Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Óriási felháborodást keltett egy TikTok videó, a vitát pedig egy szőrös láb váltotta ki. Egy fiatal lány a karácsony óta megnövesztett lábszőréről küldött képet barátjának, ám a srác ezt cseppet sem találta viccesnek. A lány ugyan megígérte, hogy megszabadul szőrzetétől, de úgy tűnik ez nem nyugtatta meg barátját.

    Téged is zavarnia kellene. Ez egyszerűen nem higiénikus egy nő számára. Ráadásul teljesen kiakaszt

    — reagált elég ingerülten a fiú.

    A lány ezt követően megosztotta TikTokon beszélgetésüket, amit azóta 19 és fél millióan láttak már. A kommentelők között többen is azt tanácsolták, hogy szakítania kellene a sráccal, de akadtak viszont olyanok is, akik szerint barátjának van igaza.

    A történet egy másnap közzétett videóban ért véget, amiből kiderült, hogy hivatalosan is szakítottak egymással.

  • Az egész TikTokot lázban tartotta egy fiatal nő videósorozata.

    Képernyőfotó 2022-02-03 - 13.16.52.png
    Fotó: @imthefookinlizardking / tiktok

    A Liz nevű nő még tavaly novemberben vásárolt egy új házat, melyet azóta apránként újít fel a saját ízlése szerint pár nappal ezelőtt azonban észrevette, hogy az egyik szobájában a padlószőnyegének egy része különösen kiáll. Minderről persze egy TikTok videót is készített, mely hamar egy többrészes kvázi sorozatta nőtte ki magát – mint kiderült ugyanis, 

    a szőnyeg alatt egy titok széf volt elrejtve.

    Liz több lakatost és széftörőt is felkeresett, hogy segítsenek kinyitni neki a padlójába rejtett széfet, azonban mindenki, még a gyártó is elhessegette őt. Végül egy Jim nevű férfi segített neki, az ő segítségével derült ki, hogy a széf tulajdonképpen nem rejt semmit sem, teljesen üres. 

    Az első videót itt nézeti vissza: 

    Itt találja a folytatást: 

    @imthefookinlizardking Jim is a safe cracking EXPERT. Cant post call part 2 bc too much personal info but hes IN & were scheduling time for him to come out #hiddensafe ♬ original sound - imthefookinlizardking

    Itt pedig a befejezést: 

    @imthefookinlizardking

    Secret tunnel? More like secret bummer ☹️ thanks for going on this wild ride with me. Jim loves you all. And yes, he was as cool as we thought.

    ♬ original sound - imthefookinlizardking
  • A Chelsea spanyol kapusa, Kepa Arrizabalaga az Instagram-oldalán egy közös fotóval jelentette be a hírt, hogy egy párt alkot Andrea Martinez modellel, aki 2020-ban megnyerte Spanyolországban a Miss Universe szépségversenyt.

    A futballista társai a kommentekben úgy ünnepelték a hírt, mintha Kepa tizenegyest hárított volna. „Oh Kepinho” – írta Kai Havertzegy szívecskés emojival, Jorginho „Kepinhaaa papi“ bejegyzéssel reagált, és Marcos Alonso sem spórolt a szívecskékkel. A Tottenham sztárja, Sergio Reguilón viszont rejtélyes okból egy tátott szájú emojival reagálta le a bejelentést.

    Andrea Martineztől nem áll távol a sport, 2006-ban a spanyol U15-ös kosárválogatott tagja volt. A későbbi szépségkirálynőt gyerekkorában gyakran csúfolták társai a magassága miatt, és ezért ma az iskolai zaklatás elleni mozgalom egyik élharcosa.

  • Channing Tatum a Magic Mike alkotóival közösen ezúttal egy igazán szívmelengetőnek ígérkező road moviet hoztak tető alá, a Katonadolog címmel érkező alkotás ráadásul már szinkronos előzetessel is megtekinthető.

    A történet szerint Briggs, a folyamatosan harcot kereső, ugyanakkor a földi élvezetekben is szívesen tobzódó exkatona szeretne ismételten csatlakozni egykori alakulatához. Látszólag viszont nem lesz elegendő egyszerűen újfent formába rázódnia ahhoz, hogy a kötelék bizalmát is visszanyerje.

    A visszatérésének feltétele, hogy régi barátjának, a bevetésen elesett Rodriguez őrmesternek temetésére időben ejuttassa egykori hűséges társát, Lulut, a belga juhászkutyát.

    A legendás bevetéseiről elhíresült blöki azonban nehezen teszi túl magát gazdájának elvesztésén, ezért nem igazán van kedve a kéretlen kompániához. A közös utazás tehát mégsem ígérkezik zökkenőktől mentesnek. 

  • Minden este moziestet ígér a Netflix 2022-re, a streaming platform egy videóban foglalta össze, milyen új vígjátékokkal, akcióthrillerekkel, drámákkal és sorozatokkal  bővül hetente a kínálata.

    Jön Ryan Gosling és Chris Evans akciófilmje, A szürke ember, Halle Berry sci-fije, a The Mothership, és érkezik a Tőrbe ejtve második része is Daniel Craiggel. Eddie Murphy Jonah Hill oldalán szerepel a You People című vígjátékban, Kevin Hart pedig Mark Wahlberggel szövetkezik a Me Time-ban.

    A netflixes produkciókban egy rakás A-listás hollywoodi sztár bukkan majd fel, így például Christian Bale, jamie Foxx, Henry Cavill,  JohnBoyega, Jessica Chastain, Don Cheadle, Lily Collins, Adam Driver, Colin Firth, Dakota Johnson, Mila Kunis, Queen Latifah, Jennifer Lopez,Noomi Rapace, Chris Rock, Jason Segel és Rebel Wilson.

  • Korábban az Index is beszámolt a Sony legújabb dobásáról, az Uncharted című népszerű videójáték filmadaptációjáról, amely februárban érkezik a mozik kínálatába.

    A film két főszereplője Tom Holland és Mark Wahlberg, így tényleg nagy dobásnak ígérkezik. Wahlberg lesz Sully karaktere, a szerep kedvéért pedig még egy egészen szokatlan bajszot is növesztett, amit most Instagram-oldalán mutatott meg a nagyvilágnak.

    A posztban arra kéri követőit, mutassanak neki hasonló Sully-bajszokat, az általa vélt legjobbat pedig megosztja majd az oldalán.

  • Kevés olyan dolog van, ami jobban érdekelné az embereket a Viszkissel kapcsolatban, mint az, hogy hová ásta el a pénzét.

    LAB 6072
    Fotó: Labancz Viktória / Viasat3

    A mára már felelősségteljes életet élő családapa a Story magazinnak adott interjút, a sötét múlt mellett pedig azt is elárulta, mi az az egyetlen dolog, melyet soha nem fog senkinek sem elárulni.

    (...) Éjjel-nappal hazudtam, mindig, mindenhol és mindenkinek. Az egész életem egy merő hazugság volt, kettős, skizofrén életet éltem. Míg egyik nap tisztességes sportoló voltam, addig másnap bankokat rabolta, és loptam csaltam

    – mesélte Ambrus, hozzátéve, hogy a lelkiismeretével nap mint nap megkellett küzdenie, nem volt könnyű, de elmondása szerint szerencsére ez már a múlt. A Viszkis később megemlítette, hogy majd' harminc éve nyitott könyv már az élete, mindenki tud róla mindent, kivéve egy dogot. 

    Majd' harminc éve nyitott könyv az életem, mindenki tud rólam mindent, kivéve egy dolgot, hogy hol ástam el a lóvét, de azt soha senkinek nem fogom elárulni

    – mesélte nevetve.

  • Hamarosan véget ér a Szex és New York tavaly decemberben debütált sorozata, az És egyszer csak..., az utolsó epizód ugyanis mától elérhető a streaming szolgálató kínálatában.

    A rajongók az utolsó rész mellé kapnak néhány BTS pillanatot is, ugyanis végig követhetik a forgatási napokat, egy, a sorozathoz készült dokumentumfilmen keresztül. Így részesei lehetnek az előkészületeknek, valamint háttérsztorikat tudhatnak meg a szériáról.

    A dokuhoz előzetes is érkezett, mutatjuk:

  • Mint arról korábban az Index is beszámolt, napok óta nem találják Frau Bürgermeisterin von Gödöllőt, azaz Bürgit, a Gödöllői Polgármesteri Hivatal cicáját.

    A négylábút napok óta éjt nappallá téve keresik, eddig azonban nem jártak sikerrel, a Polgármesteri HIvatal így azt a döntést hozta, hogy pénzjutalmas ajánl a cica megtalálójának.

    Ötvenezer forint pénzjutalmat ajánlunk fel annak a személynek, aki megtalálja és visszajuttatja Bürgit máriabesnyői ideiglenes otthonába.

    A Gödöllői Polgármesteri Hivatal cicája Frau Bürgermeisterin von Gödöllő január 27-én délután Gödöllőn szökött ki Máriabesnyőn a Mandula utcai házból, ahol a hivatal átépítése alatt lakik. Bár Bürgit azóta is éjjel-nappal keresik, szórólapokat, plakátokat helyeztek ki és eltűnéséről a helyi állatorvosokat is tájékoztatták, eddig sajnos nem került elő.Barátságos, emberektől nem fél, a kutyáktól viszont tart.Aki megtalálja, hívja a 20-230-3201 számot!

    – olvasható a nemrég közzétett Facebook-bejegyzésben.

  • Az oslói kerületi bíróság döntése nyomán Norvégiában ezentúl tilos az angol buldogok és a Cavalier King Charles spánielek tenyésztése, mivel ez sérti az állatvédelmi törvényt. Egy norvég állatvédő csoport azért fordult bírósághoz, mert szerintük mára nem maradt egészséges egyed a két kutyafajból, amelyet tenyészteni lehetne.

    A rövid, széles koponya és a rövid orr miatt az angol buldogoknál légúti problémák és más súlyos egészségügyi gondok is jelentkezhetnek. A Cavalier King Charles spániel kisméretű koponyája is neurológiai betegségekre hajlamosít, de gyakran jelentkezhet krónikus szemszárazság, izomgörcs és egyéb mozgászavar, valamint ízületi és szívproblémák is felléphetnek.

    Ezeket az egészségügyi problémákat az emberek okozták, és már a 20. század eleje óta ismertek. Az ítélet éveket késett

    – mondta a döntés után Åshild Roaldset, a norvég állatvédők vezetője. „A kutyáink szisztematikus és szervezett árulás áldozatai, és ma végre kimondták, hogy ez törvényellenes” – tette hozzá.

    A tilalom a tenyésztésére vonatkozik, de a két kutyafaj tartása továbbra is megengedett.

  • A Sun tippjei alapján összegyűjtöttünk néhány egyszerű trükköt, amivel megvédheti telefonja akkumulátorát.

    Kapcsolja be az automata-fényerőt

    Csábító lehet, hogy mindig maximumon van a fényerő, de telefonja nem fog érte köszönetet mondani. Minél világosabb a készülék fényereje, annál gyorsabban merül. Érdemes tehát bekapcsolva hagyni az automatikus fényerő funkciót, amely környezeti világosság alapján szabályozza a kijelző fényerejét, bárhol is legyen.

    Ne zárja be az appokat

    Talán az egyik legnagyobb tévhit, hogyha bezárja az applikációkat, amiket épp nem használ, akkor lassabban merül majd telefonja. Az alkalmazások folyamatos bezárása időpocsékolás – és kárt tehet a készülékben, hiszen ezek valójában nincsenek megnyitva, csak készenléti állapotban vannak, annak érdekében, hogy bármikor újra tudja használni. Ha bezár, és később újra megnyit egy alkalmazást, azzal felesleges plusz munkára készteti iPhone-ját.

    Töltés közben ne telefonozzon

    Gyakran használja iPhone-ját töltés közben? Bizonyított tény, hogy ezzel nemcsak az akkumulátor élettartamát öregíti, de a töltési ciklust is megzavarhatja. Különösen igaz ez a töltés közbeni videók nézésére, vagy a játékokra, amelyek nagymértékben veszik igénybe a telefon processzorát. Az már csak hab a tortán, hogy a töltőkábel is meghálálja, ha nem csavarja meg, miközben telefonjába próbál életet lehelni.

    Lapok automatikus bezárása Safariban

    Ez egy másik mód arra, hogy növelje az akkumulátor élettartamát. A feleslegesen megnyitott oldalak csak lassítják a böngészőt. A funkció bekapcsolásával nem kell manuálisan bezárni a nem használt oldalakat, a telefonunk megteszi helyettünk ezt a szívességet.

    A Beállításokban keresse meg a Safarit, kattintson rá, majd görgessen le egészen a Lapokig. A Lapok bezárásánál ki tudja választani, hogy Manuálisan, Egy nap, egy hét, vagy egy hónap után zárja be a böngésző a régebb óta nem használt oldalakat.

    Ne hagyja túlmelegedni

    Az utolsó dolog, amit megtehet telefonja védelmének érdekében, hogy igyekszik hidegen tartani. Ennek legegyszerűbb módja, hogy jól szellőző helyen tölti készülékét, vagy akár ki is veszi a tokjából, amíg a töltés tart.

  • Fabio Jackson elsősorban azzal keresi a kenyerét, hogy szinte már ijesztő módon hasonlít Michael Jacksonra.

    scrnli 2022- 02- 02- 14-31-33.png
    Fotó: Thefabiojackson / Tiktok

    A 28 éves srác TikTokra is tölt fel videókat, és nagy népszerűségnek örvend a világsztár táncmozdulatait és mimikáját imitáló felvételeivel.

    A brit származású Fabiót azonban többen is azzal vádolják, kés alá feküdt azért, hogy minél inkább hasonlítson a pop királyára.

    Ő azonban tagadja a feltételezéseket, és azt állítja, hogy már az általános iskolában is sokan bántották azért, mert úgy néz ki, mint a plasztikázott Michael Jackson, ez pedig nagyon rosszul esett neki fiatalabb korában. Azóta viszont próbál előnyt kovácsolni ebből, és nem kevés pénzt keresett már a hasonlóságnak köszönhetően.

  • Elmondása szerint hihetetlenül örül neki, hogy minden reggel eldöntheti, milyen színű hajjal menjen iskolába.

    Aki csak találkozik vele a csodájára jár ennek a 11 éves kislánynak, hiszen mindenki azt hiszi, festi a haját, pedig ez nem így van. Bella egy olyan különleges rendellenességgel született mely miatt haja két teljesen különböző színben, szőkében és barnában is pompázik. Anyukája elmondása szerint teljesen megdöbbent, mikor kislánya születésénél felfedezte a rendellenességet, azóta azonban az egyik legnagyobb csodának tartja, hogy kislánya ilyen adottsággal született.