Osakában található kávéházban, ahol egy eredetileg gyerekeknek szánt vasút modell jelenleg az ott élő cicák kedvenc helye.
A csodálatos diorámát Naoki Teraoka készítette, azonban a járvány berobbanásával az üzlet is hanyatlásnak indult, majdnem be is kellett zárniuk az éttermüket.
A megváltás végül egy kóbor macska személyében érkezett, amely kicsinyeivel rendszeresen ott aludt a mini vasútállomáson. A róluk készült képek pedig bevonzották az embereket, akik azóta is rendszeresen látogatnak el cicanézőbe.