Egyenes kiesés

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előzetest kapott a Call of Duty-ba érkező Snoop Dogg, az összkép pedig szürreális.

    snoopdoogidog
    Fotó: YouTube

    Idén áprilisban örülhetnek a COD és a Snoop Dogg rajongók, ugyanis a népszerű rapper, aki maga is nagy gamer, játszható karaktere mostantól a lövöldözős játéknak.

    A friss előzetesen akció közben is megnézhetjük, ahogy Snoop Dogg atomjaira lövi az ellenségeit, ami egészen bizarr 

  • A Tinder svindler példáját mások is követték.

    A csalódott nő a Netflix Tinderes filmjének megnézése után jött rá, hogy valószínűleg ő is egy hasonló átverés áldozata lett. A férfivel azután ismerkedett meg, hogy felregisztrált a SilverSingles nevű társkeresőre, ahol elsősorban 50 év felettiek igyekeznek párt találni maguknak. A járvány alatt magányosnak érezte magát és úgy gondolta szerencsét próbál. Hamar meg is ismerkedett egy rejtélyes idegennel, akivel nagyon hamar megtalálta a közös hangot.

    A férfi becézgette és kedves dolgokat mondott neki.

    A probléma ezután kezdődött, hiszen a csaló több alkalommal is pénzt kért tőle, benne pedig fel sem merült az átverés gyanúja. A dolgok odáig fajultak, hogy a nő több milliós kölcsönt vett fel, hogy segíteni tudjon online szeretőjének. A Tinder Swindler című film végül felnyitotta a szemét és kénytelen volt beismerni, hogy csúnyán átverték.

    Összetörte a szívemet, tönkretette az életemet

    — mondta az ABC7 riportetének.

  • Ez a férfi összesen 292 alkalommal nézte meg moziban a Pókember Nincs hazaút című filmet.

    Beírta magát a Guiness rekordok könyvébe az a férfi, aki a premier óta, összesen 30 napon át, napi 5 alkalommal megnézte moziban a Pókember Nincs hazaút című Marvel-filmet.

    Ramiro Alanis így összesen 720 órát tölött azzal, hogy végig követte a három Peter Parker multiverzumos kalandját December 16 és március 15 között.

    Fontos, hogy ahhoz, hogy ez a rekord hiteles legyen, Alanisnak semmi mást nem volt szabad csinálnia a film közben, így nem volt megengedett az alvás, vagy épp a telefonjának nyomkodása sem.

  • Bizonyára mindenki emlékszik 2015 legmegosztóbb kérdésére: Fehér/arany vagy kék/fekete színű ruhát láthattunk azon a bizonyos képen? Az egész világot megosztó kérdés most új köntösben került a nyilvánosság elé.

    Pontosabban új klumpában, ugyanis a videó elején két klumpa-zokni látható, az egyik rózsaszín, a másik zöld. Ezután az egyik képet zöld fény alá helyezték, a kérdés pedig továbbra is az, hogy milyen színűnek látjuk a lábbelit. Az emberek zöld fény alatt szürkének érzékelik a rózsaszínt és zöldnek a fehéret, így a legtöbben a zokni miatt a zöld crocsokra tippelnek elsőre.

    Az igazság viszont az, hogy a képen a rózsaszín klumpa látható.

    A hatás hasonló, mint az ominózus 2015-ös ruhánál, ahol rengetegen érzékelték a kék/fekete ruhát fehér/aranynak.

    (via New York Post)

  • Nem kérdés, hogy az összes megszerzett címem közül az Apára vagyok a legbüszkébb....

    – írta Kovács Kokó István az Instagram-oldalán közzétett bejegyzése alá, amelyen rajta kívül két felnőtt és két kicsi fia is látható.

    Miután az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívót 2021 márciusától kinevezték a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség főtitkárává, Kovács Kokó István családjával a svájci Lausanne-ba költözött.

    A boxoló Zalán fia 2018 februárjában jött a világra, a gyermek édesanyját, Garami Katalint 2019. május elsején vette feleségül.

    Az 51 éves klasszis április elején, szintén az Instagramon jelentette be, hogy négygyermekes apa lett.

  • Az MCU fanok meggyőződése, hogy  Chris Hemsworth Thorja szerelmes a Chris Pratt által megformált Űrlordba.

    Thor
    Fotó: youtube

    A Marvel hétfőn tette közzé a Thor: szerelem és mennydörgés első ízelítőjét, amiből kiderült, hogy miként fogyott le Thor a Végjáték eseményei után, illetve Natalie Portman Mighty Thorja is felbukkant végre.

    Az előzetes egy pontján, felbukkannak a Galaxis őrzői is, köztük Űrlord (Chris Pratt), akit a következőt mondja Thornak:

    "Érezted már magad igazán elveszve? Csak nézz olyankor mélyen azok szemébe, akiket szeretsz"

    Ugyan Űrlord eközben társaira néz, a mennydörgés istene ezzel szemben áhítattal firtatja Quillt, aki rá is szól, hogy ne őt bámulja, mire Thor így felel:

    "Mi? Csak hallgattalak" - majd elfordítja a fejét.

    Na, ez a sanszosan csak egy egyszerű poénnak szánt jelenet elég volt ahhoz, hogy néhány MCU fan fantáziája beinduljon, és arra a következtetésre jussanak, hogy Thor biztos szerelmes az Őrzők vezetőjébe.

    "Thor meleg!" - írta egy kommentelő, akihez mások is csatlakoztak.

    "Bárki, aki szerint Thor nem meleg, az egy homofób álomban él"

    Volt aki egyenesen a rendezőnek, Taika Waititinek írt:

    "Taika homoszexuálissá tette Thort, én pedig köszönöm neki"

    Egyébként nem elképzelhetetlen, hogy Thorról kiderül végül, hogy biszexuális, ám ne felejtsük el, hogy a filmben szerepel Natalie Portman is, aki Odinson korábbi nagy szerelme volt, ráadásul jelenleg ő pörgeti a Mjölnirt is.

  • Napról napra közelebb vagyunk ahhoz, hogy végre elstartoljon a Netflix egyik legsikeresebb sorozatának, a Stranger Things nekúj szezonja, aminek előzetesében felbukkan egy eddig nem látott, ijesztő alak is.

    vecna
    Fotó: YouTube

    A trailer csak egy pillanatra, de azért megvillantotta az új évad nagy gonoszát, akit Vecnának hívnak. Az IGN nemrég elbeszélgetett a sorozat készítőivel, Matt és Ross Dufferrel, akik megosztottak néhány érdekes infót a Hawkinst fenyegető szörnyről.

    Vecna külsőre emberinek tűnik, de mindenféle organikus indák, vaskos gyökerek lógnak ki a testéből, amivel csatlakozik az Upside Downhoz. 

    Egyébként mint kiderült, Vecna, aki a nevét a a Demogorgon és a Mind Flayer után szintén a népszerű táblajáték, a Dungeons and Dragons egyik ellenfeléről kapta, 90%-ban praktikus effektekkel lesz megoldva, tehát amit látni fogunk, az nem CGI, hanem valós lesz.

    A Duffer tesók arról is beszélek, hogy Vecnát olyan ikonikus karakterek inspirálták, mint a Hellraiserből ismert Pinhead, vagy épp Freddie Krueger és Pennywise a bohóc.

    Egyébként Vecna mellett fel fognak tűnni a Demo-kutyák után, a Demo-denevérek is, ugyanis a készítők imádnak mindig valami új lénnyel előállni az évadok során, úgyhogy Eleven és társainak bőven lesz mivel foglalkoznia.

  • Szemkápráztató jelenséget örökíthetett meg az Időkép meteorológusa.

    A pazar látvány sajnos csak néhány percig tartott, de szerencsére sikerült megörökíteni, az alábbi videóban ön is részletesebben szemügyre veheti a dupla szivárványt.

  • Jolly 2014-es slágerének feldolgozását használja egy új anime.

    Nagyon meglepődtek a magyar anime rajongók, amikor elindították a Paripi Koumeni című animét, aminek főcímdala meglehetősen hajaz Jolly 2014-es Bulikirály slágerére.

    animejolly
    Fotó: YouTube

    Az anime főszereplője egyébként Zhuge Liang Kongming nevű tábornok, aki a kínai három királyáság idejében tevékenykedett, de halálos ágyán azt kívánja, hogy egy békésebb időben szeretne élni, majd átkerül a modern Tokióba.

    Egyébként a sorozat intróját szinte mindenki élteti, sokan kikiáltották az utóbbi évek legjóbbjának.

    A Gamestar is kiszúrta a feltűnő hasonlóságot, amit meg is mutatunk mi is:

    Ön szerint is van hasonlóság?

  • Valószínűleg meghűlt a vér annak a búvárnak az ereiben, aki szemtől szemben találta magát egy kockahasú fehér cápával Mexikó partjainál.

    Chris Hemswoth is megirigyelné azt a kockahasat, amit egy gigászi fehér cápa villantott Rodney Bursiel búvárnak Mexikóban. A félelmetes ragadozó kíváncsian kémlelte a területére merészkedett búvárt, aki szerencséjére egy ketrecben tartózkodott a találkozáskor.

    A fotókon jól látható, hogy az állat egészen elképesztő fizikummal rendelkezik:

  • A Breaking Bad és a Better Call Saul sztárját hatalmas megtiszteltetés érte.

    BobOdenkirk
    Fotó: Instagram

    Bob Odenkirk, akit főként a Saul Goodmanként ismerhetünk, ugyanis saját csillagot kapott a hírességek sétányán. Odenkirk egyébként nem egyedül érkezett, kutyusát is magával vitte a ceremóniára.

  • Ráadásul mindjárt egymás szomszédai is lettek.

    A 34 éves Iryna Stanier és férje, a 33 éves David Stanier már korábban is Nagy-Britanniában éltek, mivel 2014-ben odaköltöztek, hogy a Bristoli Egyetemen repülőmérnöki-tanulmányokat folytassanak. Iryna testvére, a 37 éves Olya Protsuik azonban szülőországában, Ukrajnában maradt, a február 24-én kirobbanó háború miatt azonban menekülniük kellett.

    Szerencséjükre a Stanier család szomszédságában lévő ingatlan üressé vált, miután a tulajdonosát a családja gondozásba vette. Iryna megemlítette, hogy testvére milyen helyzetbe került, mire a tulajok felajánlották, hogy költözzön be a család a házba – melyet örömmel meg is tettek – így a két testvér hosszú évek után most ismét egymás közelségében lehet.

  • Meglehetősen kacifántos módon ismerkedett meg a hármas.

    h MDRUM Blasphemy Throuple-6
    Fotó: mediadrumimages/elcay2.0 / Northfoto

    A Puerto Ricó-i 38 éves Oscar Gonzalez tetoválóművész 2020-ban találkozott a 23 éves Sammie Sewell egyesült államokbeli Philadelphiában. Kettejük között azonnali vonzalom alakult ki, így össze is jöttek, Oscar azonban nem sokkal később úgy döntött, hogy hazaköltözik Puerto Ricó-i otthonába. 

    Miután egy hónapig próbálkoztak a távkapcsolattal, a férfi megkérte Sammie-t, hogy költözzön hozzá, a 23 éves lány pedig bele is vágott a kalandba – ezek után határozták el, hogy szeretnének egy harmadik félt is bevonna párkapcsolatukba. Eleinte csak alkalmi partnereket találtak, egy nap azonban a Tinderen rábukkantak a 22 éves Amanda Quiles-re, akivel a találkozás után azonnali volt az összhang, így állandó tag lett Oscar és Sammie párkapcsolatában – ezzel kvázi egy hármassá téve azt.

    Elmondásuk szerint annak ellenére is boldogságban élnek, hogy az otthonukként szolgáló keresztény közösség teljesen kiközösítette őket, mivel szerintük „nem Isten útját követik.”

  • Családostól látogatott el Disneylandbe John Legend.

    Disneyland
    Fotó: Instagram

    Az énekes és Chrissy Teigen együtt vitték el a gyerekeket Disneylandbe, hogy ott ünnepeljék meg lányuk, Luna születésnapját.

    A képek alapján pedig nagyon jól sikerülhetett a kiruccanás, az egész család jól szórakozott.