Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Február elsejével idén is beköszöntött a kínai holdújév, és ezzel együtt kezdetét vette a 15 napig tartó nemzeti ünnepség. A holdújév nem csupán egy új naptári év kezdetét jelenti, hanem a találkozás és az újjászületés időszaka is, amely a tél végét és a tavasz kezdetét jelzi.

    Az évnek ezen szakaszában rengetegen kerekednek fel a népes ázsiai országban, hogy a tavaszünnep kezdetével meglátogathassák távoli hozzátartozóikat és közösen tölthessék az ünnepi időszakot.

    A több hétig tartó ünnepség zárásaként rendezik meg minden évben a turista látványosságnak számító tavaszi lámpásfesztivált.

    A kínai horoszkópban található tizenkettő, egymást évről évre váltakozó ciklusban cserélő állatjegyeinek sorában idén a Tigris következik, ami az asztrológia értelmezésében a bátorság, a bölcsesség és az erő szimbóluma.

    Az ázsiai kultúrában a Tigris évében született emberekről úgy tartják, hogy természetes vezetők, akik szeretik a kihívást és a versenyt, illetve gyakran óhajtják a figyelmet, ugyanakkor vágynak az izgalmakra és készek bátran kockáztatni.

    (via cnet)

  • Egy körülbelül öt méter hosszú asztalnál kezdte meg öt órás tárgyalását Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin. A két vezető a képek tanúsága szerint folyamatosan tartotta a távolságot egymással, még akkor is, amikor a találkozó végén egy pohár pezsgővel ünnepelték a sikeres tárgyalást.

    A távolságtartásra valószínűleg a koronavírus-járvány miatt volt szükség, ugyanakkor azt is észre lehet venni, hogy a maszkokat nem viselték a tárgyaláson. A sajtótájékoztatón a szószékek is nagy távolságra voltak elhelyezve.

    A közösségi oldalakon egy videó is megjelent arról, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin egy pohár pezsgővel „koccintanak” a sikeres találkozóra, ezt is több méter távolságból.

  • Mint azt korábban már az Index is megírta, nyáron érkezik hazánkba a Disney Plus streamingszolgáltatás, aminek már az árát is tudjuk.

    A Disney Plus még 2019-ben indult, azonban hozzánk csak idén nyáron érkezik hivatalosan. A Gamestar nemrég arról számolt be, hogy a Marvel, Star Wars, illetve egyéb tartalmakat felvonultató szolgáltatás havi 3090 forintba fog kerülni, de lehetőség van arra is, hogy egész évre előfizessünk, ez esetben 30990 forintot kell fizetnünk.

    Egyébként a március 8-án debütáló HBO Max havidijára is fényderült, amiért 2390 forintot kérnek majd.

  • A New York-i állatkertben első alkalommal keltett ki fiókát egy azonos nemű pingvinpár. Elmer és Lima 2021 őszén jöttek össze, a most is tartó költési időszak elején – írja a CNN

    Elmer 2016-ban született. A nevét azért kapta, mert sérülés érte azt a tojást, amelyből kikelt, gondozói pedig az Elmer márka ragasztójával javították meg.

    Az ilyen károsodások elkerülése érdekében az állatkert néha nevelőszülőknek ad át tojásokat, míg az igazi szülők egy áltojást keltenek ki. A két felnőtt hím Humboldt-pingvin így kapta a január 1-jén kikeltett tojásukat.

    A kikelt tojást eredetileg Poquita és Vente heteroszexuális pár tojta le, de miután az állatkert csapata életképes embriót talált benne, átadták az apukáknak.

    Ted Fox, az állatkert igazgatója sajtóközleményben elmondta: észrevették, hogy a pár fészket épít, és megvédi a területét, így úgy döntöttek, jó szülő lesz belőlük.

  • Január elején kezdődött az Eufória második évada az HBO-n, ami bemutatja a fiatalok lelki, párkapcsolati, illetve drog problémáit is. A sorozat egyik főszereplője a Cassie-t alakitó Sydney Sweeney, akinek karaktere gyakran látható ruha nélkül.

    00548362 000007
    Fotó: Fashion via Bestimage

    Az Eufória nem véletlenül egy 18+-os sorozat, hiszen a meztelenség megjelenítése majdnem mindegyik részben jelen van. Cassie karaktere különösen az első évadban mutatott magából többet, azonban a 24 éves Sweeney arra kérte a sorozat készítőit, hogy ebből vegyenek kicsit vissza a jövőben, ugyanis úgy érzi, ez beárnyékolja a színészi képességeit.

    Bizonyos jelenetek során Cassie félmeztelenül lett volna, azonban a színésznő ezt indokolatlannak tartotta, igy arra kérte az Eufória alkotóját, Sam Levinsont, hogy ezt engedjék el, amibe bele is egyezett mindenki.

    A fiatal nő hozzá tette, hogy Levinson nem erőltette a meztelen jeleneteket, ha Sweeney nemet mondott rá, akkor ezt a döntést elfogadta egy szó nélkül.

    (DeadLine)

  • Chris Evans rajongói magánnyomozómódba kapcsoltak, és több bizonyítékot is találtak arra, hogy a negyvenéves színész új barátnője a 24 éves Alba Baptista.

    A fiatal színésznő a Warrior Nun című Netflix-sorozatban tűnt fel, Chrisszel pedig a második évad forgatása alatt találkozhattak Európában. A Marvel-filmek sztárja akkoriban a The Gray Man című filmet forgatta. Alba azóta nemcsak Christ, de a színész testvérét, Scott Evanst és barátnőjét is követi Instagramon. Sőt állítólag Los Angelesben töltötte a szilvesztert, és a rajongók úgy vélik, hogy az útjáról megosztott fotók között vannak olyanok is, amelyek Chris hátsó kertjében készültek.

    Emellett arról is szólnak a hírek, hogy Chris a héten Lisszabonban járt Albánál, ezt pedig egy Instagramon megosztott videó miatt tudják a rajongói. Mindez azonban egyelőre csak spekuláció.

  • A 2021 novemberében debütáló Disney-film, az Encanto című musical több generáció együttélésének történetét meséli el. Jared Bush és Byron Howard Kolumbiában játszódó animációs filmje egyaránt elnyerte a kicsik és a nagyok tetszését. Nemcsak a sztori mondandója, hanem a zenei aláfestés is páratlan sikernek örvend.

    A film egyik dala nemrég a Billboard Hot 100 slágerlista első helyén kötött ki – írja a CNN. A We Don’t Talk About Bruno című muzsika igazi telitalálat, nem meglepő, hogy a fülbemászó dallam letaszította a trónról Adele Easy On Me című slágerét. Lin-Manuel Miranda szerzeménye a második Disney-szám, amely a toplisták élére tört. (1993-ban az Aladdin zenéje, A Whole New World vezette a listát.) Az Encanto slágerét a Billboard szerint több mint 34 millió alkalommal hallgatták meg a zenei platformokon.

  • Szexiből tragikus. Legalábbis a Westworld egyik főszereplője szerint ez lett Sean Pennből, aki nemrég arról beszélt, hogy nem örül annak kifejezetten, hogy elnőiesednek a férfiak, a határok a nemek között pedig elmosódnak.

    Penn az interjú során azt mondta, hogy szerinte az amerikai kultúra durván elnőiesedett az utóbbi időben. Hozzátette, hogy

    nem azt akarja ezzel mondani, hogy tahónak, érzéketlennek kell lenni egy nővel ahhoz, hogy valaki férfi legyen, de attól még, hogy egyenlő bánásmódban részesítik őket, nem kell a férfiaknak is elnőiesedniük.

    Thandiwe Newton most Twitteren reagált Penn kijelentéseire, aki szerint az Oscar-díjas színész egykor szexi volt, de mostanra már inkább tragikus.

    Öregem, te összevissza beszélsz. Ez most komoly? Csak egy vinnyogó bolond vagy. Régen szexi voltál, de mára csak tragikus. Ráadásul mindezt a lányod előtt művelted? Hála az égnek, hogy az anyja jó fej”

    – írta a bejegyzésben.

  • Napok óta nem találják Frau Bürgermeisterin von Gödöllőt, azaz Bürgit, a Gödöllői Polgármesteri Hivatal cicáját, közölték a macska hivatalos Facebook-oldalán.

    Bürgi január 27-én szökött ki Máriabesnyőn a Mandula utcai házból, ahol a hivatal átépítése alatt átmeneti lakhelyet kapott. A vihar alatt is keresték, szórólapokat, plakátokat is kihelyeztek, egyelőre azonban sajnos nem találják.

    Azt feltételezik, hogy vagy a környéken, vagy Fenyves városrészen van a macska, aki a szélvihar elől be is menekülhetett valahova. Azt kérik, ha valaki látja, esetleg befogadta, jelezze a 06 (20) 230-3201-es telefonszámon.

    Bürgi a magyar politika legjobb arca, a nyilvánosság előtt 2017-ben lett ismert, amikor Gémesi György polgármesterrel interjút készített a Heti Válasz, amelyben Gémesi bemutatta a hivatali macskát is. A négylábú diplomata 2016-ban, kiscicaként került  a hivatalba, Péteri Csaba sajtófőnököt követte az utcáról. Gémesi először nem akart macskát, de a polgármester jegyzője engedélyezte az állandó négylábú jelenlétet a hivatalban. Bürgi azóta fogadta a svéd nagykövetet és több parlamenti képviselőt is, egyszer pedig a rigai polgármester küldött neki elismerő levelet. A cica sikeres politikai karrierjét a Blikk mutatta be 2020-ban.

    Az Index is többször írt őszőrméltóságáról, aki 2017 áprilisában egyszer már eltűnt, akkor egy kutya segítségével jutottak a nyomára.

  • Valószínűleg Clifford, A Nagy Piros Kutya meséje ihlette meg Dandy gazdáját.

    Screen Shot 2022-02-01 at 11.35.37.png
    Fotó: Danthebigreddog / TikTok

    Chloe és Dandy nagy népszerűségnek örvend TikTokon, a fiatal lány ugyanis piros színűre festi pireneusi hegyi kutyájának bundáját. A kutyának látszólag nincs gondja a bundafestéssel, sőt a Mirrornak nyilatkozó gazdija szerint még élvezi is a festés folyamatát.

    Chloe mégis rengeteg gyűlölködő és fenyegető kommentet kap, a legtöbben pedig állatkínzással vádolják.

    A negatív kommentelőket sokáig azzal próbált nyugtatni, hogy vegán, sem az emberekre, sem pedig az állatokra nem ártalmas festéket használ, ami még jót is tesz a bundájának. Emellett az élénk színnek köszönhetően nem lopják el a kutyát, valamint az autósok is hamarabb észreveszik. Nem is beszélve arról, hogy az emberek odavannak érte, aminek Dandy különösen örül.

    @danthebigreddog

    Shout out to Cadillac Jack 🐾

    ♬ original sound - Dandy & Chloe

    Hiába azonban a magyarázkodás, a gazdi besokallt, és úgy döntött, nem festi többé pirosra a hatalmas eb bundáját, így hamarosan újra természetes színeiben pompázhat Dandy.

  • A rendőrök Várbalog külterületén állítottak meg a MOL Limo flottájába tartozó Mercedest, amelynek utasterében nyolc szír menekültet találtak. A környezettudatos autómegosztás a jelek szerint egyre népszerűbb formája a közlekedésnek, amelyet az embercsempészek is felfedeztek maguknak.

    migr1 6
    Fotó: Police.hu

    A járművet egy ukrán férfi vezette, akit utasaival együtt a Győr-Moson-Sopron-Megyei Rendőrfőkapitányságon állítottak elő – írja a police.hu. A sofőr ellen eljárás indult, a menekülteket pedig visszakísérik a határkerítéshez.

  • Ahogy a naptárjairól ismert díva korábban megígérte, az idei tematika a történelem lesz.

    Kiszel Tünde ezért januárban ősasszonyként, februárban pedig görög istennőként pózol méltán híres naptárában.

    Kíváncsian várjuk, miket tartogat még számunkra az elkövetkezendő hónapokban.

    Addig is mutatjuk a februári címlapot, amiért a kommentekből ítélve Tünde követői teljesen odavannak.

  • Ez a zseniális spániel képes újjáéleszteni egy embert, amit egy bábun be is mutatott.

     

    Emily Anderson kedvence, Leo nem csak a szájában hozza oda az elsősegélyt, hanem képes a szívmasszára is.  A kutyaidomár elárulta, hogy a most 2 éves Leo még azt is ellenőrzi, hogy a segítségre szoruló személy lélegzik-e.

  • Legújabb filmje bemutatóján kapták lencsevégre Gérard Depardieut.

      A 73 éves francia színész a Plans Fesztiválon volt jelen, ahol „Unami” című filmjét is bemutatták.

     

    A filmben egy olyan francia séf életét követhetjük, aki egy halál közeli élményt követően egy olyan íz után kutat, amivel egy japán séf képes volt őt legyőzni még fiatalabb korában.

  • Mozgolódások vannak a Joker második része körül, amiben akár Willem Dafoe is szerepelhet.

    Elképesztő sikert aratott a nézők és a kritikusok körében Todd Phillips Jokere, amiben Batman ősellenségét Joaquin Phoenix formálta meg, méghozzá egy igen rendhagyó módon.

    A film vége nyitott maradt egy esetleges folytatásra, amiben a címszereplőt alakitő Phoenix is benne lenne. Sőt, a nemrég Zöld Manóként visszatérő Willem Dafoe azt is elárulta, hogy nagyon szívesen lenne egy Joker-imposztor az új részben.

     

    A Gamerstar most arról számolt be, hogy a Warner Bros. nemrég kézhez kapta a Joker 2 forgatókönyvét, amit a pletykák szerint, Phillips tavaly óta dolgozott. Ha ez igy van, és a stúdió zöld lámpát ad a projektnek, 2023-ban már foroghat is a Bűn bohóc hercegének   újabb filmje.

  • Ez az anyuka épp a családjának főzött volna vasárnapi ebédet, amikor a boltban vásárolt sültkrumpli a kezébe került.

    Ez nem is lenne túl érdekes, azonban a burgonya nem kevesebb, mint 18 centi hosszú. Azóta olyannyira megszerették a giga krumplit, hogy minden alkalommal, amikor összeül a család teázni, előveszik a fagyasztóból.