Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Barbie két főszereplője úgy tűnik, még egy ideig közösen fog forgatni.

    Arról pletykálnak filmes körökben, előzményfilmet kap a 2001-ben bemutatott, majd utána trilógiává bővített Ocean's Eleven! A kasszasiker anno annyira bejött, hogy "női verzióban" is elkészítették a spinoffját, ezúttal pedig egy eredettörténettel bővülhet Danny Ocean világa, amelynek főszerepeit az IGN szerint Ryan Gosling és Margot Robbie alakítják majd. Ha igazak a híresztelések, a két színész közötti kémiával nem lesz majd gond, hiszen jelenleg is együtt forgatják Greta Gertwig várva–várt Barbie moziját.

    Ráadásul úgy tudni, hogy a jelenleg csak tervezés alatt álló produkció büdzséje meghaladja az eredeti három film összköltségét, azaz mindenképp nagy dobásra készülhetnek a stúdiónál. Ha minden jól alakul, jövő tavasszal már meg is kezdődhetnek a munkálatok.

  • Többek közt Sofia Vergara is hivatalos volt az esküvőre.

    Ahogy rengeteg embernek, úgy a Modern család sorozat sztárjának, Sarah Hylandnek is keresztülhúzta esküvői terveit 2020–ban a koronavírus járvány. A fiatal színésznő és szerelme, Wells Adams öt éve alkotnak egy párt, és ugyan két év csúszással, de most hétvégén végül örök hűséget is fogadtak egymásnak.

    A nagy napra Hyland több egykori kollégáját is meghívta, köztük Sofia Vergara és Jesse Tyler Ferguson is a fitalokkal ünnepelt, amelyről képeket is mutatott Instagram oldalán a kolumbiai tévés. 

  • Jake Parr igazi felfedező, aki nem riad vissza attól, ha egy elhagyatott területre kell bemerészkednie.

    Legutóbb például egy koporsókészítő otthonára bukkant az erdő mélyén, aminek ajtaja tárva nyitva állt, a kertben pedig üres koporsók hevertek, rengetek szemét mellett. A betört ablakok maradványain ujjnyi vastagságú por áll, nem beszélve arról, hogy a természet szinte teljesen magáévá tette a birtokot, ami Cheshireben található.

  • Miután a hétvégére beharangozott gazdatüntetés Tóth Gabi szerint nem a közösségi médiában tapasztalható várakozásoknak megfelelően alakult, az énekesnő jó ötletnek gondolta, hogy erre reagálva traktorba ülve száguldozzon kicsit a földeken.

    Fotó: Instagram
    Fotó: Instagram

    Tóth az Instagramon közzétett videó mellett megjegyezte, kicsit aggódott, hogy nem marad traktor a földeken, ezért döntött úgy, hogy beül az ő Józsija mellé – akiről a nevénél több nem derül ki a videóból –, nehogy üresen maradjanak a földek. 

    Valószínűleg Tóth viccnek szánta a megosztott felvételt, azt bizonygatva, hogy ami a közösségi médiában történik, nem feltétlenül egyezik meg a valósággal. Hogy mennyire jön át a poén, mindenki döntse el maga. Íme a felvétel, amit elsőként a Telex szúrt ki:

  • Talán az egyik legfurcsább eset, ami egy párral megtörténhet.

    GettyImages-1390931024
    Fotó: Jeff Kravitz / Getty Images Hungary

    Az Alkonyat-filmek sztárja még tavaly ősszel kérte meg kedvese kezét, akkor otthonukban rózsaszirmok és gyertyák sokaságában mondott neki igent szíve választottja, Taylor Dome. A fiatal színész Kelly Clarkson műsorának vendégeként árulta el, hogy érdekes módon amint sor kerül az esküvőjükre, mivel párja is fel szeretné venni a nevét, ő szintén Taylor Lautner néven lesz hivatalosan bejegyezve. 

    Taylor arra is kitért, hogy baráti társaságuknak már eddig is okozott kisebb fejfájást megkülönböztetésük, megoldásként barátnőjét Tay-ként, míg őt Taylor-ként szólítják. Érdekességképpen végül még azt is megtudhattuk, hogy anno a színész nővére mutatta be neki a szerelmét, azzal a kijelentéssel, hogy most megismerteti a „jövőbeli feleségével”. Az idő pedig úgy tűnik Lautner nővérét igazolta.

    Via (Ladbible)

  • Ha valaki kacérkodik a gondolattal, hogy filmet rendezzen a színésznő izgalmas életéről, már nem kell a főszereplő színésznőn gondolkodnia.

    Fénysebességgel terjedő TikTok-trendhez csatlakozott a minap Drew Barrymore, rajongói legnagyobb örömére. A videó lényege, hogy a személyek úgy válaszolnak meg egy-egy kérdést, hogy felmutatnak egy fotót a telefonjukon – ennek hála most megtudhattuk, Barrymore legjobb forgatási csókja E. T.-vel csattant el, titkos sztárszerelme Darth Vader, és nagy rajongója Joey Kingnek is. Olyannyira, hogy ha egyszer film készülne az életéről, a fiatal színésznőnek adná a főszerepet. A tehetség és a külső hasonlóság már adott, az egyszer biztos!

  • A brit asszony szerint ha nincs a macskája, nem élte volna túl az esetet.

    Hihetetlen történetről számolt be egy Angliában élő nő, aki szeretett macskájának, Billynek köszönheti, hogy egyáltalán életben van még. A 42 éves Sam Felstead ugyanis alig két héttel ezelőtt szívinfarktust kapott álmában, amire csak azért ébredt fel hajnalban, mert a cica mancsaival dübörögni kezdett a mellkasán, közben pedig végig a fülébe nyávogott.

    Felstead miután magához tért észrevette, hogy teljesen leverte a víz és mozogni sem bír. Rögtön anyja után kiáltott, aki azonnal mentőt hívott hozzá, így még épp időben orvosi ellátást kaphatott.

    Általában nem szokott ennyire közel bújni hozzám, de tudhatta, hogy valami nem stimmel, mert egy másodpercre sem hagyott magamra ” – mesélte Billyről a nő, aki biztos benne, macskája megmentette az életét.

    „Édesanyám sokkot kapott, azután meg pláne, hogy elmeséltem neki, Billy ébresztett fel. Cicákkal nem szoktam ilyesmi történeteket hallani”–nyilatkozta Felstead, aki azóta jobban van, és hazatérhetett otthonába, Billy legnagyobb örömére.

  • A 24 éves Paris stílusa is a vagány popdívát idézi.

    Kéz a kézben jelentek meg egy Beverly Hillsben tartott jótékonysági gálán pénteken Michael Jackson gyermekei, a 24 éves Paris és a 25 éves Prince. A testvérekről több fotó is készült az eseményen, az internetezők pedig rögtön kiszúrták, hiába nincs közöttük biológiai kapcsolat, Jackson lánya akár Madonna rokona is lehetne, annyira hasonlít az énekesnőre. Ráadásul nem csak külső vonásaik, de lázadó stílusuk is hasonló: Paris ezúttal például egy bordó bakancsot húzott virágos ruhájához, ami remekül kiemelte tetoválásait is.

    „Paris igazán gyönyörű” - érkeztek a rajongói hozzászólások a duó fotójához, akik nem tudtak betelni a modellként is ismert fiatal szépségével.

  • A fiatalabbik Affleck testvérnek le kellett mondania az év sztáresküvőjét.

    A tervek szerint még most is tart Georgiában Jennifer és Ben Affleck háromnapos esküvője, amelyre rengeteg vendéget hívtak közös ünneplésre a nyár elején egyébként már egybekelt szerelmesek. Sajnos azonban nem mindenki tudott megjelenni az év sztáresküvőjén, a People magazin legalábbis úgy tudja, a színész öccse, a szintén filmes Casey Affleck kénytelen volt lemondani a partit.

    „Családi, szülői kötelezettségek miatt” – árulta el a lapnak egy forrás. A fiatalabbik Affleck fivérnek két fia született előző házasságából, a 18 éves Indiana és a 14 éves Atticus. A férfi a jelek szerint nem is utazott el a lagzi helyszínére, hiszen pénteken és szombaton is lencsevégre kapták Los Angelesben sétálgatva.

    Az esküvőre egyébként sok más híresség mellett Jimmy Kimmel, Matt Damon és Kevin Smith is hivatalos volt.

  • Nem kímélték egymást.

    A kenguruk átlagos testsúlya 50 és 60 kilogram között mozog, karjaikkal és lábaikkal azonban elképesztően erős ütéseket tudnak bevinni az ellenfélnek. A képeket Lea Scaddan tervező, előadó és fotós készítette az ausztráliai Perthben, körülbelül 12 méter távolságból – elmondása szerint akármerre nézett mindig látott egy kegurupárt, akik vagy játszadoztak, vagy verekedtek.